Észak-Magyarország, 1998. augusztus (54. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-10 / 186. szám
1998. augusztus 10., hétfő- ;' í r ’ t w J __r_S W _ __ /J M űsor / Programok 14 I |||li ?h/>( ; *-l z^w^?AWíxiAii«Áitoití*iméí%íi»!áss$6^ Rippl-Rónai meghosszabbítva Budapest (MTI) - A nagy érdeklődés miatt szeptember 20-áig meghosszabbította Rippl-Rónai József festőművész gyűjteményes bemutatóját a Magyar Nemzeti Galéria. Földes Mária, a tárlat rendezője elmondta: a reprezentatív bemutatót mintegy százezren tekintették meg az elmúlt hónapokban. Mint utalt rá: a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának keretében megnyílt kiállítás jelentőségét fokozza az a tény. hogy az 1961-es fővárosi tárlat óta először gyűjtötte össze a teljes művészi életművet. Az 1861-ben, Kaposvárott született Rippl-Rónai mintegy másfél évtizedig Párizsban élt, majd 1902-ben telepedett haza, szülővárosába. • A szakember szólt arról is, hogy a kiállítás ősszel útra kel Rippl-Rónai második hazájába, Franciaországba. Az alkotások októbertől a Párizs környéki Nabis Múzeumban vendégeskednek. A modern magyar piktúra egyik legkiemelkedőbb alakjaként számon tartott mester képeit 1999. februárjától a brüsszeli városháza épületében állítják ki. Földes Mária tájékoztatása szerint a jövő év novemberében a németországi közönség is megismerheti a Rippl-Rónai életművet, mert a gyűjteményes kiállítás meghívást kapott - a világ legrangosabb könyves vásárával egyidejűleg - a frankfurti Kunst- halléba. Kortárs avantgarde művészet. MissionArt Galéria. Széchenyi u. 14. Nyitva: délelőtt 10-től délután 1 óráig és délután 2-től este 6 óráig. Molnár Irén festőművész kiállítása. Megyeháza Galéria. Nyitva: reggel 8-tól délután 4-ig. Boldogkőváralja Móser Zoltán fotóművész Párbeszéd a fáról című kiállítása. Boldogkő vára kiállítóterem. Cserépfalu Képzőművészeti kiállítás. Gang galéria. (Bethlen út 42.) Nyitva: reggel 8-tól délután 5 óráig. Edelény Népi iakáskuítúra a Bódva-mentén a két világháború között. Kovácsműhely. Cipészmühely. Könyv- és könyvtár- történeti gyűjtemény. Vertcsipkék a Kachelmann gyűjteményből. Borsodi Tájház. Nyitva: délelőtt 10-től este 6 óráig. Encs Az encsi képzőművészeti alkotótábor résztvevőinek kiállítása. Városi Kiállítóterem. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig Jósvafő Jósvafői tájhéz, bariangtörténeti és használati tárgyak kiállítása. Dózsa Gy. út 3. Előzetes bejelentkezés alapján tart nyitva, bejelentkezni Balda Jánosnál (Jósvafő, Rákóczi út 1.) lehet. Barlangi tárgyú és a környéket ábrázoló festmények. Baradla Galéria. Szabadság u.3. Előzetes bejelentkezés alapján tart nyitva. Monok Kossuth Emlékmúzeum. Kossuth út 18. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. Molnár Irén festőművész alkotásai Rudabánya A magyar érc- és ásványbányászat története. Magyarország ércei és ásványai. Földvári Aladár geológus, egyetemi tanár emlékkiállítása. Föld alatti fejtések, biztosítóberendezések. Szabadtéri kiállítás. Érc- és Ásványbányászati Múzeum (Petőfi u. 24.). Nyitva: délelőtt 9- től délután 5 óráig. (Előzetes bejelentésre ettől eltérő időpontban is megtekinthető a múzeum.) Sajószentpéter Bacsó István és ifj. Bacsó István kiállítása. Lila Galéria. (Kossuth u. 149.) A kiállítóhelyek egy része hétfőn zárva tart. A biztonság kedvéért a nyitva tartás idejéről érdemes előre tájékozódni. a Megyeháza Galériában láthatók A Paál László Képzőművészeti Kör kiállítása. Tájház-Lévay szülőház. Szendrő ______ M ajercsik János és Majercsikné Bier- baum Anna festőművészek, és Fülöp Tibor kovács népi iparművész kiállítása. Közművelődési Központ galériája. Nyitva: délelőtt 9-től délután 5 óráig. Szerencs Duray Tibor festőművész festményei és domborművei. Városi Kulturális Központ, Városi Könyvtár. Rákóczi vár. Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási ideje szerint. Tokaj _______ B éres Béla vallástörténeti gyűjteménye, Szőlészeti és borászati eszközök. Palackozott borok. Telkibányai, regé- ci, hollóházai porcelánok és kőedények. Helytörténeti Múzeum. Bethlen G. u. 7. Előre bejelentett csoportokat bármikor fogadnak. MISKOLC, BÉKE Hat nap, hét éjszaka (amerikai) 15.30,17.45, 20. BÉKE KAMARA Jurassic Park 2. (amerikai) 16, 18.15, 20.30. KOSSUTH Vízözön (amerikai) 11.14.30.16.30, 18.30, 20.30. HEVESY Hulot úr nyaral (francia) 17,19, Relic - Bestia (amerikai) 20.45. KAZINCBARCIKA, BÉKE Az ember, aki túl keveset tudott (amerikai) 18. ÓZD, BÉKE Deep Impact (amerikai) 20. SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE Életre-haláira (amerikai) 17,19. SÁROSPATAK, RÁKÓCZI Titanic (amerikai)20. TISZAÚJVÁROS Mortal Kombat II.: A második menet (amerikai) 18.30. §r% || 05.50-09.30 Nap-kelte 09.35 Bor és hatalom Spanyol (katalán) tévéfilmsorozat 10.10 Kínai rajzfilmek gyerekeknek 10.25 Időjáték Ausztrál film 12.00 Híróra 13.05 Forma-1 Francia-kanadai-magyar tévéfilmsorozat 14.00 Patrin - üzenet - Vor- ba Cigánymagazin 14.25 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 14.55 Derrick Német bűnügyi tévéfilmsorozat. Ellentétek 16.00 Shakespeare-mesék Brit rajzfilmsorozat. III. Richard (ism.) 16.25 Öreg- berény Történetek vidékről 16. rész: A vadászat (31 perc, ism.) 17.00 Délutáni rendelés A háziorvos: dr. Lavicska Kálmán 17.15 Körzeti magazin 17.45 Körzeti híradók 17.55 Péti és Din Izraeli raizfilmso- rozat. öröm és üröm (ism.) __ 1 8.00 Engedjétek hozzám!... 18.10 Mixishow 18.35 Christy Amerikai filmsorozat 19.27 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó 20.00 Teljes biztonsággal Amerikai tévéfilmsorozat, XIII/3________ 2 1.00 Ha... örökös tag Bessenyei Ferenc 22.00 Hírek ____________ 2 2.05 Aktuális 22.30 Kenő 22.35 Háló _________ 2 3.05 Nyári borzöng’asök A Kasszandra-átkelés Angol-olasz-NSZK-film_______ 0 1.10 Képújság : . y : BiHBI 5.30-9.00 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Szünidei matiné 10.05 Emlékképek-10.25 Középeurópai magazin 11.00 Heti hírmondó 11.55 Vers 12.05 Lapozó 12.20 Lóverseny 12.35 Esti kérdés 12.45 Mínoritates Mundi 13.25 Zöldszem, zöldfül 13.55 Ami igaz, az igaz 14.10 Zengő ABC 14.25 Tarkabarka 15.25 Exemplum 15.35 Csillagjel 16.05 Katedra nélkül 17.05 Az arányló patak 17.30 Mese 18.00 Hiradó ______ 18. 20Mükincsvadászok W20 ATülhatatlan császár 20.10 JH éthatá r________________ 2 0.45 Esti kérdés_______________ 2 1.00 Híradó 21.25 Sportpercek______________ 2 1.4Ö Tehetetlenül 23.25 Beavatás 23.40 Híradó 23.55~Vers “ 06.55 Műsorismertetés 07.00 Híradó 07.10 Időjárás-jelentés 07.15 A Hét (ism.) 08.00 Tudóra Nyitott képzés - távoktatás 09.00 Tanoda 10.00 Szomszédok Teleregény 100. fejezet (30 perc, ism.) 10.30 Kincsestár (ism.) 12.00 Déli harangszó- Hiróra (Azonos az MTV 1 adásával) 13.00 Tévémagiszter Közművelődési hetilap (ism.) 14.00 Kémek Amerikai dokumentum- film-sorozat, XXVI/19 14.25 A pampák királya Brazil tévéfilmsorozat, 130/67-68. rész 16.05 Repeta- Nyár Benne: 17.00 Hírek 17.30 Indába Francia filmsorozat, XXV/19. rész: Az őrangyal 17.50 Jelképtár A főnix (ism.)___________________ 1 8.00 Magyarország ma Sasok és sólymok a Bükki Nemzeti Parkban_____ 1 8.30 Kincsestár_______________ 20. 00 Mesetár ______________ 2 0.20 Magyarok cselekedetei Magyar zek (ism.) 20.30 Híradó Sporthírek - Időjárásjelentés (ism.) _______ 2 1.00 A sebesség bűvöletében An- gol dokumeníumfilm-sorozat, XIII/4. rész: A pionírok 21.30 Mediterrán esték Augusztusi hó Izraeli film _______ 2 2.45 A. K. T. Aktuális, kultúra, tudomány (ism.)____________ 2 3.00 Napbúcsúztató VTV Miskolc 9.00 A pénteki műsor ismétlése 16.00 Képújság 18.30 Miskolci Krónika 18.50 Miskolci Magazin 20.30 A vörös ház (amerikai dráma) VTV Edileny 1- es csatorna: 00.00 Telinform képújság 17.00 Szivárvány Sztár Magazin 17.30 Biztonsági Zóna 18.00 Hétről Hétre magazin. - Edelényről az edelényieknek 19.30 Sztárrandevú 20.15-24.00 Telinform képújság 2- es csatorna: 00.00 Telinform képújság 16.00-24.00 Szív TV VTV Kazincbarcika 16.00- 24.00 Szív Tv _________ V TV Szikszó Saját adás VTVEncs“ 12.00- 22.00 Encsi képújság RTL Klub 20.00: Európai vakáció 8.05 Mortai Kombat 9.45 Robin Hood 11.30 Tom és Huck 13.05 A két Pöttöm 14.00 Siringo, az indián serif 15.30 A 3 nindzsa nem hagyja ma- gát 17.00 micsoda nő! 19.00 Superman legújabb kalandjai 20.00 Közös többszörös 22.00 Szelíd motorosok 23.35 Kockázatos játék 1.25 Don Juan DeMarco_________ 3 .05 Itt a gyilkos, hol a gyilkos? 4.55 Az ördög háromszög 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilm klub 11.10 Klip klub 11.30 Az első csók 12.05 Sliders 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Recept klub 13.30 Megveszem ezt a nőt 14.25 Klip klub 14.45 Rajzfilm klub 16.10 Az első csók 16.35 A farm, ahol élünk 17.25 100-ból egy 18.05 Sliders 19.00 Hiradó ~~ 19.30 Fókusz 20.00 Hétfő esti szupermozi: Európai vakáció____________ 2 1.40 Vészhelyzet 22.30 Híradó, időjárás-jelentés 22,45 RTL Sport Klub________ 2 3.45 Dóra mozija_____________ 0 .15 Fókusz 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a TV2-vel 9.00 Igazi szellemirtók 9.25 Aki bújt, aki nem 10.15 Magnum 11.05 Szerencsekerék 11.35 Satöbbi 12.30 Nótaszó 13.05 Csupa, csupa élet 13.30 Közvetlen ajánlat 14.00 Stádium 14.10 Hétköznapok tudománya 14.40 Satöbbi 15.40 A tegnap csodái 15.50 Szemtanú 16.15 A következő áldozat 17.05 Csupa-csupa élet 17.30 Bay watch _____ 1 8.25 Mindent tudni akarok! 18.30 Gazdagok és szépek 19.00 Tények 19.30 Szerencsekerék 19.55 Columbo 21.30 Egy úr az űrből 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.0Ö Petrocelli 24.00 Stádium 0.15 Hajnaltól napestig_________ 0 .40 Tények 1.05 közvetlen ajánlat A műholdas és a kábelcsatornák programját a péntekenként megjelenő' heti műsormeliékletünkben közöljük. KOSSUTH 04.30 Hírek - Időjárás 04.30 Reggeli Krónika 05.38 Falurádió 07.00 Krónika - Sport 07.19 Körzeti időjárás-jelentés 07.37 Műsorszemle 08.00 Krónika - Sport 08.15 Műsorszemle 08.17 Mindennapi tudomány. 08.30 Hírek - Lapszemle - Időjárás 08.37 ZöldHírek 08.45 Gyorsfénykép a kultúráról 09.05 Napközben 11.05 Szonda. Tudományos magazin 11.35 Tom Jones. 11.53 Műsorajánlat 12.00 Déli Krónika -12.40 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Hadd zengjen énekszó! Az evangélikus korátok világa 13.30 Vallási műsor. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Beszélni nehéz!14.45 Közönségszolgálat 14.55 Irodalmi műsorajánlat 15.06 Tudós Fórum 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Találkozás a stúdióban. 17.05 Kassza. 18.00 Esti Krónika 19.06 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Most jelent meg. 20.00 Hírek - Időjárás 20.05 Régi magyar muzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Szói a rádió... 21.15 Hétfő esti filmzene 21.55 Szóló. Gróh Gáspár írása 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Pályám emlékezete. Nemeskürty István ró 23.00 Hírek - Időjárás - Kenő 23.05 Lemezmúzeum 24.00 Hírek - Időjárás 00.10 Himnusz 04.30 Hírek - Időjárás 04.33 Hajnali dallamok 06.03 Reggeli csúcs 07.38 Sportreggel. 08.00 Petőfi-délelőtt 08.05 Zenezóna. 09.04 Délelőtti te- refere 09.50 Apró-cseprő 10.08 Gordiusz plusz 11.04 Sporthírek 11.07 Nosztalgiaparádé 11.52 Manapság.. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Naprakész 13.04 Egész- ségpercek13.12 Sporthírek 13.20 Vízállásjelentés 13.44 Korkérdés. Telefonos vetélkedő 14.00 Kettőtől ötig. 15.00 Hírek - Körzeti időjárás 17.05 Apukám világa. Csiszár Jenő műsora 18.30 Délutáni csúcs. 19.03 Hétpróba. Hétről hétre hét kérdés 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Rockújság 21.03 Zeneközeiben 22.00 Önazonos 23.00 Hírpercek - Sporthíradó 23.15 Korzó 24.00 Éjfél után.. 03.04 Ismert dallamok, népszerű előadók 04.04 Verbunkosok, csárdások City Rádió 10.00- 22.00-ig Zenés információs műsor a 96,3 MHz-en 11.00- 20.00 Óránként hírek, időjárás-jelentés 11.30, 13.30, 15.30.16.30.17.30 Közlekedési információk 10.50, 13.50, 16.50, 19.50 Sporthírek 10.00-14.00 Zenés délelőtt Gál Lajossal Benne: 12.00- 13.00 Kívánságműsor 14.00- 18.00 City dzsúsz - a City vidám, frissítő délutáni műsora Bör- csök Imrével 18.00-22.00 Zene, zene, zene... Roberrel_____________ Miskolci rádió Adásidő: 5.55-22.00 az 1116 kHz- es középhullámon, 5.55-9.00 a 71,33 a 71,21 a 66,8 MHz-es URH adókon, a 7,74 MHz Duna Televízió hangsegédvivője. Állandó műsorok: 6.00,7.00,12.00 Kossuth Krónika 6.30,7.30,12.45, 17.30 Észak-Magyarországi Krónika 6.45 Napindító 7.20 Észak-Magyarországi Lapszemle 7.50 Országos lapszemle 8.00 BBC Híradó 9.00- 10.00 Calypso zenés műsora 17.00 Észak-Magyarországi lapszemle 18.30-22.00 Nemzetiségi műsor 5.55 Hírek, tartalomismertetés 6.45 Tudósítóink jelentik 8.15 A hétvége sportja 8.30 Zöldhang Környezetvédelmi magazin - Az Agrárkamarák támogatásával 10.05 Táj- Szólás. A körzeti stúdiók közös műsora 13.05-15.00 Válogatás a Magyarországról jövök műsoraiból (benne óránként hírek) 15.15 Sportmagazin ______________ R ádió Top 5.00- 18.00;Óránként hírek, időjárás, közlekedési információk 6.15,7.45: Lapszemle 5.10, 6.20, 7.30,8.20: Az utcán...(Sztorik, anekdoták, kérdések - egyveleg Önöktől Önöknek) 6.30,13.30, 19.00 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 6.45,11.45,19.15 Sporthírek 18.00 Élő telefonos kívánságműsor 20.00 Előzetes a következő napi lapokból 20.05 rögzített telefonos kívánságműsor 0.01 Sony Music lemezbörze (ism.) 1.00 Éjszakai utazás (Néhány nyugodt perc - nemcsak éjjeli manók és baglyok számára) 5.01 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, információs szolgáltatóműsor 9.00 Turmix (a világ legújabb slágerei) 14.00 Koktél (délutáni csevegés mindenről, ami feldob...) 17.00 Lemezbörze - Újdonságok, érdekességek, ma a Warner Magneoton háza tájáról 19.05 SJH AS Country 21.31-24.00 A Jazz, a blues, a klasszikus zenék kedvelőinek...