Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)

2000-09-18 / 219. szám

a Útjavítás Amit elterveztek, abba már bele is Blicccelők Nem tekintenek el a diákok megbün­tetésétől /5 Kentaur Minden napra tar­togat meglepetést az autópálya /8 IDŐJÁRÁS: Növekvő felhőzet Nappal 7 - 12 °C Éjszaka 16-21 °C ÁRA: 37 Ft, előfizetőknek: 26,90 Ft 2000. szeptember 18., hétfő 56. évfolyam, 219. szám Az első magyar arany Sidney (MTI) - Nagy Tímea káprázatos vívással megnyerte a sydneyi olimpia női párbajtőr számát, és egyben a magyar küldöttség első aranyérmét vehette át. A döntőben a svájci Hablützel-Bürki kemény ellenfélnek bizonyult. Nagy nyu­godt volt, a kezdeti hátrányát (3-6) ledol­gozta, és fantasztikus hajrával győzött (15-11). 9-11. oldal Nagy Tímea az utolsó találat után Fotó: MTI Díszpolgár miniszter Sátoraljaújhely (ÉM) - Dr. Stumpf Ist­ván, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter lesz Sátoraljaújhely új díszpol­gára. Erről a legutóbbi ülésének zárt ré­szében döntött a városi önkormányzat. A városatyák azért határoztak így, mert úgy látják: dr. Stumpf István eddigi miniszter­sége ideje alatt is sokat tett Újhelyért és a térségért. A város vezetői a díszpolgári oklevelet várhatóan október 23-án adják át a miniszternek. 770133 0350190021 9 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG [»:i 3501 Miskolc, Postafiók 351 © (46)414-022 Juhok Juhállomány Magyarországon 1999-ben (ezer darab) Közép-Magyarorszag ozep-uunaniu-Dunántúl Forrás: KSH Zsebkönyv - Grafika: ÉM A begyűrűzést a piac határozza meg Miskolc (ÉM - KI) - Az üzem­anyag árának emelkedése sok problémát okoz a ma­gyar lakosságnak, de a cé­geknek is. Az áremelkedés hatásairól, azok továbbgyü- rüzéséröl Pelczné dr. Gáli Il­dikó közgazdászt kérdeztük.- Egy profitorientált cég árkép­zését a beszerzési ár jelentősen meghatározza. Ennek a Mól Rt. esetében is a világpiaci ár a ki­induló pontja. Tény, hogy mi, végfelhasználók úgy érezzük, hogy az üzemanyagár a világpi­aci árváltozásokat nem mindig követi, sőt néha azzal ellentétes mozgások is megfigyelhetők - magyarázza Pelczné dr. Gáli Il­dikó. A Miskolci Egyetem Gaz- dálkodástani Intézetének igaz­gatóhelyettese a jelen helyzetre utalva mondja: most is egy ilyen késői emelésnek lehetünk tanúi, hiszen az olaj ára már lefelé mozdul, azaz a piac ked­vezően ítéli meg a olajtermelő országok kvótaemelését és an­nak várható hatását. Az azon­ban már más kérdés, hogy a magyar olajtársaság szerint az áremelésük nem éri el a kívá­natos mértéket, mivel eddig késve követték a világpiaci ár­mozgásokat. A másik, nemzetközi szinten is vihart kavaró téma az üzem­anyagárban foglalt adóteher, amely gazdaságpolitikai kérdés. Ennek hazai, 58,8 százalékos mértéke meghaladja az Európai Unió minimumszintjét, persze alatta marad az angol (85 száza­lék) és francia (70 százalék) szin­teknek. A közgazdász leszögezte: ez a tényező, ha mint bevételi forrás a gazdaság élénkítésit, il­letve egyes ágazatok - így példá­ul az egészségügy, oktatás - fej­lesztését hivatott biztosítani, ak­kor jó célt szolgál. Az adómérté­kek már a költségvetés készíté­sekor eldőlnek, és nem véletlen, hogy a kormány ragaszkodik ezekhez. /3 uumiimM’ "iwiffí i n IWVttWJiHll! i IlíllAVA m • 111IU11 Nászra hívnak, a várttal S 'gy időben kezdődött el szep- emberben az idei szarvasbőgés l bükki erdőkben. /3 Fotó: Bujdos l.limt-f minit iisinüiiur, Egyelőre nem emelkedik az üzemanyag jövedéki adója Budapest (MTI) - Húszmilliárd forinttal csökkentheti a 2001-es költségvetés bevételeit a kor­mány és a fuvarozók szombati megállapodása, amelynek értel­mében mindaddig nem emelke­dik az üzemanyagok jövedéki adója, amíg a világpiacon az olaj hordónkénti ára nem süllyed 25 dollár alá. A Magyar Közúti Fu­varozók Egyesülete (MKFE) más szervezetekkel közösen érdemi egyeztető tárgyalásokat kezde­ményezett a miniszterelnökkel. A tárgyalásokat szombaton foly­tatták, azon a kormányt a gaz­dasági és a közlekedési minisz­ter képviselte. A többórás egyez­tetést követően megállapodás született arról, hogy az üzema­nyagokat terhelő jövedéki adó mindaddig nem emelkedik, amíg az olaj világpiaci ára hor­dónként 25 dollár felett van. A Brent nyersolaj hordónkénti ára a londoni nemzetközi olajtőzs­dén a múlt heti 35 dollár feletti csúcshoz képest ezen a héten né­mileg csökkent ugyan, de a leg­utolsó kereskedési nap végére a legközelebbi kontraktus 33,98 dolláron zárt. Az első 30 dollár alatti határidő pénteken 2001 jú­niusa volt, 25 dollár alatti áron a 2002 decemberi kontraktus zárt. Zemplén jövőjéért dolgozik a ZTSZ- Zemplén megint együtt van, és valójában ez is a törekvé­sünk - jelentette ki szombaton Pálházán a Zempléni Telepü­lésszövetség (ZTSZ) Napján Kupa Mihály, a szervezet el­nöke. Hozzátette: a telepü­lésszövetség ereje a 90 tagtele­pülés polgáraiban, a falvak-vá­rosok, valamint a vállalkozók összefogásában, bizalmában rejlik. Ezt az erőt pedig arra akarjuk használni, hogy fel­hívják a figyelmet: Zemplén szép és jó hely, hagyományai, kultúrája és - elsősorban a helyben élő emberek jóvoltá­ból - jövöje is van - hangoz­tatta a ZTSZ elnöke. A telepü­lésszövetség az idei évet az időseknek szentelte. /2

Next

/
Oldalképek
Tartalom