Észak-Magyarország, 1998. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-09 / 159. szám

1998. július 9., csütörtök Országlsan-világiiaii 2 • Az Alkotmánybíróság előtt támadja meg a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) a társadalombizto­sítás pénzügyi alapjainak és igazgatási szerveinek állami felügyelet alá vonásáról rendelkező jogszabályt - ezt Sándor Lász­ló, a szervezet elnöke közölte szerdán, azt kővetően, hogy az Országgyűlés meg­szavazta a törvényt. • Családi pótlék. Szerdai ülésén az Or­szággyűlés arra kérte fel a kormányt, hogy november 30-ig terjessze elő az ala­nyi jogon járó családi pótlék és GYES visszaállításával kapcsolatos törvénymó­dosításokat. • Az államilag finanszírozott felsőoktatá­si képzésben megszűnik a tandíj az első alapképzésben, illetve az első kiegészítő alapképzésben résztvevő hallgatók szá­mára, amennyiben tanulmányaikat a maj­dani kormányrendeletben előírt módon teljesítik, tehát nem halasztanak és nem ismételnek szemesztert. Az első doktori képzésben résztvevőket - amennyiben meghatározott oktatási tevékenységet folytatnak - első két tanulmányi évükben, illetve - kormányrendeletben megállapí­tott esetekben - a harmadik tanulmányi évükben is megilleti a tandíjmentesség. • Támogatásukról biztosították Kónyáné Kutrucz Katalin elnökhelyettesi kinevezé­sét a Történeti Hivatalhoz az Országgyű­lés illetékes bizottságai szerdán. A nép­párti politikus a kulturális bizottságban egyhangú támogatást kapott, az emberi jogi bizottság és a nemzetbiztonsági bi­zottság - amely zárt ülésen hallgatta meg a jelöltet - ellenszavazat és tartózkodás mellett javasolta új tisztségére. • A Független Kisgazdapárt 48 fős képvi­selőcsoportjának egy korábbi döntése ér­telmében Torgyán József frakcióvezetői tisztsége - miniszteri eskütételével - megszűnt, helyette Bánk Attila pártfő­ügyész, Hajdú-Bihar megyei országgyű­lési képviselő vezeti a kisgazda frakciót. • Nincs szó arról, hogy a koszovói albá­nok tömegesen kérnének menekültjogi státust Magyarországon - hangzott el az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának szerdai ülésén, amelyen a Belügyminisztérium és a Határőr­ség Országos Parancsnokságának képvise­lői számoltak be a migrációs helyzetről. Úgy vélik, nem indokolt, hogy egyöntetű­en minden koszovói albánt menedékben részesítsen Magyarország. Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettes: Filip Gabriella Szerkesztők: Csörnők Mariann, Méhes László Rovatvezetők: Méhes László (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Blip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport), Szabados Tamás (tördelés) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 351. Telefonok: Titkárság (fax is): 341-888,341-630 Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, ^ kulturális: 411-275, sport: 341-700. Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Görömbölyi László Hirdetési vezető: Oszterman Ferenc Terjesztési és marketingvezető: Szabó Miklós A kiadó elme: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178., Telefon/lax: 341-817 Hirdetés: (tel/fax): 411-425,412-162 Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Seszták Ottó Tel: (46) 412-162, (20) 589-923 Központi számaink: 341-866,412-542,412-164,341-600. ^WJESZ' Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 1.1. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesitőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó cimén. Az előfizetési díj egy hónapra 599 forint, negyedévre 1697, fél évre 3294, egy évre 6488 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 32 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 42 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vlsszal Ha nem kapta meg lapunkat, vagy egyéb terjesztési észrevétele van, hívja a 06-30/305-305-ös üzenetrögzítős telefonszámot! \ Ügyintéző: Kálmán Mária J A hívás a megyéből ingyenes! A Magyar Köztársaság kormánya Budapest (MTI) - Az Orbán-kor- mány tagjai szerdán délután az Or­szággyűlés előtt letették a minisz­teri esküt. Göncz Árpád köztársasági elnök az Or­szágház Kupola-csarnokában szerdán délután pár perccel négy óra után adta át az Orbán Viktor kormányfő által ja­vasolt minisztereknek a kinevezésük­ről szóló okmányt. Ezzel, az Alkotmány 33. paragrafusa 5. bekezdésének értel­mében, megalakult az új kabinet. A miniszterek kinevezésén a köztár­sasági elnök erőt és egészséget kívánt a kormánytagoknak feladatuk teljesíté­séhez. Göncz Árpád hangsúlyozta: óriá­si felelősség van a miniszterek vállán, ugyanakkor hangot adott meggyőződé­sének, hogy a tárcák vezetői már tanú­ságot tettek rátermettségükről. „Mindenkinek a saját lelkiismerete az igazi mérce” - zárta beszédét a köztár­sasági elnök. A miniszterek ezt követő­en tették le esküjüket. Csütörtöki első ülésén az új kor­mány a szervezett bűnözés elleni haté­konyabb fellépésről, a nyugellátások és a baleseti nyugellátások emeléséről szóló kormányrendelet módosításáról, a kabinet megalakulásával összefüggő személyi ügyekről tárgyal. Az alábbiakban közölt tablón a párt megnevezése nem a miniszter párttagsá­gát jelöli, hanem - a koalíciós megállapo­dások értelmében - az őt jelölő pártot. Orbán Viktor miniszterelnök Fidesz Stumpf István Miniszterelnöki Hivatal tárca nélküli miniszter Fidesz Pintér Sándor Belügyminisztérium Fidesz Martonyi János Külügyminisztérium Fidesz Chikán Attila Gazdasági Minisztérium Fidesz JÁRAI ZSIGMOND Pénzügyminisztérium Fidesz Katona Kálmán Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Fidesz Gógl Árpád Egészségügyi Minisztérium Fidesz Harrach Péter Szociális és Családügyi Minisztérium Fidesz Pokorni Zoltán Oktatási Minisztérium Fidesz Hámori József Nemzeti Örökség Minisztériuma Fidesz Dávid Ibolya Igazságügyi Minisztérium MDF Torgyán József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium FKGP Pepó Pál Környezetvédelmi Minisztérium FKGP Szabó János Honvédelmi Minisztérium FKGP Kövér László Polgári nemzet- biztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter Fidesz Boros Imre PHARE-program kor­mányzati koordinációja tárca nélküli miniszter FKGP A rendőrség egy fehér gépkocsit keres Budapest (MTI) - A rendőr­ség továbbra is egy kitört hátsó szélvédőjű, fehér szí­nű Ford Escortot, vagy egy ahhoz hasonló középkate­góriás gépkocsit keres, amely az Aranykéz utcai robbantás után nagy sebes­séggel hajtott el a helyszín­ről - nyilatkozta szerdán Gergelics Zsóka, a BRFK saj­tóosztályának vezetője. Korábban azt valószínűsítette a rendőrség, hogy a gépkocsiban a merénylet feltételezett tettesei ültek, de ma már az sem zárha­tó ki, hogy az autóban a robba­nással összefüggésbe nem hoz­ható személyek voltak, akik a káosztól megrettenve hajtottak el a helyszínről - tette hozzá. Szólt arról is, hogy kihall­gatták azt a férfit, aki a rob­banás után BMW-jével elhaj­tott az Aranykéz utcából. Megerősítette a hétfői sajtótá­jékoztatón elhangzottakat: a férfinak nincs semmi köze a merénylethez. Gergelics Zsőka közölte: je­lenlegi információi szerint nem tudja megerősíteni a Ma­gyar Hírlap értesüléseit, mi­szerint az elkövetők albánok lehettek. A robbantás célszemélyé­nek, Boros József Károlynak a végrendeletéről azt nyilat­kozta a szóvivő, hogy a rendőrfőkapitányság nyomo­zóinak nem áll rendelkezé­sükre, de tartalmáról amúgy sem beszélhetne. Orbán a biztos alapokról Budapest (MTI) - A kormány­ban a Fidesz részéről olyan em­berek vannak, akik vagy részt vettek a párt programjának ki­dolgozásában és közben elismert szakemberek a maguk területén, vagy ott voltak már a kezdeti időszakban a Fidesz környékén, amikor még szervezetként nem is létezett - mondta Orbán Vik­tor a Kossuth rádiónak adott nyilatkozatában. (A szerdán részleteiben sugárzott interjú teljes egészében szombaton dél­után lesz hallható, ugyancsak a Kossuth adón). „Ha egy pártot nem egysze­rűen a párttagkönyvvel mé­rünk, hanem azt mondjuk, hogy van neki története, ha van neki egy szellemi erőtere, van egy intellektuális tartalma is, van egy jövőkép, ami kifeje­ződik benne, akkor azok az em­berek mind hozzá tartoznak ah­hoz a világhoz, amit a Fidesz jelenít meg” - fogalmazott Or­bán Viktor. A 2000-ben esedékes köztársasá- gielnök-választással kapcsolatban a kormányfő megerősítette, hogy a Fidesz és a Független Kisgazda- párt közösen állít jelöltet. A két párt közösen dönti el, határozza meg az államfő személyét „Senki sem szeret olyan személyi javas­latot tenni, ami után a vétójoggal rendelkező partner ellenállása miatt elesik. Ez nem jó senkinek. Ilyenkor azt szokták tenni, nem­csak kormányon, hanem máshol is az életben, hogy először megál­lapodnak a személyben. Utána az, aki jelölésre jogosult, jelöli, akinek pedig hozzájárulási, egye­tértési joga van, az ezt megadja” - mondta Orbán Viktor. Személy szerint a két párt kö­zötti megállapodás során azt te­kintette iránytűnek, hogy biztos alapokat vessenek meg a közös kormányzáshoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom