Észak-Magyarország, 1999. április (55. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-22 / 93. szám
999. április 22., csütörtök Munkaerőpiac / Állás 9 Munkaerőpiac: áprilisra jobbat várnak Miskolc (ÉM) - Az országosan megfigyelhető enyhe mérséklődéssel szemben Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében még március folyamán is emelkedett kissé a regisztrált munkanélküliek létszáma. A támogatott foglalkoztatásból, képzésről visszatérők száma egyelőre még meghaladta az elhelyezkedők, vagy egyéb ok miatt kiáramlók létszámát. A növekedésnek indult munkaerő-kereslet munkanélküliséget mérséklő hatása áprilisban válik majd érzékelhetőbbé. A hónap végi zárónapon 58 526 fő munkanélkülit tartottak nyilván a megyei munkaügyi kirendeltségek, 0,8 százalékkal (467 fővel) többet, mint egy hónappal korábban. Az elmúlt évben már márciusban is nagyobb arányban csökkent a regisztrált munkanélküliek száma (2,7 százalékkal), a záró létszám pedig 0,7 százalékkal (442 fővel) kevesebb volt, mint jelenleg. A megyei létszám kismértékű emelkedése 20,7 százalékra növelte a (regiszter alapú) munkanélküliségi ráta értékét. Ez a rátaszint továbbra is a legmagasabb az országban, kétszerese az országos átlagnak, ami 10,4 százalék. A munkanélküliek némileg magasabb létszáma és az aktív népességszám (mint viszonyítási alap) csökkentése miatt jelenleg 1,6 százalékponttal nagyobb a munkanélküliség mértéke megyénkben, mint egy évvel korábban volt. Megyénk meghatározó létszámsúlya - és a Nógrád megyei munkanélküliség ugyancsak kiemelkedően magas aránya (17 százalék) - következtében az észak-magyarországi régió átlagos munkanélküliségi mutatója március végén 18,2 százalék volt. Ez a legmagasabb az országban, csaknem négyszerese a legkedvezőbb helyzetű közép-magyarországi régió arányának (4,7 százalék). Az észak-magyarországihoz hasonló nagyságú munkanélküliség csak az észak-alföldi régiót (Hajdú, Szabolcs, Szolnok megyék) jellemzi (17,3 százalék). Munkáskezekre vár a műanyag-feldolgozó Mariska György: A munkanélküliek csak formálisan jelentkeznek munkára A növekvő kapacitáshoz több munkásra van szükség Fotó: Vajda Miskolc (ÉM - MVZS) - A Miskolci Műanyag-feldolgozó Rt. (Flair) egyik, eddig csak két műszakban foglalkoztatott üzemrészében - a növekvő megrendelésállomány miatt - egy újabb, harmadik műszak létrehozását határozta el. Nem találtak azonban annyi dolgozót, amennyivel az új műszakot megszervezhették volna.- A Miskolci Műanyag-feldolgozó (MM) Rt. jelentős mennyiségű, új kivitelű sörösrekeszt állít elő, amelyek külső oldalán a sörgyárak színes lógóját is megjelentetik. A nyomdázó üzemben további tíz emberre lenne szükség ahhoz, hogy a feladat elvégzésére a harmadik műszak megkezdhesse munkáját - mondta Mariska György ügyvezető igazgató. Harminc közül A cég jó kapcsolatot alakított ki a Megyei Munkaügyi Központtal, és a Diósgyőri Foglalkoztatásszervező és Szolgáltató Közhasznú Társasággal, ahonnan eddig közel száz embert közvetítettek a gyárba. Mint azt a társaság elsőszámú vezetője hangsúlyozta: a legtöbb tartósan munkanélküli, illetve pályakezdő csupán formálisan tett eleget megjelenési kötelezettségének, és azonnal kijelentette, hogy számára nem felel meg a felajánlott munka. A száz ember közül igen sokan ápolatlanul, vagy ittasan keresték fel leendő munkahelyüket, így a munkáltatóban már eleve nem kelthettek bizalmat. A tíz munkahelyre egyébként az elmúlt két hónapban eddig harminc főt vettek fel betanított munkakörben való foglalkoztatásra. Közülük azonban több-kevesebb munkában eltöltött idő után leszámoltak, Így a harmadik műszak ma sem működik.- A legtöbb dolgozó két-há- rom nap múlva abbahagyta a munkát, de volt olyan is, aki két óra után jelentette ki: nem felel meg számára a munka - mondta Mariska György, akinek az a véleménye: a pályakezdő fiatalok többségére jellemző, hogy nehezen viselik el a kötöttséget, a munkafegyelmet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb kiközvetített, csupán formálisan állt munkába, annak érdekében, hogy számára továbbra is folyósítható legyen a munkanélküli segély. Pénz kérdése? Az MM Rt.-ben a beosztottak átlagkeresete 1998-ban elérte a bruttó 74 ezer forintot, a munkaerőhiánnyal küzdő üzemrészben dolgozó betanított munkások nettó keresete pedig 28-30 ezer forintnál kezdődik. Aki jól dolgozik, annak az MM Rt. állandó szerződést ajánl, és emeli a fizetését. Ennek ellenére nehéz dolgozót találni a műanyagfeldolgozó gépek kezelésére is. Mariska György véleménye szerint ez nem elsősorban pénzkérdés, mert a munkára kiközvetítettek többsége nem szívesen vállalja a fizikai megterhelést, a műszakba járást. Bérmunkában Az MM Rt. termékei ugyanakkor egyre keresettebbek a világpiacon, az elmúlt években növekvő teljesítményt értek el, 1998-ban elérték a 2 milliárd forintos árbevételt. Ennek 25 százaléka exportból származott. Ugyanakkor a legnagyobb piac továbbra is a belföldi. A növekvő megrendelések teljesítéséhez a Miskolci Műanyag-feldolgozó Rt. ma már az országban négy helyen gyártatja bérmunkában kerti bútorait. Az idén a cég az export növelését határozta el, így növeli gyártókapacitását a két fő termék, a műanyag kerti bútor és a sörösrekesz előállításában. Miskolcon ma 170 dolgozót foglalkoztatnak, és továbbra is várják a megbízható munkát végző emberek jelentkezését. Tavaly a cég megkezdte egy új telephely építését. Az ügyvezető igazgató állítása szerint a Zsigmondy utca környékén mielőbb szükség van az ipari övezet feltételeinek kialakítására, amely a város vezetőinek támogatását is élvezi. Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. T.: 46-346-022 Adminisztrátor - éretts., szővegszerk.ism.- 1 Kistokaj Alkatrészgyártó - szakm.- 2 Sopron Alkatrészgyártó-mivezető -éretts.Asztalos - szakm. 404-087 99-514-100 Asztalos - szakm. - Autófényező Autószerelő - szakm. - Autószerelő - szakm. - Ács -szakm.Általános lakatos -szakm.- Bankbiztosítási tanácsadó Bankbiztosítási tanácsadó Bankbiztosítási tanácsadó Baromfibolti eladó - szakm. Bádogos - ipari, szakm. - Bádogos -szakm.- Befektetési tanácsadó - gimn. Biztosítási üzletkötő - kf. - Bútorasztalos - szakm., 2 év gyakorlat - CNC esztergályos - szakm. - CO hegesztő - szakm. - CO hegesztő - szakm. - Esztergályos - szakm. - Esztergályos - szakm. - Élelmiszereladó - szakm. - Építészmérnök - egy.- Építésztechnikus -techn.- Épületasztalos Értékpapír-forgalmazó-érettségiÉttermi kisegítő -8 ált.- Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -szakm.- Felszolgáló -szakm.- Fizika szakos tanár - egy.- Fiókvezető -középf.- Gépjármű vill.szaktanár - főiskola vagy egyetem - Gipszkarton-szerelő Gyártástechnológus - műsz. Érettségi- Házvezetőnő Hentes - szakm. - Húsárú-eladó - szakm. - Húsipari szakmunkás Hűtőgépész - szakm. - Informatika-szám.techn. Szakos tanár -egy.- Karosszéria lakatos Kézilány -8 ált.- Kúpgyalús - szakm. - Kombájnos - szakm. - Kőműves - szakm. - Mérlegképes könyvelő -szakk. Minősített hegesztő - AWI komb., szakm. - Minősített hegesztő CO -szakm.- Minősített hegesztő -komb.min., szakm.- NC esztergályos -szakm.- Nehézgépkezelő -EO 26-21 árokásó Nehézgépkezelő - szakm. - Pénzügyi bef. Tanácsadó -középf.2 Sopron 99-514-100 10 Mosonmagyaróvár 20-960-8022 2 Szirmabesenyő 307-624 10 Mosonmagyaróvár 20-960-8022 1 Mályi 319-411 1 Miskolc 304-485 5 Budapest 06-30-9352-201 16 Sajóbábony 30-9672-963 10 Miskolc 06-30-9679-200 2 Miskolc 500-560 10 Miskolc 466-178 1 Miskolc 365-160 2 Miskolc 46-321-133 6 Százhalombatta 379-403 10 Miskolc 5 Miskolc 20-9738-910 06-20-9622-653 15 Eger 2 Délegyháza 10 Változó 5 1 4 4 1 1 5 36-311-755/143 24-484-214 30-9681-296 367-436 404-087 24-484-214 20/9276-281 320-811/28 320-811/28 Eger-Miskolc Kistokaj Délegyháza Miskolc Miskolc Miskolc Tiszaújváros 06-30-9206-1202 3 Miskolc 513-682 1 Siófok 84-350-622 1 Siófok 84-350-622 2 Hévíz 83-342-027 1 Miskolc 304-048 1 Miskolc 370-087 5 Miskolc 06-30-9679-200 1 Miskolc 332-545 10 Miskolc 06-30-9633-387 1 Sopron 99-514-100 1 Mátrafürec I 37-320-241 2 391-523 5 Miskolc 343-411 10 Miskolc 343-411 1 Miskolc 343-411 1 Miskolc 370-087 1 Miskolc 367-357 1 Siófok 84-350-622 2 Miskolc 401-205 1 Kistokaj 404-087 1 Kistokaj 404-087- 1 Kistokaj 404-087 « 1 Miskolc 364-811 10 Kecskemét 20-9368-674 6 Százhalombatta 379-403 2 Miskolc 401-205 1 Kistokaj 404-087 2 Miskolc 30-998-7575 6 Hernádkak480-141 332-545 Pénzügyi bef. tanácsadó-középf.- 5 Miskolc 411-038/112 Pénztáros - szakm. - 2 Miskolc 530-627 Pultos-szakm.- 2 Alsózsolca 407-184 Pultos - szakm. - 2 Hévíz 83-342-027 Pultos - szakm. - 1 Miskolc 20-9587-428 Pultos - szakm. - 1 Miskolc 20-9470-481 Ruhaipari technikus - érettségi-1 Miskolc 347-446 Sütőipari munkás-szakm.- 2 Marcaltó 96-287-312 Szakács - szakm. - 3 Mátiafüred 30-9671-340 Szakács - szakm. - 1 Siófok 84-350-622 Szállítási mivezető -szakk.- 1 Miskolc 344-633 Számítástechnikai szaktanár- főiskola vagy egyetem - 1 Miskolc Számítástechnikai, könyvelés, gépírás, nyelvtudás- gimnázium Szerkezeti lakatos - szakm. - Szerszámkészítő -techn.- Tanácsadó - érettségi Targoncavezető Tehergépkocsivez. -IFA- Tehergépkocsivez. + nehézgépkez. Termelésirányító - főisk.egy. - Termékforgalmazó -középf.- Területi képviselő -gimn.- Üzleti munkatárs - kf. végzettség Üzletkötő Üzleti vezető -főisk.- Varrónő - szakm., bet. - Varrónő - megváit. munkakép. - Varrónő - szakm. - Vas-és fémszerkezeti lakatos -szakm.Vasszerkezeti lakatos - s Virágkötő - szakm. MMK Diósgyőri Kirendeltség Miskolc, Va Csőszerelő Bankbiztosítási tanácsadó Betanított gépkezelő -gimn.- Csőszerelő-lakatos Darus - szakm. - Fodrász - szakm. - Formázó - szakm. - Gépészmérnök - egy. - Hegesztő - szakm. - Karbantartó lakatos - szakm. - Kőműves - szakm. - Kőműves - szakm. - Kúpgyalús - szakm. - NC esztergályos -szakm.- Recepciós Szakács - szakm. - Szakács - szakm. - Varrónő - szakm. - Varrónő - szakm. - Varrónő -szakm.- Vasszerkezeti lakatos - s; Villanyszerelő - szakm. Értékesítési manager Gyógypedagógus Húsipari szakmunkás Karosszéria lakatos Matematika-rajz-szám.techn. Szakos tanár Műszaki bolti eladó Műszaki eladó Ragasztó Rádió-televizió-műszerész Recepciós Sütőipari munkás Tűzőnő Varrónő 1 Szerencs 47-362-322 1 Megyaszó 47-350-025 1 Abaújszántó 47-330-013 1 Szerencs 47-362-311 Megyaszó 47-350-025 Szerencs 06-20-9816-324 Szerencs 47-361-909 Bekecs 47-368-125 Szerencs 06-20-9816-324 Szerencs 47-362-013 Balatonszárszó 84-362-758 Bekecs 47-368-125 Szerencs 47-362-622 Angol tolmács - adminisztrál Autófényező Autóvillamossági szerelő Autóvillamossági szerelő Bankbiztosítási tanácsadó Cukrász Élelmiszeripari /húsipari/ mérnök 1 Miskolc379-411MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2. T. 49-313-854 10 Változó 30-9681-296 Szakács-szakm.-2 Mezőkövesd 49-313-854 1 Sopron 99-514-100Varrónő - szakm. -10 Mezőkövesd49-331-265 5 Változó 06-30-9254-628Vendéglátó eladó - szakm.-2 Mezőkövesd49-313-854 este 402-409 Ügyfélszolg. üzletkötő 1 Miskolc411-671- középiskola 1 Mezőkövesd49-415-101 1 Kistokaj404-087 Üzletkötő - középiskola 10 Mezőkövesd 49-415-101 Üzletkötő - középiskola -3 Mezőkövesd49-412-811 1 Miskolc414-368 2 Tab84-320-211MMK Kirendeltséq Edelény, stván K. u. 51. T.: 48-341-846 1 Miskolc 325-873 Angol-szám.techn.szakos 1 Miskolc 346-428 tanár - főisk. -1 Szendrő48-460-047 Angol-német szakos tanár 10 Miskolc 322-902,- egyetem 1 Edelény48-341-030 322-897, 15-ös mellékCsőhálózat-szerelő - szakm. 2 Változó 48-342-852 6 Miskolc360-673 Matematika-számítástech. 3 Miskolc513-677szakos tanár - egyetem 1 Edelény48-341-030 20 Miskolc 405-472Minőségellenőr - szakk. 1 Rudolftelep48-341-227 Minősített hegesztő - AWI 1 Változó48-342-852 10 Miskolc 325-690Oligofrén pedagógia5 Miskolc 342-727logopédia szakos tan. 1Szendrő48-460-047 Személy- és vagyonőr6 Borsodszirák 30-9659-607 10 Kecskemét 20-9368-674 Termelésirányító - techn. 1 Rudolftelep 48-341-227 . -6 Eger-Miskolc 367-436Varrógépműszerész 1 Miskolc60-351-493,- szakm. -1 Rudolftelep48-341-227 341-032Varrónő - szakm. -15 Rudolftelep48-341-227 iskolc, Vasgyári u. 43.T.: 370-955 Varrónő - szakm. -4 Szalonna 48-342-727 1 Miskolc46-319-751Varrónő - szakm. -10 Edelény48-341-411 5 Miskolc500-550Villanyszerelő - szakm. 2 Edelény 48-342-482 5 Miskolc30-9285-807 5 Szombathely 94-340-690MMK Kirendeltség Kazindbardka, Tóth Árpád u. 2. T.: 48-313-311 1 Orosháza68-413-711Fizika-bármely szakos tanár 1 Kazincbarcika48-310-822 1 Miskolc344-069 Fizika-matek szakos tanár 1 Kazincbarcika48-311-574 4 Orosháza68-413-711 Minősített hegesztő - CO 8 Változó 48-320-146 1 Szombathely94-340-690 Minőségellenőr 1 Rudolftelep60-476-620 1 Gyöngyös346-634Speciálgépész 1 Rudolftelep 60-476-620-2 Miskolc342-811 Szerkesztő-modellező 1 Rudolftelep60-476-620 2 Miskolc342-372 Termelésirányító 1 Rudolftelep60-476-620 4 Miskolc401-662Varrónő15 Rudolftelep60-476-620 2 Miskolc401-205Varrónő10 Alacska 48-421-793 2 Miskolc401-205 Vasaló1 Rudolftelep 60-476-620 1 Miskolc303-522Vendéglátó eladó 1 Miskolc439-278-ffi-1 Kazincbarcika48-320-146 1 Miskolc 401-944 2 Miskolc331-155MMK Kirendeltséq Sátoraljaújhely Kossuth tér 5. T.: 47-321-432 5 Miskolc342-727Biztosítási ügyintéző 3 Miskolc 06-20-9266-576-érettségi -6 Sátoraljaújhely ). -5 Miskolc401-66206-20-587-687 2 Miskolc342-811Biztosítási ügyintéző - szakm. képz. érettségi, Kossuth u. 3. T.: 47-361-909jogosítvány -10 Sátoraljaújhely 1 Mád47-348-01106-20-9710-715 1 Szerencs 47-362-311Ruhakészítő - szakm. -60 Sátoraljaújhely 47-322-211 1 Szerencs47-362-511Varrónő szakm. 15 Sátoraljaújhely 47-322-343 1 Szerencs47-362-311 Varrónő szakm. 40 Sátoraljaújhely 47-342-079 4 Szerencs20-9709-631Varrónő szakm.25 Karcsa 47-342-079 2 Balatonszárszó 84-362-758Varrónő szakm.20 Sátoraljaújhely 47-326-167 Varrónő szakm. 10 Sátoraljaújhely 47-322-044 1 Abaújszántó 47-362-322 Varrónő szakm. 15 Karcsa 47-342-078 MMK Kirendeltség Mezőcsát. Hősök tere 11. T.: 49-352-725 KémiaTbiológia, rajz, technika, számítástechnika tanár - főiskola - 1-1 fő Igrici Kémia, technika, számítástechnika, magyar - főiskola - 1-1 fő Igrici 49-352-928, 49-352-825 Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Varrónő - 8 ált. - Védőnő - főisk. - Védőnő főisk. 49-352-928, 49-352-825 49-341-264 49-348-060 49-341-049 1 Tiszaújváros 2 Tiszaújváros 5 Tiszaújváros 30 Mezőkeresztes 49-331-265 1 Mezőcsát 49-352-444 1 Tiszatarján 49-352-614 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47. T.: 46-388-014 Gyümölcstermesztő" szakm. - 2 Gönc 46-388-610 Varrónő szakm., bet. 20 Encs 46-388-014 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók Béla u. 11. T.: Büfébe eladó - helyi lakos, szakm.- Eladó -bőrdíszmű, szakisk. - Hegesztő, csőszerelőlakatos -szakm.- Pultos-eladó -szakm.- Pultos-eladó -szakm.- Titkárnő -szakk.- Varrónő - helyi lakos, szakm.- Vendéglátóipari eladó -gimn 2 Polgár 1 Tiszaújváros 8 Visonta 1 Tiszaújváros 1 Tiszaújváros 1 Tiszaújváros 1 Tiszaújváros -1 Nagycsécs : 49-341-357 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-042 Ápolónő-szakközép isk szakképzett 3 Tokaj47-352-444 Esztergályos 1 Tárcái47-380-080 Esztergályos Kosárfonó és kertibútor- készítő - betanított v. 2 Tárcái 47-380-245 szakmunkás -4 Tokaj 46-411-245 Üzletkötő - gimn. 2 Szerencs47-361-009 MMK Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u. 78. T. Főkönyvelő - ki. német : 47-312-710 v. angol, főisk. - Gépészmérnök - német 1 Sárospatak 47-313-125 nyelvism. 2 Sárospatak 47-513-200 MMK Kirendeltség Encs, Szel esu.VT.: 46-386-410 Eladó - szakm.- Pedaqógiai asszisztens 1 Encs46-386-410- középf. -1 Csenyéte46-440-145 Tanító -főisk.2 Csenyéte46-440-145 Varrónő - szakm. -40 Encs 46-386-410 Varrónő -8 ál., szakm.- Vendáglátóipari eladó 5 Abaújdevecser 46-386-410-középf.Üzemfenntart.üzembizt.fogl. 1 Vizsoly46-386-410-középf.2 Hemádvécse46-386-410 MMK Kirendeltséq Ózd, Vasvár u. 56. T.: 48-473-241 Bankbiztosítási tanácsadó- középisk. - Biztosítási üzletkötő 10 Ózd48-472-219- középisk. - Gépészmérnök - egy., 10 Ózd 48-476-137 angol nyelv - Szociális munkás vagy 3 Változó48-473-241 szociálpedagógus - főiskola - Mentálhigiénai asszisztens 2 Ózd 48-477-908- főiskola -1 Ózd 48-477-908 Varrónő szakm.40 Ózd48-473-544 Varrónő szakm. 40 Ózd 48-473-434 Varrónő szakm.5 Somsály48-471-015