Észak-Magyarország, 1998. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-06 / 4. szám

1998, Januar 6., Kidd MEGYKI KÖRKÉP fi’sy ■ ■■ ÉSUK'MMTAKOKSIÍ« Botfül, CD, ózdi remények Bujdos Attila Százötvenezer forintjába került ózdi és Ózd környéki vállalkozóknak, hogy egyszer jó hí­rét keltsék az észak-borsodi iparvárosnak. Nem tudom: lehet-e maradéktalanul örülni ennek a hírnek. Az történt, hogy az egyik kereskedelmi tele­vízió bebizonyította, amit Andy Warhol óta tudunk: bárkiből lehet sztár. Három, amúgy valóban szemrevaló, de énekelni egyáltalán nem tudó hölgynek dalt írattak, videoklippet csináltattak. Az egyetlen példányban készült CD-jíiket - igazi, gyűjtőknek való csemege­ként - eladták. A vételárat pedig felajánlották a koraszülötteket mentő alapítványnak. Az ekként jótékony polgárokká előlépő vevők ózdi és a város környékén tevékenykedő vál­lalkozók voltak. Hogy hányszor hallgatják majd meg az egy percnél alig hosszabb dalocskát, az talány. Nekik mégis megérte. Azt szerették volna tudniillik, hogy végre valahol elhangozzék: nem csupán a reménytelenség és a kilátásta- lanság városa szeretett Ózdjuk. Vannak pél­dául fiatal pályakezdők, s amióta a kohászat nem a régi, a levegő jobb, mint a legtöbb nagyvárosban. Ez most elhangzott, láthatta- hallhatta az ország, már ha éppen erre az adóra figyelt. Természetesen nem a tömegtá­jékoztatás dicséretére éhes emberek lakják a környéket. Azért szeretnék, ha nem csupán a romlás, de az épülés hírei is elhangoznának, mert egyrészt ezek is hozzátartoznak a város mindennapjaihoz, ráadásul ki az az esze­ment vállalkozó, aki egy halott környékbe öl­né a pénzét. Talán csak azért szomorú egy kicsit az ember, mert eddig hiába próbáltak meg bármit az óz­di vezetők, ha megfeszültek, akkor sem hozott sok sikert a stratégiájuk, amelytől Ózd másik - szebbik - arcának bemutatását remélték. És hi­ába lett volna (volt) eddig is százötvenezer fo­rintjuk erre a környékbeli vállalkozóknak, kit 'érdekelt, hogy lakható-e a város. Ebből csak akkor lett hír, amikor - bocsánat a kifejezésért - három botfülű hölgy CD-jét akarta elsózni egy ügyes szerkesztő. Ami azért valahol reményt keltő is: hiszen ha bárkiből lehet sztár, talán az ózdiaknak sem kellene csüggedniük... Szállították, majd leszállították őket A babakocsi-akadály miatt nem maradhatott 25 utas az autóbusz megállójában Az utasok az információs irodán tájékozódhatnak az utazási szabályokról is Fotó: Vajda János Szabó Nóra Kazincbarcika (ÉM) - Az anyu­kát két kisgyermekkel, érvé­nyes menetjeggyel szállította le egy autóbuszról a vezető - a kis család eredetileg tervezett úti céljánál jóval korábban. Az ok:,jármű” a járművön, vagy­is útban volt a babakocsi. A közlekedési vállalat vezetői szerint a buszvezetőknek oly­kor sajátos „törvényeik” van­nak, minthogy járataikon ők a felelősek mindenért. A történet szenvedő alanya név nélkül szeretné megosztani olva­sóinkkal kellemetlen élményét. Nem háborog, de meglehetősen furcsának találja, ami velük tör­tént. „Szálljanak le” Nem először utazott a Borsod Vo­lán autóbuszán babakocsival, két apró gyermekkel. Azon a bizonyos napon a miskolci Megyei Kórház­nál szálltak fel a barcikai déli cél­járatra. Ésszerűen a csuklós kö­zépső ajtaján keresztül szeretett volna feljutni, de a sofőr nem nyi­totta ki az ajtót. (Ez a kalauz nél­küli járatoknál általános.) A ba­bakocsiban mélyen aludt az öthó­napos gyermek a kórházi vizsgá­lat után. A fiatalasszony legin­kább a másik, nyugtalanabb, há­roméves csemetével volt elfoglal­va. A két kicsit az ölében tartva persze esélye sem lett volna, hogy összecsukja a kocsit, de nem is ajánlotta fel ezt a szolgálatot sen­ki. Viszont egy fiatalember kész­séggel segített feltenni a babajár­művet, babástul, s mindjárt he­lyet is kaptak. A babakocsi az üléssorok között ugyan nem fért el, s az anyuka hátramenni sem tudott, de a busz a barcikai BC- lakótelepi buszállomásig nem állt meg. így utasmozgás nem volt, s ezért a vezető nem tiltakozott el­lene, hogy a jármű elejében he­lyezkedjenek el. A gond akkor ke­letkezett, amikor az egyébként is viszonylag zsúfolt járat befutott a BorsodChem-megállóba: a vezető közölte, hogy szálljanak le, mert nem férnek tőlük az utasok. Az anyuka nem vitatkozott, bár azt megjegyezte: korábban is utaztak már ilyen módon, de erre a „megoldásra” eddig sohasem kényszerültek. Útjuk hátralevő szakaszát - úgy két kilométert - gyalogosan tették meg. „Nincs szabály” A Borsod Volán kazincbarcikai üzemének vezetői meglehetősen furcsának találták ezt az esetet. Megerősítették, hogy semmiféle szabály nincs, amely miatt ez az eljárás jogos lett volna. Sem Al- mási Zoltán igazgató, sem Boros László, a helyettese nem talált magyarázatot, még akkor sem, amikor utánajártak a dolognak munkatársuknál. A busz vezetőjé­nek emlékezete szerint ó egyálta­lán nem zárta ki az utazásból a gyermekes hölgyet, csak arra kér­te, húzódjon hátra, vagy szálljon le a kocsival együtt, amíg felszáll- nak az utasok. A sofőr szerint az anyuka semmi hajlandóságot nem mutatott az akadály elmozdításá­ra, csak a nyomatékos felszólítás­ra választotta mégis a leszállást a gyerekekkel, s mivel a jelek sze­rint egyáltalán nem kívánt visszaszállni, a busz továbbment. Abban a szituációban nem volt más megoldás, állítja a sofőr, 25 embert most sem hagyna ott a ba­bakocsi nűatt. „Rossz megoldás” Boros László szerint a buszvezető­nek kötelessége lett volna gondos­kodni az érvényes jeggyel rendel­kező utas továbbszállításáról, leg­inkább saját közreműködésével. A helyzet azért bonyolultabb ennél, hiszen a vezető egyedül van és. csak akkor viheti hátra a kocsit, amikor a többi felszállónak már jegyet adott. De ő a felelős minde­nért, ami a járaton történik. A vá­lasztott megoldás ebben az eset­ben a lehető legrosszabb volt a lé­tező verziók közül. Igaz, olykor sa­játos „törvényeik” vannak a mun­katársaiknak, amit többnyire csak az érkező panaszok alapján tudnak kontrollálni. Tél: több utas, több panasz A Borsod Volán felmérései sze­rint a téli hónapokban megnő az utasforgalom, a panaszok zöme egyes járatok zsúfoltságával es a járművek fűtésével kapcsolatos. A tömegközlekedést a diákok te­szik igazán tömegessé, főként pénteken és vasárnap, de ezen kívül is vannak olyan kiemelt időszakok - például' a reggeli és a déli órák amikor az állóhe-. lyek is mind megtelnek. A járatszemélyzet tevékenysé­gével, viselkedésével kapcsola­tos észrevételek érkeznek a leg­ritkábban. Főként az ellenőrök munkája vált ki feszültséget. A potdíjak méltánylását, elenge­dését kérő levelekből naponta csak a barcikai Volánhoz fél tu­cat érkezik. Ezenkívül az utóbbi időben kaptak panaszos levelet azért, mert egy-egy autóbusz nem állt meg a kijelölt állomá­son, mások a menetrendet mó­dosítanák, megint mások egyes helyi járatokban talalnak kifo­gásolni valót. Ugyancsak előfor­dul a jármüvek tisztaságát kri­tizáló levél és nagyon zsúfolt, vagy nagyobb távolságban köz­lekedő buszokon a kabát-, tás­ka- és egyéb poggyász lopás is egyre gyakoribb. A gépkocsivezetőkre vonat­kozó panaszok közül elhíresiilt egy, amikor a sofőr nem enged­te az utast a buszra gitárral. A szállított tárgyakra, illetve ál­latokra vonatkozó régi szabá­lyok nagy része már elavult, mondják a Volán szakemberei, a buszvezetők többsége azokat rugalmasan kezeli. Ugyanak­kor nem könnyű a járatsze- melyzet helyzete sem az úgy­nevezett diszkó-járatokon, vagy egy-egy konkret útvonal esetében: többször előfordult már, hogy a botrányosan visel­kedő utasok a buszvezetőt megfenyegették, bántalmaz­ták, a járművek berendezését megrongálták. Lebontják az ünnepi díszkivilágítást A kereskedők szerint szép volt, de nem csak ez hatott a karácsonyi forgalomra Miskolc (ÉM - BA) - Csütörtökön bontják le a bor­sodi megyeszékhely sétálóutcáján a karácsonyi díszkivilágítást. Ebben a szezonban kétmillió fo­rintot költöttek a rendszer fejlesztésére, új égőkre és feliratokra. Az ünnepi fényekre most az önkor­mányzat többet áldozott, mint a kereskedők. A karácsonyi díszkivilágí- kor, azaz ma kezdték vol- tást eredetileg vízkereszt- na lebontani. Azért vár­nak vele még további két napot, mert szerdán dél­után 4-kor lesz a városhá­za dísztermében az ünnep legutolsó rendezvénye: újévi koncertre invitálta városkörnyéki polgármes­tertársait Kobold Tamás miskolci polgármester, aki Fotó: Farkas Maya a megyeszékhely óvodái­nak és bölcsődéinek veze­tőit is vendégül látja az eseményen. Hogy pontosan meny­nyibe került ebben a sze­zonban a díszkivilágítás, erről nem tudott adatok­kal szolgálni a rendszer szervezésével foglalkozó Stehlik Ágnes, a Belvárosi Kulturális Menedzser Iro­da vezetője. Az ünnepi fé­nyek a varos közvilágítási rendszeréről kapták az áramot, így a számlát a város állja. Pénzben kifejezhetetlen segítséget nyújtott az ÉMÁSZ - például az égó- fűzérek felszerelésével - és a Miskolc Városi Köz­lekedési Rt., amelyik a létrás kocsiját adta ehhez a munkához. Helyi keres­kedők és vállalkozók is támogatták az ünnepi díszkivilágítást, de ebben az évben a városra hárult a költségek jelentősebb része. Ami tény: a fejlesz­tésre - új égőkre, felira­tokra - kétmillió forintot költöttek. A leszerelt égők a következő karácso­nyig az ÉMÁSZ raktárá­ba kerülnek - tudtuk meg Stehlik Ágnestől. Közvéleménykutatók szerint egyébként jó befek­tetés, ha karácsony előtt a közterületek ünnepi fénye­ire áldoznak. A díszkivilá­gítás serkentőleg hat a vá­sárlói kedvre, a forgalom­ra - állítják világvárosok tapasztalataira utalva. Miskolcnak sincs szégyen­kezni valója a főutca ünne­pi fényei miatt - nyilat­kozták lapunknak a főut­cái kereskedők. A vásárlói kedvet nem ösztönözte a fényár - ezt mondatta mindazonáltal az elmúlt napokban szer­zett tapasztalata Mazer Árpáddal, a Belvárosi Könyvesbolt vezetőjével. Tavaly ugyanakkora volt a forgalmuk, mint a mostani ünnepekkor, pedig egy éve az ő üzletük elé nem jutott a fényfüzérből, idén vi­szont igen. Jó ötletnek tartotta a díszfényt Juhász Nóra, az Adonisz Férfiruházat ve­zetője. Az ünnep a megfe­lelő külsőségek miatt vá­lik el a hétköznapoktól. A vásárlói kedvet azonban inkább az üzletek kedvez­ményes akciói hozzák meg. A hó hiánya miatt nem igazán volt téliesnek mondható a mostani ka­rácsony, de az ünnepi hangulatról mégis méltó módon gondoskodott a díszvilágítás - hallottuk Olasz Emese - az Olasz és társa hanglemezbolt egyik tulajdonosa - véle­ményét. Szerinte, az ő for­galmukra jótékonyan ha­tott ez is. Milliókat nyertek Mezőkövesd (ÉM ­CSKA) - Nemcsak útépí­tésre, hanem idegenforgal­mi kiadványok készítésé­re, és a néptáncfesztivál megrendezésére is nyert pénzt Kövesd önkormány­zata a megyei területfej­lesztési tanácshoz benyúj­tott pályázatán. Összesen kilencvennégy millió forint támogatást kap a város az elképzelé­sei megvalósításához. A szükséges önerőt - több mint negyvenöt millió fo­rintot - a képviselő-testü­let szavazta meg a beru­házásokhoz. A sikeres pá­lyázatok között van még a Zsóry fejlesztése, közhasz­nú munkák dologi és fej­lesztési költségeinek tá­mogatása, kistérségi komplex fejlesztési prog­ram készítése, és egy fel­színi vízelvezető rendszer építése is. Kampányra készülnek Miskolc (EM) - Korrekt hangvételű választási kampányra készül a Munkáspárt Borsod-Aba- új-Zemplén megyében. Ez derül ki a szervezet me­gyei koordinációs bizott­ságának (KÖB) közlemé­nyéből. A KÖB január 3-i ülé­sén elhangzott: a párt or­szágos választási listáján várhatóan négyen szere­pelnek majd megyénkből. A megyei listát pedig Su- hajda László, megyei párt­elnök vezeti. A Munkás­párt létrehozta megyei vá­lasztási irodáját és sajtó­irodáját. Az előbbit Molnár Sándorné, utóbbit Gáti Sándor vezeti. A sajtóiroda segíti a Munkáspártot ab­ban, hogy valóban korrekt hangvételű legyen a kam­pány. Drágább a víz Ózd (ÉM - BTGY) - Január elsejével emel­kedtek Ozdon a víz- és csatornadíjak. Az új vízdíj 150, a csatornadíj pedig 110 forint köbméterenként, ami azonban így is 65 forinttal alacsonyabb a tényleges költségeknél. A fizeten­dő 260 és a valós ráfordítást fedező 325 forint kö­zötti különbözetet központi forrásokból téríti meg az önkormányzat a szolgáltatónak. Csütörtökön raktárba kerülnek a fényfűzérek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom