Észak-Magyarország, 2000. október (56. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-14 / 242. szám
2000. október 14., szombat Életkép 9 JEGYZET Változó idők Szalóczi Katalin A fejtett bab akkor az igazi, ha frissen fejtett. A legigazibb persze, ha az ember maga fejti, közvetlenül a főzés előtt. Csak hát, kinek van arra ideje. Azért legalább a piacon olyan babot keresek, amelynek szemein nem jelentek még meg az állásról árulkodó sárgás-barnás foltok. Hovatovább: amelyiket épp abban a mi- nutában fejt az árus. Hiába bizonygatja egy szikár ember, hogy éppen éjfélkor végzett a kifejtéssel. Elhiszem, de az azóta eltelt idő js ott hagyta már a nyomát. Jó idő telik el, mire végre ráakadok az éppen megfelelőre. A göcsörtös kezek alól most gyűlnek a bádogba az üde babszemek. Megegyezünk. Mire a hozzá való zöldséget is megveszem, meglesz kétbádognyi. A zöldséggel a kosaramban visszakanyarodok. Már nem csak a tulajdonos szaporázza a fejtést, asztalszomszédja is besegít. Hát hogyne, szólhatott volna előbb is, ha csinál valamit az ember, hamarabb ránk köszönt az este, mondja fiatalos ragyogású kék szemekkel az ősz hajú segítő. Meg aztán a kezét sem félti. Megvan annak a módja, miként lehet urassá varázsolni a megfeketedett, eldurvult bőrt, hallgatom. Az asszony pedig nem félti az emlékeit sem. Húsz évvel ezelőtt, nem ma volt, az igaz, de az ő hetvennégy esztendejének csupán elenyésző ideje, még csigacsinálással is foglalkozott. Akadt a vevői között egy igazi úriasszony, aki meg is mondta a szemébe: szívesen vásárol tőle, mert mindig olyan szépek, tiszták a kezei. Csigát nem is lehet anélkül csinálni. S hát az úgy volt, hogy nem múlhatott el nap anélkül, hogy lefekvés előtt az ő urával citrompótlós vízben ki ne áztatták volna a napi munkában elhasznált kezeket. Utána pedig vajjal kenegették be. Csakis vajjal, hogy véletlenül se kapjon valami idegen illatot a tészta. Most már más idők járnak. Az ujjak nem elég fürgék a csigakészltéshez, s a körmök is táskásak a vitaminhiánytól. De tisztának tiszták, a módszer is hasonló, csak modernebb. Míg bezacskózzuk a babot, megtetézve egy jó marékkai, megtudom a még most is úrias kezek titkát. Este a mosópasztás dobozba kell löttyinteni egy kis citromlevet. S aztán, van az a lapos dobozos testápoló, azzal kell jól bekenni. Nem szabad sajnálni! Szemek Fotó: Bujdos Tibor Mindenki egyből megtalálta a helyét A(z új) deszkatemplom miskolci tervezőit is díjazták az építészet világnapja alkalmából-------------------------------------------------------1 1 1 A díjazottak: Puskás Péter (balra) és Rudolf Mihály Fotó: Bujdos Tibor Balogh Attila Miskolc (ÉM) - Pro Architec- tura-díjat kapott idén két miskolci építész. Az újjáépített deszkatemplom terveiért megjutalmazott Puskás Péter (P. P.) és Rudolf Mihály (R. M.) egyaránt úgy gondolja: nem a díj az igazi elismerést, hanem az újra otthonra talált gyülekezet öröme. R. M.: - A kitüntetést illetően mindössze arról van szó, hogy van egy apropó - október elseje, az építészet világnapja -, és van ez a díj, 1992 óta, amivel a szakmánkat megtisztelik. Talán annak lehet jelentőséget tulajdonítani, hogy vidékiek, pláne miskolciak, ritkábban kapják meg; idén is csak mi voltunk nem fővárosiak az öt díjazottból. P. P.: - Az építész akkor végezhet kiemelkedő munkát, ha arra lehetőséget kap. Leginkább a várostól, ahol él és a dolgozik. De hát mi épült Miskolcon önkormányzati beruházásban az elmúlt jópár évben? R. M.: - Nálunk is úgy van, mint a futballban a csatárnál: mutatjuk magunkat, aztán vagy passzolnak, vagy nem, vagy kapunk labdát, vagy nem. Vannak például városok az országban, ahol nem engednek be más tervező céget, ahol meg tudják oldani, hogy a helyi épületeket helyi mérnökök tervezzék. P. P.: - Ma az baj, ha az ember igényes. A multik, amelyek egyáltalán építenek valamit, nem feltétlenül ilyen építészt keresnek. Ha engem megkeres egy effajta építtető, tőlem nem várhatja el, hogy olyan vonalat húzzak, ami a szülővárosomnak kárára lenne. R. M.: - Ehelyett az a szokás, hogy hoznak „kívülről” valakit, aki először jár itt életében. Városképi értelemben „rémtetteket” pedig csak az tud elkövetni, aki nem itt él. Ezt nem azért mondom, mert savanyú volna a szőlő. Mi továbbra is itt fogunk dolgozni. P. P.: - Ha a város nem ügyel a saját értékeire, múltjára és jövőjére, akkor mástól sem várhatja el. □ Azt gondolom, mindezen közben egy egyházi épület, nevezetesen a deszkatemplom újjátervezé- se különleges feladatot jelenthetett. R. M.: - Az egyház megbízott minket, megcsináltuk, s hogy még díjat is kaptunk, azt jelzi, a munkánkat elismerték: jött egy miniszter és kezet fogott velünk. De nem ez a lényeg. Ambivalens érzésekkel töltött el, hogy ilyen tragédia után kell dolgoznunk, de nagyon jó volt részt venni a rekonstrukcióban. P. P.: - Különleges kihívást jelentett a régi templomot úgy újjáteremteni, hogy más legyen, eredeti is és korszerű is egyben, és a hívők mégis magukénak érezzék. Hiszen ki emlékszik már arra, hogy az elpusztult épület nem ugyanaz volt, mint ami évtizedekkel korábban. A centrális elrendezését axiálissá alakították át; mi visszaalakítottuk. A templom nagyon megöregedett, sötét helyiség volt; most erős szerkezetet kapott, szigetelést, fűtést, és sok gondot fordítottunk arra, hogy a napfény a különböző napszakokban a megfelelő szögből és helyre világítson be. Ilyesmit talán észre sem vesz, aki oda látogat... Amikor felkértek minket, egy megbántott gyülekezetei találtunk: nem hittek benne, hogy valaha is állni fog a templom. És aztán a legcsodálatosabb pillanat az átadáson ért: látni, hogy mindenki megtalálta a helyét. Nem vették észre a változásokat, az újdonságokat, mert természetesnek találták. Akkor éreztem, hogy sikerült valamit tenni. Ez erről szól, mindegy, hogy Pro Architectura-díjnak hívják, vagy lelkiismeretes munkának. R. M.: - Ők ugyanazt akarták visszakapni, mi nem akartuk ugyanazt megépíteni. De így lett jó, higgyék azt, hogy ugyanaz. Mi tudjuk, hogy több lett, mint volt. □ Érkezett-e, az állami díj mellett, elismerés hivatalos helyről is? P. P.: - Arra gondol, hogy fele- melte-e valaki is a telefont, hogy gratuláljon? A szakma tiszta szívből gratulált. Ez számít. Hogy ki nem, arról meg ne beszéljünk. Maradjunk annyiban, hogy Miskolcon nagyon sok kitűnő építész van; hogy a város mégsem olyan, amilyennek sokan szeretnénk látni, az nem az építészeken múlik. □ Érezhető volt-e jó vagy rossz értelemben a tervezés során, hogy a politika kiemelt figyelmet fordít az újjáépítésre? R. M.: - Politikai környezetben tervezünk, de nem diktál a politika. P. P.: - Nem volt semmiféle nyomás. Kifaroltunk a politikából. R. M.: - Tán épp ezért kaphattuk most meg ezt a díjat is. P. P.: - Az építész szabad, mint a madár. Azt vállal el, amit jónak lát. De nem is próbáltak felülről befolyásolni. És különben is: csak a lelkiismeret számít, nem a politikusokkal, nem is a hatósággal, hanem a gyülekezet tagjaival kell elszámolnunk. Kellő, mértéktartó és megtartó Kornya István Miskolc (ÉM) - Ez a falukönyv nem akarja, s nem is tudja a közösség identitását meghatározni, a megfogalmazás lehetőségéhez kínálhat segítséget. Erről a Felső- nyárádról elszármazott, oda rendszeresen visszajáró Szo- boszlay Ágnes egyetemi adjunktus beszélt. • Két fontos alaptípusa létezik a falukönyveknek. A település felkérésére szakmáját művelő tudós, kutató ír település-monográfiát, ezek kimondottan tudományos jellegű feldolgozások. A másik típusba a helyi kezdeményezésből és helyi szellemi erőből születő munkák tartoznak. A „Felsőnyárád a mi falunk” című falukönyv bizonyos témák tudományos igényű feldolgozása mellett a helyi szellemi erő megmutatkozását is tartalmazza - mondja az alapításának 700. évfordulóját tavaly ünneplő településről szóló könyv szerkesztője. □ Mi volt a cél ezzel a kettősséggel, s nem ment-e ez a minőség kárára? • Amit a nyárádiak a kezükben tartanak, az róluk szól és nekik szól - elsősorban. Munkám során figyelmeztettek, hogy a tudomány szempontjából kicsi a terület, nem túlzottan jelentős a falu, nincs önálló története, politikai vagy gazdasági szerepe ha kívülről nézzük. Ám akik a falut lakják, más nézőpontból élik meg ezt, számukra falu nagyon is jelentős. Igaz ugyanakkor az is, hogy ma a falusi élet, de még a múlt is, sok esetben már nem jelent értéket, sőt: hátrányosan megkülönböztető jegy. Az én célom kettős volt: jelenjenek meg a nyárádiak faluról szóló felsőfokú intézményekben írt évfolyam- és szakdolgozatai, a gyerekek fogalmazásai, és tegyük elérhetővé a falubeliek számára a nehezen vagy egyáltalán nem hozzáférhető anyagokat is, amelyeket tudós kutatók, egyetemi hallgatók készítettek, így két forrásból - a minőség szempontjából nem is összehasonlítható forrásokból - nyerhetnek ismereteket a nyárádiak saját történelmükről, földrajzi helyzetükről, néprajzi-szociológiai viszonyaikról és nyelvükről. □ Hozhat-e egy falukönyv mások számára is különlegességeket? • Adalékokat jelenthet a magyar és az egyetemes szellemi kincshez, különösen ha egyes részletei akár bővebb formában külön is megjelenhetnek. A könyv szándékom szerint azonban elsősorban a kellő, mértéktartó és megtartó lokálpatriotizmust szolgálja, annak felismerését segítené, hogy a hely, ahol élünk érték. Különlegesen a nyárádiaknak lehet fontos, hogy a Magyar Nyelvjárások Atlaszának egyetlen kutatópontja sem volt a Szuha völgyében. Nem tanúsított a vidék iránt különösebb érdeklődést a néprajz sem. Ebből a hátrányból most lefaragtunk hol többet, hol kevesebbet. A magyar nép történeti-táji tagolódása című fontos munka sem sorolja sehová. Tanulmányában Szabó József debreceni foldrajzprofesszornak kellett nevet adnia a tájnak, amelyhez Felsőnyárád is tartozik - a tudományosan is használatos elnevezés: Sajó-Bódva szöge. □ Mennyiben lehet szerepe egy ilyen könyvnek a közösség identitásának alakításában? • Erős hovatartozástudathoz sok minden kell, így például munka- lehetőség, a megélhetés biztonsága, amely több generációnak nyújt jövőt, a hagyományok megtartó ereje. S nagyon fontos ennek a szellemi összetevője is, így például a nyelvi öntudat. Jó negyven éve, első itteni nyelvjárásgyűjtésemkor még azt mondták az emberek, hogy barkósán beszélnek. Ma ilyet már nem mond senki. Ez a falukönyv nem akarja, s nem is tudja az adott közösség önazonosságát meghatározni, a megfogalmazás lehetőségéhez kínálhat segítséget. A falukönyv adalékokat jelenthet a magyar és az egyetemes szellemi kincshez . Fotó: Vajda János
