Észak-Magyarország, 1997. augusztus (53. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-23 / 196. szám
Kilátó Hegedűs D. nagyon megörült jelentkezésemnek, és azonnal megszervezte fuvarozásomat. Igaz, ő is „potyautas” volt Gáljfy László kocsijában. II. oldal ÉM-riport _________ A turista ünneprontó hangokat hall Mert buli még az Európa Kiadó is: hány egyetemi klubot tudott volna megtölteni ez a tömeg? Ó, ezek a régi, szép számok... III. oldal Interjú________________ S eregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke tíz évvel ezelőtt foglalta el az érseki széket. Hogy került a kőszegi plébános Egerbe? VII. oldal Haämozdulat Fotó: Bácsi Krisztián A hét embere Tóth Péter történész, a címerek titkának tudója Nagy Dezső A heraldika, vagy más néven címertan napjainkban került újra a figyelem középpontjába. Az önállósodott települések számára a címerkészítés azt bizonyíthatja: függetlenségük a múltban gyökerezik. Talán ezért van, hogy egyre több helyen avatnak címert, mint ahogy ezen a héten is, az állami ünnep alkalmából. Nem tehették volna, ha nem lennének olyan szakemberek, mint Tóth Péter történész, a címerek titkának tudója. Tóth Péter a bencések pannonhalmi középiskolájában érettségizett, ahol megszerezte azt a latin nyelvtudást, amely a mai napig segítségére van munkájában. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem elvégzése után is latint tanított Kazincbarcikán, majd a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Levéltárban kapott állást, jelenleg a Miskolci Egyetemen Bölcsészettudományi Intézetében a történelem segédtudományai tanszék docense. Életében először - a ’80-as évek végén - egy Angliából kapott, heraldikával foglalkozó könyvben találkozott címerekkel. Azóta, grafikus társa segítségével, több mint 25 település címerét készítette el. Tőle tudjuk, hogy már a XII. században viseltek címereket a lovagok, hogy megkülönböztethetőek legyenek a többi páncélba burkolózott társaiktól.. Nem véletlen, hogy a címerek pajzs alakúak, hiszen épp’ a pajzsokon voltak a legjobban láthatóak egy-egy lovagitornán, vagy csatában. Azok a ma ismert címerek, amelyek nem pajzs alakúak, valójában nem korhűek, inkább pecsétlenyomatok. A XIV. században a céhek, a városok és az egyetemek rendelkeztek saját önkormányzattal, így saját címerrel is, melyeket általában a király adományozott. Ebből az időből sok címerkérő lévelet találtak. Az iskolák címereiben általában könyvek voltak, míg a városok védőszentjeiket, a céhekbe tömörült iparosok a mesterségük jelképeit örökítették meg ilyen módon. (Az egyik ilyen címeren egy nemes lócsiszár jelképei láthatók; mivel ezek a mesterek a lovak kiherélésével is foglalkoztak, így a kalapács mellé a megcsonkítandó szervet rajzolták.) A XX. század közepén eltörölték a címereket, mivel a nemesség jelképének tartották, majd 1960-tól a városok újra kaphattak címereket. Az egyetlen probléma csupán az volt, hogy a korhű motívumok mellett megjelentek a városra akkor jellemző iparágak jelképei (olyanok is, mint a kohászat, amely már Miskolcon lényegében nem létezik), és nem utolsó sorban a vörös csillag. Ma bárki rendelhet címert, a lényeg, hogy adottak legyenek a tervezéshez a szükséges háttérinformációk. Egy címer megalkotásának sok szabálya van - mondja a szakember. Jelentősek a formák, a színek, és az is fontos, hogy a település büszkén viselje jelképét. Egy település címerének magalkotását amúgy hosszas és mélyre ható kutatómunka előzi meg. Meg kell vizsgálni a hely történetét, fel kell kutatni a régebbi jelképeket, ha ilyenek nincsenek, akkor az ott élt közösségek, vagy nemes családok pecsétjét veszik alapul. Ehhez hozzájöhet az, amire a település büszke, vagy amit feltétlenül fontos megjeleníteni. Feltétel, hogy korhű legyen, azaz megfeleljen a heraldika szabályainak, ne hasonlítson más címerre, illetve, hogy találkozzon a település lakóinak tetszésével. Megesett, hogy egy zempléni község vezetői nem szerették volna, ha az eredeti címerükön látható kecske megjelenik az újon is, mondván: a környező faivak kinevetnék őket. így kénytelenek voltak áthidaló megoldásként egy, a település környékén élő, védett áílatot választani. A címerek mellett láthatunk úgynevezett címertartókat is. Ezek általában oroszlánok, vagy vademberek, de nem ritka a növényekből álló kompozíció, esetleg valamilyen barokkos jellegű keret.- A címerek kiegészítő részeinek is története van - vesz elő egy albumot Tóth Péter, és abban mutogatja a választék bőségét. Eredetileg a címert, a pajzson kívül, a sisakokon is hordták, ám sokszor a fémből készült fejvédók a nagy melegben kényelmetlen viseletnek bizonyultak, ezért különféle szövetekkel fedték be őket. Ezek az anyagok azonban nem bírták a csaták és lovagi tornák megterhelését, elrongyolódtak, és ebből alakult ki a címerek köré festett motívum, a foszlány. Minél rongyosabb volt egy ilyen sisakborítás, annál nagyobb hősnek számított a lovag. Nem csak városok és intézmények dicsekedhettek külön címerrel, elsősorban a nemeseknek voltak címereik, amelyeket Nyugat-Európában csak a legidősebb fiú örökölhetett változatlan formában. Aki a máltai lovagok közé kérné p felvételét, annak azt kell bebizonyítania, hogy a felmenői közül tizenhat ükszülője is nemes volt, mégpedig nem címszerző. Mint mindenki, Tóth Péter is kutatja felmenőit.- Eddig az 1770-es évekig tudom visszavezetni a családfámat apai ágon, anyai ágon pe- dig a XVII. század elejéig. Őseim nagy része nem nemes, hanem jobbágy volt, címerekkel öt esetben találkoztam - mondja, miközben egy, az 1660-as évekből maradt hatalmas, Li- pót király pecsétjével ellátott levelet rak elém. - Igaz, oldalágon ezt a címert találtam, ezen egy oroszlán tart egy zászlót. Ha címerem lenne, mivel az apai őseim a Jászságból származtak, e kiváltságolt kerület teljes jogú tagjai, azaz testületi nemesek voltak, akkor valószínűleg egy vágtázó, a jászokat ma is jelképező kürtöt, Lehel kürtjét tartó lovas kerülne a címerbe. í Csörnök Mariann Na, szépen vagyunk. A legújabb vizsgálati eredmények szerint a férfiaknak átlagosan 16 százalékkal több agysejtjük van, mint a nőknek. Igaz ugyan, hogy a kutatók - fejlett problémaérzékenységről téve tanúságot - rögtön azt is hangsúlyozták: az agysejtek száma és az intelligencia között nincs közvetlen összefüggés. Azért magabiztosan kötnék fogadásokat, a férfiak sem a „közös" mennyiségből, sem ebből a plusz 16 százalékból egy ezreléknyit sem fognak arra pazarolni, hogy a második mondatot is megjegyezzék. Hiszen az élethez és a sikerhez elsősorban önbizalom kell! Persze, a kiitatók bejelentése csak évődő rivalizáláskor lehet hatásos tromf. Azt azonban be kell vallanunk, az önbizalomtáplálás terén még van mit tanulniuk a nőknek. Általában. A felfedezésszámba menő eredményt produkáló dán tudóscsoportot egyébként egy doktornő, bizonyos Pakkenberg vezette, aki izgalmas kutatási feladatnak tartja kideríteni: hogyan működhet a női agy kevesebb sejttel is ugyanolyan jól, mint a férfiaké? Ami neki izgalom, az nekünk nyugalom: tromf a tromfra. Kvittek vagyunk. Persze, nem egészen. Például az esélyeink még nem egyenlőek. Ez olyannyira nyilvánvaló, hogy a jelenleg csupa férfiből álló magyar kormány megkülönböztetett figyelmet kíván fordítani a megteremtésére. Külön erre a célra létre is hoztak egy tárcaközi bizottságot; hagy idézzem ennek legfőbb „gardedámját”, Kiss Péter munkaügyi minisztert. Elmondása szerint a testület legfontosabb céljául tűzte ki annak elérését, hogy a munka világában és a döntéshozatalban a női dolgozók ne legyenek hátrányos helyzetben a munkába álláskor, a munkahelyeken biztosított legyen az előmenetelükhöz, képzésükhöz való jog. Igazán szép. Míg terjed bennem a jóérzés, eszembe jut egy történet. Egészen friss, még rajta az életszag, kicsit büdös is. Történt ugyanis, hogy iroda nyílt, jó szakemberekkel, jó fizetéssel. Egy hely azonban még üres volt, mert nem találták a megfelelő embert. Az irodavezető jóbarátjának kedvese szívesen megpályázta volna. (Miért egyértelmű rögtön a nemek kiosztásai Uniszex jelentésűek a szavak!) Az irodavezető (fiatal, határozott férfi, karrierépítés közben, családalapítás előtt) tudta, a lány személyisége, felkészültsége, képességei alkalmassá teszik a munkára. De lebeszélte. Mert tudott még valamit. Hogy barátai hamarosan gyermeket szeretnének. És neki fix ember kell. Nyilvánvaló. Hogy akkor miért büdös a sztorii Mert nem lehet vele mit kezdeni. Mert kívülről kontrollálhatatlan a döntés. És mert logikus a fiatal pár vágya és logikus az irodavezető gondolatmenete is. Persze, ez utóbbival kapcsolatban támad bennem némi bizonytalanság. Mert így olyan ez, mintha időzített bombán ülnének a fiatal nőket foglalkoztatók. Mintha az egyetlen tökéletes munkaerő a férfi lenne. Vagy a nő, aki férfiként él. Egy-két hete kisebb téma lett ez itthon. Sűrűbben lehetett olvasni egyenlő jogokat követelő nyilatkozatokat. Kapóra jöhetett a református világtalálkozó is, ahol külön előkoníe- renciát rendeztek a nők „bilincseinek" széttöréséről. És bizony van miről beszélni egy olyan világban, ahol még dívik a csonkoló női „körülmetélés", ahol millióknak nincs joga tanulni, vagy nem választhat bizonyos szakmákat, csak mert nő. (Tapasztalatból tudom, fontos ideírni: nem a női bányászokat sírom vissza.) Mi, itthon persze már túl vagyunk ezeken a nagy sérelmeken. Csakhogy az apróbbakkal (mert kevésbé nyilvánvalóak) nehezebb elbánni. És hogy egy nagy férfiút idézzek: ez itt a bökkenő. Hogy miért kell leírni, férfit idéztem? Azért, amiért azt mondják: igazgatónő, polgármesterasszony. Mert a vérünkben van a fölös megkülönböztetés. Ez a szóhasználat - a gondolkodásmódot tükrözi - egy tőről fakad a strigulázással. Megértünk már egynéhány százalékos kifejezést a rasszokkal és a nemekkel kapcsolatban is, nem kellene újra kezdeni. Valójában csak üdítő limonádé, hogy a bizottságot megszámlálták ám! A nyolcból három a férfi és öt a nő. De itt értelme van. Ez a tárcaközi bizottság persze elérheti, hogy megszűnjön az átlagosan és elterjedten 10-15 százalékosnak mondott bérkülönbség a két nem között. És ez nagyon fontos eredmény lenne. Elősegítheti egyre inkább gyermekvállalás-, és így nőbarát törvények megalkotását. Megteremtheti a lehetőséget részmunkaidős foglalkoztatásra, ami kihúzhatná a csávából azokat a nőket, akik elsősorban nem karriert akarnak, hanem saját nevelésű gyermeket - viszont nem akarják elfelejteni azokat a szavakat, amelyek kívül esnek a pisi, kaki, mit főzzek ma vacsorára témakörökön. De mit kezd a bizottság az előbb emlegetett irodavezetővel? Most sem lenne szabad kikötni az álláshirdetésekben, nő vagy férfi kell, mert ez diszkrimináció. Tessék csak elolvasni egy álláshirdetést. És persze most sem szabad megkérdezni a felvételre jelentkezőt: házas-e, van-e gyerekei Mit tesz a munkaadó (a döntő többség)? Megkérdezi. És mit tesz a (leendő) munkavállaló? Válaszol. Mert nem ismeri sem a jogait, sem három másik munkalehetőséget. Hát persze. Aztán egyszer csak mit hallok. E témakörben nyugati érdekeltségű magyar cég vezetője nyilatkozik. Hogy mi a helyzet a gyermeket vállaló nőkkel? Hogyan hozható össze a távoliét miatti idő- és gyakorlatkiesés az előmenetellel? Nem problémamentes, de megoldható - mondja. Csak így, egyszerűen. Le a kalappal! És ne tegyük át a nő fejére. Az idézett vezető konkrét megoldásai egyébként bizonyára átvehetők, ám a változásokat nem ott kellene kezdeni. Hanem kicsit beljebb. Azon a tájékon, ahol az a bizonyos 16 fölös százalék székel. 1 Tizenhat százalék
