Észak-Magyarország, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-29 / 279. szám

1997. Novimbib 29., Szombat RIPORT □ Optimizmus- munkahelyek nélkül Kornya István „Parkoló pályán vesztegelni”, „lejtőre kerülni” - közhellyé kopta­tott szókapcsolatok, amelyek mégis hordozzák a szomorú, kegyet­lenül valóságos jelentésüket: tízezrek élnek-tengődnek állás nél­kül évek óta, és sokan közülük talán már végleg bele is törődtek kilátástalan helyzetükbe. Ezen kíván segíteni - többek között - a tartósan regisztrált munkanélküliek programja (TRM), amely kí­sérletként indult az év első felében. Néhány adat: a miskolci és a diósgyőri munkaügyi kirendeltség összesen 18 ezernél több regisztrált munkanélkülit tart számon. A miskolci kiren­deltséghez (Diósgyőr kivételével) maga a város és 32 település tartozik, ahol november 20-án 14 121 fő volt a regisztráltak száma, ebből 10 399 számít tartósan munkanélkülinek. Ők azok, akik legalább hat hónapja (9422), a pályakezdők esetében három hónapja (947) állás nélkül vannak. IK&8i89tB3t8RM909BD93MBS5SNÜ!8B Nem ők egyedül —- Gyűjtsük össze a jó tulajdonságainkat! - hangzik a munkavállalási tanácsadó kérése. A foglalkozás résztvevői rövid várakozás után lassan ír­ni kezdik, amit fontosnak tartanak. Körben ülnek, amint ez a modern csoportfoglalkozásoknál szokásos, de a környezet a legkevésbé sem hasonlít a filmekből ismert miliőhöz. A vörös drapériával bélelt, funkciójukat vesztett vitrinekben kiérdemesült, ormót­lan írógépek éktelenkednek - a helyiség gyors-gépírók gyakorlótermeként szolgált valamikor.- ...becsületesség, tisztesség, szorgalom... - sorolják egymás után. Takácsné Latrán Erzsébet, a csoportfoglalkozás vezetője nem elégszik meg ennyivel.- Tegyük még hozzá, amit az első alkalommal tanultunk: nyitottság és egymásra figyelés. így kezdődik a kirendeltség há­romnapos, úgynevezett reintegráló foglalkozásának utolsó összejövetele. A csoportban hatan vannak, három nő és három férfi: volt általános isko­lai tanárnő, bölcsődei alkalmazott, autófényező, építésztechnikus, gép­kocsivezető, betanított munkás. Ami közös bennük: több éve nem találnak állást. Ők hatan is ahhoz a 40 év kö­rüli korosztályhoz tartoznak, amely nehezen, vagy egyáltalán nem tud al­kalmazkodni a megváltozott körül­ményekhez, amelyet a munkaadók sem alkalmaznak szívesen.- Pedig negyvenévesen nem lehet begubózni - mondja Karesz, amikor a jövőjéről kérdezem, majd hozzáteszi:- Egy biztos munkahely kellene, mert ha ilyet nem kapunk, akkor hiába a tanfolyam, kezdődik minden elölről. Erika Alsózsolcáról járt be egy miskolci bölcsődébe.- Nekem kellett egyedül utazási támogatást adni. Engem küldtek el el­sőként - emlékszik vissza az évekkel ezelőtti eseményekre. A sorsok általában azonosak, vagy legalábbis hasonlók: megszűnt mun­kahelyek, leépítések, hiábavaló álláskeresések. Vannak persze egyedi ese­tek is: nem jöttek ki a kollégákkal, a főnökkel. Sokan másokat okolnak - néha persze joggal - saját sikertelenségükért.- Tisztességtelenül jutnak nyereséghez egyesek, a káefték meg hason­lók. A kormány meg semmit nem tesz ellene. Itt már egy évtizede nem mozdul semmi - panaszolja a 44 éves György. A tartósan regisztrált munkanélküliek kísérleti programjának miskolci tapasztalatairól SeB8388S8SB8S838BB8B8BeBB8nB8SS8VS8SBKSB8 Elszigetelődve- Számtalanszor maguk a munkanélküliek sem tesznek meg mindent, de még inkább nem is tudják, mit kellene tenniük azért, hogy megváltozzon az életük - magyarázza a foglalkozás után Takácsné Latrán Erzsébet. - Aki már jó ideje kikerült a munka világából, beleszokik és beletörődik a helyzetébe. Szociális kapcsolatai leépülnek, azaz elveszíti kötődéseit a volt kollégákkal, barátokkal. És akkor az anyagi körülményeikről még nem is beszéltünk. Maguk sem bíznak abban, hogy ki tudnak ebből kerülni. A munkavállalási tanácsadó is tudja: három nap alatt nem lehet csodá­kat tenni. A „tartósaknak” azonban a tapasztalatok szerint segít, ha tud­ják, nincsenek egyedül a problémáikkal, a tréningeken hasonló helyzetű­ekkel oszthatják meg tapasztalataikat. S hogy mit várnak ók hatan ettől a három naptól?- Hogy miben vagyunk a legjobbak? Azt tudjuk. De a legfontosabbat, vagyis munkát itt sem adnak. Pedig munka kell! - foglalja össze vélemé­nyét egyikük, s úgy tűnik, ezzel a többiek is egyetértenek.- Ismert reakció ez - mondja Takácsné. - A harmadik nap végén egyéni tervet készítenek a további tennivalókról. Aztán ismét megrendül az önbi­zalmuk, mert megint felrémlik előttük: ha kilépnek a munkaerőpiacra, nem találnak munkát - mert nincs. v A tanácsadó azonban bizakodó. Ha az egyénekben rejlő értékek - példá­ul valaki jó, megbízható gépkocsivezető - megerősítést nyernek, már van értelme a „hogyan tovább?”-ról beszélni.- Megismertetjük őket a munkaügyi központ szolgáltatásaival is. So­kaknak fogalmuk sincs ezekről: egyéni tanácsadás, pszichológiai szakszol­gálat, a job-club-ban álláskeresési technikákat sajátíthatnak el, innen le­hetőségük van telefonálni is, hozzájuthatnak a szükséges sajtóhoz... A program- A háromnapos reintegráló foglalkozás a TRM-nek csak egy része - is­merteti a tartósan munkanélküliek programjának részleteit Dobrozsi Zol­tán, a megyei munkaügyi központ miskolci kirendeltségének a vezetője. - A kormány által kezdeményezett program célja a tartósan állásnélküliek munkaerőpiaci helyzetének a javítása. Ez egy kísérlet, ami a tervek sze­rint folytatódik. Nem csak szigorúan a törvény által mái- tartósan munka- nélkülinek minősülöket vontuk be, hanem azokat a 18 és 55 év közötti re­gisztrált munkanélkülieket, akik 1997. január 20-ig már legalább egy éve nem tudtak elhelyezkedni. Közel négyezren voltak ilyenek. A kirendeltség november 15-i adatai szerűit ezzel szemben csak mintegy 2600, legalább egy éve folyamatosan munkanélkülit vontak be a TRM-be. Közel 1300-an kerültek ki időközben a rendszerből, mert találtak munkát (nem a munkaügyi központ vagy a TRM révén), vagy egyszerűen nem je­lentkeztek. A pontos adatokról Pásztor Jánost, a kirendeltség TRM-koordinátorát kérdezem.- Az év első felében 2900 érintettnek küldtünk ki egy kérdőívet. Arra voltunk kíváncsiak: milyen gyakorisággal keresik fel a munkaügyi közpon­tot az előírt alkalmakon túl, milyen okok miatt nem találtak eddig mun­kát, részt vennének-e képzésben, s ha igen, akkor milyen tanfolyamokon? Tavasszal végül 1509-en jöttek el a tájékoztatókra.- Közvetítéssel 160-an, bértámogatással pedig 118-an helyezkedtek el - mutatják a legfrissebb (november 15-i) statisztikákat. - Közel 400-an vé­geztek közhasznú munkát, 143-an vettek rész valamilyen képzésben. Az egynapos integráló és a háromnapos reintegráló foglalkozásokon 440, illet­ve 40 fő jelent meg. Siker-e az eredmény? Elcsépelt közhely, de mégis igaz: minden egyes munkavállalás siker.- Ezek a számok kétségkívül elmaradnak a várt vagy remélt eredmé­nyektől - hangsúlyozza Dobrozsi Zoltán. - De figyelembe kell venni azt is, milyen az a gazdasági, munkaerőpiaci környezet, amelyben dolgozunk. Kollégáimnak a napi tevékenységükön felül többletmunkát jelent a TRM szervezése, lebonyolítása - és nem vallottak szégyent. A befektetett ener­gia persze nincs arányban az eddig felmutatható eredményekkel. Ahol a munkaerőpiacon - mint mondjuk Győrben - kereslet van, ott jobb, látvá­nyosabb eredmények érhetők el. A kirendeltség vezetője még hozzáteszi: a pillanatnyi számadatok önma­gukban félrevezetők lehetnek. Aki a TRM keretében részt vett valamilyen tanfolyamon, foglalkozáson, elsajátított valamilyen álláskeresési techni­kát, annak a jövőben nagyobb esélye lesz az elhelyezkedésre. A „tartósak” ideje Az álláshoz jutás esélyének növelését célzó program egy gazdasági nehéz­ségekkel küszködő régióban mindenképpen méltányolandó és megkérdóje- lezhetetlenül szükséges, de elegendőt?) számú munkahely híján nem lehet elég hatékony - hacsak hosszú távon nem az. Am a mindennapi megélhe­tés körülményeit megteremteni alig képes „tartósak” számára ennek a hosszú távnak jócskán le kellene rövidülnie. A háromnapos reintegráló foglalkozáson minden résztvevőnek van egy jele. A gépkocsivezetőé kormánykerék, az építésztechnikusé egy ház, és így tovább - mindenkié azt mutatja, hogy miben érzi magát a legjobbnak. A munkavállalási tanácsadóé egy mosolygó arc.- Bizakodva tekintsünk a jövőbe! - magyarázza meg, miért. Ha a tekintet bizakodó is - ahogy mondani szokás - az üdvösség­hez kevés. A díszdoktoravatás elé László Gyula régészprofésszor és a Miskolci Bölcsész Egyesület Gyöngyösi Gábor Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke beje­lentette, hogy az egyesület tudományos testületé díszdokto­rává kívánja fogadni László Gyula régészprofesszort, akinek nevéhez, fűződik a kettős honfoglalás elméletének kidolgo­zása. Ez az elhatározás annál is figyelemreméltóbb, mivel köztudomású (lapunk is beszámolt róla), hogy az egyesület idei oktatási éve egy igen rangos, es történészkörökben meg­lehetősen visszhangos magyar őstörténeti tudományos ta­nácskozással kezdődött, amelyen a magyarság régmúltjával, őshazájával, honfoglalás előtti történelmével foglalkozó ne­ves kutatók vettek részt, A magyar honfoglalás, őshazakutatás és a magyar nép származáselmélete körül időről időre fellángoló viták lénye­gében akörül csúcsosodnak ki, hogy hol volt a magyar nép őshazája, a népvándorlások során milyen területet járt be, milyen népekkel érintkezett, vagy élt együtt, s hogy tulajdon­képpen mióta él a Kárpát-medence területén, azaz kiket talált itt Árpád népe, amikor a Duna-Tisza táját birtokba vette. A kérésekre választ keresők, s azokra a magyar nép szempont­jából is pozitív válaszokat adók közül kiemelkedő személyi­ség László Gyula régészprofesszor, történész és festőművész, aki -előrehaladott életkorára való tekintettel mondhatjuk ezt, ugyanezeknek a kérdéseknek legnagyobb kárvallottja is. László Gyula, 1910-ben született egv erdélyi szász város­kában, a Brassó és Segesvár között található Kőhalmon. A '20-as években szüleivel együtt előbb Kolozsvárra, majd Bu­dapestre költözött, ahol Szőnyi István magániskolájában ta­nult, s a nagy mester legtehetségesebb tanítványaként képző­művészeti akadémiát végzett. Ezután szerezte meg 1935-ben a bölcsészeti doktorátust, s történész, illetve régészként került a Nemzeti Múzeumba. Innen hívták meg Kolozsvárra egyete­mi tanárnak, ahol 1940 és 1949 között régészetet tanított. Kolozsvárról - azzal a csábítással, hogy a Nemzeti Múzeum igazgatója lesz - ismét Budapestre költözött, de publikációi miatt már nem foglalhatta el az igazgatói széket. Az ELTE ta­nára lett, s a népvándorlás és a középkor régészeiét tanította. Első, a régi magyar történetre vonatkozó munkáinak meg­jelentetése - A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge (1941); A honfoglaló magyar nép élete (1944): Ős­vallásunk nyomai egy szamosháti kocsistörténetben (1946) stb. - még kolozsvári tevékenységének idejére esik. Buda­pestre való visszakerülése, a magyarság őstörténetének kuta­tása szempontjából, meglehetősen alkalmatlan időben törté­nik, ezért egyre nagyobb szerepet kapnak munkásságában a képzőművészeti témák, amelyeket azonban valamilyen mó­don mindig kapcsolatba hoz a magyarság történetével, Szá­mos tanulmánya, több kötete jelenik meg a magyar és az egyetemes képzőművészet nagv alakjairól: Medgyessy Fe­rencről, Barcsairól, Botticelliről, Leonardóról, Rafíaellóról, de a magyarság honfoglalásáról, honfoglalás előtti történel­méről, életmódjáról, viseletéről, fegyverzetéről kialakított vé­leményét is rajzokban fogalmazza meg, és teszi közkinccsé. Kevesen tudják, hogy László Gyula ebben az elhagyott, s az '50-es, '60-as években többé-kevésbé kényszerűségből is­mét felújított művészeti tevékenységben is - mondhatni - vi­lághírű eredményeket tudott felmutatni. Linóleummetszet- sorozatot készített például lézus életének 33 esztendejéről, amelynek Az ács fiának evangéliuma címet adta. Ezért ön­maga és családja számára megkapta a Szentatya személyre szóló apostoli áldását, amivel ő, az unitárius vallású ember, a katolikus egyház élő nagyjai között is kiemelkedő rangot vívott ki magának. A magyar honfoglalás és a magyarság származásának, va­lamint „rokonságának" kérdései természetesen ezekben az időkben is érdeklődésének középpontjában álltak, de hosszú ideig, tulajdonképpen a '60-as évek végéig, csak részletkérdésekkel foglalkozhatott. Ezekben az években je­lennek meg a Lehel kürtje, A nagyszenlmiklósi kincs, A nép- vándorlás művészete Magyarországon című munkái. 1970-ben látott napvilágot a tudományos körökben legna­gyobb feltűnést keltő munkája A kettős honfoglalásról, amely a kizárólag 895-896-os Árpád-tele honfoglalást vallók köré­ben, szinte megmagyarázhatatlan ellenállást váltott ki. A meg­jelenés óta eltelt majd' három értized sem volt elegendő ah­hoz, hogy László Gyula tudományosan cáfolhatatlan kutatási eredményeit e tárgyban legalább részben elfogadják, vagy va­lamilyen elismerésben részesítsék. Ehelyett a kizárólag írott forrásokra és a nyelvtudomány eredményeire támaszkodó, a szomszéd népek állításainak hitelt adó, hivatalos magyar tör­ténetírás képviselőinek szakadatlan kereszttüzében állt. Ennek magyarázata, hogy a kettős honfoglalás „elméletének" - ahogy kissé pejoratívan emlegetni szokták, forrásai, adatolása, bizonyítási eljárása, régészeti leleteken, tárgyi bizonyítékokon, embertani vizsgálatokon nyugszik, amelyekkel László Gyula, a magyar honfoglalás egymást kö­vető hullámait és egész folyamatát, az Árpádét jóval meg­előző időkre, a késő avar, az avar, sőt a hun birodalom kora felé tolja vissza az időben, nem tagadva azt sem, hogy a ma­gyar nép, illetve az a népesség, amely ezeknek a népeknek az egymást követő és együtt élő elemeiből jött létre, egyenlő lehet a magyarral, amely jogos örökségeként vette birtokba a Kárpát-medencét. Hozzá tartozik az igazsághoz viszont, hogy László Gyula neve és tudományos eredményei, állításai és feltételezései (más álláspontok sem megalapozottabbak ezeknél) egyre többször és kisebb elutasítással kerülnek szóba az utóbbi időben. Hivatkoznak rájuk, használják rekonstrukciós rajza­it, elfogadják a régi magyarság temetkezési szokásaival kap­csolatos észrevételeit, de az Árpád népének bejövetele előtti „honfoglalásra" vagy „honfoglalásokra” vonatkozó kutatásai­nak eredményeit nem fogadják el. Állításai továbbra is szemben állnak a magyarság térbeli mozgásait a nyelvészet, a nyelvrokonság eredményeire alapozó történészekével, akik mind a mai napig meg tudták akadályozni, hogy László Gyula kettős honfoglalási elmélete legalább a magyar isko­lák magyar történelmi tankönyveibe, akár a megemlítés szintjén, bekerüljön. László Gyula magyar őstörténész, régészprofesszor és fes­tőművész most bejelentett és december 2-ára időzített dísz­doktorrá avatása a miskolci Bölcsész Egyesület vasgyári ok­tatási központjában már csak emiatt is fontos esemény, fi­gyelmes tudományos elismerés és elégtétel, ami a 88. élet­évébe lépő magyar tudós növekvő számú tanítványainak, követőinek és kutatási területe elismert képviselőinek kifeje­zett kívánságával is egybeesik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom