Észak-Magyarország, 1997. július (53. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-12 / 161. szám
Liferátor Nem kell megénekelni a napot huhogta a bagoly afajdkakasnak nem fontos a nap afajdkakas kihagyta dalából a fényt... II. oldal ÉM-intterjú Kitekintő Az elektronikában, számítástechnikában nő azoknak az eszközöknek a szerepe, amelyek a természetben is meglévő mozgásokat utánozzák. III. oldal Öt éve foglalkozunk az Egri csillagok témájával Nagy örömmel dolgoztam, mert gyermekkori élményeimet hozta felszínre. Talán ez a legismertebb magyar regény. VII. oldal A hét embere Farkas Bertalan vasutas- és utasvédő Farakás Fotó: Vajda János Marczin Eszter Július második vasárnapja hagyományosan a vasutasok napja. Farkas Bertalan, a MÁV Miskolci Területi Igazgatóságának munkavédelmi vezetője az ünnep alkalmából vezérigazgatói dicséretben részesült. A vasút szeretetét, ismeretét családi körből hozta magával a zempléni Viss községből származó Farkas Bertalan. Édesapja vonatkísérő volt, így amikor a pályaválasztásra került a sor, magától értetődő volt az irány.- Emlékszem, egy időben fogtechnikus szerettem volna lenni, de ez csak egy rövid ideig tartó, nagyon halvány vonzalom volt - meséli. - A vasutas pályát szinte nem is választottam, magától jött az egész. Amikor a sárospataki Rákóczi Gimnáziumban az úgynevezett 5+1-es képzés keretében ki-ki dönthetett, hogy az egynapos politechnikai oktatás keretében az erdészetet, az asztalosi munkát vagy a mozdonyszerelést választja, én az utóbbi mellett tettem le a voksot. így az érettségivel párhuzamosan a dízelmozdony-szerelői minősítő vizsgát is letettem. A gimnázium után egyenes út vezetett a miskolci 101-es szakmunkás- képzőbe, ahol vasúti távközlő- és biztosítóberendezés műszerész szakképesítést szereztem. Emlékezetes maradt számomra, hogy tanulóként részt vehettem a Tiszai Pályaudvar biztosítóberendezésének szerelésében. Hozzáteszem, ez a központi vezérlőrendszer akkor Közép-Európa egyik legkorszerűbb ilyen jellegű technikája volt. Műszerészként hét évet húzott le a MÁV-nál, és ez alatt az idő alatt - élve a felkínált lehetőséggel - felsőfokú munka- védelmi tanfolyamot végzett.- A munkavédelmi képesítés megszerzése után különböző beosztásokban dolgoztam ezen a területen belül. Érdekes és nagyon felelősségteljes munka a miénk. Mert gondolja csak el, a MÁV-nál számtalan foglalkozás létezik egymás mellett. Dolgoznak nálunk asztalosok, villanyszerelők, esztergályosok, hegesztők ugyanúgy, mint mozdonyvezetők vagy kocsivizsgálók. Ahány szakma, annyiféle védelmi előírás, betartandó szabály. Ráadásul a MÁV-nál jelenleg a legkorszerűbb technikától az avult eszközökig minden megtalálható. S hogy munkatársaink alapvetően fegyelmezettek, azt az is bizonyítja, hogy idén például még nem volt súlyos balesetünk. A vizsgálatok egyébként azt mutatják, hogy a baleseteknél a szándékos szabályszegés nem fordul elő, az okok között a kényelmi szempontok is szerepet játszanak. Vagyis nem használnak például védőfelszerelést ott, ahol az elő van írva egész egyszerűen azért, mert úgy gondolák: minek az, úgysem lehet baj. Aztán, ahogy az lenni szokott, az ördög éppen ilyenkor nem alszik. Vannak persze olyan ügyek, amikor nem a munkavédelmi szabályok betartásán, vagy éppen figyelmen kívül hagyásán múlik a szerencsétlenség. Ilyen volt például a tavalyi hernádszur- doki baleset, amikor egy vasúti kereszteződésben összeütközött a vonat és egy teherautó. Az ilyen esetekben a helyszínelés - a rendőrséggel természetesen közösen - az én dolgom is. Hogy milyen hatással van ez rám? Nos, ott a helyszínen végzem a munkám, rögzítem a tényeket, ahogy az elő van írva. De később gyakran visszatérnek a baleset képei, főleg éjjel. El kell telnie pár hétnek, amíg úgy igazán túlteszem magam a történteken, egy kolléga halálán. A MÁV folyamatban lévő átszervezése, a létszám racionalizálása nem veszélyeztetheti a biztonságos munkavégzést — hallottuk beszélgetőpartnerünktől. A folyamatos, az ünnepnapokon is rendszeres helyszíni ellenőrzéseknek nagy szerepük van a megelőzésben. Ez persze konkrétan nehezen mérhető, hiszen, ha nem történik semmi baj, az a dolgok természetes rendje. A munkavédelmi vezető munkájának elismerését - mint megtudjuk - már vezér- igazgatói és igazgatói dicséret is fémjelzi. Ez a mostani, a 47. vasutasnap alkalmából kapott kitüntetés azt mutatja számára, hogy vezetői elismerik munkáját, amit igyekszik mindig legjobb tudása szerint, becsülettel ellátni.- A szakmám, ha úgy tetszik, a hivatásom szinte minden időmet leköti, hiszen ennél a cógcél nincs vasárnap, nincs ünnepnap, folyamatos üzemben dolgozunk. Azért, ha akad egy kis szabadidőm, szívesen kertészkedem a hétvégi házunk körül. E mellett szenvedélyem a gépkocsivezetés, aminek csak egy hátulütője van, hogy benzin nélkül nem űzhető hobbi. Rendszerváltó évek Görömbölyi László Az újságírás iránt érdeklődő tizennyolc-húsz éves fiatalokkal beszélgettem a minap. Egyikük írását elemeztük, majd egy idő után már messze elkanyarodva az eredeti témától politikáról, társadalmi bajainkról mondta el ki-ki a véleményét. Valamiképpen szóba került Kádár János meg a szocializmus, elmeséltem néhány történetet a pártállami sajtó működési mechanizmusairól. Egyszer csak észrevettem: már nem beszélgetünk, már nem vitázunk - már csak én mesélek, ők meg hallgatják a mesét. Hát persze! - ami számomra személyes élmények sorozata, az nekik nem több megmosolyogtató történeteknél. Meg kellett kérdeznem: mit tudnak ők a nyolcvanas, a hetvenes, netán a hatvanas évekről? Jószerével semmit, hangzott a válasz. Hat persze, honnan is tudnának arról az időszakról? A mai tizenhét évesek, akik jövőre választópolgárként alakítják voksukkal az ország jövőjét, nyolcvankilencben, a változások évében mindössze kilencévesek voltak, harmadikosok az általánosban. S akik mostanában kapnak diplomát, gimnazistákként élték az életet kilencven táján - diákszerelmekkel, hatalmas bulikkal elfoglalva, s nem törődve Kádárral, Crósszal, népfelkeléssel meg rendszerváltozással. Egy olyan generáció nőtt bele a felnőtt társadalomba, amelynek már nincsenek közvetlen élményei a „létező szocializmusról". Nem tudják, mi az a puha diktatúra, mi az a politikai megbízhatóság (meg persze azt sem: mit jelent a politikai megbízhatatlanság!) - ahogy az engem hallgató fiatalok mondták: nem tudnak erről jószerével semmit. Hála az Istennek! - mondhatjuk erre, végre megjött egy tiszta, érintetlen korosztály. Amelynek tagjai bátran mondhatják azt, amit gondolnak, nem kell alakoskodni, színjátékokat játszani, összekacsintani, a sorok között olvasni. Nekik nincs takargatni való múltjuk, szégyellni való párttagkönyvük - szabad emberek egy szabad világban. (Ha olykor mégis tapasztaljuk az alakoskodást, a színjátékot e korosztály tagjainál, az sajnos nem optikai csalódás - de ez már nem rendszerspecifikus kényszer, ez már egyéni kvalitások következménye. Most azonban nem erről beszélünk.) Irigylésre méltó helyzet - a jövő generációjának tagjai ők. De amennyire szerencsések szocializmustól való érintetlenségükben, éppen annyi veszélyt is rejthet magában ez az állapot. Mert ne feledjük: átmeneti viszonyok között élünk a kilencvenes években, s nem tudhatjuk ma még, meddig tart ez az átmenetiség. Mert azt talán tudjuk, hogy hétévenként egy ember megújul minden sejtjében, de nem tudhatjuk még, mennyi idő kell ahhoz, hogy egy társadalom sejtjei kicserélődjenek, hogy a társadalom tudata megtisztuljon a terhes örökségektől. S ebben a kusza világban, ahol a „már nem" és a „még nem" kettősségében vergődve próbálunk előbbre jutni, nem könnyű a „miértekre" választ találni. Különösen akkor, ha nem tudjuk pontosan, mi is az, ami már nincs itt meghatározó módon, de azért nyomokban még zavarja az újabb, tisztább formákat. Amelyeket zavart mivoltukban is csak akkor ítélhetjük jobbnak, ha pontosan tudjuk: jelenlegi hiányosságaik az öröklött zavarok szükség- szerű következményei, s nem lényegükből származó, tartós hibák. Egyszóval: jó lenne, ha az új generáció tagjai megismernék a közelmúltat - nem politikai propagandabeszédekből, de mértékadó, világos elemzésekből, az utóbbi másfél-két évtized követhető áttekintéséből. És akkor a Magyar Televízió előáll egy vállalkozással, aminek eredményeként huszonhárom estén át csodálkozhatunk rá: mi is történt itt velünk egy bő évtized alatt, nyolcvanöttől kilencvenhétig. Rácsodálkoznak azok is, akik felnőtt fejjel élték át ezt a bő évtizedet - mert újraidézhetők a halványuló emlékek, pontosíthatók időpontok és események. És rácsodálkozhatnak az évtizedforduló „alkotmányos forradalmának" előzményeire és következményeire az új generáció tagjai - s ha csodálkozásuk mellett kellőképpen figyelnek, gondolkodnak is, talán jobban megértik mindazt, ami mostanában körülöttük történik. A Rendszerváltó évek című sorozat - mert erről van szó - véget ért. Amennyire dicsérhetők az alkotók, éppen annyira marasztalhatok el a műsorszerkesztők: késő este, gyakran a másik csatorna közönségvonzó programjával versenyeztetve engedték a képernyőre a remek dokumentum-összeállításokat, s a filmeket követő stúdióbeszélgetéseket. Ha rajtam múlna, mielőbb megismételtetném ezt a sorozatot, főműsoridőben. Sőt (ha nem szentségtörés az ötlet), talán részévé tenném a Nemzeti alaptantervnek, videókazettán eljuttatnám minden iskolába. Hogy az újabb és újabb új generációk tagjai ne mondhassák többé: jószerével semmit sem tudnak a „létezett szocializmusról". Mert az is olyan, mint a háború: beszélni kell róla, nehogy még egyszer bekövetkezzék.
