Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám
2000. március 23., csütörtök Aktuális 4 JEGYZET Magyar módra Szalóczi Katalin Manapság, mondhatni, az érdeklődés homlokterébe került a szemét megyénkben. A korábbi években kivételesen jó anyagi helyzetéről, ennélfogva sikereiről, lendületes beruházásairól és terveiről híres Tisza-parti várossal mostanában a kukázással kapcsolatos páratlan helyi rendelete miatt foglalkozik a sajtó, no meg a rendelet jogsértő voltát megállapító emberi jogi biztos. Ez utóbbira fittyet hányva a város önkormányzata kitart korábbi döntése mellett: közegészségügyi megelőzésre hivatkozva pénzbüntetéssel, ennek behajthatatlansága esetén elzárással sújtja a kuká- zókat. Hogy lesz-e következménye az alkotmánysértésnek, majd kiderül. Az már biztos: az önkormányzat meglehetősen speciális módját választotta a köz védelmének. Egy másik, sok vitára okot adó szemétügy: melyik szemétszállítással foglalkozó cég hogyan végzi a dolgát a megyeszékhelyen. Annyi biztos: az egyik rendeletellenesen, minthogy az önkormányzat szerint csak a másik végezhet ilyesfajta szolgáltatást a városban, az, amelyiket a helyhatóság közszolgáltatóként megnevezett. Hogy a rendelet mire érvényes, és mire nem, még szintén vitatott. Sajátos helyzet. Egy biztos: nem kell sokat bóklászni a városban ahhoz, hogy túltelített, sőt, túlcsordult konténerre leljünk. Pár nap alatt „szép kis" sorozat gyűlt össze a kukákról készült fotókból. Ám az érintett cég igazgatója a felvételek láttán nem az okokat magyarázta, hanem felháborodott, mondván, ő is tud fotókat mutatni, ugyanezekről a helyszínekről, melyeken nyoma sincs a szemétnek. Pedig hivatkozhatna arra: az emberek nem gondolnak a tartályok korlátozott befogadó- képességére. Nap mint nap látom az ablakomból, hogy a lakók a tejesdobozokat sem lapítják össze, a papírgöngyöleget se hajtogatják össze. így aztán sokszoros teret követel magának a háztartások szemete. A konténer hamar telik, hamarabb, mint hogy a kukásautó megjelenne. A minap a következőknek lettem szemtanúja. Az egyik ház konténerénél megjelent egy „kukázó", szanaszét haj igáivá a neki nem kellő szemetet. A szomszéd ház lakója pár pillanat múlva az 6, mellesleg már teli szemeteszsákokkal körbepakolt, dugig teli konténerük mellett termett egy lapáttal. Hozzálátott a konténerben lévő hulladék aprításához. Törte, döngölte, préselte. És lássunk csodát, keletkezett annyi hely, hogy sorban belefért a több zsáknyi szemét is. A fedlap bezárult, s a kukázó, nem remélve értéket a zúzalékban, fejcsóválva továbbhaladt. Persze külföldön is ismerik a háztartási hul- ladékapritót. De azért ez más. Ez kiköpött magyar találmány. HÍRCSOKOR • Konferencia a szülészetről. Veszélyállapotok a szülészetben, neonatológiában és a szülészeti anaesthesiológiában címmel rendezik meg holnap délelőtt fél 10- től a Szülészeti Perinatológiai és Anaest- hesiológiai Társaság VI. Országos Kongresszusát a miskolci ITC Székházban. • Fogadóóra. Üveges Lajos (Fidesz) ön- kormányzati képviselő március 30-án délután fél 5-től tart lakossági fórumot a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Elsősök beíratása a miskolci iskolákban Miskolc (ÉM) - A 2000/2001-es tanévre tankötelessé vált tanulók beíratása Miskolc általános iskoláiban április 27-én reggel 8 óra és este 6 óra között, valamint április 28-án reggel 8 és délután 2 óra között lesz. Tankötelesek azok a gyermekek, akik 2000. május 31-éig betöltik a hatodik életévüket, és elérik az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget. A beíratáshoz a szülőnek magával kell vinnie a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget tanúsító óvodai igazolást vagy a nevelési tanácsadó szakvéleményét. Volt egyszer egy család és egy vállalat „Még ma is tisztán érzem a halott fák semmihez sem fogható szagát” Munkában a hajdani brigád, jobbra lent Szénási Zoltánná Fotó: archív Miskolc (ÉM - SzK) - Az idejekorán megözvegyült Szénási Zoltánné emlékezetében nem válik élesen ketté a család és a munkahely. Számos fényképen is együtt láthatók: a Szénási házaspár és a Miskolci Kertészeti Vállalat. Rózsa mutatja a fényképeket a Szentpéteri kapui telepről.- Mikor odakerültem, csak a budai várból származó két pálmaház állt, meg, ha jól számolom - mered maga elé, s tekint odébb-odébb, mintha valósággal a kertészet közepén volnánk - még vagy 13 kisebb üvegház. Aztán fokozatosan felépítettük ezt a telepet - büszkélkedik az 1000-2000 négyzetméteres nagyfelületű építmények fotóival. Sorolja az akkori brigádok elnevezését is: szegfűsök, krizan- témosok, határtelepiek (az egy- nyáriakért felelősek), hortenziáEmlékül Szénási Zoltánné történetét férje, valamint a már szintén elhalálozott jó munkatársak - Orosz János, Vas Erzsébet, Tamás Erzsébet, Zoboják Gyuláné, Kormos Károlyné, Petró Irén - emlékére adta közre. sok, ciklámenesek. Rózsa ez utóbbiak közé tartozott. Miután elvégezte a technikusi minősítőt is, 1975-ben a telepről átkerült a parkfenntartáshoz. Előbb a Győri kapuban, majd a III. kerületben volt munkavezető, aztán az Avason körzetvezető.- Sokan azt hiszik, hogy a parkfenntartás idénymunka. Tévednek - meséli hévvel. - Hogy ne menjen tönkre az állomány, elmaradhatatlan télen a fák gallyazása, a cserjék ritkító metszése. Lillafüredre a méteres hóban is kijártunk lerázni az örökzöldekről a havat, hogy meg ne sérüljenek. Tapolcán pedig betakargattuk a fagyérzékeny örökzöldeket. Egyenként ismertük mindegyiket. Vajon most, a más városból való vállalkozók, akik pályázaton megnyernek egy-egy területet, meg- teszik-e ugyanezt? Visszakanyarodunk a pálmaházhoz. Jól emlékszik a tapolcai parkot díszítő banánfára, amelyet a nagyobbik építményben tartottak ősztől tavaszig, s amely ilyenkor termést is hozott. De e környezetben megmutatta kukoricaszerű terméseit a hatalmas filodendron is. Társaságukban kapott helyet a többi, dekorációs dézsás növény.- Belefacsarodik a szívem, ha rágondolok, hogy hagyták tönkremenni a vállalatot. Aztán pedig egy tollvonással megszüntették. Rózsa férje nem érte meg azt a napot. A leépítésből még kivette a részét. Amikor elküldték a mérnököket a cégtől, az üvegház- telep minden gondja az ő nyakába szállt, technikus létére. Bármi adódott, őt hívták, éjjel-nappal, hétvégén is. A szíve a munkahelyén mondta fel a szolgálatot. Áttérünk a másik veszteségre.- Sosem felejtem el azt a napot, amikor kivágták a telep ösz- szes fáját. Olyan ritkaságokat, amelyeket máshol biztos, hogy meghagynának, még az új épületet is hozzáigazítanák. De több olyan is volt közöttük, amelyeket földlabdásán bárhová át lehetett volna ültetni. Minket senki meg se kérdezett. Rózsa könnyei elerednek.- Július volt, rekkenő hőség. Ki kellett mennem még valami hivatalos ügyben a telepre. Ott feküdtek mind. Nem kegyelmeztek a vérbükköknek, az ezüstfenyőknek, az örökzöld-ritkaságoknak, semminek. Egy nap alatt letaroltak könyörtelenül mindent. Ha rájuk gondolok, még ma is tisztán érzem azt a semmihez se fogható szagot. A halott fák szagát. Öt év múlva megújult vár Diósgyőrben 2000-ben 90 millió forintot fordítanak a Diósgyőri vár rekonstrukciójára A megye legfontosabb idegenforgalmi központjává válik a Diósgyőri vár. (Felvételünk a Kalálka fesztiválon készült.) Fotó: Bujdos t. Miskolc (ÉM - NyZ) - öt év alatt teljes rekonstrukció keretében felújítják a Diósgyőri várat. 2005-re az erődítmény a megye legfontosabb idegenforgalmi és kulturális centrumává válik. Az állagmegóvási, építészeti, szerkezetfelújítási munkálatok tervezése, a vízi közmű rekonstrukciója, történelmi panoptikum létrehozása szerepel a 2000-es tervek között a Területfejlesztési Tanácshoz benyújtott pályázati anyagban. A hat jelenetből álló történelmi panoptikumot a kazamatarendszerben helyezik el, a megkötött szerződések értelmében az idegenforgalmi szezon kezdetéig, június végéig. A vízi közmű helyreállítása jelenleg pályáztatás alatt áll - tájékoztatta lapunkat Tamáskovics Sándomé, a városháza illetékese. Átépített bejárat Ezeknek az elképzeléseknek a kivitelezésére 45 millió forint - 27 millió forint a Területfejlesztési Tanács támogatása, 18 a miskolci önkormányzat önrésze - áll rendelkezésre. 2000-re vonatkozó további tervek - 44 millió forint költségvonzattal - a város költségvetésében is szerepelnek. Augusztusra a bejárati részt és a várárokba vezető ideiglenes lépcsőt szeretnék átépíteni. Az új épületegyüttes ad majd helyet a pénztárnak, információs központnak és árusítóépületnek, ahol ajándéktárgyakat és képeslapokat vásárolhatnak a turisták. Az észak-nyugati torony felújításához pedig ősszel kezdenek hozzá. öt év múlva A teljes felújítás ebben az évben azonban csak elkezdődik, az elkövetkező négy évre megmarad még a többi torony rekonstrukciója, a vár körülkerítése, az elektromos hálózat felújítása, a külsőbelső tér díszkivilágítása, a Déry- né-ház átalakítása, a belső építészet, új színpad kialakítása, in- formációs-eligazító táblák elhelyezése. A távlati elképzelésekre vonatkozó kiviteli és építési tervek novemberre készülnek el, őszszel tehát már meg tudják mondani a városháza illetékesei, milyen ütemben újul meg a diósgyőri erőd. A teljes rekonstrukció költsége - a jelenlegi számítások szerint - 500-600 millió forintot is kitesz, és mivel a város önerőből nem tudja fedezni a munkálatokat, minden lehetőséget megragad, hogy pályázatokon jusson majd pénzhez. Tamáskovics Sándorné a tervek ismertetésekor hangsúlyozta azt is: a felújítás a vár üzemeltetését, funkcióját, a nyári megszokott rendezvényeket nem zavarja. Esetleg kisebb területelzárásokra számíthatnak a látogatók. Drágul áprilistól a megyeszékhelyen a szemétszállítás Miskolc (ÉM) - Drágul április 1- től a szemétszállítás Miskolcon. Erről döntött a miskolci önkormányzat. Az egész évre vetítve 20,355 százalékosra tervezett emelés áprilistól történő bevezetése miatt a szolgáltató, a RÉM Miskolc Kft. idei árbevételének növekedése 16,9 százalék lesz. Az új tarifát táblázataink tartalmazzák. Fontos tudnivaló még, hogy a beépítési, illetve a domborzati viszonyok miatt csak félpormentes technológiával ellátható, építménnyel rendelkező ingatlanoknál, valamint az alkalmanként keletkező hulladék tárolására szolgáló, a szolgáltató által rendszeresített gyűjtőzsák egyszeri igénybevételi díja darabonként 120 forint, plusz általános forgalmiadó. Ürítés Fotó: Bujdos Tibor TARIFA FORINTBAN Ha az ingatlan tulajdonosa a saját edényzetét hasznáua tIpus EGYSZERI ÜRÍTÉS NETTÓ DlJA 110 literes 105 120 literes 114 240 literes 229 1100 literes 1047 4300 literes 4092 Ha az edényzet a RÉM Miskolc Kft. tulajdona TlPUSEGYSZERI KÉTSZERI HÁROMSZORI ÜRÍTÉSNÉL ÜRÍTÉSNÉL ÜRÍTÉSNÉL 110 literes 129 117113 120 literes141 128 123 240 literes258 246 238 1100 literes12881167 1131 4465 literes 44654279 4216