Észak-Magyarország, 1998. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-14 / 112. szám

4 Ésiak-MaoyaíoiszAo AKTUÁLIS 1998. Május 14. Csütörtök □ Karmesterverseny A nemzetközi karmesterverseny elődöntőjének harmadik versenynapján a következő versenyzők lépnek fel a Miskolci Nemzeti Színház színpadán. Ertüngealp, Alpaslan ..(Törökország); Wagner: Rienzi Fischer, Rodolfo (Chile); Schumann: Manfred-nyitány Funabashi Yosuke (Japán); Verdi: Szicíliai vecsernye Héja Domonkos (Magyarország); Strauss: Denevér Kelleher, James (Nagy-Britannia); Wagner: Rienzi Golota, Jurij (Ukrajna); Bhrams: Akadémiai nyitány Ivanov, Dimitri (Oroszország); Beetho­ven: Egmona nyitány Kevicky, Karol (Szlovákia); Erkel: Hunyadi László Fidesz-kifogás: az OVB dönt Miskolc (ÉM -- BA) - A listás választási eredmé­nyekre vonatkozott a Fidesz - Magyar Polgári Párt kifogása, amit a miskolci 3-as választókerület esetében jelentettek be. így az Országos Választási Bizottság (OVB) dönt majd róla - legkésőbb csü­törtökön hogy helyt ad-e a kifogásnak - tudtuk meg a területi választási iroda vezetőjétől, Veresné Jakab Zsuzsannától. Mint lapunk tegnap már megírta: a Fidesz sze­rint számolási hiba történhetett az említett vá­lasztókerület két szavazókörében, ezért a szava­zatok újraszámolását kérték. A kifogás bejelen­tését követően - keddi lapzártánk idején - tisz­tázta a területi választási iroda a bejelentőkkel, hogy az egyéni, vagy a listás szavazatokra vonat- kozik-e a kérés. Ez utóbbiak esetében ugyanis nem a területi, hanem az országos választási bi­zottság az illetékes. A KAMPÁNY HÍREI • Fórum Kistokajtól Nyékládházáig. Kádas Mi­hály, a 3-as számú választókörzet Fidesz-MDF kö­zös jelöltje fórumra váija Kistokaj, Mályi és Nyék- ládháza polgárait május 14-én,, csütörtökön délután 5 órára a mályi Móra Ferenc Általános Iskolába. A fórum vendége Pokomi Zoltán Fidesz-frakcióvezetó. • Fidesz-fórum Szikszón. A Fidesz - Magyar Polgári Párt parlamenti frakcióvezetője, Pokomi Zoltán lakossági fórumon vesz részt Szikszón, a Művelődési Központban. A május 14-én, csütörtö­kön este 6 órakor kezdődő rendezvényen a Fidesz politikusa Odor Ferenc, a Fidesz, az MDF és a Ma­gyar Kereszténydemokrata Szövetség közös képvi­selőjének meghívására lesz jelen. • MDF A második forduló ELŐTT. A Magyar De­mokrata Fórum a párt tagjai és választói számára rendez tanácskozást ma délután 5-től a párt mis­kolci, Széchenyi út 30. szám alatti irodájában a vá­lasztások második fordulója előtti teendőkről. Jogsegély a kárpótlásra váróknak Megalakult a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége Miskolc, Budapest (ÉM - BAL) - A háborús áldoza­tok, illetve hátramaradottaik segélyezésére, kár­pótlására az elmúlt években több törvény is szüle­tett; az idén esedékes az utolsó, a volt hadigyámol- tak és hadigondozotti családtagok egyszeri támo­gatásának rendezése. Mindeközben az érintettek számára nem mindig világos: igényükkel hova kell fordulniuk, kitől kaphatnak tanácsot, segítséget Az iroda, ahol segítenek A volt hadigyámoltak, volt hadigondozotti család­tagok személyesen vagy levélben jelentkezhetnek a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szö­vetségének fővárosi irodáján. A Honvédelmi Mi­nisztérium támogatásával működő szervezet címe: 1134 Budapest, 13. kerület, Gidófalvy Lajos utca l./b., ügyfélfogadás munkanapokon 9 és délután 1 óra között. Az iroda telefonszáma: 06/1-3322- 500/7892-es mellék. Az irodában az érdeklődők szakemberektől kaphatnak felvilágosítást, taná­csot, segítséget, írásos tájékoztatót, szükség sze­rint jogsegélyt. Á szervezet kéri, hogy a folyamatos kapcsolattartás végett az érintettek küldjenek két megcímzett, felbélyegzett borítékot: így folyamato­san tudják őket informálni. Felkérik továbbá a ha­dirokkantakat: gyermekeiket értesítsék, hogy sike­rült számukra ^kiharcolni” az egyösszegű térítést, ezért az érdekképviseleti nyilvántartásba vétel vé­gettjelentkezzenek. Egy sajóládi olvasónk a volt hadigondozottak és hadiárvák támogatására ígért kárpótlás iránt ér­deklődött. Mint elmondta, tavaly kérték tőle a jogo­sultságot igazoló papírjait, ezeket be is vitte a kárpót­lási hivatalba, ám azóta, több mint egy éve nem ka­pott sem választ, sem visszajelzést. Nem tudja azt sem, kihez fordulhat­na jogsegélyért. Az ő, és számos sorstársa kérdé­sére immár könnyebb vá­laszolni, mióta létrejött a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szö­vetsége. A hadirokkantak, a hősi halottak, a hadiözvegyek, hadiárvák, hadigyámoltak - mind a fél évszázaddal ezelőtt lezajlott, ám máig sem szűnő emlékű háború áldozatai, saját, vagy hoz­zátartozójuk sérülése foly­tán. Az ötvenes években az államtól nekik járó já­randóságot ilyen-olyan okokból megszüntették, szüneteltették, sokan egyáltalán nem is kapták meg soha. Az elmúlt évek­ben megszülettek a kér­dést rendezni hivatott tör­vények, hogy az érintettek annyi évtized után leg­alább egyszeri, egyösszegű kárpótlást kaphassanak. Sokan azonban nem tud­ják, hogy az igényekkel a helyileg illetékes városi, il­letve községi jegyzőhöz kell fordulniuk. A jegyző hatásköre az okmányok (az egykori hadiárvaság tényéről, nyilvántartásba vételről, az ellátás meg­szüntetéséről) alapján ha­tározni a jogosultságról, és rendelkezni a kifizetésről a nyugdíjintézetnél. A volt hadigyámoltak és hadigondozotti családta­gok (tehát akiknek a hábo­rú folytán valamelyik szü­lőjük, nagyszülőjük, test­vérük, féltestvérük hadi­rokkant lett, vagy elhunyt - nem csak katonaként) számára a MAHONSZ szorgalmazására most nyílt esély, hogy ők is ha­sonló egyszeri támogatás­hoz jussanak - tudtuk meg Leskó Ferenctől, a szövetség elnökétől. Az Al­kotmánybíróság az e tárgyban kialakult vitát a közelmúltban azzal zárta le, hogy kötelezte az Or­szággyűlést: alkosson tör­vényt a kárpótlásukról. A határidő, ameddig meg kell születni a jogszabály­nak, ezév december 31. A szövetség azonban már most megkezdte a mun­kát, hogy összegyűjtse az igényeket, tájékoztassa az érintetteket, felhívja a fi­gyelmet a lehetőségre. NÉPTÁNCGÁLA A VÁROSÜNNEPEN. Miskolc város ünnepéhez kapcsolódóan - a három napon át tartó ünnepi rendezvénysorozat lezárásaként - néptáncgálát rendeztek tegnap délután a miskolci Erzsébet téren. A színpompás rendezvényen az Avas táncegyüttes, a Bükkalja Szinvavölgyi Táncegyüttes (képünkön), vala­mint a Széchenyi István Általános Iskola táncegyüttese műsorát láthatta az ér­deklődő közönség. A táncbemutatókat táncház zárta. Fotó: Bujdos Tibor „Az állam teszi becstelenné a társadalmat” A szúnyoginvázió ellen - határtalanul Miskolc (ÉM - Hl) - A pri­vatizáció az állam sürge­tésére korrupciós folyamat­tá alakult. A közhivatal be­került az értékesítési folya­matba, így lefizethetővé vált - mondta Pozsgay Im­re professzor Gazdaság és erkölcs címmel tegnap tar­tott előadásában. Ä Páneu­rópai Unió Miskolci Szerve­zete kezdeményezésére tar­tott rendezvényen Pozsgay arról is beszélt, a piacgaz­daságra szükség van, ám Magyarországon a szociális­piacgazdaság megvalósítá­sa -1988 óta - várat magá­ra. A privatizáció nem járt társadalmi struktúravál­tással. Mivel az állam va­gyona kiárusításával és adóssága törlesztésével van elfoglalva, nem tudja a megtermelt nyereséget megfelelő mértékben átcso­portosítani: oktatásra, egés­zségügyre fordítani. A csőd­kezelés közben képtelen hosszútávú érdekeket kép­viselni. A társadalomban tapasztalható erkölcstelen magatartásformákat pedig a gazdaságban működő me­chanizmusok kényszerítik ki - fogalmazott Pozsgay. Miskolc, Szerencs, Sárospatak (ÉM - FL) - A szúnyogok nem is­mernek határokat, rá­adásul határtalanul tudnak csípni. Különö­sen mostanában, ami­kor a korábbi esőzések nyomán megszaporo­dott vízfelületeken több tízmilliós szú­nyognépesség fejlődött ki - csak Miskolc kör­nyékén. A szúnyogin­váziók ellen több tele­pülésen, helyenként összefogással megin­dult a küzdelem. Miskolcon az egész évre tervezett 5-6 szúnyogir­tásból kettőt már elvég­zett az erre pályázat út­ján jogot nyert megyei nö­vényegészségügyi és ta­lajvédelmi állomás. Mint Király György igazgató elmondta, az esőzések mi­att tovább szaporodott ál­lomány pusztítására most szúnyoglárvairtó tablet­tát biztosítanak a miskol­ci kerttulajdonosoknak. A vegyszert a víz felszínére kell szórni és ezzel elejét vehetjük a vérszívók sza­porodásának. Az ingye­nes tablettákért már teg­nap sokan sorakoztak a növényegészségügyi állo­máson és az Újgyóri főté­ren lévő kertész-barkács áruházban. Szerencs önkormányza­ta összefogást kezdemé­nyezett a szúnyoginvázió ellen, mert a vérszívó nem ismer településhatárokat. Mint Áros Jánostól, a hi­vatal főmunkatársától megtudtuk, a szélcsendes időjárástól függően kezdik meg hamarosan a helikop­teres irtást egyelőre Mező- zomborral és Bekeccsel összefogva, de szeretnék az ügynek megnyerni Le- gyesbénye és Rátka önkor­mányzatát is. Ha az időjárás nem szól közbe, Sárospatakon és Tokajban holnap pusztít­ják a szúnyogokat. Évente rendszeresen elvégzik ezt a munkát, most első alka­lommal teszik nemcsak a belvárosban, hanem a kör­nyékén is. Sárospatakon például Végardótól Bod- roghalomig, Halászhomo­kig száll a helikopter és szólja a vegyszert. Mint a tokaji polgármesteri hiva­taltól megtudtuk, a szú­nyogirtás időpontjáról a lakosságot, különösen pe­dig a méhészeket időben értesítették. „Az MSZP a garancia” Miskolc (ÉM - BA) - Az elért eredmények meg­őrzésének egyetlen ga­ranciája a Magyar Szo­cialista Párt választási sikere lehet. Ezt Horn Gyula miniszter­elnök, az MSZP elnöke je­lentette ki tegnap a Mis­kolci Egyetemen, ahol a Citromfa Politikai Műhely vendégeként válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A választások első for­dulója utáni helyzetet úgy értékelte: az a tét, hogy a kiszámíthatatlanság, a bi­zonytalanság megsemmi- síti-e az iszonyú szenvedé­sek árán elért eredménye­ket, vagy folytatódik az a politika, amelynek köszön­hetően külföldi hitelek nél­kül, pénzügyi egyensúly mellett növekszik a gazda­ság teljesítménye, amely­nek köszönhetően a térség stabilizáló tényezője lett Magyarország, s amelynek köszönhetően hazánk tör­ténelme során most elő­ször nem nagyhatalmak­kal kénytelen egyezkedni, hanem a demokratikus nemzetek közösségével köthet szövetséget. A kormányfő elismerte: meglepték a választási eredmények. Ezzel össze­függésben a hallgatóság egyetértő tapsától kísérve megismételte: nincs nor­mális ember, aki örülne, hogy a MIÉP bekerül a parlamentbe. Horn Gyula úgy láíga: pártjának adott az esélye, hogy az első for­duló után a másodikat is megnyerje. Nem kívánt ugyanakkor koalíciós ta­lálgatásokba bocsátkozni. Az MSZP a mandátumok többségéért Miskolc (ÉM - BA) - A szocialisták úgy látják: ké­pesek lehetnek megsze­rezni a megyénkben ki­osztható mandátumok többségét - így összegezte a választás első fordulójá­nak helyi eredményeit Szabó György, a Magyar Szocialista Párt megyei el­nöke és listavezetője. A pártelnökség és az egyéni jelöltek értékelése szerint az első fordulónak egyértelműen a Magyar Szocialista Párt a nyerte­se. Ez jelzi: bár a gazdasá­gi fejlődés eredményei csak hellyel-közzel érződ­nek, a legtöbb szavazó bí­zik az MSZP politikájá­ban. A párt megyei elnöke úgy véli: az országnak hátrányára válna, ha az egymással szövetkezett mérsékelt és radikális jobboldali erők jutnának hatalomra. Ezért a má­sodik fordulóig, május 24- ig folytatandó intenzív kampányban arra kérik az embereket: minél töb­ben menjenek el szavazni. Az MSZP örülne, ha az ir­realitás helyett a realitást választanák. Munkáspárt: nagy előrelépés Miskolc (ÉM) - Figye­lemre méltó munkáspárti előrelépésként értékelte a négy évvel ezelőtti ered­ményekhez képest a mos­tani parlamenti választás első fordulójában elért po­zícióját a Munkáspárt. Ez a párt Borsod-Abaúj­Zemplén megyei elnöksé­gének május 12-i, kibőví­tett üléséről kiadott közle­ményben olvasható. A vezető testület megál­lapította, hogy bár a sza­vazatok nem eredményez­nek mandátumot, az or­szágos átlagot meghaladó­an jól szerepelt Borsod megyében a Munkáspárt. Hogy a második fordu­lóban kiket támogassanak a munkáspárti szavazók, abban a párt központi bi­zottságának állásfoglalá­sa ad majd számukra se­gítséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom