Észak-Magyarország, 1998. április (54. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-18 / 91. szám

Interjú A polgár pedig ott kezdődik, ha valaki kijelenti: vagyok, aki vagyok. Természetesen nem önkritika nélküli elfogadásást jelenti az egyén egy bizonyos állapotának... II. oldal interjú A reflektor tényleg a szemébe süt az embernek, de csak ágy lehet jól játszani, ha az ember ki tud bújni a saját bőréből és bele tud szállni Olivérbe. III. oldal Üferátor ______ ^ A kik jól ismerték csak Horpinak szólították. Horpi fordított életet élt, nappal aludt, éjjel dolgozott. És sokat dolgozott... Egy éve itthagyott bennünket. IV. oldal Puszi Fotó: AP A hét embere Elek Gyula, a versmondó rendőr Nyikes Zita »Versmondó rendőr?! Ez egy kicsit nevetségesen hangzik, nem?!” - szabadko­zik beszélgetésünk elején Elek Gyula, az „Őrzők vi­gyázzatok a strázsán” mot­tót viselő I. Országos Vers­es Prózamondó Verseny döntőjének egyetlen Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei résztvevője. Az első, kimondottan rendőrök­nek - a rendőrség állományá­ban dolgozóknak, és a szakkö­zépiskolák közbiztonsági tago­zatán tanulóknak - rendezett vers- és prózamondó verseny döntőjét ma, szombaton rende­zik meg Erdőkertesen. Az elő­döntők eredményei szerint az országból harminckilencen vesznek részt a végső megmé­rettetésen.- Felhívással kezdődött a Verseny. En viszont már csak a szolnoki területi döntőre em­lékszem pontosan. Az január­ban volt. Öt megyéből körülbe­lül hatvanan voltunk ott. A szolnoki versenyen nem hirdet­tek helyezetteket, tízünket - oégy felnőttet és hat középisko­lást - továbbküldték erre a hét­végi, szombati döntőre. Szolno­kon a Lócit adtam elő, miután befejeztem, a zsűri egyik tagja csak ennvit mondott: „Ugye, család van?!” Igen! Elek Gyula kislánya bárom és fél éves. Feleségével os ihletet adó gyermekével szü­lőfalujában, Sajólászlófalván él. Huszonhat éves, így életrajzi adatait nem nehéz felsorolnia. Sajószentpéteren született, ugyanis ott volt szülőfalujához a legközelebbi szülészet. Az ál­talános iskola első négy osztá­lyát Lászlófalván járta, a felső tagozatot pedig már Parasz- nyán. Miskolcon, a közlekedési és postaforgalmi szakközépben érettségizett. Szombathely kö­vetkezett, a rendőrtiszthelyet- tes-képző. Szolgált Miskolcon, zászlós lett, novembertől pedig a barcikai városi rendőrségnél dolgozik. A legutóbbi parancs szerint gépkocsizó járórvezető, kutyavezető...- Hogy mit jelent ez a beosz­tás? - kérdez vissza, majd a vá­laszt is megadja. - Mindent, vagy ha úgy szebb, akkor bár­mit. Egyszóval pedig talán így lehetne kifejezni a feladatomat: közrendvédelem. Voltam szín­játszó is egy időben, de úgy' ér­zem, hogy mostanában is nap mint nap szerepelnem és ját­szanom kell az utcán. Nem mindegy ugye. hogy' kihez ho­gyan szól az ember?! - helye­selted kijelentéseit Elek Gyula.- Az elődöntőn egy kicsit el­veszettnek éreztem magam, amikor közvetlenül előttem szavalta el az egyik lány a Ló­cit - kanyarodunk vissza újból a versmondáshoz. - Persze, az ember figyeli a többiek előadá­sát is, de akkor, ott a színpa­don már úgysem lehet változ­tatni. Mindenki maga dönti el, hogy kinek mi a jó, hogy ki ho­gyan magyarázza és értelmezi, majd ki hogyan adja elő a ver­set. Ki így mondja, ki úgy, ki­nek így tetszik, kinek úgy. A zsűrinek, úgy' látszik, az én elő­adásom tetszett. Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című verse nagyon ismert, ezért Elek Gyula a döntőre Ka­rinthy Ferenc Előszó-ját vá­lasztotta. Választását még az­zal is megindokolja a versmon­dó, hogy' a döntőn már nem il­lik gyerekverssel elindulni, ko­molyabb verset kellett tehát keresnie. „Nem mondhatom el senki­nek, elmondom hát mindenki­nek...” - indul a szavalat. Te­kintete „elnéz”. Talán az érzé­seivel való kapcsolatot keresi, talán a versmondáshoz szüksé­ges „színpadi” körülményeket. A jókedvű, vidám fiatalember kicsit az irodalom világéba csöppen. „Nem mondhatom el senkinek...” - Hömpölyög a ko­moly ismétlés, majd egy hirte­len mosoly: „Elég ennyi?”- Az az igazság, hogy nem vagynk nagy olvasás típus. Szí­vesen meghallgatom a verse­ket. Tetszenek Latinovits elő­adásai is, megnézegetem a Vers mindenkinek című műsort is, olvasgatok is, ha időm engedi. Jókait szeretem, azért, mert ő még romantikus - igen, tényleg ez a legjobb szó rá, hogy' roman­tikus - volt. Az irodalmat az ál­talános iskolai magyartanárom, Kocsis Teréz szerettette meg velem. Szigorú tanár volt, na­gyon figyeltünk az óráin. Ami­kor eldöntöttem, hogy indulok ezen a versenyen, elmentem Teréz nénihez, hogy segítsen, ő is ajánlott verseket. Kiskorom­ban többször szerepeltem verse­nyeken, még középiskolás ko­romban is tagja voltam a szín- játszókömek, amikor viszont a rendőrséghez kerültem, elmúlt a szavalási vágy bennem. A ze­ne, az van helyette - mondja. Mikor a Rendőri Ezred IV. Zászlóaljánál dolgozott, szinte­tizátoron játszott a „Kék fény” rendőrzenekarban. Rendezvé­nyekre jártak, a csárdástól a keringóig zenéltek mindent. Hobbi szinten ma is gyakran muzsikál otthon.- Még mi a fontosabb az éle­temben?! A legfontosabb a csa­lád, másképpen nem lehet meg­fogalmazni a lényeget - jelenti ki szűkszavúan Élek Gyula. Közbizonytalanság Kor na a István Mikor jött el abból a mocsok-Landból, kérdezte egy müncheni bolt eladónője, távolba menekült hazánkleá- nya, csak így, ohne cicó, mikor kiderült, hogy földiek volnánk. Hebegtem valamit, hogy csak egy hónapra, az­tán megyek haza, HA-ZA. A hölgy azonban ezt nem lát­szott érteni. Százhúszezerből ott ki se lehet jönni, har­sogta, s már úgy belejött, nem hagyta annyiban, a „kriminalitát" meg borzasztó, célozva ezzel közbiztonsá­gunk elégtelen voltára. Mindez két éve történt, amikor Horn Gyula még álmában sem gondolt arra, hogy egy­szer kicsúszik majd a száján elhíresült mondata: „Ami itt van, az nem közbiztonság." A miniszterelnöknek persze igaza volt, mert a helyzet valóban nem megnyugtató, az egészben csak az a visszás, hogy ezt akkor vette észre, amikor egy - ilyen, még inkább tán olyan - üzletembert jól tőbe nem lőttek a nyílt utcán. Megintette a belügyminiszterét - az egész inkább neki szólt -, hisz ugyanaz a kormány, de mégis­csak két párt, meg választások, miegymás: Amikor egy üzletembert lelőnek, még inkább kivégez­nek, az nem csupán közbiztonsági kérdés, felmerül ilyenkor korrupció, alvilági kapcsolat. Ha így nézzük, rám nem lenne érdemes pazarolni egy golyót sem, mert semmim sincs. Ha pedig egy apuka - lásd amerikai ese­tek - a parabellum használatára okítja bilin ülő poron­tyát, akkor a szülő az elmeorvosi eset. Nekem is Zorro volt a példaképem (komoly következmények nélkül), aki kardélre hányta tucatjával a gazokat, a népnyúzókat; ma meg a Terminátor és társaik a (komolyan) követett min­ták, akik válogatott kegyetlenséggel végeznek minden út­jukba kerülővel - százszámra. A tudósok is tanácstala­nok még. hogy mik is valójában a fokozódó gyermeki és felnőtt agresszivitás okai. De ha csak egyetlen tinilányt erőszakolnánk meg évente, akkor is azt kellene monda­ni, a helyzet nem jó. (De vizsgáljuk-e, érdekli-e az újság­olvasót e rettenetes tettek háttere, az elkövetők élettörté­nete - az okok egyáltalán?) Ha csak egyetlen egy csecse­mőt tenne ki tizenéves anyja a kukába, akkor is azt kelle­ne kiáltanunk: ez szörnyűség! (De tudjuk-e, érdekel-e bennünket egy leányanya végső testi-lelki, anyagi kiszol­gáltatottságai) Az nem sztori, hogy szegény, hogy nyo­morult; a sztori az - s erre vagyunk vevők, mert ezzel etetnek hogy kitette, megölte az alávaló. A megélheté­si bűnözést sem lehet pusztán rendőri intézkedésekkel, a testület minőségi munkájának javításával visszaszorítani. Mondhatta volna a miniszterelnök, hogy ami itt van, az közbizonytalanság - ezért hát ez a félelmetes bűnözés, tisztelt Ház, hölgyeim és uraim; s akár keblünkre is ölel­hettük volna, hogy milyen önkritikus. Nem tudom, hogy most mennyivel több gyilkosság és brutális eset történik, mint mondjuk két-három hónapja, de az biztos: a Horn- bejelentés óta retteghetünk. A „szidd, ahogy éred"-elv alapján a választási kampánynak - úgymond - aktuálpoli- tikai aduja lett azzal riogatni a választókat, hogy ki sem lehet már menni az utcára. Csak így, az utcára. Mindig voltak és mindig lesznek - több vagy kevesebb, ezen le­het lemérni, hogy javul-e helyzet - utcák, városrészek, ahová nem érdemes sötétedés után bemenni Barcelonától Stockholmig. (A skandináv országokban persze ügyelni kell az évszakokra, mert ott az óvatlan turistát nyári éje­ken is napfénynél vágják kupán.) Miskolcon sem érdemes a Béke szálló körül sétálgatni, vagy a Szondi telepen. De hát senki sem állította, hogy a közbiztonság jó lenne. Szabó Iván MDNP-elnök szerint a kampányban a GDP mégoly tetszetős számaival nem lehet tömegeket mozgó­sítani. A „Több rendőrt az utcákra!" ellenben jól eladha­tó szlogen. Értjük mi, hisz rettegünk. Torgyán józsef egy nagygyűlésen a parlament rendkívüli összehívását sürget­te: módosítsák az alkotmányt, és állítsák vissza - ha nem is véglegesen, legalább időlegesen - a halálbüntetést. Nem érdekes, hogy csatlakoztunk az ellenkezőjét megfo­galmazó nemzetközi egyezményhez. Szomorú aktuali­tást adott szavainak a körmendi gyerekgyilkosság. Nem tudni még, hogy pontosan mi is történt, de a halálos íté­let mégis sokak igazságföérzetét megnyugtatná. Vannak, akik csendben azt mondják inkább: jólétet; mások - ezt ugyan nem tagadják, sőt - a hangsúlyt a rendre, az asz- talracsapós, a mindenrekiterjedő RENDRE teszik. Egy hete hét felé Miskolc belvárosában sétálgattam a barátommal. A Centrumnál úgy döntöttünk, iszunk egy kortyol. Felsétáltunk a Széchényié a villanyrendőrhöz, a Tháliába - két sör. Tízkor indultunk haza. Épp mesélném neki, hogy nemrég Budapesten jártam, a Moszkva térnél vacsoráztunk - ahol a koldust lelőtték -, aztán sétáltunk a Margit körúton - nem messze attól a helytől, ahol meg Fenyő Jánost lőtték agyon - mire ő közbevágott: hogy nem lehet már végigmenni Miskolc közepén nyugodtan, valaki mindig beléd köt, magyarázta tovább, levernek. Lépegettünk szép lassan, míg a Városház térig értünk, jött a villamos, felszálltunk rá. Megint megúsztok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom