Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-06 / 105. szám
2000. május 6., szombat Életkép 9 Millenniumi mesék Miskolc (ÉM) - Millenniumi mesék - az ezredvég deákprózája címmel hirdetett országos prózapályázatot a Teleki Tehetséggondozó Kollégium. A nyertesek munkáiból az alábbiakban közlünk részleteket. (cím nélkül) Kupcsik Ildikó Kellemesen eltöltötte a délelőttöt, alaposan megvizsgált mindent az Interneten, hogy a fejben rögzített képeket rémületes emlékként ismerje fel az utcai kőszobrokban és másutt. Néha hülye dolgokat képzeleg. Esténként még hangokat is hall, diskurzusok folynak a fejében. Soha nem ő beszél, mindig valami ismerőse, vagy egy rosszarcú bűnös. Érdekli a skizofrénia is, mint ahogy az egyéb neuraszténiás betegségek. Ömaga valójában nem bolond. Imádja a foglalkozását. Mindig délután kezdi a munkát, de már ebédnél felkészül rá. Az előzőleg megszemlélt kriminológiai eseteket próbálja beépíteni. Ilyenkor előveszi a fantáziáját, minden gondolata hamuszínben telepszik agykérgére, pulzusa felpörög, alkarját rázza a hideg: a hulláira gondol. Barátunk hullamosó. Szőke-barna. Egész személyiségét valami különös irányban torzította el ez a hideg foglalkozás. Az emberekre csak távolról gondol, akkor is úgy, mintha élettelen testek lennének - szakmai ártalom -, és egy- egy áldozatai az interneten leközölt bűncselekményeknek. Minden földön fekvő hajléktalanba belelátja a vérmasszától ragacsos nyelű kést, minden csikk a buszmegállóban egy-egy kiürített tár töltényhüvelye. Mikor netán megszólítja valaki, hogy mennyi is lehet az idő, vagy esetleg elment-e már a busz, akkor veritékezni kezd, irreális barna szemére zavarodottság és meglepettség ül ki, de úgy, hogy a kérdező minden csepp vérében meg fagy a szándék, amivel elindult. (a prózalrópályázat I. helyezettje) Elvarázsolt valóság . Sztermen Orsolya Lili Úgy éreztem, egy dombon felfelé lépdelek, vagy akár biciklizek, az is lehet, hogy repülök, csak éppen nem jutok sehová. Mögöttem'a rémisztő, fogait csillogtató élet, jól elszúrt alapjaival, melyek már gyökeresen megváltoztatták az emberek pusztán szépen megélni kívánt életét. Felettem, a szök- döső csodaföld. Szinte elérhetetlen, és mind messzebb kerül. Lezuhantam a semmiség földjére, amiből már a szárazságot, vág} csupán az élethez nem elegendő, de mégis valaminek megfelelő erőket sem lehetett kiszívni. Ez volt az én belső, biztosan biztosított, kiépített lelki világi csődöm. Aztán rám orditott a fáradtságomat észre sem vevő, s figyelembe sem vevő képzelet. - Gyere már. Mi a francra vársz? Olyan csalódás lepett el, mely a kiszáradt, porzó borzalmas talajt is átitatta. Felálltam, minden bátorságom, erőmet összeszedtem, s felfelé iramodtam. De a kedv, az elszántság s a meggyőzöttség, a jobb lét felé haladásná1 megrendítette bennem a telkemet. Lépteim lassultak, kérdések sokasága öntött el, s megérthetetlen összefüggések zilálták a már igy is trágya elképzeléseimben szegény agyamat. Arcom kipirosodott, s végül megálltam. Kifogyott belőlem a szusz. Az éltető lélegzet, mely képes lett volna bármire is. (a prózalrópályázat II. helyezettje) A mész ára Nemes Zoltán Márió Apád építőmester volt, mint mindenki a családban. A régiek magas várakat és katedrálisokat csiszoltak Kárpátokban. Érett asszonyok voltak ezek a templomok hosszúkás vonásokkal, mindig ugyanazzal a fájdalmas arckifejezéssel. A favágók sugdolóztak néma erdei madarakról a gyóntatószékben, s a kövér kántorra rászökött a fáradtság hirtelen. A te apád már nem épített templomokat. Otthonokat, kocsmákat faragott. Azt mondják nehezen kezdte, az első munkái közül néhány le is omlott. De miután elkészítette ezt a házat, mely már érett mesternek mutatta, egyre több megrendelést kapott. Az emberek halkan megkérték és aztán másfelé néztek míg dolgozott s a városszéli házba sosem jött el senki. Mintha valami mászkálna a belső szobákban, patkányok lehetnek. Sosem voltak barátaid. El akartál futni? Utáltad a mész szagát, utáltad az apád mesterségét. El akarsz futni? Jobban vonzottak a könyvek, meg az idegen. Nem akartál belefulladni ebbe a rengeteg mészporba. Vagy madarak lehetnek? Kiskorodban sosem voltak barátaid és sosem mehettél fel a padlásra, sosem mehettél be az apád szobájába. De madaraitok mindig voltak. Oda neked nem volt szabad. De 6 most már ott rohad. A régi Szent-Erzsébet temetőben egy cseresznye illatú koporsóban. A sirásó azt mondta, nagyon drága fajta, hatalmas szegekkel verte le a fedelét. Akkor is esett. Mindig szeretted a cseresznyét. Most a tied az összes. (a prózalrópályázat III. helyezettje) Történelmi pillanat eufória nélkül Nyikes Zita Miskolc (ÉM) - Május 2-án volt tíz éve, hogy az első szabadon választott, demokratikus parlament összeült. Balázsi Tibor akkor az MDF miskolci országgyűlési képviselőjeként volt jelen a rendszer- változást beteljesítő eseményen. Őt kérdeztük múltról és jelenről. •Senki nem azt érezte, hogy lezárult valami, hanem hogy elkezdődött. Bennünk, és az emberekben is borzasztó nagy várakozás élt. Milyen érzetek dolgoztak? Nem volt eufória. Az emberek nem a felszabadultság érzésétől telítve rohangáltak az utcán, nem kiabálták, hogy hurrá, szabadok vagyunk. Annál is inkább nem, mert a gazdaság nagyon leszálló ágban volt. A hetvenes, nyolcvanas években mindenkinek jutott Trabant, csővázas fotel, hétvégi telek, a nyolcvanas évek végén, 1990-ben ezek a javak kerültek veszélybe. Nehezen viselték az emberek a bizonytalanságot, a többség gazdaságilag a nyolcvanas évek végén lefelé liftezett, kilencvenre pedig ez a lift felgyorsult. Hogy egy képzavarral éljek: felütötte a fejét a bizonytalanságérzet. □ Az új, többpárti országgyűlés megalakulásáról szóló 1990. május 2-ai tudósításból az derül ki, hogy közfelkiáltással szavazták meg a napirendet, vastapssal fogadták az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségéről szóló törvény tervezetét. A törtéBalázsi Tibor Fotó: Végh Csaba nelmi pillanat nagyságát vagy a pátoszt érezték? •Az Országgyűlés megalakulása kitüntetett napja a magyar történelemnek. Szerves fejlődés vezetett el addig. Példátlan, hogy ilyenben volt részünk, és hogy a parlamenti demokrácia elfoglalta a helyét a magyar történelemben. Mind a dátum történelmi jelentősége, mind az alkalom pa- tetikussága érezhető volt. A nagy demokratának, Petőfi Sándornak A nemzetgyűléshez című verse is elhangozott ennek az ülésnek a megnyitóján. Érezhető volt, hogy végre folytatódik a reformkorban gyökerező hagyomány. □ Az új országgyűlés legfőbb napirendi pontjai között szerepelt, hogy beiktassák az 1956 jelentőségéről szóló törvényt, és nemzeti ünneppé nyilvánítsák október 23-át. •Az előző napon, de még az Országgyűlés összeillése előtti órákban is a frakcióülésen hosszú órákon keresztül tartó munkával született meg az a néhány szó. □ Nem volt gyakorlatuk a törvényalkotásban, a politizálásban? • Úgy emlegetik, hogy a rendszerváltás a beosztottak forradalma volt. Én korábban újságíróként, egyetemi oktatóként dolgoztam, vezetői, politikusi gyakorlatom nem volt. De hiányzott az apparátus is a törvényalkotáshoz. Nem volt iroda, nem voltak jogi szakértők sem. Egyfajta tűrő- képességi próba volt mindez. A sikerélmény sem adatott meg. □jEz a nehézkes kezdet is szerepet játszott abban, hogy a kormánypárt az 1994-es választásokon megbukott? •Az MDF tragédiája abban állt, hogy nem pozitívan ítélték meg, mindenki a kormány nyakába varrta, hogy az ország gazdasági helyzete nem javul. De az is igaz, hogy az MDF különös alakzatként működött, egy jól körülhatárolható feladatra szövetkeztünk, a demokráciát akartuk létrehozni. Különféleképpen gondolkodtunk, konfliktusok alakultak ki, de nem úgy kezeltük ezeket, ahogy gyakorlott demokratikus országokban szokás. Ez volt az alapvető ok. □Megfontolt nemzetépítés, politikai és gazdasági demokrácia, állampolgári méltóság, félelem nélküli létbiztonság, boldogulás - ezek a célok hangzottak el az Országgyűlés 1990-es alakuló ülésén. Ön szerint mi valósult meg ezekből? •A szabadság és a szolidaritás a modern történelemben ambivalens viszonyban voltak egymással. Kivívtuk a szabadságot, a kérdés az volt, hogy a szabad piacgazdaság hogyan működjék úgy, hogy a többség számára is elviselhető legyen és a szolidaritás is belekerüljön?! A szociális piacgazdaság megteremtése volt a cél. Ez azonban nem teremthető meg egyik pillanatról a másikra. A polgári társadalmak 600 év alatt érték el. Nekünk nem adott több száz évet a történelem. Ami az elmúlt tíz évben történt, az jó irány. Bár a többség még most sem érzi magát biztonságban. □Ön kilépett a politikusi pályáról. Lehet ezt meghasonlásnak nevezni? •Becsületből a ‘94-es választáson is elindultam. De nemcsak a politika van a világon. Dolgozom. Balázsi Tibor • 42 éves • tanár, történész, politológus, újságíró • az MDF miskolci szervezetének egyik alapítója, 1988-ban • a Miskolci Fórum című lap felelős szerkesztője • az MDF országos választmányának tagja, 1989-től • országgyűlési képviselő, 1990 és 1994 között, a sajtó albizottság vezetője • jelenleg a GaGa Rádiót működtető Hangforrás Kft. ügyvezető tulajdonosa „Véres” dilemma: hol a halálos határ? Szemben állhat, de együtt is működhet a vallás szabadsága és a hippokratészi eskü Szabó Nóra Miskolc (ÉM) - Egy 42 éves, terhes asszony jószerivel a csodának és az orvosok lojális szakértelmének köszönheti az életét. Esete példaértékű bejegyzés a tudományág naplójában: a vérátömlesztést elutasítók akarata és az élet egyaránt szent. Az orvostudomány számára nem ismeretlen probléma az idegen vér elutasítása, Magyar- országon leginkább Jehova tanúinak esetében, bár egy amerikai statisztika szerint 10 transzfúziót megtagadó beteg közül mindössze 2 tagja e vallási közösségnek. Szakmai hozzáértés Húsvét hajnalán egy asszonyt méhlepény-leválással, elhalt magzattal a megyei kórházba szállítottak. Csak az azonnali beavatkozás menthette meg, kritikusan sok vért vesztett. Egyértelműen úgy nyilatkozott: nem egyezik bele a vérátömlesztésbe. Óriási kockázatot vállalt, és rendkívüli szakmai hozzáértésről tett tanú- bizonyságot az az orvoscsapat, amely megállította a vérzést, és transzfúzió nélkül végezte el a szükséges műtétet, így a beteg - saját, nem mindennapi fizikai adottságainak köszönhetően is - távozhatott a napokban a kórházból.- Minden ilyen esetben szemben áll egymással a hit, amely szerint nem szabad elfogadni g vért az élet árán sem, és az életmentésről szóló orvosi eskü - fogalmazza meg az orvosi dilemmát Berkő Péter, a szülészet-nőgyógyászat osztályvezető főorvosa. - Messzemenően tiszteletben tartva a beteg vértől való tartózkodását el lehet menni a végső határig, de csak az orvos mérheti fel, hol van ez a határ, életveszélyben azonnal cselekednie kell. „A szerencsén múlt” A világon már nem ritka: sok millióra perlik a doktort, ha a beteg akarata ellenére vérátömlesztést alkalmaz. Ilyenkor bizonyítania kell: jól mérte föl a helyzetet. Ha viszont nem ad vért, s a beteg meghal, az sem orvosi esküjével, sem lelkiismeretével, sem a törvénnyel nem egyeztethető össze. Rácz Sándor, a Diósgyőri Kórház sebésze, az orvosi kamara etikai bizottságának elnöke egyetért: kollégáinak többsége egy per tudatában is alkalmazná a transzfúziót.- Én ugyan 36 éves baleseti sebészi praxisomban nem vesztettem beteget a probléma miatt, Fotó: Farkas Maya s a bizottság elnökeként sem találkoztam ilyen etikai üggyel, de ez csak a szerencsén múlt - szögezi le a főorvos. - Magam is kíváncsi lennék egy precedens értékű per végkimenetelére. Van berendezés, amely összegyűjti az elvesztett vért, s szűrés után visszaáramoltatja a beteg szervezetébe, ám ez nem mindig használható. Jehova tanúi komoly külföldi szakirodalmat vonultatnak fel a vérveszteség alternatív megoldására, s rengeteg vérpótló készítmény létezik, de ezek megbízhatóságát Rácz doktor sok egyedi esetben megkérdőjelezi. A vérvesztés előbb-utóbb eszméletlen, sokkos állapothoz vezet, amikor az orvos jogszerűen ment életet vérrel, és nem a vallási hovatartozással foglalkozik. „Segítőkészek”- A törvény kimondja: akarata ellenére is meg kell menteni a beteget - állítja Ökrös Ilona, a megyei kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályvezető főorvosa, aki szerint az intézmény három vérmentő készüléke jól funkcionál, még ha nagyon drága is (48 ezer forint) az egyszer használatos szerelék. - Ugyanakkor a saját sorsa felett bárki rendelkezhet. Nem feladatunk egy hitközösség társadalmi megítélése, és tapasztalatom szerint - évente 5-6 esetben találkozunk Jehova tanúival - segítőkészek, összetartóak, a műtéteik előkészítésének bejáratott protokollja van. Ebben a rendkívüli esetben folyamatos konzultációval, komoly team-munkával sikerült megoldani a problémát. A hölgy kritikus hemoglobinszintje szakirodalmi rekordot megközelítően alacsony volt, magunk is csodálkoztunk, hogy életben maradt. Itt nincs utólagos szakvéleménynek helye, a beteg fejénél dől el minden. Különleges orvosi bátorság és képesség kell az életveszélyes fordulópont felismeréséhez. Nem fanatizmus Palácsik Attila a Jehova tanúi egyház miskolci kórházi összekötő szolgálatának önkéntese. A hálózat fegyelmezett, széleskörű összeköttetésekkel rendelkezik, a nehezen hozzáférhető gyógyszereket órák alatt meg tudja szerezni, terjeszti a vér nélküli orvoslás szakirodalmát, vérmentő berendezést vásárolt.- A hozzáállásunk, az orvosokkal való megelőző együttműködés maga az életigenlés. A vér elutasítása nem fanatizmus, hanem egészséges elvárás, nem vallási kényszer, hanem jogos igény arra, hogy valaki a saját testével rendelkezzen. Sok orvos szerint nyitott kapukat döngetünk, mert a fertőzések elkerülése érdekében egyre kevesebb vérátömlesztést alkalmaznak a kórházak, számos alternatív megoldás létezik. A gond az: nem ismerik igazán a tanúkat. Nem a társadalom ellenségei vagyunk, nem az orvosok kezét kötjük meg, hiszen ez az eset is példázza: ami történt, legnagyobb részt az ő érdemük. Tudjuk: hihetetlen orvosi kockázat egy ilyen szélsőséges hemostá- tust megközelíteni, a többfajta érdek mégsem egymásnak feszült, hanem egymás mellett futott. Az orvosokkal való együttműködésnek különböző szintjei vannak, senki nem kényszeríti őket arra, hogy esküjük ellen tegyenek. Ez az intézmény azonban megoldott egy hatalmas feladatot, amire ezek után más is képes lehet.
