Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-14 / 112. szám
I'm* MÁJUS 14., Csütöktők AKTUÁLIS ‘ N ' * S I i) , £ ‘ | •MAftYAIOUU« □ Félreértés Fecske Csaba Csak tudnám, miért, adóellenőrnek véltek. Úgy néztek rám, mint a véres ingre. Tisztesség ne essék szólván. Eső utáni fullasztó hőségben ültem feleségemmel a hegyaljai elhagyatott kis vasútállomáson. A tócsában verebek rajcsúroztak vidáman. Illatoztak a rózsák, nekifeledkezve fújták a rigók. Sehol egy árnyék, izzadtunk, fáradtak voltunk. Még bőven volt időnk a vonat indulásáig. Szívesen lehűtöttük volna magunkat egy itallal. Megkérdeztük a vasutastól, aki éppen kendermagos cicáját etette, hol lehetne valamit meginni. Készségesen elmagyarázta, merre van a presszó. Mosolyát verítékcseppek szegezték pufók arcára. Elindultunk a faluba. Egy biciklis asszony jött szembe, tőle is érdeklődtünk. Útba igazított, majd hirtelen megfordult és elviharzott. Hát ezt meg mi leltei - néztünk egymásra értetlenül. Hamar ráakadunk a málladozó homlokzatú vendéglátóipari egységre. Ahogy beléptünk a félhomályos helyiségbe, megfagyott körülöttünk a levegő, az iszogatok abbahagyták a beszélgetést, szinte fölnyársaltak tekintetükkel. A pult mögül előcsörtetett egy termetes asszonyság, széles mozdulatokkal letörölte az asztalunkat, a poharakat gondosan eltörölgette, mielőtt beletöltötte volna az italt. De ez még semmi! A számlát is szervírozta egy tálcán az ital mellé. Sehogy sem illett ez a füstös kis falusi presszóhoz, ahol a törzsvendéget hozómra is kiszolgálják. Valami félreértésről lehet szó, gondoltam. Hát persze, esett le a tantusz, azt hiszik, adóellenőr vagyok. Minden bizonnyal a biciklis nő okozta a kalamajkát, idegen embert látván rosszat sejtett, s leadta a drótot. Fölhajtottuk italunkat, elköszöntünk. Szégyenkezve ballagtunk vissza az állomásra. Mint aki rossz fát tett a tűzre. VÁROSRÓL VÁROSRA edelény Polgármesterek a közbiztonságért. Edelény jelenlegi megbízott rendőrkapitányát, Csintalan Lászlót június 1-jétől szeretné véglegesíteni posztján a megyei rendőrfőkapitány. Ehhez a kapitányság működési területén lévő önkormányzatok véleményére van szükség. Ennek megismerése céljából szervezik azt a találkozót, amelyet május 15-én, pénteken reggel 9-től tartanak az edelényi Rendezvények Házában. Ide invitálták a települési polgármestereket, akiknek Berta László megyei rendőr-főkapitány mutatja be Csintalan Lászlót és a megbízott kapitány új munkatársait. mezőcsát Ballagás előtt gálaműsor. Kedden este tartották a mezőcsáti művelődési házban azt a gálaműsort, amelyet hagyományosan a ballagás előtt rendeznek meg, az adott év legsikeresebb diákprodukcióiból a Kiss József Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanulói. A jelképes belépőből befolyt összeget a színjátszók támogatósára fordítják. A ballagás egyébként 33 szakközépiskolás és 28 négyosztályos gimnazista életének lesz emlékezetes pillanata ebben a tanévben. Közülük jelentős számban adták be jelentkezési lapjukat, továbbtanulásra. Az ősszel induló új tanévre 30-30 diákot vettek fel a hatosztályos gimnázium első évfolyamára, illetve szakközépbe. A négyosztályos gimnáziumba van még néhány helyük. SAJÓS23EINTPÉTER Emléktábla Baross Gábornak. Baross Gábor emlékévet szervez a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Baross Alapítványa. Ennek keretében megkeresték az összes olyan hazai önkormányzatot, amelynek területén utca, vagy tér őrzi a dualizmus- kori közlekedési miniszter nevét. Mindenkitől azt kérték: helyezzék el az alapítvány által készíttetett emléktáblát. Sajószentpéteren május 18-án tesznek eleget ennek a kérésnek, amikor délután 4-kor felavatják a Baross utca 1. számú ház falán a táblát. ** .........tmmrnmmmmmmtmmmmmmmm K ÖZÉRDEKŰ NlREK •Az infrastruktúra és az EU. Az infrastruktúra fejlesztése az Európai Unió követelményeinek megfelelően címmel tart előadást Keresztúri Sán- dor pénzügyminisztériumi főtanácsos május 14-én, csütörtökön délután 3 órától a Pedagógiai Intézeten (Széchenyi út 35.). Az előadás része a Társa- almi Egyesülés Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei zovefeége Klubja által szervezett Európa Uniós Csatlakozás című előadássorozatnak. Családi vasárnap. Családi vasárnapot rendez május 17-én, vasárnap a Csanyik-völgyben a aloldali Ifjúsági társulás miskolci szervezete. ,z erdeklódőket színes programok várják, példá- u néptánc, aerobik, illetve harcmúvészeti bemutatok, sportvetélkedők. Rendelet az önállósodáshoz Útban a gyermekotthoni neveléstől a lakásotthonos ellátási modell felé Miskolc (ÉM - SZK) - Némi késéssel, a múlt hónap végén napvilágot látott a Gyermek- védelmi Törvény végrehajtását szolgáló, a szakmai feladatokról és a működési feltételekről szóló népjóléti miniszteri rendelet. A gyermekotthon című fejezet szól az egyes ellátási típusok - így a lakásotthonok - elhelyezési feltételeiről. E szerint a lakásotthon olyan gyermekotthon, ahol önálló lakásban vagy családi házban történik a gondozott gyermek, fiatal felnőtt elhelyezése. A lakásotthonban legfeljebb 12 gondozott gyermek, fiatal felnőtt helyezhető el. Egy csoport számára önálló lakteret kell biztosítani, amely háló-, tanulószobákból, közös nappaliból, konyha/étke- zőból, valamint fürdőszobából és nemenkénti WC- ból áll, és a mindennapi életvitelhez szükséges bútorokkal, berendezési tárgyakkal, eszközökkel felszerelt. Egy hálószobában legfeljebb 4 gondozott gyermek helyezhető el. Az otthont nyújtó ellátásokra vonatkozó szabályok című fejezetből néhány újdonságot „kicsemegéztünk”. A teljes körű ellátás részeként nyújtott ruházat gyermekenként legalább 6 váltás fehérneműt, valamint 3 váltás hálóruhát, továbbá az évszaknak megfelelő legalább két váltás hétköznapi (otthoni és utcai) felsőruhát és cipőt, valamint alkalmi és sportruházatot tartalmaz. A gondozott gyermekek részére biztosítani kell olyan eszközöket - különösen jegyet, bérletet az utazáshoz, postai költséget a levelezéshez és telefonáláshoz - amelyek segítségével hozzátartozóival, illetve a gyámságát ellátó személlyel kapcsolatot tarthat. A 6 éven felüli gondozott gyermeket - személyes szükségleteinek kielégítésére - havonta zsebpénzzel kell ellátni, mely havonta nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 5 százalékánál (6-10 év között); 13 százalékánál (10-14 év között); 18 százalékánál (14 év fölött). A zsebpénz összegét a gondozott gyermek szorgalma, magatartása figyelembevételével gyermek- otthonban elhelyezetteknél a nevelő javaslatára az intézmény vezetője. A gondozott gyermek a zsebpénze felhasználásáról maga dönt. A rendelet május 4-től lépett hatályba, de az egyes feladatok végrehajtásának határideje más és más (a megjelölt mennyiségű ruházatot, valamint az újonnan meghatározott mértékű zsebpénzt 1999. január 1-jétől kell biztosítani). A teljes végrehajtás ideje; 2002. december 31. Költözés előtt a „csodabogarak” Lakásnézőben az otthonos gyerekek Fotó: Vajda J. Hernádvécse (ÉM - SZK) - A megyénkben működő gyermekotthonok korszerű lakásotthonos modellre való kiváltására először Her- nádvécsén kerülhet sor. A költözés július végére várható. A kastélyban jelenleg meglehetősen rossz körülmények között élnek a gyerekek: egy-egy szobában hatan, a hálók jó része csak egy másik szobán keresztül közelíthető meg, a gyerekek személyes holmijainak elhelyezése nem oldható meg szúkebb környezetükben - sorolja Ló- nárt Attila igazgató, már a kastély melletti volt kisegítő iskolában kialakított új nevelői traktusban. Míg bemutatja, hol lesznek a közösségi terek, ahol továbbra is összejöhetnek a külön költöző csoportok tagjai, elmeséli: a megyei közgyűlés 1995- ben döntött úgy, hogy az állami gondoskodás alatt álló gyermekek lakáskörülményein alapvetően változtat. Az úgynevezett családi házas modellre való átállást elsőként Hernádvécsén kezdték meg, amihez 21 millió forintot pályázat útján a Népjóléti Minisztériumtól nyertek, amit a megye még 17,5 millióval toldott meg.- A környéken három alkalmas házat vásároltunk, egyet helyben, a másik kettőt a szomszédos Garadnán és Novajidrány- ban. További két lakásotthont itt, a volt iskolában alakítunk ki. A költözést július végére tervezzük, amikorra minden elkészül, így elkerülhető a párhuzamos fenntartás. Mint az igazgató elmondja, a céljuk nem az, hogy luxus körülményeket teremtsenek a gyerekeknek, hiszen tőlük kikerülve sokan az átlag alatti körülmények között élő családjaikhoz mennek visz- sza. Sokkal inkább szeretnék, hogy egy átlagos nagycsaládnak megfelelő körülmények között megtanulják a gyerekek a családi szerepeket. A gyermekcsoportok kialakításában alapvető szempont volt, hogy a testvérek egy helye kerüljenek. A nevelőknél, gyermekfelügyelőknél, technikai személyzetnél pedig, hogy jól tudjanak és szeressenek együtt dolgozni, s lehetőleg minden csoportban legyen egy férfi. Az igazgató valamennyi főfoglalkozású dolgozójával elbeszélgetett: az új típusú ellátás szemlélet- váltást igényel, s a jól körülhatárolt feladatok helyett ezután egy közös feladatuk lesz, a család lehető legteljesebb pótlása. Vagy ahogy a dél-holland kollégáik fogalmaznak - akik módszertani útmutatásokkal támogatják őket -, hogy az állami gondoskodásban nevelkedők ne legyenek csodabogarak. Örülnének minden segítségnek A hemádvécseí gyermekotthon lakói szívesen fogadnak minden olyan eszközt, felszerelést, berendezési tárgyat, bútort, amely egy család j • Józsi (18) - Két lánytestvéremmel együtt kerül- \ tem állami gondozásba. A szüléink elhanyagoltak i \ bennünket, nem jártunk iskolába, így el is marad- j )!] tunk a tanulásban. Én most péknek tanulok, Mis- | kokon. Hét közben diákotthonban lakom, de min- j dig nagyon várom a hétvégét, hogy együtt lehessek \ a testvéreimmel. Gyakran felhívom őket, hogy \ halljam, mi van velük. A zsebpénzemből, ami 800 | forint egy hónapban, sok elmegy telefonra, de amint hallom, az új törvény szerint akár 2 ezer I 300-at is kaphatok majd. Eleinte félteni, hogy szét- j költöztetnek bennünket, de most már tudom, hogy j együtt maradunk. Azért - minthogy ók lányok - I szobatársaimnak inkább a barátaim közül válasz- \ tanék. Egyébként a húgaim most is mosnak rám. j Úgy mondják, szabadabban élünk majd. • Timi (14) - Hárman kerültünk be, de már csak j ketten maradtunk a nővéremmel. A bátyám két \ hónapja töltötte be a tizennyolcat, be sem fejezte [ az iskolát, az anyukám megjelent, pedig addig sose s látogatott bennünket, és elcsalta magahoz Pestre, j Aztán már másnap elszedte a 300 ezer forintját, f ami összegyűlt a bátyám nagykorúságáig, őt meg j elzavarta. így, minden nélkül, apukámhoz ment, j de sajnos nem túl jó körülmények közé. Én nem j szeretnék úgy járni. Szerintem jobb lesz itt, a lakás- j otthonban, itt maradok Vécsén. Eleinte féltem tő- j le, de már örülök a külön költözésnek Szép az új | hely, kevesebben leszünk egy szobában, s minden- j kinek lesz saját szekrénye is. Már voltunk takarí- j tani, mi mostuk le az ablakokat is, elvégre a miénk j lesz. Jó lesz az is, hogy magunknak vásárolhatunk j ruhákat, eddig a nevelők vették meg nekünk. • Ilonka (17) - Szabadabbak leszünk majd, közö- j sen gazdálkodunk, magunknak főzünk, mosunk, j amit termelünk, magunk fogyasztjuk el. Amennyit j előteremtünk, annyival több pénzünk marad más- s ra. Ha valami elromlik, azt is magunknak kell ki- j gazdálkodni, mint egy családnak. Tarthatunk há- j ziállatokat, kutyát, macskát is. Én Novajidrányba j megyek, már voltunk ott ültetni, gyomlálni. Eddig j is szépek voltak a közös karácsonyok, de ezután : külön is tartunk majd, és az lesz az igazi, olyan, j mint egy családé. Várom már a költözést. Három az asszony Novajidrányban a gyermekotthon által megvásárolt családi ház előtt három asszony álldogál. Mikor arról kérdem őket, mit szólnak a falu új jövevényeihez, egyikük - jia, akkor én jobb, ha tovább állok” - máris sarkon fordul. Kosztuha Lászlóné kézbesítő már sokkal lelkesebb:- Majd jönnek, és megismerjük egymást. Látatlanban senkiről sem lehet se jót, se rosszat mondani. Voltak már itt a gyerekek, dolgozgattak, mondhatom, szívesen elegyedtek beszédbe mindenkivel, aki jóindulattal fordult hozzájuk. Fazekas Istvánná három gyermek édesanyja:- Sokan járnak dolgozni innen a faluból Vécsére, az otthonba. Hát majd ezután nem kell annyit utazgatniuk, s a gyerekek is könnyebben megtalálják őket, ha bajuk van. Végül is az a cél, hogy majd ók is családot alapítsanak, hát akkor nekik is ahhoz hasonló körülményeket kell biztosítani, arra nem készülhetnek fel úgy, hogy össze vannak zsúfolódva millióan egy helyen. Évnyitóra kész a Serényi Putnok (ÉM) - A putnoki Serényi Béla Gimnázium és Szakközépiskola történelmi épületegyüttesének felújítása az iskolavezetés információi és reményei szerint még az augusztusi határidő előtt elkészül. A három épület külső tatarozását és tetőjavítását végző pálházi vállalkozás öt pályázó közül nyerte el a 20 miihó forintos beruházást. Az árajánlatok igencsak „szórtak” - kaptuk az információt Gomba Levente igazgatótól -, viszont a fenntartó megyei önkormányzat által megszavazott rendkívüli összeg adott volt. Ebből a teljes vakolat- csere és festés, nyílászárók mázolása, tetöcserepek pótlása megoldható. Az alaposan leromlott külső állagú, húszas években épült iskolaegyüttest eredeti pompájában állílják helyre, a középső épület már elkészült, jelenleg a konyhaépület ablakszárnyainak festése folyik. A főépület tatarozását is elkezdik, ám a 26-os főút és a parkudvar felőli homlokzatok állványozását a ballagás utánra halasztották. A már hosszú évek óta esedékes felújításon túl a 9 milliós fűtéskorszerűsítést is megfinanszírozta a fenntartó. Fotó: Vajda János életviteléhez hozzátartoznak. Az esetleges felajánlásokkal az igazgatót, Lóránt Attilát keressék, a 46/448-22-es telefonszámon.