Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-14 / 112. szám
K'flUáGYAIteftSXÁ* SZÓLÁSTÉR 1999« MAjus 14.. Csütöktök ígazabbul, becsületesebben Tudnak-e az állatok hazudni, vagy ez csak az ember sajátja? Biológusok alsóbbrendű állatok megfigyelésein, és az emberhez legközelebb álló főemlősön végzett kísérleteikkel bizonyították, hogy igen, A kísérletbe bevont csimpánz meg tudta különböztetni a rossz embert a jó szándékútól. Ugyanis legközelebb annak a személynek mutatta meg a banán rejtekhelyét, aki megosztotta vele az étket. A másik személyt - aki önzőén megette a megtalált összes banánt - félrevezette, rossz irányba terelte, tehát rákényszerült a hazugságra. A továbbiakban arról győződtek meg a tudósok, képesek-e a főemlősök arról gondolkodni, hogy miről gondolkodik a másik. Vagyis a majom el tud-e jutni a szándékok felismeréséig. A megfigyelések igazolták, hogy igen. Legközelebb már attól a személytől kért vizet a majom, aki véletlenül ejtette le a poharat és nem attól, aki szándékosan öntötte ki a szeme előtt a narancslevet. Összességében elmondhatjuk, talán képesek hazugságra a fejlettebb állatok. Nálunk embereknél azonban senki nem műveli tökéletesebben ezt a műfajt. Választások idejét éljük, folynak a kortesbeszédek. Elmaradhatatlanul jelen van az egymás pártjainak szidalmazása, lejáratása, a gyalázkodás, miközben elhangzanak a szép ígéretek is. Szinte lehetetlen eldönteni, kik azok, akik igazán az ország sorsáért állnak csatasorba, és nem a saját karrierüket egyengetik. Mi, választópolgárok most igencsak nehéz feladat előtt állunk. Nehezebb előtt, mint a főemlősök, akiknek a szándékok között kellett eligazodni. Is- * tenem, mit nem adnék, adnánk érte, ha egy-egy elhangzott beszéd után - valamilyen csoda folytán - a dolgok mögé látva, kiszűrhetnénk belőle, hogy mennyi az igaz, a megalapozott, a valós ígéret, és I , mennyi a nagyotmondás. Pásztor György, Miskolc Egy kis mezőgazdaság Idézet a Nők Lapja 1989. július 22-i (nem tévedés: 1989!) számának egyik olvasói leveléből: „Jó ideje tudom már, milyen óvatosan kell megközelíteni minden sikergyanús dolgot (is). Egészen néhány hónappal ezelőttig például az volt a szent hitem, hogy ha valami sikerágazat nálunk, hát akkor a mezőgazdaság bizonyosan az! Megy a libamáj, a tokaji, a konzerv, a gyümölcs exportra, nincs itt semmi baj. És akkor jött valami mezőgazdasági konferencia, talán a TŐT-é, és egyszerre csak mindenki szájából csupán panaszt hallok, kiderül, hogy a téeszek többsége ráfizetéses, a legnagyobb bajok vannak stb.” , A ’93 aug. 29-i cselekvési programban olvashattuk: „Véget akarunk vetni a mezőgazdaság lezül- lesztésének.” 1994 kora őszén egy lakossági fórumon illetékes et. válasza arra a kérdésre: miért olyan drága az őszibarack? „Mert szétverték a mezőgazdaságot!” Figyelemre méltó részlet a ’98-as szórólapból: „Az MSZP biztosítja a mezőgazdaság különleges támogatási rendszerét.” Az előbbiek szórásával szinte egyidőben az Észak-Magyarországban látott napvilágot a következő tudósítás: „Felszámolás alá került a korábban 25 község határában gazdálkodó Bánvölgye Mgtsz. Kielégítette a hitelezőket, csak éppen a szövetkezetben dolgozóknak nem jutott egy fillér sem.” Véletlenül nem emlékszik valaki arra a közmondásra, amelyik a hazug emberről, meg a sánta kutyáról szól? Mert sajnos én már elfelejtettem! Gondolom a Bánvölgyében és szerte az országban vannak még, akik nagyon is jól emlékeznek, hogy kiket, mikor és főként kik vertek össze és szét? Kiss József, Miskolc ■ hívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy ráig a Sajtóház II. emeletén, a 212-es áll rendelkezésükre. Tanácsokat |jj Utcagyerekek között Beregszászon Beregszászon az Illyés Gyula Színház és a piac közötti utcaszakasz tele van alkalmi árussal. Itt támaszkodik a falnak barátjával Gál Jancsi is. Egyszer elvittem a csoporttal Budapestre, azóta mindig megkérdezi, mi van Joli nénivel, akinél vendégeskedett. Jancsi egy hosszú vékony halat árul, egy darabot. Mikor meglát, felcsillan a szeme:- Nem veszi meg, Laci bácsi? Kenyérre kell!- Gyere, veszek neked egy kenyeret! - mondom. - De miért nem vagy az árvaházban, ott lenne ennivalód? Szemrehányó tekintettel mondja: Laci bácsi, maga se menne oda! Délután jövök ki a helyi Fehér Házból, a gyámügynél jártam az árva Krisztián ügyében. A bejáratnál már vár Jancsi bátyja:- Laci bácsi, nem vernie nekem egy kenyeret?- Már vettem egyet az öcsédnek.- Nem egy helyen lakunk. Egy éve jártam náluk. Akkor még élt a nagymama, egyedül kínlódott a három árvagyerekkel. Édesanyjukat elvitte fiatalon a rák, az apjuk meg évekkel előbb eltűnt Nagy Oroszországban. Sétálok a piacon. Már tegnap is itt árult a Géza gyerek. Narancsot, zsírt, rizst, lisztet. Mindenből egy csomag van csak. Magyarországról hozták át. Megtudakolom tőle, hogy iskolába nem jár már, hisz már nem egyszer találkoztam itt vele.- A 6-os iskolába járok - mondja a 7.b-be. Kísérőm, az iskola igazgatóhelyettese felkiált:- De hisz abban az osztályban én tanítom a fizikát, s ezt a gyereket még sosem láttam. Március van. Bizony, nem jár iskolába. Nyolc testvére van, de hova jut így, szakmát se tanulhat. Az ő öccsével találkoztunk nyáron, mikor a Gyorssegély című tévéműsor készített felvételeket. Az operatőr felfigyelt a bámészkodó gyerekre, s felajánlotta, hogy fagylaltot vesz neki. A fiú pénzt kért, mert kenyeret akart venni. Az operatőr erre vett is neki két kenyeret. Mohón belefalt a gyerek, s levitte a vekniket a közeli parkban várakozó apjához. Az dühösen rátámadt, hogy miért nem pénzt kért, hisz vodkát vett volna. A Fehér Ház mellett három árvagyerek is maszatolja a kocsikat, némi borravaló reményében. Az egyik engem is megkömyékez. Boldogan köszöni meg a százast. Kijön az épületből a járási oktatási osztály vezetője. Rájuk dörren, hogy miért nincsenek a gyerekek az árvaházban, éppen tanítási időben. A milíciával fenyegeti meg őket, hogy azzal viteti vissza a társaságot. De nem ijednek meg a lurkók. Közben üzen az árvaház igazgatója, hogy ha tudnék adni 10 ezer forintot, akkor megrendelhetné az ungvári bábszínház éppen itt tartózkodó együttesének előadását. Megígérem a pénzt, s indulok ebédelni hozzájuk. Zöldségleves az ebéd, s tatárka valami olajos mázzal leöntve. Egy kislány elpanaszolja, hogy a múlt héten mindennap káposztás paszuly volt az ebéd. Itt mindig böjtös van, a húst nem ismeri a költségvetés. A tornateremben még óra van, egy horpadt gumilabdát rugdosnak. Közben megkeres a titkárnő is. Meséli, hogy ő vágja le a gyerekek haját rövidre, gyakran kell a tetű miatt. Nem tudnék-e nekik venni egy villany hajnyírógépet? Kimennek a tornázó gyerekek, berendezik a termet a bábelőadásra. Ilyen lepusztult termet sem láttam még! Jönnek le csoportokban a gyerekek, s köztük mintegy varázsszóra megjelennek a városban árusító, kolduló délelőtti csavargók is. A bábszínház híre még hozzájuk is eljutott. S mire a bohóc megüti a dobot, már mindnyájan ott kapaszkodnak átszellemült arccal. Átányi László Szent Adalbert Misszió Alapítvány Budapest, Etele u. 23. (Tel: 06-1-203-3201) Nem „elméletileg” élünk... Csodálkozom a csodálkozó politikusokon. Nem értik, miért volt a részvételi arány olyan alacsony a választáson. Ez nagyon hosszú ideig ad majd munkát a politológusoknak elemzésre - és ez is valami de eredménynek bizony eredménytelen. Nem értik, mert különböző, egymástól távol eső szinteken élünk. Miért? Nem a jó vagy rossz idő az alacsony részvétel oka, hanem a tanácstalanság. Ez nyilvánul meg a szélsőségekre leadott szavazatokban is. Sokan kérdezték tőlem, kire szavazzanak. Hogy miért tartották mérvadóbbnak az én véleményemet, mint a pártok ígéreteit? Mert hitelesebb volt számukra. Milyen ember az, aki ígérni sem tud - szokták mondani -, és már oly sokan, olyan sokat ígértek. Azonban az ígéretek mellett sok mindent meg kellene beszélni a választó- polgárral, nem egymással és nem egymásról. Például, ki és miért tartotta az ujját az igen gombon az elmúlt ciklusban, ha most az ellenkezőjét ígéri? A sajtónak, a médiáknak is felróható a vélemények ütköztetésének hiánya. így az ígéretek - magyarázó viták nélkül - üres szlogenek maradtak. Kérdések sokaságára nem válaszol senki, mert nincs kinek feltenni. Nincs munka, nincs közbiztonság, nincs jogbiztonság, nincs jövőkép és nincs bizalom. Miért érzik ezt az .emberek, ha nem így van? Aldk a keresztény értékeket hirdetik, saját politikusi felebarátaikkal sem tudnak békében élni. Nem arról van szó, hogy az emberek nem tartják fontosnak a politikát, hiszen tudják, az képviseli jövőjüket. Egyszerűen nem értik - párbeszéd hiányában -, mit kellene tenni nekik, és mit a politikusoknak, hogy jövőjük jobb legyen. Mert politikusaink már olyan intelligensek, hogy mindent meg tudnak magyarázni és annak az ellenkezőjét is, méghozzá hihetően. Az ellenzőknek nem az a dolga, hogy a kákán is csomót keressen, a kormányzásnak pedig nem az, hogy mindent elutasítson, ami ellenzéki. így kialakult ugyan egy furcsa párbeszéd, a választók teljes mellőzésével. A pártok most lázasan keresik egymást, és közben nem veszik észre, nem nekik kell választani. Inkább arra kellene figyelni, nehogy a választóból legyen ellenzék. Mátyás király még álruhát is képes volt felvenni azért, hogy megismerje országa „választóinak” életét, véleményét. Ma álruhára sincs szükség, akkor miért nem tudják a miértre a választ? Szellemi álruhára meg végképp nincs szükség. A választó nem buta, látja, ha „meztelen a király”, mint a régi mesében, bármilyen szép ruhát képzel magára. Az emberek nem elméletileg élnek, hanem gyakorlatilag. Hiába hallanak csupa pozitív híreket életükről, ha élményeik negatívak. A kritikát a választóktól „érted van, nem ellened” módon kéne elfogadni, igényelni, megérteni. A pártoknak kell keresni az alkalmat arra, hogy a választók elmondhassák véleményüket, még ha kemények is. Kemény élethez kemény vélemény dukál! Hogy a sajtónak mennyire fontos a válaszotok véleménye? Ha olvashatják írásomat, már tudják, és ezt tekinthetik vitaindító véleménynek is. Bahor Gyuláné Miskolc Megint beetettek minket Valahogy úgy, mint a halakat szokták. Mondhatom: tömve voltak a boltok sonkával. Kötözöttel, de mégis csak kötetlenül válogathattunk. Talán, ha nem lett volna olyan drága, még most is közöttük turkálnánk. A legkisebb után. Legalább kóstolóba legyen az ünnepre... És ekkor történt a bibi. Már amikor hazavittük és megkóstoltuk. Mert csak úgy ránézésből igencsak nyálatfakasztó színe meg szaga volt, ám amint a szánkba vettük (mert azért vettük), elment a kedvünk még a húsvéttól is. Az kérem el volt ázva, de mégis kemény volt, és mintha nem is húsból, hanem gumicsizmából csinálták volna. Hogy ki csinálta (?) azt most már nehéz lenne megtalálni, mindenesetre jól kitartották az árát, éppen úgy, mint azoknak a régi, jó házi sonkáknak valaha. De azt legalább meg lehetett enni... Az a jó sós, igazi füstölt, íze még most is a számban van. És arra ment a bor. Az igazi szőlőből készült bor. Nem a hamisított! Vagy, ha már a boraink nagy része (amit meg is bírunk venni) hamisított, akkor miért éppen a húsvéti sonkánk legyen igazi? Most már - utólag - a hivatalos hírekből is tudjuk, hogy hamisítottak. Az ünnepek előtt még csak eszébe se jutott volna senkinek sem, hogy a sonkát is lehet hamisítani. Mi meg megvettük és megvesszük. Mi mást is tehetnénk? Most már csak a kenyeret kellene hamisítani, és máris jól néznénk ki. Bár - nem tudom, ki, hogy van vele -, amikor kenyeret szelek, egyre csak azon morfondírozok, hogy újabban miért morzsolódik ennyire? Úgy, mintha mondjuk, fűrészporból készült volna. Mondtam is az egyik barátomnak, aki már szintén találkozott a kenyér ezen halmaz- állapotával, ám ő humorosan jegyezte meg: nem elég, hogy drága, még magyar búzából is készüljön? De lehet - tette hozzá -, hogy nem szakemberek csinálják, vagy túlságosan is értik a dolgukat... Kákáskay Emil, Berente Aggodalmak - a választások ürügyén Lehet, hogy az aggodalmak nem kapnak majd nyilvánosságot. Lehetséges, hiszen azokat már mások, többször is felvetették. Kisstílűek, mondják majd, vannak ennél országot rengető nagyobb bajok is. Az állampolgár hallgasson. A győztes pártok feladata és dolga a munkahelyteremtés, és az ezzel járó bajok, szociális problémák megoldása. Európa vár bennünket! Az az Európa, ahová Szent István királyunk ezredéve elvezette nemzetünket. Az az Európa, amelynek védelmezői voltunk: tatár, török ellen, elvesztve, feláldozva legjobbjainkat. Az az Európa, amelyik az első világháború után, az igaztalan trianoni békeszerződéssel megnyomorította, szétszaggatta hazánkat. Magunkra hagyottan álltunk talpra: teremtettünk lehetőségeinkhez mérten, összefogva elviselhető életteret: az itt élő és velünk együtt szenvedő, verejtékező kisebbséggel együtt munkálkodva. Sajnos, jött a második világháború, a „szovjet felszabadítás”. Az internálások, fogság, gulágtáborok, kitelepítések „áldásos kora” Ismét elveszítve értékeink többségét. „A múltat végleg eltörölni, rabszolgahad, indulj velünk” kommunista jelszó hathatós mákonynak bizonyult. A hazaszeretet lángja kialvóban, pislákoló mécses. Elfeledtették velünk a nemzet erejét biztosító összetartozás érzését. Az egymás mellett élés írott és íratlan szabályait. A gyűlölet, az önzés, az erőszak, az ellenségkeresés lett úrrá. A pénz imádata dominál. A közvagyont, az ország értékeit, kincseit „csáki szalmájaként” herdálják el. A mindenáron való magánosítást (privatizáció) a nemzet kárára az esetek többségében, veszteséggel hajtották végre. Tálcán, szinte júdáspénzen dobva oda értékeinket az „imádott idegen tőkének”. E meggondolatlanság szülte hatalmas munkanélküliség okozta szegénység és a bűnözés közé egyenlőségjelet tesznek egyesek. A megoldás pedig nem ez lenne, igaz, ez a legolcsóbb megoldás. Közben az sem megoldás, hogy kétes egyéneknek adunk lehetőséget kisded játékaik űzéséhez, bűnszövetkezetek alakításához, veszélyeztetve a vétlen állampolgárok tömegeit. Nem megoldás hosszabb távon a munka- nélküli segély sem... Ez sokszor arra ösztönzi a dolgozni egyébként sem kedvelő egyéneket, hogy ne keressenek munkát. A közöny is uralkodóvá vált! Mit érdekel engem: mondják, ha az orrom előtt zúzzák össze az esőbeállókat, a köztéri padokat, kandelábereket, telefonfülkéket. Viszik el a csatornafedőket, s mindent, ami vasból vagy alumíniumból van. Mi közöm hozzá, hogy randalírozó fiatalok - nincs egyéb elfoglaltságuk - összemázolnak falakat, autóbuszok, villamosok utasterét, menetrendi táblát. Házak, kerítések hirdetik, milyen sok ebben az országban a tehetséges Picasso. Az erkölcsromboló televízió és mozi műsorpolitikája erőszakra, durvaságra, gyilkolásra ösztönöz. Elárasztotta kis hazánkat a nyugat szennye, mocska. Drogélvezetbe sodorják a gyenge jellemű fiataljainkat, és szabnak ki rá halálos ítéletet a diszkók mecénásai, a drogkereskedők. A kormány és pártjaink ellenzik a halálbüntetést, de intézkedéseikkel, az egészségügy, a szociális ellátások ellehetetlenítésével maguk mondják ki a halálos ítéletet azokra, akik már a gyógyulásukat jelentő, elősegítő gyógyszereiket, kezelési költségeiket sem képesek kifizetni. Képtelenek családjukat fenntartani, gyermekeik iskoláztatását, ruházkodását finanszírozni... Közben milliárdos csalások, megvesztegetések híre kap szárnyra. Büntetlenül kerülve ki vétkességüket az ügyeskedők... A választások előtti ígérethalmazból vajon mi valósul majd meg? Mennyi fogja szolgálni a nemzet javát, felemelkedését? Reméljük, hogy a győztesek szemét nem homályosítja el a hatalom érzete. Illés Endre Miskolc
