Észak-Magyarország, 1999. december (55. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-28 / 302. szám
1999. december 28., kedd HÍRCSOKOR • Tető a templomra. Már a helyén van a mezőkövesdi új, Jézus Szíve templom to- ronysísakja. Az építkezés szervezője, Szántó József kanonok a Mezőkövesd Városért kitüntető címet kapta meg a közelmúltban. • Pályázati pénzek. Idén a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács összesen 130 millió forint támogatást ítélt meg az Európai Uniós csatlakozás elősegítésére. A tanács célzott fejlesztés keretében forrást különített el az Európa Ház továbbfejlesztésére is. • Együttműködés a szlovákokkal. Ebben az évben tovább szélesítette kapcsolat- rendszerét a Miskolci Határőr Igazgatóság. Ezen belül külön kiemelendő a Megyei Polgárőr Szövetséggel és a szlovák határőrizeti szervekkel megkötött együttműködési megállapodásuk. Körjegyzőt választottak Krasznokvajda (ÉM) - Csereháton a Krasznokvajda székhelyű körjegyzőséget létrehozó Keresztéte, Krasznokvajda és Perecse községi önkormányzatok képvise- lő-testületei legutóbb együttes ülést tartottak, amelyen döntöttek a körjegyző személyéről is. 2000. január 1-től Mitró Jánost, Krasznokvájda jelenlegi jegyzőjét nevezték ki határozatlan időre körjegyzőnek. Adomány a szeretetotthonnak Miskolc (ÉM) - Mosógépet, különféle konyhai berendezéseket vásárolnak abból a pénzadományból, amelyet a Szerencsejáték Rt. juttat a Szeretet Alapítvány Csilla Bárónő Szeretetotthon részére. Az esemény december 30-án lesz az otthonban, amelyen Széni Nándor, a Szerencsejáték Rt. területi igazgatóság osztályvezetője adja át a 300 ezer forintos adományt Tóthné Molnár Katalinnak, az alapítvány képviselőjének. A református után a katolikus is Bánhorváti (ÉM - KBA) - A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától pályázat útján hatmillió forintot nyert két műemlék templomának felújítására a bánhorváti önkormányzat. A református templom munkálatai - jelentős egyházi támogatással - már befejeződtek, a katolikus templom felújítását pedig folyamatosan végzik. Az építkezésen a bánhorváti önkormányzat közhasznú munkásokat is foglalkoztat. Tavaszra elkészül a torony is Fotó: Puskár Tibor Harang is lesz a toronyban Csobád (ÉM - PT) - A 3-as főút - Cso- bád belterületén - található római katolikus imaterem épülete mellett néhány hete már egy félig kész torony is látszik. A helyi egyházközség ugyanis úgy határozott: harangtornyöt emelnek az Isten háza mellé. Egyelőre a második szintig készültek el, de még egy megépítése következik. A tornyot előreláthatólag jövő tavasszal adják át. A harangszót pedig az abaúji faluban található haranglábon lévő harang áthelyezése szolgáltatja majd a csobádiak számára. ésuk-mmyxrqrszAg i Aktuális / Hirdetés 6 Eletmódtábor a másság elfogadására Térségi kisebbségi konferencia a felzárkóztatásról, a jobbító törekvésekről Mezőkövesd (ÉM - Szí) - Heves vitáktól sem mentes előadások, felszólalások hangzottak el a Mezőkövesden a közelmúltban megtartott térségi cigány kisebbségi fórumon. A Lungo Drom helyi szervezete által rendezett találkozón többek között a felzárkóztatást elősegítő támogatások, a települési önkormányzatok viszonya a kisebbségi önkormányzathoz, az oktatás, s más, cigányságot érintő kérdések érdekelték a megye több területéről érkezett kisebbségi önkormányzati elnököket, képviselőket. Nagy figyelemmel hallgatták Halmai Gyula polgármester Mezőkövesd gazdálkodásáról szóló beszámolóját, Tállai András országgyűlési képviselő tájékoztatását a jövő évi költségvetésről s a kormány családpolitikájáról, dr. Harsági Istvánt, a megyei köz- igazgatási hivatal munkatársát. Dr. Farkas Gabriella, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány igazgatója a pályázati leA kisebbségi fórumon sok szó esett az oktatásról Fotó: Szatmári Irén hetőségekre hívta fel a figyelmet. Jelenleg 280 millió forint áll rendelkezésükre, s ígéret van további 100 millió forintra. Farkas Gabriella úgy véli, hogy bár a közalapítvány többféle módon támogatja a kisebbséget, legfontosabb mégis az oktatás területén folytatott tevékenysége. A cigány fiatalok ösztöndíját is ebből finanszírozzák, a 6. osztályos kortól a fiatal felnőttek esti, levelező oktatásáig. Az ösztöndíj 3,5-ös tanulmányi átlagtól már adható, 4-4,5-ös tanulmányi eredménynél már havi 4 ezer forintot kapnak a diákok. A még jobbak, a Cinka Panna-díjasok 6 ezer forint díjazásban részesülnek havonta. Ismertette az alapítvány legnagyszerűbb pályázatát, az erdei iskola életmódtábort, amelyet Környén tartanak. A környei emberek nagy szeretettel várják a hátrányos helyzetű gyerekeket, akik többnyire ebben a táborban tanulják meg az alapvető higiénés szabályokat. Az az iskola pályázhat, ahol a tanulók több mint 50 százaléka cigány, s magyar gyerekeket is vinni kell a táborba. Az is az életmódhoz tartozik ugyanis, hogy megtanulják a másság elfogadását, a másik ember kultúrájának megismerését. Az oktatásról szólt Májercsik Zoltánná is, Szerencs kisebbségi önkormányzatának elnöke. Mint pedagógus jól tudja, milyen hátránnyal indul az a diák iskolába, aki nem járt óvodába. Szerencsen jól működik a pedagógiai program, s nagy sikere van a nyílt napoknak. A szülőnek is látnia kell, milyen oktatás folyik az iskolában, hol tart a gyereke. Nagy jelentőségűnek tartja a közelmúltban kidolgozott középtávú intézkedési csomagot, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az ÖCO elnöke írt alá. A cigányság felzárkóztatását célozza az a terv is, hogy Borsodban oktatási központot terveznek létrehozni, miskolci székhellyel. A roma - nem roma gyerekek együttes tanítása, az interkulturá- lis oktatás eddigi eredményei igen biztatóak, ennek borsodbótai tapasztalatairól is hangzott el beszámoló. A borsodbótai iskolába egy nyílt napra szeretettel várják az érdeklődőket. Négy abaúji település ragaszkodik buszjáratához „Ha kell, aláírást fogunk gyűjteni a megszüntetés miatt” Abaújvár, Pányok, Kéked (ÉM) - A tehetetlenség vitt rá arra minket, hogy az önök segítségét kérjük. Ez év szeptemberéig vasárnaponként napi három autóbuszjárat indult Kékedről Hidasnémetibe. Az Abaújvárról reggel 7 óra 47 perckor induló járattal utaztak az emberek Miskolcra kórházi vagy családlátogatásra, mivel a hetvenes évek végén az iskolák összevonásakor rengeteg fiatal a megyeszékhelyre és környékére költözött. Az akkori falurombolás most azzal folytatódott, hogy a napi 3 járatból ezt a reggelit a Volán megszüntette anélkül, hogy a lakosság véleményét bárki is kikérte volna - közölte lapunkkal Sivák Gábor és Kerekes Tiborné önkormányzati képviselők.- Még hosszú hetek elteltével is akadt olyan, aki a megállóban várta a háromnegyed 8-ast. Megszűnt a lehetőség a miskolci kórházban fekvő családtagok vasárnapi meglátogatásának, vagy gyermek-szülő megyeszékhelyi összejövetelének, mivel a későbbi háromnegyed 11-es járattal ha elutazott valaki, visszajönni már nem tudott, mert az utolsó busz fél 5 körül itt van, több járat vasárnap nincs. Rengeteg az idős utas, aki a 65 évét betöltötte és már nem kell fizetnie, nem tudom, a Volán és az állam között miért nem jöhet létre olyan tárgyalás, hogy az állam kompenzálja a Volán így kieső bevételét.- Négy abaúji falu lakossága tiltakozik (Abaújvár, Pányok, Kéked, Zsujta), ha kell, aláírást fogunk gyűjteni, de könyör- günk, állítsák már le azt a faluromboló hatást, amihez megint egy lépéssel közelebb kerültünk egy olyan buszjárat megszüntetésével, amihez négy község itt élő lakói ragaszkodnak. Hol van ilyenkor a .vidékfejlesztési minisztériumunk, mert mi csak vidékvisszafejlesztést látunk, így közeledünk Európához? - teszik fel a kérdést végezetül az abaúj- vári önkormányzati képviselők. Mezőkereszt ezen részén gondot okoz a belvíz Fotó: Szatmári Irén Egész évben belvíz Mezőkeresztes, Szentistván (ÉM - SZÍ) - Hol kisebb, hol nagyobb a víz a mezőkeresztesi házak mélygarázsaiban tavasz óta, most éppen méter magasan áll. Sokaknál vízben úszik a kazán vagy a téli tüzelő, vízben állnak a kertek, sárban tocsognak a burkolatlan utakon. Éppen a belvíz akadályozta az árokrendszer kiépítését ebben az évben, így nem tudni, mikor kezdhetik el a munkát. Kalivoda András, Mezőkeresztes polgármesterétől megtudtuk, erre a célra 6 millió forintot nyertek pályázaton. A betongyűrűk egy része már elkészült a csapadékvíz-elvezető csatornarendszerhez, á földmunka kezdési ideje viszont az időjárástól függ. Hasonló a helyzet Szentistvá- non is. Nemrég fejezte be az árkok mélyítését, betonburkolását a Délborsodi Víz- és Csatornamű Kft., csaknem 500 méter hosszan. Ez a község központjától a település szélén levő tavakba elvezeti a vizet, de onnan nem tudják tovább engedni. A 30-40 éve száraz tómedrek most megteltek, helyenként az út széléig ér a víz. A talajvízszint két métert emelkedett az utóbbi időben, mindössze 30 centiméterre van a felszíntől. Ördög Jakab, Szentistván polgármestere a legfőbb bajt abban látja, hogy a külterületek csatornahálózata elhanyagolt, mélyíteni kellene ahhoz, hogy odavezethessék a községből a vizet. Hirdetés December 28-tóí 30-ig, lO*10 és 1*600 óra között a kiválasztott MOL-töltőállomásokon Ön is találkozhat a galaxis vándoraival. A messziről érkező látogatók ajándék űrbonbonokat hoznak magukkal, melyekkel értékes Star Wars pólók nyerhetők. És ez még csak az egyik ok, amiért érdemes elhoznia gyermekét is. A kozmikus atmoszféra ugyanis a Star Wars matricák cseréjére is remek alkalmat teremt. Az akcióval kapcsolatos további részleteket keresse az alábbi városok MOL-töltőállomásain, a szórólapokon. ............ Dec.28. Miskolc, Búza tér * öjBP .........• Győr, Budai út ................... / #* Budapest •' ^ec. 29. •' / Dec. 28. • E9er' K6vá9° 'ér DeC- 30. " W S IV., Fóti út 130. \ • Debrecen, y XIV., Vágány u. 21. \ ' '. Mikepércsi út (kijövő) .’n Dec. 29. •• .• \ L,ec- ,/ II., Hűvösvölgyi út 136. *. / \ Nyíregyháza, XIX., Új temető u. 9. \ / \ Széna tér Dec. 30. \ / ’. .•** Dec. 29. XIII., Váci út 178. (Duna Plaza) •, .• pec 28 #’Békéscsaba, Sportcsarnok • Dec. 30. ni 'Árpád fejedelem útja 103. • Szeged! #*’pécs, Endresz út Dorozsmai út / Dec. 29. # Szombathely, *. Zanati út (bejövő) /