Észak-Magyarország, 1998. február (54. évfolyam, 28-50. szám)

1998-02-17 / 40. szám

□ m Nagy hullámzás jellemezte a Budapesti Értéktőzs­dét az előző héten. A hét elején folytatódott az el­múlt hét végi lendületes emelkedés (+333 pont), a hét közepén bekövetkezett az ilyen nagy növeke­déseket követő korrekció (-349 pont), majd péntek­re újból 75 ponttal zárt feljebb a tőzsdeindexe az előző naphoz képest. Az általában nagy forgalmat jelentő részvények árfolyama többnyire a BUX-indexhez hasonlóan mozgott. Az OTP kedden elérte a 9000 forintot is, a BorsodChem ára 7600 forint fölé, a Mól pedig 5400 Ft fölé emelkedett kedden. Pozitív irányú ki­vételt a TVK jelentett, amely - átlagostól nagyobb mértékű emelkedése révén - újból 3700 Ft közelé­be került. Nem követte a piac mozgását a Matáv részvénye, ugyanis a hét folyamán folyamatos csökkenést mutattak az árfolyamai, 963 Ft-on zár­ta a hetet. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy február 16-tól fizethető ki a mintegy 5 milli­árd forint névértékű részletre jegyzett részvény és várható, hogy a részvényjegyzők jelentős része megpróbálja realizálni a már biztosnak tekinthető nyereségét. Ez jelentős eladói nyomást jelenthet a Matáv-részvények piacán. A hét végére megjelentek a várt gyorsjelentések is, melynek negatív szenzációja, hogy ennek hatá­sára a Graboplast és a Pannonplast árfolyama je­lentős mértékben csökkent. A piac legtöbb résztve­vőjének az eredménye a korábban prognosztizált­nak megfelelően alakult. A határidős BUX piacát is a prompt piachoz hasonló hullámzás jellemezte. A hét középső napjain lehetőség nyílt az alacsony kamattartalmaknak köszönhetően az arbitrázs po­zíciók zárására, mely az azonnali piacon részvény- eladásként, a határidős piacon vételi pozíció nyitá­saként jelentkezett. A határidős piacon az elmúlt héten néhány napos, vagy na- ' pon belüli jó irányú pozíciók nyitása és zárása megfelelő mértékű profit reali­zálására adott lehetőséget. Az elemzést készítette az: O ) ELSŐ MISKOLCI BRÓKERHÁZ 3525 MISKOLC. KIS-HUNYAD U.27. T£L.:4ó/356-646 I------------------------------ I • 1 ÁRFOLYAMOK ■raa Tőzsde Index febr. 16. 7887,05 -109,83 Valuta- és devizaárfolyamok | Érvényben: 1998. február 16. 8 m VALUTA . ■ [*HÜB VÉTEL Eladás Középárf. 333,89 352,00 341,75 Angol font 333,90 350,92 342,41 333,37 350,46 341,92 133,78 144,18 138,63 Ausztrál dollár 134,89 143,27 139,08 134,75 143,08 1.38,91 539,14 578,04 555,8) Belga frank* 540,28 573,36 556,82 539,41 572,78 556,10 28,97 31,22 30,02 Dán korona 29,17 30,97 30,07 29,13 30,93 30,03 36,39 . 39.22 37,71 Finn márka 36,65. 38,91 37,78 36,60 38,86 37,73 33,12 35,51 34,14 Francia frank 33,17 35,21 34,19 33,21 35,09, 34,15 98,45 105,56 101,50 Holland forint 98,63 104,69 101,66 98,77 104,35 101,56 159,34 171,72 165,12 Japán yen* 160,58 170,38 165,48 160,28 170,19 165,24 139,28 150,10 144,33 Kanadai dollár 140,3.2 148,86 144,59 140,07 148,73 144,40 111,77 1 1 7,83 114,40 Német márka 111,74 117,42 1 14,58 11 1,86 117,29 114,43 26,54 28,60 27,50 Norvég korona 26,72 28,36 27,54 26,68 28, S3 27,51 112,44 120,56 115,92 Olasz líra** 112,64 119,56 116,10 112,94 118.97 115,96 15,88 16,74 16,26 Osztrák schilling 15,88 16,69 16,28 15,85 16,67 16,26 106,46 1 18,78 1 12,06 Portugál escudo 108,95 115,59 112,27 108,76 115,48 112,12 1 30,24 140,36 134,96 Spanyol peseta* 131,16 139,20 135,18 130,94 139,04 I 34,99 139,08 146,62 142,35 Svájci frank 138,33 146,79 142,56 138,76 146,17 142,47 24,82 26,75 25,72 Svéd korona 25,01 26,5.5 25,78 24,98 26,52 25,75 203,59 214,63 208,38 USA dollár 203,55 213,97 208,76 203,27 213,70 208,49 218,11 235,06 226,02 ECU 219,69 233,17 226,43 219,36 232,93 226,14 A megadott számok gy egységben értendők, forintban ! *: 100 egység, **: 1000 egység Pénznemenként az első sorban a Kereskedelmi és Hitelbank, a j másodikban az OTP, a harmadikban a Postabank adatai j | olvashatók ________________I Drága húsnak kevés a vevője A beharangozott áremelés ellenére sem volt felvásárlási láz Faragó Lajos Miskolc (ÉM) - Az országos előre­jelzések hétfőtől tetemes húsár­emelést jósoltak. A marhahús 15, a sertéshús 10-12, a húskészítmé­nyek 10 százalékos drágulásával számoltak országosan. Ezt jelez­ték Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyére vonatkozóan is, ahol vi­szont a vásárlók pénztárcája már korábban sem tudott „lépést tartani” a drasztikusan növekvő árakkal. Tegnapi bolti látogatá­saink során személyesen is meg­győződtünk arról, hogy a drágu­ló húsnak kevés a vevője. A húsipari szakemberek körében már korábban is egyetértés volt ab­ban, hogy megyénkben nemigen kö­vethető az országosan meghirdetett húsáremelés példája, hiszen a ter­mékek iránti kereslet már eddig is drasztikusan csökkent. Méginkább igaz ez az évvége, illetve ilyenkor éveleje táján, amikor a falvakban megszaporodik a saját nevelésű disz­nók vágása. A mezőgazdasági szö­vetkezetektől ugyanis nagyon sok idős ember kapott terményt. Jószá­got nevelt, levágta és abból ellátta, ellátja városba költözött gyermekeit, unokáit friss és füstölt hússal, tölte­lékáruval. Megyénkben az áremelés hírére sem tapasztaltak a húsboltokban fel- vásárlási lázat. Változatlanul a cson­tos hús, a csirke- és pulykafarhát volt a legkeresettebb termék. A szo­kásos volt a hét végi forgalom, né­hány boltban tapasztaltak csak min­tegy 10 százalékos növekedést. A Miélker Rt. Húsáruházában hétfői, azaz gyér forgalmat talál­tunk. Mint Meczó Tibor üzletvezető­helyettestől megtudtuk, igazi, nagy felvásárlásról ők sem számolhatnak be. Eddig még nem emelték áraikat, de a jövő héten ez elképzelhető. A sertéscombot jelenleg 779, a csirke­combot 465 forintért adják kilogram­monként. A Sajóhús Kft. Széchenyi utcai boltjában a csirkecombot 520, a far­hátat 190, a sertéskarajt 795, a com­bot 789 forintért adják. Marhahús­ból a combot 785, a hátszínt 690 fo­Megyénkben nem követhető az országos szintű áremelés Fotó: V. J. rintért kínálják. Az elmúlt hét végén annyit tapasztaltak, hogy 10-20 szá­zalékkal nőtt a forgalom, egyesek 1 helyett egyesek 1,5 kg húst vettek. A Széchenyi utcán sétáló egyik idős hölgy éppen barátnőjével be­szél a húsárak emelkedéséről. Mint nekünk is elmondta, 27 643 forin­tos nyugdíjából nem „ugrálhat”. Megvesz egyszerre 75 dkg lapockát, annak a zsíros, színhúsos és mara­dék részéből háromféle ételt készít, szójával és egyéb hozzávalókkal váltogatva. Alkalmanként vesz csirkemellcsontot, abból levest ké­szít, a megmarad csont pedig jó a kutyának. A Centrumban a juhbeles virsli ki­lóját 929, a csirkemellfilét 1099, a marhaiábszárcsontot 729, a sertés­combot 799 forintért kínálják kilo­grammonként. Az igazán tetszetős vitrinek előtt nem tolonganak a ve­vők, töltelékáruból vásárolnak in­kább, de csak keveset. Egy idős, martintelepi hölgy csak nézelődik, aztán elmondja: férjével együtt 36 ezer forint nyugdíjat kapnak, abból bizony kevésszer telik húsra. - Ha még tovább emelik az árát, akkor csak a legjelesebb ünnepekkor ehe­tünk majd disznóhúst - mondta. Azt már egy kereskedő mondta, hogy az indokoltnak tűnő áremelés nemigen vezet eredményre.- Most is látszik - mutatta az üveg mögött magát kellető húst és húskészítményeket -, hogy bőven van áru, de nagyon kevés a vevő. Ha tovább drágul, a nyakunkon marad. Borászati Napok Bodrogkeresztúr (ÉM ­PT) - A Tokaj-hegyaljai Borlovagrend bemutatko­zásával február 16-án dél­után öt órakor veszi kez­detét a Zempléni Telepü­lésszövetség (ZTSZ), a To­kaj Kereskedőház Rt., a Bodrogkeresztúri Hegy­község, a helyi önkor­mányzat és a Faluház ál­tal szervezett idei Szőlé­szeti-Borászati Napok ren­dezvénysorozata a bodrog­keresztúri Faluházban. Február 17-én 10 órától szakértők minősítik a ter­melői borversenyre bekül­dött borokat. Február 18- án délután háromkor „Tokaj-hegyalja a XXI. század elején” címmel fó­rumot tartanak, melyen szó lesz többek között a bortörvényről, az EU-csat­lakozásról, és az idegen- forgalomról is. Február 19- én délután négy órakor a programsorozat záróren­dezvényeként borkóstoló­val egybekötött előadást tartanak ,A tokaji bor sze-1 repe a gasztronómiában” címmel. A rendezvény fő­védnöke Kupa Mihály, a ZTSZ elnöke. Keresetnövekedés Budapest (MTI) - Tavaly 22,3 százalékkal növeke­dett a bruttó átlagkereset - derül ki a KSH gyorsjelen­téséből. Eszerint 1997-ben a havi bruttó átlagkereset 57 270 forint volt. A szelle­mi dolgozók átlagkeresete 77 200 forintot tett ki, ami 23.9 százalékos emelkedés, míg a fizikai dolgozók brut- tó átlagkeresete 20,2 szá­zalékkal emelkedett, és 42 420 forint volt. Az év folyamán a reálkeresetek 4.9 százalékkal emelked­tek. Az adatok tíz ember­nél többet foglalkoztató cégeknél, valamint a költ­ségvetési intézményeknél készült felmérésen ala­pulnak. ................................................Vi'-'... A Budapesti Értéktőzsde 7. heti forgalma Értékpapír darab Részvény neve Üzletek száma Árfolyam értek Ft Minimumár Maximumár 1998. február 9-től február 13-ig . Átlagár előző heti Változás átlagár I" ' ... I lllllfll Xiii-Í iiiiiiiiiiii IFCY/t n k\|i(,o;:i\ u j BorsodChem Rt. f§ 729 2 886 523 850 195 689 7 100 7 640 7 375 6 710 665 ;i BRAU UNION HUNGÁRIA Rt. 1 22 121 021 140 10 467 5 000 5 800 5 781 5 744 37 1 | Coflnec if : 26 14 753 160 2 125 3 100 4 000 3 471 3 178 293 I 1 Csopak p 17 49 399 250 10 360 2 100 2 450 2 384 2 377 7 1 s Danubius Rt. , 254 673 554 850 53 064 6 090 6 500 6 347 6 091 256 f Dubaholding 1 6 984 192 000 41 008 12 000 12 000 12 000 12 000 0 . 1 EG1S Gyógyszergyár Rt. ll 511 4 7.38.326100 183 809 12 300 13 500 12 889 12 164 725 ; | Fotex Rt. í:4 I Fi 504 727 024 646 1 677 413 206 222 217 206 11 I Gardénia III 72 27 589 690 13 652 955 1 050 1 010 1 012- 2 | " Graboplast Rt. FF 889 4 641 982 590 218 346 10 000 11 400 10 630 10 371 259 te Human Rt. | 71 76 327 430 14 090 2 520 2 890 2 709 2 581 128 * Ibusz 1 180 000 100 900 900 900 900 0 1 Intcr-Európa Bank s 290 641 666 200 19 414 16 050 17 500 16 526 16912- 386 I % Konzum .. 1 35 200 «0 220 220 220 230 ' 10 1 Magyar Távközlési Rt. S3 ' 2 553 11 258 061 540 5 790 404 950 992 972 990- 18 j 1 MÓL Rt. 1 OTP Rt. Pannonplast : Pick Szeged Rt. 1 Prímagáz 1 1 4 3 073 1 745 272 269 186 36 248 807 870 17 684 398 270 1 580 068 478 1 193 277 890 449 012 780 3 401 907 t 024 756 92 815 41 420 36 517 5 150 8 350 7 926 13 995 5 800 5 460 9 000 9 690 I4 880 6 300 5 328 8 629 8 512 14 405 6 148 5 170 8 070 9 360 14 050 .5 730 158 359 p - 848 8 355 if 418 Jj Richter Gedeon Rt. Rába Magyar Vagon Rt. 3 Styl % 991 746 5 7 941 700 250 1 417 831 440 1 531 600 173 492 217 577 767 22 000 3 100 990 23 300 3 365 1 000 22 888 3 258 998 20 886 3 122 995 2 002 I 136 I * 152 1 TVK M 3 65« 29 775 391 490 4 202 806 3 200 3 700 3 542 3 190 Zalakerámia 432 2 715 169 750 134 504 9 700 10 350 10 093 9 504 : 589 I U ZWACK Unikum 141 152 954 620 19 879 3 500 4 100 3 847 3 505 (42 | FORGALMAZOTT! KATEGÓRIA Jf ' «8 í Aranypók 1 1 62 000 4 7 750 7 750 7 750 7 800- 50 tj i Bizományi Rt. 254 140 458 760 32 964 1 960 2 280 2 130 2 092 18- 55 | Bonbon Hemingway P 2 248 320 299 415 490 415 470 ■ Domus 8 16 3 960 450 3 375 545 600 587 589 2 | ERAVIS Rt. 1 19 4 394 200 391 5 500 6 000 5 619 5 563 56 1 I Fűzfői Papír Rt. fi 34 60 032 040 7 526 3 900 4 050 3 988 0 0 Globus Konzervipari Rt. 1 71 59 335 540 11 475 2 520 2 650 2 585 2 603- 18 1 Horízon-Muitiplan 11 2 957 312 10 227 135 145 145 148- i Hungagent n. % 1 67 800 20 1 695 1 695 1 695 1 709- 14 1 i Kékkúti Ásványvíz 1 10 11 791120 5 553 1 020 1 075 1 062 1 024 38 | | Mezőgép 127 216 636 870 22 299 4 775 4 975 4 858 4 629 229 g ! Második Deviza factory Rt. 4 867 200 31 13 950 14 000 13 987 13 308 679 NABI t.arn-i lármiűpari Rt. p 161 347 328 240 38 352 4 290 4 700 4 528 4 470 58 i íj Novotrade 2 1 207 800 268 2 250 2 300 2 253 2 685- 432 ( Pannon-Váltó 8 665 700 660 500 505 504 505 ' 1 1 Pannonflax n 23 39 093 960 12 258 1 500 1 645 1 593 1 553 42 U ! Rizikó Factory Rt. § 15 5 257400 383 6 500 7 000 6 863 7 729- 866 | „Skála-Coop" „S" 1 602 280 239 1 260 1 260 1 260 0 0 ■ 1 „Skála-Coop" „T" á 72 124 218 110 36 195 1 580 1 800 1 716 1 662 54 j Összesen 18 298 127 019 967186 17 758 980 | Kárpótlási jegy- ' ’.C.FJ •:: F:F F F: :F:F:F:F:'-'• 'V : : x'x-x::-.. . 1 i:C 247 mmmmsmm. 321 819 596 180 964 850 930 eefiflastteaMSasasssssasssssEseflssaasssssssa 889 882 7 ff msm aü A fenti adatokat a Budapesti Értéktőzsde információi alapján közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom