Észak-Magyarország, 1999. december (55. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-03 / 282. szám

1999. december 3., péntek Miskolc és környéke / Hirdetés I HÍRCSOKOR • Magasabb díjak. A novemberi megyei közgyűlésen a kéményseprőipari közszol­gáltatás 2000. évi díjának meghatározá­sával is foglalkoztak a képviselők. Az ön- kormányzat a megyében a Borsodkomm Kft.-t bízta meg e közszolgáltatás ellátá­sával. A közgyűlés átlagosan tíz százalé­kos díjemelést szavazott meg. • Kistokaji iskolás ünnep. A helyi általá­nos iskola idén tízéves. Ebből az alkalom­ból november 19-én ünnepi rendezvényt tartottak, amelyen részt vettek a telepü­lés önkormányzati képviselői is. Az esti bált némiképpen megzavarta ugyan a sű­rű hóesés, ám ez a mulatságon maradia­kat kevésbé sem érdekelte. Mondjon egy sztorit! Ugye ön is hallott már egyet s mást tele­pülése ügyeiről, gondjairól, sikereiről? Szeretné, ha erről szűkebb pátriájában, térségében olvasnának? Csak annyit kell tennie, hogy felhívja az Észak-Magyaror- szág zöld vonalát a 06/80-305-305 számon, és a Miénk itt a TÉR(SÉG) rovatában ezt elmeséli. A legjobb sztorikat megírjuk majd, és közöljük azt is, hogy melyik ol­vasónktól származnak az információk. Ráadásképpen minden hónapban a leg­jobb sztori beküldőjét jutalomban is ré­szesítjük. Az oldalt írta: Mészáros István Telefon: 60/457-068 Felelős szerkesztő: Buzafalvi Győző Telefon: 20/320-6750 e-mail: buzafalvi@iscomp.hu A nyereményhalmozódás játékra csábít Akik már „találkoztak” a szerencse istenasszonyával, nem bánták meg Miskolc (ÉM - MMI) - Sokan próbálkoznak különféle sze­rencsejátékokkal, mondván: hátha éppen nekik kedvez Fortuna. A Szerencsejáték Rt. Miskolci Területi Igazgatóságán több olyan nagyobb összegű nyere­ményt említ Tóth Lajos igazga­tó, ami bizonyítja: ezek a foga­dók már „találkoztak” a szeren­cse istenasszonyával... Az öt megyét (Borsod-Abaúj- Zemplént, Szabolcs-Szatmár-Be- reget, Hajdú-Bihart, Nógrádot és Hevest) átfogó igazgatóságon az elmúlt évet a dinamikus fej­lődés éveként aposztrofálta a te­rületi igazgató. Ez főleg a kü­lönféle játékok iránt megnyilvá­nuló fokozott érdeklődésben mutatkozik meg.- Az ötös és a hatos lottónál a nyereményhalmozódás soka­kat ösztönzött a játékra - véle­kedik Tóth Lajos. - Példaként említhetem a hazai lottózásban eddig példa nélküli egymilliár­dos óriási nyereményt, amikor még azok is kitöltöttek néhány szelvényt, akik azelőtt sosem. A dinamizmus abban is megmu­tatkozott igazgatóságunkon, hogy 1999-ben több mint száz új kiszolgáló helyet létesítettünk. Ezek egy része magánvállalko­zásban, postákon, a Hírker vál­lalatoknál található.- Természetesen ezeken túl több bővített, korszerűsített sa­ját lottózót is átadtunk - idén például Bátonyterenyén, Ózdon, Debrecenben, Mezőkövesden, Diósgyőrben. Ebben az eszten­dőben új, korszerűen kialakí­tott helyre költözött közpon­tunk. A Zsolcai kapui székhá­zunk földszintjén olyan, az új fogadási szokásokhoz igazodó lottózót és tippmix-kávézót ad­tunk át fogadóinknak, mely Idén költöztek az új székházba minden igényt kielégít. A leg­korszerűbb on-line műholdas kapcsolatú gépek számát növel­tük, és tovább növeljük a közel­jövőben is. A fejlődést jellemzi, hogy ok­tóber elejétől a skandináv lottó bevezetésével újabb fogadási le­hetőséget biztosítunk fogadó­inknak. Ezen túl ebben az év­ben 5 új sorsjegyet bocsátot­tunk ki, így most már ez a kí­nálat tizenegyre bővült. Az igazgató több olyan nagy összegű nyereményt említett, melyeket az öt megye legszeren­csésebb fogadói tudhatnak ma­gukénak. Kenő és joker játék­kal nyolcvanmilliót, a hét da­rab 5+1 találatos szelvénnyel volt, aki tizenötmilliót kapott kézhez. A sorsjegyet vásárlók sem panaszkodhatnak: a csil­lagjóssal hatmilliót, a Black Fotó: Végh Csaba Jack sorsjeggyel ötmilliót, az Európával és az Autóssal négy­milliót tettek zsebre a szeren­csés kezúek. Új területi igazgatót neveztek ki Tóth Lajos 1996 októberétől vezette a Miskolci Igazgatósá­got. December elsejétől a Sze­rencsejáték Rt. budapesti köz­pontjában folytatja munkáját játékszervezési igazga­tóként. Ezzel egy időben Veres Ist­vánt nevezték ki területi igaz- gatónak.Mostantól kezdve ő irányítja az öt megyét (Bor­sod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Hajdú-Bihar) magába foglaló miskolci területi igazgatóságot. Elődje sikeres üzletpolitikáját kívánja folytatni a jövőben. Feladat lesz bőven, hiszen megduplázódik az on-line mű­holdas, telefonos fogadások száma. Hirdetés ■ AJANDEKPARADE AZ AMFORÁNÁL! Kedves vásárlóink! Válogasson most az AMFORA óriási választékából! Ha november 1. és december 22. között 3000 Ft illetve 20 000 Ft felett vásárol, TOMBOLÁT kap, és sorsoláson vesz részt, így megnyerheti a KARÁCSONYI ÜNNEPI TERÍTÉKÉT! FÓPÍl: 100 000 Ft értékű porcelán áru és sok egyéb ajándék kerül sorsolásra. SorsolAs: december 22-én. Üzleteink: Miskolc, Corvin u. 2. Tel.: 46/342-011 Miskolc, Arany Corvin Üzletház Tel.: 46/340-478. cp A Bársony János Általános Iskola igazgatója pályázatot hirdet GAZDASÁGVEZETŐI ÁLLÁSHELY BETÖLTÉSÉRE. Az állás elfoglalásának időpontja: 2000. jan. 01. A pályázat beadásának határideje: 1999. dec. 17. A pályázathoz mellékelni kérjük az alábbiakat:- szakmai önéletrajz,- diplomamásolat,- erkölcsi bizonyítvány,- 2 szakmai ajánlás. Az állás elfoglalásának feltételei:- felsőfokét szakirányú végzettség,- legalább 15 éves, költségvetési intézménynél töltött munkaviszony igazolása. Bérezés: A közalkalmazotti törvényben foglaltak szerint. A pályázat benyújtásának lielvc: Bársony János Általános Iskola 3531 Miskolc, Bársony János u. 27/a A beadott pályázatok elfogadásáról 1999. december 30-ig írásban adunk tájékoztatást! 1999. december 4-én szombaton és 5-én bronzt/asárnap minden férfi tétikabát és öltöny 20% engedménnyel megvásárolható a Széchenyi u. 33. sz. alatt található MOÖA CLÁSS ICA üzletben. Várjuk kedóes Vásárlóinkat! A miskolci Bársony )ános Általános Iskola ta­nulóifjúsága és nevelőtestülete köszönetét mond és egyben tájékoztatja támogatóit, hogy az iskola alapítványára beérkezett 1997. évi 1%-os adófelajánlásból (337 500 Ft) számítástechnikai eszközöket vásároltunk. Köszönetét mondunk továbbá mindazoknak, akik az 1998. évi jövedelemadójuk 1%-ával, 493 131 Ft-tal támogattak bennünket. Ennek felhasználásáról 2000 szeptemberében adunk tájékoztatást. Továbbra is tisztelettel és köszönettel várjuk szíves támogatásukat. A „Gyermekeinkért és Iskolájukért Alapítvány" kuratóriuma. j. Számlaszámúnk: 11734066-20807294 i Adószámunk: 18411694-1-05. 5 KARÁCSONYI AKCIÓ! '' Termelői áron '' pehelypaplanok és párnák nagy választókban kaphatók, amíg a készlet tart. Érdeklődni: 06-20/9692-772 ^4 fii A PÁRIZS ESKÜVŐIRUHA-KÖLCSÖNZŐ SZALON kiemelkedő kedvezményekkel várja a 2000. évben házasulandó menyaszszonyokat. Már most választhatnak a legismertebb cégek jövő évi modelljeiből: az amerikai MÓRI LEE, VICTORIA’S, GOLDEN GATE, a német LOHRENGEL, az olasz RADIOSA és a francia HERVÉ kínálatából. Ezenfelül természetesen a kiegészítők széles választéka is megtalálható, valamint menyecske-, koszorúslány-, elsőáldozó-ruhák és szmokingok. A szalon különleges ajánlata: az előző évek menyasszonyiruha-modelljei rendkívül kedvező árakon megvásárolhatók, már 10 000 forinttól kezdődően. Cím: Miskolc, Ady E. u. 14/A. (Az Ady-hldl Bigatton cukrászda és a Hungária Biztosító közötti toronyházban.) Tel.: 46/349-577. 1 Karácsonyi bútorvásár! 40 000 Ft felett 10% 1 Sarokülöl 1 Heverők kárpitozott ők J5^900­jedménya 49 400 Ft-tól 18 400 Ft-tól * Franciaágy 4330tT- 39 000 Ft-tól dfcLr 4 VTLULI BÚTOR KFT. Tel.: 46/325-055/19 m. Nyitva: H-P: 9-1 7 Szó.: 9-12 Miskolc, Görgey u. 5. KELLEMES ÜNNEPEKET! Tisztelt Nyugdíjasok! Nyókíádháza, Vasút u. 2. szám alatt megnyitottuk bentlakásos, emelt saintű Gondozócentrumunkat. Érdeklődni lehet személyesen: „Ezüstfenyő" Gondozócentrum, 3033 Nyókíádháza. Vasút u. 2/a. k vagy telefonon: 06/367-059, f 06-20/337-0123. Készpénzes Hirdetésfelvételi Irodája Miskolc, Széchenyi u. 15-17. sz. alatt (az OTP bankjegykiadó automata mellett) i rde várja ügyteleit apró <•* keretes ^ gyászközlemény jókívánság hirdetéseiknek megjelentetése céljából. ~~ erein le I Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 8-18 óráig, szombaton: 8-12 óráig. Tel./fax.: 46/341-893 AVAS! BIZI NAPONTA VÁLTOZÓ ÁRUKÉSZLETTEL RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉGGEL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓITI Szekrénysorok, heverik, ülögimltúrik. Irondnégyik. festmények, műszaki cikkek kiegészítik ADÁSVÉTELE. MUNc, Klipki íj. lI-11. (Áras III. ütem. a Vilikész helyén). Telelőn: *6/303-71Z. Nyitn: h-p.: 9-18, szó.: 9-13 ériig. V J

Next

/
Oldalképek
Tartalom