Észak-Magyarország, 1997. december (53. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06 / 285. szám
HÉTVÉGÉ Műhely Én hű maradtam a városhoz. Mert az élet így' alakult, nekem senki sem ajánlott fel műtermes lakást Budapesten vagy máshol Itt sem, de itt legalább itthon voltam. II. oldal Dosszié ___________________ A g yermekvédelmi támogatás bevezetése — amellett hogy; sok munkát jelent az önkormányzatoknak — más problémát is felvet: a finanszírozásét. III. oldal Kinké__________________ N agyon izgultam, egész éjszaka nem tudtam aludni', annyira érdekelt, hogy mi fog történni, és hogy> mi lesz az ajándék. Másnap még iskolába se akartam menni IV. oldal Álom Fotó: AP A hét embere Gergely, aki négy éve Mikulás Papp Tímea Sok édesség egy piros zacskóban, és esetenként egy kis virgács - ezek a Mikulás elengedhetetlen kellékei. Az is jó, ha titokzatos módon, csak úgy oda kerül valahogy az ablakba kitett csizmába az ajándék, de még hatásosabb, ha maga a „nagyszakállú” adja át a csomagot. Készülnek is a jelmezes fellépésre a családtagok, bár manapság már ez sem mindig van így. A Mikulás ugyanis megrendelhető. A 23 éves Vass Gergely már negyedik alkalommal vállalja ezt a szerepet. Nem könnyű a jóságos, ajándékozó ember szerepét sem felvállalni. A kétkedés első jelével a Baloldali Ifjúságért Társulásnál (BIT) akkor szembesültek, amikor a telefonon érdeklődőknek elmondták: Mikulás-szolgálatuk teljesen ingyenes. Volt, akit így már nem is érdekelt az egész. A gyerekek kétkedésén azonban egyik szülő sem tehet túl.- Sokszor vélem: bár a felnőttek szentül hiszik, hogy a gyerekeknek be tudják adni a Télapómesét, a kicsik tudnak mindent. Jót mulatva a nagyok erőfeszítésein hagyják, hogy azt higgyék: elhitték. Ma már rutinosabb vagyok, de négy éve, mikor először vállaltam ilyet, úgy izgultam, mint egy színpadi fellépés előtt. Komoly erőfeszítéseket tettem, hogy minden simán menjen. Meg is jelentem nagy bőszen az egyik családnál, de ott meglepő dolog történt: amikor meglátott a gyerek, hatalmas zokogásban tört ki. Aztán ez még megismétlődött néhányszor. Csak akkor hittem el, hogy nem bennem van a hiba, amikor a „kollégáim” hasonló élményeikről számoltak be. Gergely szerint, az ilyen reagálások oka a nevelésben keresendő. Ha a gyerekeket a Mikulás, vagy a krampusz büntetésével rémisztgetik, mikor rossz fát tesznek a tűzre, nem csoda, ha megijednek, ha a maga valójában meglátják a Télapót, és benne a büntetés lehetőségét. Néhány szülő egyébként az előzetes megbeszélésekkor kéri is, hogy a Mikulás mondjon néhány szót, a gyerek rosszaságáról. A legtöbben viszont csak annyit akarnak, hogy átadja a csomagot, az ajándékot, és énekeljen együtt a gyerekekkel és a családdal.- Kellemetlen lenne, ha nem ismerném az ilyenkor szokásos dalokat, ezért mindig átnézem a szövegeket. Idén kicsit későn - az ünnep előtt két nappal - döntöttem el, hogy vállalom a télapó- ságot, de már nem is kell olyan hosszú idő a felkészüléshez. Bízom a rutinomban. Ami a felkészülést illeti, az egyik legfontosabb dolog a ruha - ez teszi a Mikulást. A jelmezt elég nehéz beszerezni, a kölcsönzőkben kevés van belőle, és az iskolák, óvodák sem szívesen adnak kölcsön ilyesmit. Legtöbbször az ismerősök segítenek a BIT-eseken. Mint eddig minden évben, a szervezetnél idén is két Télapó volt szolgálatban december 5-én. Délután háromkor kezdték a „műszakot”, hogy este kilencig mind a harminc előre bejegyzett családhoz eljuthassanak. Körülbelül húsz percet töltöttek el egy- egy helyen, de sokszor ennél is több időt vesz igénybe a helyszínek közötti autózás.- Ez a holt idő kikerülhetetlen, de tulajdonképpen szükség is van rá. Ilyenkor nyugodtan fel lehet készülni a következő családi fellépésre, és van idő megemészteni az előzőt. Az egyetlen dolog, amit nem tudtam megszokni, az a sminkelés. A Mikulás-smink csak egy darabig tart ki, a kocsiban rendszerint újra ki kell festeni az arcot, be kell fehéríteni a szemöldököt Na, ezek azok a pillanatok, amikor igazán megbámulnak az utcán az emberek. Gergely elmondása szerint a hétköznapjai ugyanolyanok, mint bármelyik gimnazistáé. Tanul, és éli a diákok mindennapi életét. A szabadidejében a keleti harcművészeteknek és horgászszenvedélyének hódol, de erre mostanság már alig van ideje. Főleg a pecázásról mondott le, mert ahhoz teljes magány kell, ó pedig egyre többet van emberek között, és egyre jobban foglalkoztatja a közösségi élet. Tagja a diákönkormányzatnak, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványnak, és alelnökséget vállalt a BIT-nél is.- Érdekelnek a saját korosztályom problémái. Nem akarom megváltani a világot, de úgy döntöttem: én is megpróbálok tenni valamit, hogy enyhítsem a gondokat. Szerintem, ha komolyan csináljuk azt, amit felvállaltunk, valahogy magától jönnek az eredmények is. Kicsit része a dolognak ez a Mikulás-szolgálat is. Bár fárasztó egy este alatt annyi családot végiglátogatni, utána hetekig bennem van a jó érzés, hogy talán sikerült örömöt okoz- . ni másoknak. Az én gyermekkoromból hiányoztak az ilyen kedvességek. Csak a vállalati Mikulásokra emlékszem, amikor egy nagy aulában minden gyerekes dolgozó családja bezsúfolódott, és csak a hosszas műsor, meg a számomra érthetetlen szólamok után osztották ki a stílszerűen piros színű ajándékcsomagot. A csomag Csörnök Mariann Halkan zsongott a késő délután. A villamos csak lassan döcögött a síneken: a kereszteződésben pirosra váltott a lámpa. Az utasok bámulhatták a nagy fenyő fényeit. Nézhették a korai sötétben, még nem igazán ünnepi hangulatban hullámzó utcát, a kirakatok előtt ácsorgókat, vagy nagy szatyrokkal sietőket. Nem is egyenruhájával, mint inkább komótos tempójával rítt ki közülük a rendőrpáros, járőröz- tek. így, ünnep előtt gyakrabban, hogy megóvhassák a (zseb)tolvajoktól a néhány napon belül úgyis besűrűsödő vasárlótömeget. A megállóban sokan leszálltak. A zsúfoltságtól megszabadult utasok elégedetten néztek szét a birtokba vehető területen. Ekkor vették észre a csomagot. /A jelentéktelen, szürke nejlonzacskóba burkolt valami az egyik ülés belső szélén, az ablak alatt lapult. A többség csak akkor kezdett róla tudomást venni, mikor a közelében álló fiatalok hangosan találgatni kezdtek, mi lehet az. A „mit törődtök a hajléktalan vacsorájával" leszólás nem hatott, és hamar „rájöttek”: a csomagban bomba van! Lassan fagyott meg a levegő. Alig észrevehetően elhúzódtak, akik látták, a többiek pedig próbálták meglátni. Azután elfordultak a tekintetek, a csendben a villamos zúgása, meg a magukat szórakoztató fiúk hangja hallatszott; azt vitatták, miért akarhat valaki felrobbantani egy miskolci villamost? Bőven találtak rá okot. És a többiek inkább döbbenettel, mint félelemmel teli tekintetében is az volt: nem lehet kizárni. Mindenki tudta, vicc az egész. De nem talált magában csak egy olyan hatásos érvet, amivel kategorikusan megcáfolhatta volna a feltételezést. Miért ne lehetne bomba egy miskolci villamoson, ha egy 17 éves zsaroló jóvoltából lehetett, sőt robbanhatott Pilis- csabán, az esztergomi buszjáraton? Ha a bevásárlószatyor tartalma miatt megtámadják az idős nőket. Ha gyereklányokat gyanúsítanak egy taxis brutális meggyilkolásával. Ha az alvilágon belüli leszámolások ártatlanokat is sértenek. Ha - szolnoki - fiatalok egy filmből ellesett módszerrel durranó- gázas bombákat dobálnak benzinkutakra is. Durranógázt (hidrogén és oxigén 2:1 térfogatarányú ele- gyét, ami igen hevesen robban) kísérletező kedvű sihederek persze korábban is előállítottak, de általában a spajzba vagy a fészerbe bújva. Most viszont a fiúkat állították elő. Igaz, a legfőbb különbség nem ez. És még csak nem is az, hogy a kémiatanár vagy egy tucatos film volt az ihlető forrás. Hanem hogy korábban maguknak durrangatták. És valószínűleg azért bújtak el, mert tudták, talán mégsem kellene. A szolnoki fiúk viszont felháborodtak, hogy a rendőrök beleszólnak a szórakozásukba. Azt meg végképp nem értették, hogy ők másokat veszélyeztettek, és bizony, ez büntethető. Fogalmuk sem volt arról, hol húzódik a határ. Az írott törvényé; az írásba nem foglalt jogoké. Jó kis történet ez. Nem meg mondták már régen: az állandó tévézéstől hülyül el a jövő nemzedékei A sok akciófilmben megszokja az erőszakot, meg hogy csak a gonosznak eshet baja, aztán lám, ez lesz a vége. Vagy éppen orosz rulett közben főbe lövi magát, esetleg megzsarolja az iskolatársát. Csupa értelmetlenség. Érthetetlen vadság. És ez a legrosszabb benne. Mert ha látjuk az indítékot, a célt, úgy lezárható a legborzasztóbb történet is. De mit lehet kezdeni azzal, ha valaki végig megy egy temetői soron, és minden útba eső vázát összetöri Vagy felgyújt egy templomot. A villamoson az emberek döbbent tekintete ugyanezt ismételte. Fogalmuk sem volt, hol van ebben az egészben a helyük. Hol is lehetnei A bűnösök közt nem, és természetesen az áldozatok között sem, egyébként meg vannak, akiket azért fizetnek, hogy őket megvédjék. Az olyanoktól, akik havonta feltörik a hétvégi házukat, és az olyanoktól is, akik miatt az első magányos csomagba képesek bombát belelátni. Most is lehetne persze rendőrért kiáltani, kint sétálnak, de attól még ott maradna az furcsa, üres érzés a gyomor tájékán. Aliért az öncélú pusztítás kiszámíthatatlan. Tettese, áldozata szinte bárki (bármi) lehet. Milyen jó, hogy legalább a hibást megtaláltuk: vesszen az akciófilm! Vagy legalább dugjuk el a távkapcsolót. Meg homokba a fejünket. Kiáltsunk farkast, rendőrt, követeljünk tiltást és büntetést. De közben vegyük tudomásul, a legbiztosabb pontok nem akkor fordultak ki sarkukból, mikor a régi rendszer - bár a szakemberek is mondják, a „hirtelen változásoknak kriminalizáló hatása van" -, hanem amikor csak másokon szörnyülködünk, de eszünk ágában sincs nekünk betartatni a szabályokat. Vállaltszerepeink (szomszéd, szülő, gyermek, tanár) töivényeit. Következő megálló. Már sem járőröző rendőrpáros, sem kivilágított kirakat. Csak a sötét. Az irodaházban viszont égnek a villanyok, az üveg portásfülkében megnyugtató a fegyveres biztonságis. Rutinpillantás a kalickában, az őr mögötti falon függő órára. Legalább hat órát késik. Az őr elkapja a kérdő tekintetet: Megállt, valaki kilopta belőle az elemet. És legyint.
