Észak-Magyarország, 2000. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-23 / 69. szám

2000. március 23., csütörtök mm-wmmuM Aktuális 2 Idegenforgalmi fejlesztés Budapest (ÉM - SzP) - Élénk érdeklődés övezte Tiszaújváros bemutatkozó standját a tegnap megnyitott Utazás 2000 elnevezé­sű turisztikai és idegenforgalmi szakkiál­lításon. Koscsó Lajos, Tiszaújváros alpol­gármestere, az újságírók kérdéseire vála­szolva elmondta: a jövőben is folytatód­nak a törekvések, hogy Tiszaújváros be­látható időn belül meghatározó idegenfor­galmi centrummá váljon. A megyei közgyűlés elnöke, dr. Ódor Ferenc beszélt tegnap délután Budapes­ten, a vásárközpontban a megyei turiszti­kai fejlesztésekről, arról, hogy ebben mi­lyen szerepe volt a megyei területfejlesz­tési tanácsnak. A sajtótájékoztatón kifej­tette: örül annak, hogy megyénk itt is be­mutatkozhat, s ilyen lehetőséget kapott. nn ” ' / Tűz es víz Kazincbarcika (ÉM - KBA) - Az ÉRV Rt. vezérigazgatója, Üszögh Lajos egy UAZ 462- es típusú járművet adott át tegnap a ka­zincbarcikai lánglovagoknak. Komlósi Pé­ter alezredes, városi tűzoltóparancsnok szerint az ajándékba kapott járműnek azért lesz nagy jelentősége a tűzoltók mun­kájában, mert jól kiegészíti azokat az olyan területeken, ahová nagyméretű járművel, például fóldutakon nehéz a közlekedés. Gála a Zenepalotában, a me­gye huszonegy zeneiskolájából és művé­szeti iskolájából érkeztek a fellépők a Ma­gyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Országos Szövetségének megyei elnöksége szervezte millenniumi megyei gálahang­versenyre tegnap a miskolci Zenepalotá­ba. Az első helyezettek nem akármilyén díjat kaptak. A Magyar Rádió áprilisban készít velük felvételt kecskeméti stúdiójá­ban. Felvételünkön az alsózsolcai Huszí Noémi blockflötézik. Fotó: Vaida János r- ÉSZIK-lKMVnOIISZfl# -| Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Szerkesztő: Bánhegyi Gábor Rovatok: gazdaság: Méhes László (211-es mellék), kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék), térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók.a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923) Marketingvezető: Szőkéné Kérik Erika (06/20-977-5596) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530) A kiadó elme: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Az antenna káros hatása: az irigység? Az idős házaspár antennája „útban van" Fotó: vajda János Miskolc (ÉM - BAL) - Azt az idős házaspárt, akik a Ruzsin- szőlöben álló telkükön mobil­telefon-antenna elhelyezését engedélyezték, „jogtalanul hurcolják meg" - véli Arlett Zsolt, az ügylet egyik résztve­vője, aki az ő védelmükben egészítette ki a lapunkban megírt történetet. A Nokia megbízása alapján ta­valy márciusban kezdődött a mis­kolci mobilantenna-hálózat kiépí­tése. Alvállalkozóként az Arlett és Társa Bt. végezte a helyszínek felkutatását, a szerződések meg­kötését - magyarul ennek felada­ta volt a szükséges telkek meg­szerzése (a 24-ből 19 esetében). „Ők voltak otthon” A munkát a távközlési cég mér­nökei által készített térkép alap­ján végezték: ez megjelölte a meg­felelő pontokat, 400-500 méteres „foltokban”. Amikor a Ruzsinsző- lőben keresték a majdani anten­na helyét - ismertette a ripor­tunkban tárgyalt történet kezdő­lépését Arlett Zsolt befekte­tésszervező véletlenszerűen ta­láltak a Kiss házaspárra: napköz­ben, nyugdíjasok lévén, ők voltak otthon. Mint múlt heti cikkünk nyomán ismeretes, az idős embe­rek belementek az üzletbe: több évre bérbeadták portájuk egy da­rabkáját a‘Nokiának, illetve az ott épülő berendezést használó Vodafone mobilszolgáltatónak. Antenna, a kórházon is Csakhogy a szomszédság sem­mit sem tudott az egészről. Ami­kor látták házaik fölé magasod­ni az átjátszótornyot, már késő volt tiltakozni. Aggodalmaikat azonban az érintettek alaptalan­nak tartják.- Háromszáz méterre van on­nan egy másik antenna, egy avasi panelház tetején, az sem árt senkinek - hoz fel egy példát érvként Arlett Zsolt. - Minden mérés azt igazolja, hogy nincs veszélyes sugárzás az állomás környezetében. A Diósgyőri Kórház traumatológiájának tete­jén is ugyanilyen antenna áll, a kórház szakemberei több hóna­pig vizsgálták, mielőtt engedé­lyezték a felállítását; ha veszé­lyes lenne, ők kimutatták volna. A 24 méter magas berendezés egyetlen káros hatásaként a be­vezető az irigységet nevezte meg. Határozott véleménye, hogy a környékbeliek azért van­nak a torony ellen, mert szeret­nék, ha az ő telkükön állna, a bérleti díjat ők kapnák. Volt szomszéd - állítja Arlett Zsolt -, aki tudta, hogy mi épül, kérdez­te is, miért nem az ő telkére ke­rült. Mindezek fényében szerin­te a riportunkban tárgyalt la­kossági felzúdulás mindössze „vaklárma”. „Esetleg rossz helyre” Az elmondottakból kiderült: egy antennahálózatból egyetlen helyszínt nagyon nehéz kiemel­ni. A tornyok láncban állnak, úgy, hogy „lássák” egymást. A ruzsinszőlői egység elhelyezését az befolyásolta, hogy a közelben álló másik háromhoz képest megfelelő legyen a helyzete (ere­detileg az egyetem E/7-es kollé­giumának teteje volt kiszemel­ve). így Arlett Zsolt szerint elfo­gadható, ha „a 23 másik anten­na javára egy esetleg rossz hely­re kerül”. Hogy megbízója ad a lakossá­gi kapcsolatokra, arra bizonyíté­kul azt hozza fel: a városban 18 társasház tetején áll 4 méteres antenna, s bár ezekhez, alacsony voltuk révén, nem kell építési engedély, a Nokia minden eset­ben megkérte azt. Országosan több ezer engedélyköteles torony épült az elmúlt időszakban, az alvállalkozó szerint ez az egyet­len ügy, amelyben „csúszik az engedély megszerzése”. Büntettek A Budapesti Hírközlési Felü­gyelőség eddig hét alkalom­mal, összesen mintegy 40 millió forintra büntette a No­kiát, mert az engedély nél­kül, szabálytalanul állított fel rádiótelefon-átjátszó állomá­sokat. A hírt közlő politikai hetilap, a Mancs hozzáteszi: öt alkalommal a torony el­bontását is elrendelte a ható­ság; legutóbb egy ferihegyi lakóháztól három méterre emelt berendezés esetében. Amatőr gála: zsűrizett képek A Tiszáért, a természetért Miskolc (ÉM) - Az V. B.-A.-Z. megyei Amatőr Gála jegyében a szerencsi Városi Kulturális Köz­pontban látható XI. Kaláris Nép- művészeti Kiállítással csak el­kezdődött az amatőr gála vizuá­lis művészeti ágának bemutat­kozása. A héten ugyanis megtör­tént a képzőművészeti szakág zsűrizése, és egy hónapon belül várják a fotós pályázatokat is. Mint Kovácsné Szentgyörgyi Judittól, az amatőr gálát szerve­ző megyei közművelődési intézet munkatársától megtudtuk, a népművészeti kategóriához ha­sonlóan nagy volt az érdeklődés a képzőművészeti pályázat iránt is. A zsűri a 104 alkotó 476 mun­kájából végül 71 festményt, grafi­kát, illetve kisplasztikát válasz­tott ki az április 14-én, a mezőkö­vesdi Városi Galériában megnyí­ló megyei bemutatóra. A díjazott munkákat kiállítják az Amatőr Artibus XII. Országos Képző- és Iparművészeti Kiállításon is, amely augusztus 20-án nyílik meg a budapesti Vigadóban. A megyei amatőr gálára a fo­tók beadási határideje április 10. A legjobb munkákat május 4- től mutatják be a kazincbarcikai Városi Kiállítóteremben. Tiszaújváros (ÉM - SzP) - Mint­egy 150 ember tiltakozott tegnap az erőmű-sporttelep mellett, „A Tiszáért, a természetért” elneve­zésű demonstráción. A résztve­vők egy-egy szál virágot dobtak a folyó vizébe. Kormos Dénes, a szervező Széchenyi István Általános Iskola igazgatója beszé­dében elmondta, minden felelős­séget érző embernek tiltakoznia kell az ipari szereplők felelőtlen magatartása és a törvénysértők cinizmusa ellen. Soltész Balázs, a Zabos Géza Horgászegyesület el­nöke is szót emelt a Tiszát ért so­rozatos szennyezések ellen.Egy szál virág a Tiszáit Fotó: sz.p. A TVK Rt. Biofil üzletága lett az ezredik Miskolc (ÉM - FL) - Új évez­red, minőségi kihívások az ISO 9000:2000 tükrében címmel két­napos nyílt konferenciát rende­zett Lillafüreden a TÜV Rhein- land Közép- és Kelet-Európai Vállalatcsoport. A tanácskozá­son adták át az ezredik ISO 9001 minőségi tanúsítványt, amelyet a TVK Rt. Biofil üzletága nyert el - immár harmadszor. Az előadássorozatra az or­szág minden részéből érkeztek vendégek. Azoknak a vállala­toknak a vezetői, szakemberei, amelyek garantáltan színvona­las munkájukkal már kiérde­melték az ISO 9001-es és 9002-es minőségi tanúsítványt. A TÜV Rheinland Euroqua szervezte meg a mostani TÜV CERT audi- tori fórumot, amelyen a részt­vevő szakemberek, a cég jelen­legi és jövőbeni ügyfelei új is­mereteket szerezhetnek a me­nedzsment-rendszerek tanúsítá­sának folyamatáról és fejlődésé­ről. A konferencián tegnap ad­ták át a TÜV által auditált ezre­dik minőségi tanúsítványt, amit a TVK Rt. Biofil üzletága kapott meg. A minőségi tanú­sítványt Bazsó Antal, a TVK üzletágigazgatója vette át Czi- tán Gábortól, a TÜV vállalat- csoport vezérigazgatójától. rAMuairvANY Az átadás pillanata Fotó: Végh Csaba Hirdetés .......................... Inform Stúdió LTD. is the Hungárián subsidiary company ofa successful Austrian newspaper publishing house acting in the East-Hungarian régiónál newspaper markét. In the fidd ofthe printed média our company is the markét leader in the counties Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar and Siabolcs-Siatmár-Bereg. \ée have decided to extend our fidd of activity, and to strengthen our team we are lookingfor a Management assistant fór Internet activities. Our requirements are: >-University or college degree in Computer Science or Economics, >-A reliable knowledge of English; Germán is an advantage, >-Experience gained in the development of Internet applications, >-Know how gained in the fíeld of telecommunications, >-Performance above average, >-Flexibility, taking responsibility. Fór these we offer: >- Open-minded, young workplace atmosphere, >- Career opportunities >- Salary proportionate to the task Multifold, changing activity. Ifyou are interested in the job, we are pleased to récéivé your written application in English to thefollowing address: Inform Stúdió Kft. Fekete Sándor, 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom