Észak-Magyarország, 1997. június (53. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-03 / 127. szám

Itt-Hon 4 SftWWflWWWC'WC'WGX’JöOO'WOMOCWCOW'WOOOW&WpOtoMCWOOOtoWWCWWOOOOMWGMOCOOCWWOMOWOööWOOCCOOOOöOOOW Interjú Itt-Hon Nagy közösségi erő egy kicsiny településen Riport 1má 5 Bodnár Ildikó Sajósenye (ÉM) - Több évtizedes lemara­dást hozott be alig öt óv alatt a 430 lé­lekszámú település, Sajósenye, amely 1990-ig Sajóvámos társközsége volt. Önállóvá válásakor került a helyi önkor­mányzat élére Takács István, aki azóta is tiszteletdíjasként tölti be a parányi fa­lu polgármesteri posztját. Munkáját 5 képviselő segíti, akik szintén a kezde­tektől élvezik Sajósenye polgárainak bi­zalmát. • A nulláról indultunk, hiszen mindössze egy 3x3 méteres helyiségben kezdtünk hozzá mindahhoz, ami mára Sajósenyét jellemzi. Legelőször is a Faluházat építettük fel, amelyben az óvodán kívül minden közintéz­ményünk - polgármesteri hivatal, orvosi ren­delő, a kétezer kötetes könyvtár - helyet ka­pott. Sőt, egy dísztermet is kialakítottunk benne, amely valamennyi községi rendezvé­nyünk színtere, no meg a pincerészben egy „dühöngót” a fiataloknak - emlékezik vissza az önállóvá válás „otthonteremtő” éveire Ta­kács István polgármester. □ Ez a 14 millióból kivitelezett beruházás még a jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodó önkormányzatoknak is tetemes teher lett vol­na, Miből és hogyan tudták tető alá hozni ezt a minden igényt kielégítő közintézményt? • A költségeket zömében saját magunk fe­deztük. Ehhez természetesen kapóra jött a Sajóvámossal történt vagyonmegosztás után a kasszánkba átkerült pénz is, de volt egy sikeres pályázatunk is. Nomeg rengeteg tár­sadalmi munka, ami községünkre különö­sen jellemző. Nálunk szinte mindenki moz­gósítható egy jó ügy érdekében. De azt sem hallgathatom el, hogy Faluházunk kivitele­zője, a sajóhídvégi termelőszövetkezet építő­brigádja is mindent megtett azért, hogy gyor­san, a lehető legkisebb anyagi ráfordítással, ugyanakkor kiváló minőségben felépüljön ez az intézmény. □ Ön akkoriban szintén ott dolgozott, így fel- tételezhetőleg nem véletlenül bízta rájuk ezt a nagy horderejű munkát. • Természetesen jól tudtam, hogy' milyen munkát várhatok a cégemtől, de azért arra a kezdetek kezdetén magam sem számítot­tam, hogy hozzáállásukkal milyen nagy meg­takarítást könyvelhetünk el utólag. □ Ön pedig szakmabeliként végigkísérte és irányította a beruházást a tervkészítéstől az anyagbeszerzésen át a művezetésig. • De mindvégig magam mellett tudhattam az önkormányzati képviselőket és Sajósenye polgárait, akik hihetetlen tenniakarásról tet­tek tanúbizonyságot. S nemcsak a Faluház, hanem a gázcseretelep, a temetői lépcsősor elkészítésekor, az óvodaépület felújításakor, s most is, amikor egy új sportöltözőt építünk a felnőtt és az ifi focicsapatunknak. □ Szavaiból kicseng, büszke a sajósenyeiek Takács István polgármester összefogására és hálás azért, hogy időt, ener­giát, és ha kell, pénzt is áldoznak egy-egy terv megvalósítására. Ám ez viszont is igaz, hiszen önt a közelmúltban a helyi képviselő-testület kezdeményezésére a Belügyminisztériumban közösségi munkájáért kitüntették. • Március 15-én vehettem át Kuneze Gá­bortól a miniszteri dicséretet és az azzal együttjáró aranygyűrűt, amit bár egymagám viselek, mégis közös értéknek tartok. □ Az elmúlt évek alatt infrastrukturális hát­rányaikat is sikerült lefaragniuk. • Egymást követték a beruházások, kezdve a víz-, folytatva a gázhálózat kiépítésével. A sajósenyeiek szívesen megmozdul­nak a jó ügy érdekében Mindeközben a telefonigényeket is sikerült ki­elégíteni, ami azért is nagy szó, mert koráb­ban összesen két telefon volt a faluban. Aztán következett az utak aszfaltozása, most pedig a szennyvíz, amely jelenleg még a tervezés időszakában van, s amely 9 környező telepü­lés társulásában valósul majd meg. E kér­désben is igen elszántak vagyunk, reméljük siker koronázza igyekezetünket. Jelenlegi leg­nagyobb vállalkozásunk a sportöltözö, ame­lyet várhatóan június végén átadhatunk, s amelyben legalább másfél milliós társadalmi munkánk is benne van. Ez utóbbi már csak azért is szívügyünk, hiszen egy olyan labda­rúgócsapat felkészülési körülményeit javítjuk és segítjük ezzel, amelyik a kerületi bajnok­ságban az elmúlt években többnyire az első három hely valamelyikén végzett. S ha már a jelenről esett szó, hadd említsem meg leg­közelebbi tervünket is, a ravatalozó tetőzeté­nek átépítését. □ Hogyan hidalják át a település lélekszámú­ból adódó, helyben meg nem valósítható in- - tézményi szolgáltatások, ellátások hiányát? • A falugondnoki rendszer ezeknek a héza­goknak a kitöltésére is nagyon jól bevált. Van egy mikrobuszunk és egy' leleményes falugond­nokunk, aki ha kell gyógyszert, ebédet hoz a betegeknek, vagy éppen malactápot, esetleg egy' újonnan vásárolt hűtőgé­pet visz házhoz azoknak, akik az ilyen fajta segít­ségre rászorulnak. De ezzel hordjuk át a híve­ket vasárnaponként a sajóvámosi templomok­ba, és a focistáinkat is szívesen fuvarozzuk a körzeti bajnokság szín­helyeire. □ Összetartó településü­kön minden bizonnyal a községi rendezvényeknek is nagy keletje van, • Olyannyira, hogy a Faluház díszterme min­dig zsúfolásig megtelik érdeklődőkkel. Megün­nepeljük a Télapót, a ka­rácsonyt, az anyák nap­ját, az új keny'ér ünne­pét, de itt tartjuk meg az öregek napját, a szüreti és a farsangi bált és évente 2-3 alkalommal az ökumenikus istentisz­teletre is itt gyűlnek A Faluház a község egyik büszkesége össze a hívek. A majális is évről évre innen indul el, majd a sportpályáján játékos vetél­kedőkkel és egyéb szórakoztató programokkal folytatódik. Fotók: Farkas Maya Miskolc (ÉM - BO) - A statisztika szerint az összlakosság 10 százaléka szenved in- kontinenciában (akaratlan vizeletürí­tésben), s a betegek mintegy fele egyál­talán nem fordul orvoshoz. Nekik, raj­tuk kíván segíteni a Miskolcon működő Erzsébet ’96 Otthonápolási Szolgálat, amelynek égisze alatt a közelmúltban speciális szaktanácsadás indult be. A szakképzett kórházi ápolónőkből az el­múlt év áprilisában megalakult kft. az ott­honi betegellátás keretein belül kínálja szakápolási szolgáltatásait azzal a céllal, hogy a betegek egészségükkel kapcsolatos problémáikkal ne feltétlenül kerüljenek kórházba vagy éppen ne töltsenek ott a szükségesnél több időt. A különféle szolgál­tatásokhoz - sebkötözés, sebkezelés, sto­ma szakszerű ellátása, felfekvés megelőzé­se, ellátása, gégekanül tisztítása, betét cse­réje, katéterezés, intravénás folyadékpót­lás, vérvétel, injekciózás, fizikoterápia, lég­zőtorna, tartós fájdalomcsillapítás stb. - ed­dig is kötődő szaktanácsadás a közelmúlt­ban egy speciális területtel bővült, melyet Szombaty Imréné, a kft. koordinátora, a Semmelweis Kórház urológiai osztályának főnévére lát el. □ Mit takar az inkontinencia fogalma? • A meghatározáson a húgycsövön keresz­tül történő akaratlan vizeletürítést értjük, amely minden korosztálynál és mindkét Tanácsadás egy „titkolt” betegségben nemnél előfordulhat. Természetesen az élet­kor előrehaladtával növekszik a megbete­gedések száma, ugyanakkor az is tény: az idősebbek életmódjukból fakadóan könnyebben viselik el ezt a kellemetlen tü­netekkel járó betegséget. Az e problémával küszködök között jónéhányan vannak olya­nok, akik szégyellik bajukat, s ez visszahú­zódóvá teszi őket. Sót, szép számban vannak olyanok is, akik annyira elveszítik önbizal­mukat, önértékelésüket, hogy szakítanak megszokott életmódjukkal (utazás, partner- kapcsolat, testmozgás, szabadidős tevékeny­ség) vagy éppen állásuk feladására kénysze­rülnek. Mivel az összlakosság 10 százalé­kát érintő betegségről van szó, úgy gondo­lom, minden lehetséges formában és módon segítenünk kell a rászorulóknak. □ Miért csak mostanában foglalkoznak ilyen jellegű szaktanácsadással? • Áprilisban egy országos tanfolyamon vet­tem részt harmadmagammal, amelynek el­végzésével jogosultak lettünk az érintettek szakszerű tanácsokkal való ellátására, amely bizonyos esetekben - stádiumokban - a betegségtől való végleges megszabadulás­sal is járhat. Meggyőződésem ugyanis, hogy az ebben szenvedőknek a személyre szóló ta­nácsadásra különösen nagy szükségük van. Megkönnyíti munkánkat az is, hogy manap­Az Erzsébet '96 Otthonápolási Szolgálat újabb szolgáltatása ság olyan korszerű gyógyászati segédeszkö­zök vannak forgalomban, amelyekkel a tü­netek lényegesen enyhíthetők, sót idővel meg is szüntethetők. Szeretnénk, ha szakértel­münkkel és a gyógyulás lehetőségével minél többen élnének. □ Hogyan működik ez a gyakorlatban? • Az urológiai osztály főorvosa, Sallai Zsolt segíti munkánkat, aki egyébként kör­levélben is megkereste a háziorvosokat, tá­mogató együttműködésüket kérve. Ám az érintettek közvetlenül bennünket is meg­kereshetnek a Semmelweis Kórház beteg­szolgálati irodájának 363-333/1023-as te­lefonszámán vagy az intézmény 1091-es mellékén. A hogyan továbbról - a szaksze­rű orvosi ellátásról, a megfelelő ápolási se­gédeszköz alkalmazásáról stb. - pedig a női illetve férfi pácienssel elbeszélgetve közö­sen döntünk. Szombaty Imréné: „A mai korszerű módszerekkel, esz­közökkel az inkontinenciában szenvedőknek sem kell felhagyniuk megszokott életmódjukkal" •MMKOtCI POKTRÍ A körzeti védőnő Sajóvámos (ÉM - SZA) - A nyírbátori gimná­ziumban tette le az érettségit, majd a szegedi védőnóképzőben folytatta tanulmányait. A kis­mamákat 1965-től látja el hasznos tanácsokkal Varga Lászlóné. Amikor megkapta a végzettségét igazoló ok­mányt, egy kis szabolcsi faluba, Penészlekre ke­rült, Férjhez ment, majd Miskolcra költöztek, ahol az egyik bölcsődében csoportvezető-gondo­zónőként tevékenykedett. Lassan 16 éve annak, hogy Sajóvámosra ke­rült, ahol éppen akkortájt üresedett meg a vé­dőnői állás. Kapott az alkalmon és családjával együtt - hátrahagyva a városi forgatagot - fa­lura költözött. Már sajóvámosi lakosként, 42 éve­sen végezte el az egészségügyi főiskola védőnői szakát. Nagy odaadással beszél munkájáról. így arról, hogy tanácsadást tart a kismamáknak, egyben felkészí­ti őket a szülésre, felkeresi őket otthonukban, a születésüktől egyéves korukig rendszeresen látogatja a kisbabákat is. Az óvodákban és az iskolákban szintén gyakran megfordul, ahol a gyerekek egészségügyi állapotát vizsgálja, s amikor az éppen aktuális, beadja a nebulók körében cseppet sem népszerű kötelező vé­dőoltásokat. Mivel körzeti védőnő, ezért Sajóvámoson kívül Sajósenye is hozzá­tartozik. Minden egyes szavából kiérzódik, szereti, amit csinál. Nagy örömmel tölti el, hogy elismerik a munkáját, ragaszkodnak személyéhez. Mint meséli, bár­merre is jár, már messziről köszönnek neki. Sokra tartja a feléje áradó bizal- mat, amire igyekszik munkájával rászolgálni. Magáról elárulja: imád főzni, ételeivel szinte mindig sikert arat félje | és fiai körében. Amikor éppen nem a tűzhely mellett serénykedik, kézimun­kázik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom