Észak-Magyarország, 2002. június (58. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-05 / 129. szám

2002. június 5., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG ’é AKTUÁLIS / HIRDETÉS / 3 HÍRCSOKOR 0 Zeneiskolai felvételi. A miskolci Er­kel Ferenc Zeneiskola hatéves kortól vár­ja a zene iránt érdeklődő gyerekek je­lentkezését a következő tanévre. A meg­hallgatás időpontja: június 6., csütörtök és június 10., hétfő délután 4 és este 6 óra között az iskola épületében (Kiss tábornok u. 57.). 0 Moldova dedikál. Moldova György de­dikálja Régi nóta című könyvét június 7-én, pénteken (a korábban megjelölt időponttól eltérően) délután 1 órától Mis­kolcon, az Ezsébet téren. 0 Trianonra emlékeztek. Trianonra emlé­kezett a MIÉP tegnap Miskolcon, az Erzsé­bet téren. Mint Miklós Árpád, a párt me­gyei elnöke hangsúlyozta, Trianon a ma­gyar történelem legnagyobb tragédiája. JEGYZET Kulisszák Méhes László mehes@inform.hu A színház kulisszái soha nem nyílnak meg igazán az avatatlan szemek előtt. Az illúzió akkor teljes, ha nem venni észre, hogyan és milyen körülmények között születik az előadás, ami egy társulat kö­zös munkájának összegzése. E populista hang nyilván ellentmond annak, hogy egy bemutató sikerét csupán a „művész elit" aratja le. Mégsem feled­hető azonban, hogy az esetleges kudarc mégiscsak közös. Közösséget minősít, még ha az ítélet a néző egyéni ízlése sze­rint történik is. A színfalak mögött és előtt álló emberek világának titkai ritkán kerül­nek a nyilvánosság elé úgy, mint a Mis­kolci Nemzeti Színház rendkívüli társulati ülésén, ahol hat színházigazgató-jelöltről nyilvánítottak véleményt. Vállalva azt a „szemfényvesztést", hogy a társulati meg­hallgatás eredménye végső soron nem más, mint egy senkit és semmire nem kö­telező vélemény, amivel a színháziak a maguk részéről házon belül „leváltották" tizedik éve regnáló színigazgatójukat. A kétszáz színházi alkalmazott előtti, nyílt színi bukás miértje eggyel több a színház rejtelmei között. Döntési helyzet előtt a politikai ku­lisszák ugyancsak nehezen nyílnak meg. Az igazgató-főrendező választást titkoló­zás övezi, mögötte kimondott-kimondat- lan pártpolitikai egyezkedés. Színházról? Művészetről? ígéretekről? Elképzelésekről? Bizalomról? Vagy csupán személyekről? A társulati ülésen az egyik pályázó megfogalmazta, amit mindannyian tu­dunk: egy színházigazgatói pályázat pa­pírhalmaza sok mindent elbír. A döntés a személyes lobbiknak olykor engedő kul­túra területén is a politika kezében van. Akkor én megkérdezem, hölgyeim és uraim! Mit lehet ma, Miskolcon, egy szín­házigazgató támogatásáért cserébe kapni? VILLÁMVOKS Nem vásárolnak Tegnapi kérdésünk: Vásárol-e idén könyvhéti kiadványt? A leadott voksok aránya: Mai kérdésünk: Eredményes lesz-e a miskolci szín­házigazgató-választás ? (SUK-MAGYAR ORSZÁG # Szavazatát leadhatja: www.boon.hu „Nem ígértem együttműködést” Müller Péter Sziámi az operafesztivál és a szinházigazgató-választás kapcsolatáról Ha a mostani direktor távozik, Müller Péter Sziámi sem marad Miskolc (ÉM - ML) - Nem kíván együttműködni a Mis­kolci Nemzetközi Operafesz­tivál jövőbeli megrendezésé­ben a Miskolci Nemzeti Szín­ház igazgatói tisztére pályá­zó új jelöltek egyikével sem Müller Péter Sziámi. Az Ope­rafesztivál Kht. igazgatója a fesztivált rendező jelenlegi művészeti-zenei vezetésnél nem lát jobbat azok között, akik a színház igazgatói posztjáért versengenek.- A jelöltek többsége megkere­sett, mindegyiküknek megmond­tam, hogy semmiféle jövőbeli együttműködést nem tudok el­képzelni velük - fogalmazott Mül­ler Péter Sziámi, emlékeztetve ar­ra, a korábban tett kijelentésére, mely szerint a „Bartók +...” Operafesztivál Kht. igazgatását a jelenlegi művészi és zenei ve­zetés mellett tudja csak elkép­zelni. - Ehhez képest visszatet­szőnek tartom - fogalmazott -, ha egy jelölt, ahogy az az Észak- Magyarországban is megjelent, esélyeit javítandó, a nevemmel dobálózik. Az operafesztivál kht. igazga­tója álláspontját a város kultu­rális bizottságával is ismertette.- Döntésemet az is motiválja - folytatta Müller Péter Sziámi -, hogy az operafesztivál, amelyet a miskolci, az országos, vala­mint a nemzetközi közvélemény is kiugróan sikeresnek ítél, hár­munk „gyermeke”, s a jelenlegi direktor, Hegyi Árpád Jutocsa kezdeményezésére jött létre. Az operafesztivál, ami szoros kop­rodukciót jelent a színház és a kht. között, a jelen felállásban jól működik.- Tudom, hogy súlyos konflik­tusok vannak a színházvezető és a dolgozók között, talán még vál­ság is van - értékelte Müller Pé­ter Sziámi -, de ennek megoldá­sát nem a jelenlegi, tíz éve ke­ményen dolgozó igazgató-főren­dező távollétében történő, puccs­szerű menesztés jelenti, hanem a helyzet újragondolása, a veze­tői szerepkörök újrafogalmazása. A kht. vezetője szerint megol­dást az elhamarkodott döntés el­napolása, a későbbiekben pedig egy jól időzített igazgatói pályá­zat kiírása lenne.- Amennyiben ez másképp történik, kénytelen leszek lemon­dani a fesztivál igazgatói poszt­járól - jelentette ki Müller Pé­ter Sziámi. Értékelése szerint a mostani, hol jogos, hol alantas indulatoktól és politikai érdekektől átitatott igaz­gatóválasztási eljárás nemcsak a már megtervezett színházi évadot, hanem a június 14-én kezdődő „Bartók + Puccini”-t is rossz hely­zetbe hozza, bár a „Bartók +...” po­litika fölötti esemény.- Többek kérdésére válaszol­va kijelentem: természetesen nem arról van szó, hogy a - sze­rintem - rossz döntés esetén el­vinném” a fesztivált a városból, hiszen azt Miskolc, a velünk dol­gozó emberek iránti szeretet hoz­ta létre. Csupán arról van szó - mondta Müller Péter Sziámi - hogy ebben az elvadult légkör­ben nem jó lenni, és akkor mi­nek maradnék? Javasolnak, és mégsem javasolnak A Miskolci Nemzeti Színház igazgató-főrendezői tisztére pá­lyázók közül Beke Sándor és Kis László pályázatát ajánlja a köz­gyűlés figyelmébe a képviselő- testület kulturális bizottsága. A hétfői, rendkívüli bizottsá­gi ülésen tartott titkos szavazás eredményéről tegnap kiadott tá­jékoztató emellett megerősíti a bizottságnak azt a korábbi vé­leményét, mely szerint a Miskol­ci Nemzeti Színház vezetési struktúráját az intézmény jövő­je érdekében mindenképpen új­ragondolni szükséges. Ennek lé­nyege, hogy külön kellene vá­lasztani a színház gazdasági, jo­gi, szervezési, műszaki és mene­dzselési feladatait irányító szak­embert a művészeti vezető(k) személyétől és feladatkörétől. A kulturális bizottság több­ségi véleménye az, hogy - elis­merve szakmai erényeit - nem javasolják a jelenlegi igazgató­főrendező, Hegyi Árpád Jutocsa további megbízását. Ugyanak­kor a nyilatkozat egyértelművé teszi: egyik pályázó öt évre szó­ló kinevezését sem tartják meg­nyugtatónak mindaddig, amíg a színház szervezeti és műkö­dési formájában rejlő ellent­mondásokat és bizonytalansá­gokat nem szüntetik meg. A legértékesebb civil ünnep Miskolc (ÉM - ML) - Megnyílt a 73. Ünnepi Könyvhét Miskolcon. Szombatig a „Könyvtér” nevet vi­seli az Erzsébet tér, amely - a me­gyei és a városi könyvtárak, va­lamint a Miskolci Galéria mellett- helyszínét adja a könyvünnep helyi rendezvényeinek. Finn-, Spa­nyol- és Olaszország után negye­dikként Magyarországon honoso­dott meg a könyvhét „intézmé­nye”. A Supka Gézának köszön­hetően miskolci gyökerű kezde­ményezés, amelynek gerincét öt­letadója nyomán a „festői könyv­vásárok” teszik ki, idén 73. éves- emlékeztetett Miskolc könyvhe­ti rendezvénysorozatát köszöntve Kohold Tamás polgármester. A legfrissebb kortárs magyar irodalmi termést a figyelem kö­zéppontjába állító rendezvény fontosságáról, a könyvkereskede­lem, az író és az olvasó egymás­ra találásának szükségességéről Serfőző Simon költő, a Magyar írószövetség Észak-magyarorszá­gi Csoportjának titkára szólt. A miskolci könyvhetet a hatá­ron inneni és túli magyar írók nevében Kányádi Sándor Kos- suth-dijas költő nyitotta meg, aki a könyvhetet a legértékesebb ci­vil ünnepnek nevezte. Olyan ta­lálkozásként jellemezte, amit nem árnyékol be sem a politi­ka, sem a vallási hovatartozás, ugyanakkor bizonyítja a magyar irodalom egyetemességét. A világháló és az elektronikus forradalom Kányádi Sándor sze­rint segítségére lehet az iroda­lomnak, miután az ezáltal is ha­tártalanná válhat. A lényeg azon­ban - fogalmazta meg -, hogy az emberek írni, olvasni tudjanak. A költő nem félti a könyvet a „világhálóra való folhurcolkodás- tól”, mert úgy tartja, amit az em­ber „háziasított” - hozott a ku­tyáról és a lóról távoli példát -, attól nem válik meg. És ilyen a könyv is - egyértelműsítette Kányádi Sándor. HIRDETÉS Többet kevesebbért - Már használt lakásra is! ÁLLAMI KAMATTÁMOGATÁSSAL ÉS ADÓKEDVEZMÉNNYEL ÖN A FUTAMIDŐ VÉGÉRE JELENTŐS MEGTAKARÍTÁST ÉRHET EL A FELVETT HITELÖSSZEGHEZ KÉPEST'. Hitelösszeg Futamidő Havi törlesztés ÖSSZEGE* igénybe vehető ADÓKEDVEZMÉNY : MAX. ÖSSZEöfcU* ÖSSZESEN A TELJES FUTAMIDŐ ALATT (TÓKE AjABULéKAi'A* ADÓKEDVEIM. összecsE) | 5 OOO OOO FT lO ÉV 51 970 FT2 400 OOO FT 4 316 976 FT | 4 800 OOO Ft tO ÉV 49 891 FT2 400 OOO FT4 048 297 FT | 3 OOO OOO FT 5 Év 56 014 Ft1 200 OOO FT 2 323 956 FT • CIB OTTHONTEREMTŐ HITEL ÉVI 4,9% KAMATTAL IA 0.8% EGYSZERI FOLYÓSÍTÁSI JUTALÉK FOLYÓSÍTÁSKOR. A7 ÉVI 1,5% KEZELÉSI KÖLTSÉG FOLYÓSÍTÁSKOR ÉS ÉVFORDULÓKOR KERÜL FELSZÁMÍTÁSRA. EZEKET a HAVI TÖRLESZTŐ RÉSZLET NEM TARTALMAZZA) * * A JELENLEG HATÁLYOS JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK ALAPJÁN • AMENNYIBEN AI ÖSSZEVONT ADÓALAP ADÓJA LEHETŐVÉ a lakáshitel-törlesztésük adókedvezményét figyelem be véve 2002. május ÍWI Gruppo IntesaBci CIB0HITELVONAL 06 40 222 333 rsÉa 4700 MÁTÉSZALKA, KAXICZY U. 2. TELEFON: t44) 500-730 4400 Nyíregyháza. Szarvas u. 7. Telefon: (42) 422-000 BANK www.cib.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom