Észak-Magyarország, 2000. szeptember (56. évfolyam, 205-228. szám)

2000-09-18 / 219. szám

2000. szeptember 18., hétfő Aktuális / Országban-világban 2 • Érkezik a fúrótorony. A napokban megérkezik a Pusztaszőlős melletti gázki­töréshez a mentesítési fúráshoz szüksé­ges fúrótorony. A mentesítő fúrást az au­gusztus 18-i gázkitörés helyszínétől né­hány száz méterre végzik el. • Százezernyi elrabolt. A kínai rendőrség mintegy 110 ezer nőt és 13 ezer gyerme­ket szabadított ki emberkereskedő ban­dák karmai közül az elmúlt fél évben végrehajtott kampányában. • Szaddám Húszéin rákos. Az Egyesült Államok megerősített értesülése szerint Szaddám Húszéin iraki elnök rákos. Az ér­tesülést nyilvánosságra hozó az-Zamen cí­mű kuvaiti hetilap úgy tudja, hogy Was­hington három éve szerzett először tudo­mást Szaddám betegségéről. A tárgyban végzett vizsgálódást azonban csak most februárban zárták le, miután az amerikai hírszerzés információit megerősítették. Zemplén jövőjéért dolgozik a ZTSZ Pálháza (ÉM - BSZA) - Zemp­lén megint együtt van, és valójában ez is a törekvé­sünk - jelentette ki szomba­ton Pálházán a Zempléni Te­lepülésszövetség (ZTSZ) Nap­ján Kupa Mihály, a szervezet elnöke. A vendéglátó település, Pálháza nevében Lesovics Miklós polgár- mester mondott beszédet. El­mondta: a ZTSZ-nap és a hozzá hasonló találkozók kiváló esélyt teremtenek arra, hogy a kör­nyék települései közelebb kerül­jenek egymáshoz. A polgármes­ter rámutatott: a ZTSZ célja, hogy összefogja a zempléni tele­püléseket. Ennek részeként sző­kébb hazájukat a Hegyközt is olyanná kívánják tenni, ahová visszavágynak az emberek ­hangoztatta Lesovics Miklós, majd a vándorzászlót átadta a rendezvény jövő évi házigazdá­jának Megyaszónak. A település képviseletében Csáky Barna pol­gármester vette át a lobogót. A Zempléni Településszövet­ség Napját most harmadik alka­lommal rendezték meg. Első íz­ben Bocs látta vendégül a többi tagtelepülést, tavaly pedig Sze­rencs vállalta a házigazda szere­pét. Most - bár a központi ün­nepséget a frissen átadott pálhá- zi művelődési ház előtti téren tartották - a Hegyköz 18 telepü­lése látta vendégül a rendez­vényre érkező polgárokat, kultu­rális csoportokat. Az elmúlt idő­szakban maga a szervezet is nagy utat tett meg. A 34 alapító település ugyanis mára kilenc­venre bővült.Lovasfelvonulás a megnyitón Fotó: Bódisz Attila Lerakták az újhelyi libegő alapkövét Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - A földbe került a sátoraljaújhelyi libegő-felvonó alapköve. Az ünnepségen Szamosvölgyi Péter, a város polgármestere elmondta: az újhelyi­ek régóta várták ezt a pillanatot, azt pe­dig még inkább, hogy végre felülhessenek a libegőre. Dr. Ódor Ferenc, a Megyei Közgyűlés elnöke hozzátette: a megépülő libegő-fel­vonó várhatóan a térség egyik idegenfor­galmi közponjává válik. Télen a sísport, nyáron a természet kedvelői használják majd előszeretettel a fák között futó füg­gőliftet. A beruházás közel 100 millió fo­rintba kerül majd, amelynek 70 százaléka az ugyancsak dr. Ódor Ferenc által irá­nyított Területfejlesztési Tanácstól szár­mazik, a többi pénzt önerőként a város biztosítja. A kivitelezés előbb a tervek el­készültével, majd a nyomvonal kijelölésé­vel már megkezdődött, s várhatóan jövő tavasszal készül el teljesen a felvonó. AlapkőletételFotó: Bódisz Attila Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós (szabo@iscomp.hu) Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@iscomp.hu) Szerkesztők: Bánhegyi Gábor (240-es mellék, banhegyi@iscomp.hu) társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék, bujdos@iscomp.hu) gazdaság: Méhes László (211-es mellék, mehes@iscomp.hu) kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék, csornok@iscomp.hu) ég: Buzafalvi Győzd (298-as, 430-as mellék, buzafalvi@iscomp.hu). sport: Berecz Csaba (241-es mellék, bereczcs@iscomp.hu) Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923, sesztak@iscomp.hu) Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (06/20-977-5596, szokene@iscomp.hu) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209, lovasz@iscomp.hu) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530, maros@iscomp.hu) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260, marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokaf terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék, gere@iscomp.hu) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére ferjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vlsszal r^ATESZ 80 százalék odafigyelés, 20 százalék pénz Miskolc (ÉM - KJ) - A hét végén ért véget Lillafüre­den „A foglalkozási beteg­ségek prevenciójának 1000 éve - jelene, jövője" cím­mel megrendezett négyna­pos konferencia. A Magyar Üzemegészségügyi Tudomá­nyos Társaság (MÜTT) hu­szadik kongresszusának rendezője dr. Felszeghy Sá­ra főorvos, a Miskolci Házi­orvosi Egyesülés Foglalko­zás-egészségügyi Központ­jának vezetője volt. A konferencia zárómérlegével kapcsolatban a főorvosasszony kiemelte, hogy a szakmának és a városnak egyaránt kitünte­tés, megtisztelő bizalom a hely­szín kiválasztása, és a rendezés joga. A konferencia sikeressé­gét a résztvevők több mint 400 fős létszáma bizonyította, to­vábbá a viták, kerékasztalok során tapasztalt érdeklődés. A szakorvosoknak közvetlen, gyakorlati haszonnal is jár egy ilyen konferencia: az esetbe­mutatások, a tapasztalatok át­adása nagy segítséget jelent a felelősséggel járó döntési hely­zetekben, amikor ki kell mon­dani, hogy alkalmas, vagy nem alkalmas valaki a választott A Széchenyi utca kissé színes Miskolc (ÉM - KJ) - A Ven­dégségben Miskolcon soro­zat hetedik vendége dr. Medgyesi Péter volt, aki a városban eltöltött hosszú hétvégéje élményeiről teg­nap sajtótájékoztatón szá­molt be. Amint elmondta, jónak tartja az ötletet, melynek révén ő is ide látogatott, hiszen a Miskolcról kialakult negatív kép indokolat­lan, meg kell változtatni. A vál­toztatás legfontosabb tényezője az ember: szerinte a miskolciak­nak megvan a képessége, lelke­sedése, de az esélyek sajnos nem jók, segítségre mindenkép­pen szükség van. A felemelke­dés azonban csak térség-kategó­riában képzelhető el: Szlovákia, Ukrajna sőt Románia (legalább) szomszédos területeinek fejlődé­sével együtt. A vendég régebben gyakran járt városunkban, aztán kima­radt jó néhány év, így a fejlő­dést szembetűnőnek látja. Meg­szépült Tapolca, a belváros, és a város több, régebben elha­nyagolt területe is, megújultak a Széchenyi utca szép régi épü­letei, azonban a portálokat, reklámokat (finom iróniával) „kissé színesnek” találta, a Szé­chenyi fürdő lassú agóniáját pedig le is fényképezte. Nagyon tetszett viszont a színház, a Bükk, és a tiszta miskolci leve­gő. Ami a befektetési lehetősé­geket illeti, az idegenforgalmat látja a legjobb kitörési irány­nak. De, mint ahogy az ország­ban, úgy külföldön sem isme­rik eléggé a várost, ezért befek­tetési konferenciákat kell szer­vezni (személyesen is tervez hamarosan idehozni egy befek­tetőt). Medgyesi Pétert a mis­kolci hétvégére elkísérte felesé­ge, aki személyes tapasztalatok híján negatívabb előképpel ér­kezett, így annál kellemeseb­ben csalódott. A sajtótájékoztatón Fedor Vil­mos, a látogatás-sorozat szerve­zője elmondta, hogy az eddigi vendégek mindannyian szívesen gondolnak az itt töltött időre. Kepes András „reklámjának” köszönhetően például a Magyar Pulitzer Bizottság is Miskolcon tartja majd kihelyezett ülését, annyira kíváncsiak lettek a vá­rosra. Az idén még egy vendég jön, aztán februárban folytató­dik a sor. A kiszemeltek listája igen hosszú: Zorán, Göncz Árpád, Farkasházy Tivadar, Fábry Sándor, Nagy Bandó And­rás továbbá Sidney arany-, ezüst- és bronzérmes magyar sportolói. pályájára, hivatására. A konfe­rencián 50-nél több előadás hangzott el, a témák között szá­mos újszerű vizsgálati módszer is szerepelt. Nemrégiben fej­lesztették ki például a stresszes munkahelyek alkalmassági vizsgálatának új metódusát, amellyel modellezni lehet a va­lós körülmények között az em­beri szervezetre ható környeze­ti terheléseket. Az egy évnél hosszabb ideig munka nélkül élő emberek egészségügyi álla­pota szorosan összefügg mun­kanélküli státusukkal. E terü­let sajnálatos aktualitással bír térségünkben: a konferencián behatóan foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel is. A négy nap alatt elhangzottakból egyebek mellet az is kiderült, hogy - ha lassan is - pozitív irányban változik a munkaadók szemlé­lete, ma már egyre inkább ér­tékként kezelik a munkaválla­lók egészségét. Az is biztató, hogy a mindennapok gyakorla­tában egyre nagyobb szerephez jut a prevenció, amely jelentő­sen olcsóbb minden más megol­dásnál, hiszen - mint dr. Fel­szeghy Sára fogalmazott - „Az ésszerű prevencióra fordított eszközök 80 százaléka odafigye­lés, 20 százaléka pénz”. Támogatás Bécs (MTI) - Ausztriában a gazdasági miniszter és a pénz­ügyminiszter szombaton meg­állapodott arról, hogy a szö­vetségi állam támogatást nyújt a rászorulóknak a fűtőolaj be­szerzéséhez. Martin Bartenste- in gazdasági miniszter szóvi­vője bejelentette: az állam azokban a tartományokban ahol ilyen támogatás létezik megduplázza az e célra csalá dónként előirányzott átlago san 1000 schillinget, s reméli hogy ez a döntés intézkedésre serkenti azt a négy tarto­mányt is, ahol még nem dön­töttek támogatásokról. (Tirol kivételével főleg a kelet-auszt­riai tartományokban létezik ez a segély, noha az ország nyugati részében sokkal gya­koribb az olajfűtés.) A szövet­ségi támogatást a legalacso­nyabb nyugdíjban, a munka­nélküliségi segélyben és a szo­ciális segélyben részesülők, valamint a bizonyos összegnél kevesebbet kereső házaspárok és egyedülállók kérhetik. Hirdetés ' SkodaFabia Medgyesi Péter (középen) a levéltárban Fotó: Bujdos Tibor A SkodaFabia minden elemében csúcstechnikát képvisel, ezért sok új, kellemes élménnyel fogja megajándékozni Önt és családját. Maximális biz­tonságot nyújtó karosszériája komfortos utasteret takar, amelyben akár öt személy is kényelmesen utazhat. Hogy döntését megkönnyítsük, a Skoda Fabiát már 2 194 000 Ft-tól, akár 20% előleggel és használtautó-beszá­mítással is megszerezheti. Skoda Fabia - egy új kategória a Skodától. További információért forduljon márkakereskedéseinkhez. Multi-Turbo 3508 Miskolc, Görgős u. 4. Tel.: (46) 363-211 Tel./Fax: (46) 315-134

Next

/
Oldalképek
Tartalom