Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-23 / 69. szám

2000. március 23., csütörtök fsm-miffiTifflffiifto t Aktuális 3 Aláírásra várva Miskolc (ÉM - BAL) - Még mindig bi­zonytalan, bevezethető-e az MVK által szükségesnek tartott új, szűkített buszme­netrend, az viszont biztos, hogy május 1- re már nem készülhetnek el a kidolgozá­sával. Alacsonyabb költségvetési keretet kapott az önkormányzattól a Miskolc Városi Közle­kedési Rt. a reméltnél, emiatt megszorító in­tézkedésekre kényszerül. A racionalizálás legfőbb lépése a menetrendmódosítás volna, amely egyes buszjáratok megszüntetésével, mások ritkításával számol. A változtatás május 1-re tervezett bevezetéséhez a polgár- mesteri hivatal jóváhagyására, pontosabban a városi jegyző aláírására van szükség. Az aláírás, mint tegnapi lapszámunk­ban beszámoltunk róla, a napokban ráke­rült az anyagra - ám az MVK tájékoztatá­sa szerint tévedésből egy másik, ma már nem aktuális javaslat kapott a városházá­tól zöld utat. Egész Emil, a tömegközleke­dési cég fejlesztési főmérnöke kérdésünk­re az okot a két fél közötti félreértésben jelölte meg. Mint mondta, a hivatal és a társaság már egyeztetett, tisztázták az ügyet, minek következtében a jegyző im­már az érvényes, tehát a szolgáltatás mi­nőségében érezhető változást tartalmazó menetrendi javaslatot szignálhatja. A fő­mérnök szerint ez újabb néhány napos csúszással jár, ami kétségessé, vagy in­kább lehetetlenné teszi az új menetrend tervezett, május 1-i hatályba lépését. A re­álisabb, ugyancsak szorító határidő júni­us 1. A szakember elmondta: az előkészí­tés „észmunka, ami időbe telik”. Mint megjegyezte, kellő idő alatt jó menetrend, míg értelemszerűen kevés idő alatt rossz menetrend készíthető. A sirálytetemek boncolását elvégezték A „madárbetegségek” kizárhatók, a zsigereket toxikológiai vizsgálatra küldik Ezek már újabb áldozatokFotó: Bujdos Tibor Startoljon On is az Északkal a Peugeot-ért! Nyereményjátékot indít az ÉM előfizetőinek, melynek fődíja egy Peugeot 206 Az újhelyi börtönkitörésre emlékeztek Az eseményekre Jámbor Árpád emlékezett Fotó: Bódisz Attila Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Az 1944. március 22-én lezaj­lott sátoraljaújhelyi börtönki­törés az antifasiszta megmoz­dulások egyik legjelentősebb megmozdulása volt. Az akko­ri eseményekre, valamint az áldozatokra tegnap - a városi emléknapon - emlékeztek Ke- rényi Jenő Sassal viaskodó fiú című szobra előtt. Az esemény szónokaként Jám­bor Árpád, az Antifasiszták és Ellenállók Szövetségének elnök­ségi tagja elmondta: a többnyire meggyőződésük miatt rabosko­dó foglyok szilárd, egymásért meghalni kész csapatot alkot­tak. A megmozdulást gyakorla­tilag Magyarország német meg­szállása indokolta - derült ki. Mint elhangzott, az akcióban résztvevők többsége egyetlen szót sem tudott magyarul, mind­annyian saját hazájukért har­coltak. 64 ember a kitöréskor esett el, 11 másik embert azért küldtek a halálba a fasiszta né­met katonák, mert nem vallot­tak társaik ellen. Közülük né­gyet ártatlanul végeztek ki - emlékezett Jámbor Árpád. A szerb, horvát, cseh, jugoszláv, ukrán, szlovák, szlovén és ma­gyar felkelők elhatározták: hű­ségesek lesznek egymás és az ügy iránt, s szolidaritást vállal­nak a halálig. Mint elhangzott, az elfogott és deportált foglyok közül néhá- nyan visszatértek a dachaui koncentrációs táborból. - Azóta nem emeltünk kezet egymásra. Ez figyelmeztetés a mának azok­tól, akik még emlékeznek egy olyan háborúra, ahol a civil ál­dozatok voltak többségben - zárta szavait Jámbor Árpád. A beszédet követően a jelenlé­vők megkoszorúzták az áldoza­tok neveit őrző sírkertben álló emlékmúvet. Koszorút helyez­tek el többek között például a cseh, jugoszláv és ukrán diplo­mácia képviselői. ségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás) is megerősítette: kizár­ható, hogy „madárbetegség” (pes­tis, kolera) okozta a sirályok vesz­tét. Az látszik a legvalószínűbb­nek, hogy valahol útközben vet­tek fel valamilyen táplálékot vagy folyadékot, amely mérgezett volt.- A helyszínen tapasztaltak is e feltételezést erősítik - véleke­dik a szakember. - Szemtanúk szintén azt állítják, igen szom­jasnak mutatkoztak a madarak, ami mérgezésnél tipikus tünet. Minthogy a Tisza mindössze 20 kilométeres távolságra van a bányatótól, felvetettük: a mérge­zett folyó okozhatta-e közvetve a sirályok halálát. Gönczi Károly szerint a cianidmérgezés kizár­ható a körből, mivel annak ha­tása már korábban jelentkezett volna. A nehézfémekre vonatko­zóan pedig csak méregvizsgálat adhat biztos választ. De a szak­ember nem tartja valószínűnek, hogy a madarak mérgezése a Ti­szával lenne kapcsolatos, mivel a többi nyéki tóra érkezett si­rály semmi jelét nem adja an­nak, hogy mérgezettek lenné­nek. Mindez azonban csak felté­telezés. A célirányos méregvizs­gálatokat azonban csak az orszá­gos, Budapesten lévő intézetnél, vagy a debreceninél tudnák el­végezni, mivel a toxikológiai la­bort Miskolcon évekkel ezelőtt megszüntették. Tegnap délelőtt még úgy tűnt, nincs, ki állja a méregvizsgálatokat. Délután azonban Dombi József már arról tájékoztatott, hogy az állomás kérte: a felboncolt sirálytetem- zsigereket csomagolják össze, hogy az Országos Állategész­ségügyi Intézetbe szállíthassák a méregvizsgálatok elvégzésére. Dányi János hejőkeresztúri lakostól pedig azt tudtuk meg: újabb, hozzávetőleg 80 fős si­rályraj érkezett a Debreceni-tó­ra kedd este, s néhány újabb si­rálytetemet is összegyűjtöttek. A területi főállatorvos ma ismét bejárja a terepet. Miskolc (ÉM) - ÉM-elöfize- tés = kulcs az autóhoz! cím­mel indít egyedülálló nyeré­si esélyeket kínáló játékot az Észak-Magyarország régi és új előfizetői számára. Megyénkben eddig példátlan nyereményjáték résztvevője le­het Ön is, amennyiben ÉM-előfi- zető: az Észak-Magyarország és a miskolci Váci és Társai Kft. autószalonjának közös játéká­ban az ÉM régi és új előfizetői között ugyanis egy 2 millió 50 ezer forint értékű Peugeot 206-ot sorsolunk ki májusban. Hogy miért példátlan me­gyénkben ez a játék? Nem pusztán azért, mert ilyen még valóban nem volt. Példátlan azért is, mert egye­dülállóak a nyerési esélyek. Az eddig ismert játékos próbatéte­lek, melyek egy ilyen értékű autó tulajdonjogával kecsegtet­tek, több millió embert érintet­tek az ország egész területén. Míg az eddigiekben tehát 19 me­gye lakói „szállhattak ringbe” egy autó megnyeréséért, addig most csupán egyetlen megye la­kói - azaz pusztán Önök - szá­mára kínálkozik e lehetőség. Végül azért is, mert ahhoz, hogy Ön is a Peugeot-ért starto­lok sorában lehessen, nincs más tennivaló, mint csatlakozni az ÉM előfizetőinek táborához. Ha tehát Ön április 10-ig az ÉM előfizetője lesz, biztos lehet benne: egy lépéssel már köze­lebb van a Peugeot 206-hoz! Az autóhoz, melyet a miskolci Tesco Áruházban csodálhatnak meg azok, akik már ÉM-előfizetők, s így játszhatnak érte; azok, akik április 10-ig előfizetve a lapra majd játszhatnak érte; s végül azok, akik lemondva az előfize­tésről kijelentik: ők bizony nem akarnak megnyerni egy 2 millió Miskolc (ÉM - SzK) - A vizs­gálatok szerint nem valami­lyen „madárbetegség" okoz­ta a Hejőkeresztúrral is hatá­ros nyékládházi István-tavon bekövetkezett tömeges si­rálypusztulást. Valószínűleg méreghalált haltak. 50 ezer forint értékű autót. A Peugeot 206-ot látva azonban alighanem gyorsan megváltozik majd véleményük. Á nyereményjáték további részleteiről lapunk hasábjain ol­vashatnak újabb információkat olvasóink. S hogy ezek egyiké­ről sem maradjanak le, rendel­jék meg és olvassák az Észak- Magyarországot, s játsszanak la­punkkal. Ezért az autóért játszhatnak az ÉM előfizetői Fotó: végh Csaba Szezonnyitás az építőknél. Az építőipar aktuális kérdéseiről, az anyagárak alakulásáról, a legújabb tren­dekről tartott tájékoztatót tegnap Miskol­con Magyarország legnagyobb téglagyár­tója, a Wienerberger Rt. Fotó: Vajda János A sirályok pénteken százával ér­keztek a bányatóra, s százával el is pusztultak rövidesen - adtuk hírül tegnap. - Az elhullott álla­tok többségét Szikszón semmisí­tették meg, 38 darabot pedig az Állategészségügyi Intézetben ve­tettek vizsgálat alá. Dombi József, az Állategész­ségügyi Intézet igazgatója arról tájékoztatott: a madárhullák boncolását elvégezték. Jóllehet az állatokban enyhébb-súlyo- sabb formában kimutatható volt a galandférgesség, ez nem okoz­hatta halálukat. Egy részükben emésztőrendszeri elváltozáso­kat, bélgyulladást találtak, és sok tetem emésztőcsatornája bi­zonyult üresnek. A virológiái és bakteriológiai vizsgálatok nega­tívak lettek. Gönczi Károly miskolci kerüle­ti főállatorvos (Megyei Állategész­„Mint egy halottas menet” Tegnapi cikkünk nyomán ketten is felkeresték szer­kesztőségünket. Huszár István, aki Tisza- újvárosban a folyó partján lévő egyik telephelyen telje­sít szolgálatot mint biztonsá­gi őr, állítja: látta a beteg si­rálycsapat vonulását.- Pénteken nagyszámú si­rálycsapatra lettem figyel­mes szolgálat közben. Tisza- újváros felől Sajószöged felé tartottak. Követtem őket távcsővel. Horgászember va­gyok, így tudom, ha a sirá­lyok vonulnak, azt jellegze­tes nagy hanggal kísérik. No ezek éppen amiatt tűntek fel, hogy olyan némán röpül­tek, mint egy halottas me­net. Biztos vagyok benne, hogy ezek lelték halálukat a Debreceni-tónál. Dapsi Lajos szuhakállói la­kos azt jelezte: egy szokatla­nul népes sirálycsapatot lá­tott néhány napja a Mucsony felé vezető út melletti sze­méttelepen, amely egykor ar­ról híresült el, hogy azbesz­tet is temettek oda. Javasol­ja: a méregvizsgálatoknál ezt a lehetőséget is vegyék figye­lembe a szakemberek. HÍRCSOKOR • Játszótereken tájékozódik. Kovács Lász­ló miskolci önkormányzati képviselő (Fi- desz-frakció) ma délután fél 2-től az Árpád utcai, 2 órától a Hegyalja utcai játszóterek karbantartási munkálatait tekinti meg. • Bejárás. Fedor Vilmos miskolci önkor­mányzati képviselő (MSZP) holnap dél­előtt 10 órától körzeti bejárást tart az utak, terek, parkok, játszóterek felmérése céljából. Az érdeklődők a húszemeletes toronyház melletti téren gyülekezhetnek. • A balesetek megelőzéséről tanácskoz­nak. Ülést tart ma délelőtt 10 órától a me­gyei balesetmegelőzési bizottság. A MÁV Rt. oktatási épületében rendezett tanács­kozáson a vasút biztonságáról is szó lesz. T apasztalatátadó holland rendőrök Miskolc (ÉM - PT) - Jan Dikkers, a Hol­land Rendőr Akadémia tanára és Peter van dér Ende, Brabant megye főkapitány­ságának személyzeti osztályvezetője irá­nyításával háromnapos szakmai konfe­renciát tai’tottak Lillafüreden megyénk rendőri vezetői számára. Mint arról Vanczák Zoltán alezredes, a megyei rend­őr-főkapitányság személyzeti osztályának vezetője lapunkat tájékoztatta: a néhány éve létrejött partnerkapcsolat folytatása­ként a háromnapos szakmai konferencián a résztvevők a rendőrségi stratégiára, struktúrára és szerkezeti kultúrára vo­natkozó, Hollandiában alkalmazott mód­szerekkel ismerkedtek meg. A tó tiszta A Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség a Debreceni-tó­ból vett vízmintákon 24 órás vizsgálatot végez. Ez „fél­időben” semmilyen méreg­szennyezettséget nem muta­tott - tájékoztatott Sallai Ferenc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom