Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-12 / 109. szám
A HÉTVÉGE SPORTJA Az Eszak-Magyarország hétfői melléklete • 1997. Május 12. Eredmények - Tudósítások Kiesett a két magyar Nem sikerült a bravúr a csehországi Pardubicében megrendezett junior salakmotoros egyéni világbajnokság kvalifikációs versenyén. A 16 versenyző között a Borsod Volán salakmotorosai is rajthoz álltak. Szatmári László egyik futamában kedvező pozícióban bukott, ami sajnos azt jelentette, hogy elvesztette esélyét a továbbjutást jelentő első hat hely megszerzésére. A versenyt hazai és lengyel fölény jellemezte, hiszen a dobogóra két lengyel közé csak egy cseh versenyző tudta beverekedni magát. Szatmári László (képünkön) végül hét ponttal a nyolcadik-, Frecskó Sándor hat'ponttal a kilencedik helyen végzett. További részletek a tizenkettedik oldalon. Fotó: F. M. Fuxék a csúcson Rimaszombat (ÉM) - A Diósgyőri Birkózó Club fiatal versenyzői, szombaton Szlovákiában jártak, ahol egy rangos, meghívásos diák szabadfogású viadalon vettek részt. A 198 főt számláló mezőnyben a miskolciak remekül szerepeltek. A Repka Attila vezetésével kiutazott srácok szinte kivétel nélkül pontszerző helyen fejezték be a küzdelmeket, s ez a végelszámolásnál azt eredményezte, hogy a csapatversenyben a DBC - a Partizán és a Kassa mögött - a 3. helyen végzett. A diósgyőri eredmények: Diák, A korcsoport: 29 kg: 2. Fe- rencz Ádám; 31 kg: 1. Fux Roland, 3. Rajda Gergő; 33 kg: 2. Berdás Attila, 3. Ráduly Ádám, 5. Petro- vics Gábor; 35 kg: 1. Lipták János;, 40 kg: 5. Jedlenszky Gábor;, 52 kg: 3. Endrész Zsolt; 57 kg: Rajda Dávid; +60 kg: 3. Vancsó Viktor. Diák, B korcsoport: 73 kg: 1. Sánta Krisztián. Serdülő, B korcsoport: 83 kg: 2. Takács Ferenc. Új világcsúcs Puszan (MTI) - A dél-koreai Kelet-ázsiai Játékok első versenynapján megszületett az első világcsúcs. A női súlyemelők küzdelmében a kínai Jiang Yinsu (46 kg) 81.5 kilogrammot szakított. Ezzel a Guan Hong által 1995-ben fölállított 81 kg-os rekordot teljesítette túl. A mindössze 22 éves Jiang Yinsu lökésben csak 92.5 kg-ot ért el, ám ez is elegendő volt számára ahhoz, hogy aranyérmet szerezzen, hiszen összetettben 172.5 kg-ot emelt. Szekszárd-kupa Szekszárd (MTI) - A három napig tartó Szekszárd-kupa nemzetközi női kosárlabdatornán Magyarország a csehek mögött a második helyet szerezte meg. Killik László szövetségi kapitány: - A tornán megmutatkozott, hogy védekezésben nagyon gyengék vagyunk, a támadásban láttam már biztató jeleket. Az Európa-bajnokságra való felkészülési munka jó úton halad, remélem, semmilyen sérülés vágj' betegség nem jön közbe. Eredmények: Olaszország - Finnország 68:62 (39:35), Csehország - Magyarország 71:62 (35:36), Csehország - Olaszország 77:53 (42:27), Magyarország - Finnország 73:71 (41:33), Magyarország - Olaszország 81:74 (42:34), Csehország - Finnország 77:58 (44:29) A torna végeredménye: 1. Csehország 6 pont, 2. Magyarország 5, 3. Olaszország 4,4. Finnország 3. Tovább robog a vasutas szerelvény Női röplabda NB I: Angyalföldi DRC - Miskolci VSC 1:3 Bánhegyi Gábor Budapest (ÉM) - Már csak a csoport leggyengébb tagja, a Győri Dózsa foszthatja meg rájátszásbeli veretlenségétől a Miskolci VSC NB I-es női röplabdacsapatát, hiszen a miskolci lányok szombaton délelőtt a VaSas budapesti sportcsarnokában győzték le a sorozat kilencedik fordulójában 3:1 arányban az Angyalföldet. Angyalföldi DRC - Miskolci VSC 1:3 (-3, -11, 9, -3) Budapest, 100 néző. Vezette: Kovács G. Angyalföld: Villányi, Juhász Zs., Szentgróti, Juhász G., Mester, Bonczos. Csere: Kiss B., Kiss A., Jó- zsa. Edző: Kiss András. Miskolci VSC: Tóth Cs., BAZAN, PUSKÁS, Boldizsár, Pallós, Sike. Csere: Kaposvári, Dobos. Edző: Kőhalmi Richárd és Búza Attila. A találkozó elején Kovács vezetőbíró megkérte a kispadon ülő trénereket, a. lehetőségekhez képest segítsék a munkáját, hiszen a mérkőzésre kiírt másodbíró, Takács a kezdésig nem jelent meg a Folyondár utcában. Még nézőként sem, ahol pedig többek között helyet foglalt Rati- morszky Károly, az extraligás Vasas edzője is. Még fel sem ocsúdtak a hazaiak, máris 1:8 állt a táblán. A vendégek közül különösen Puskás volt elemében, akinek nemcsak a blokkjai voltak átlóhetetlenek, de ütései és ejtései rendre forgást vagy pontot értek. Egy kisebb állóháború után Tóth ütése, majd Bazan Bóhczösrá pérdítétt labdája ért pontot, amit Pallós fejelt meg egy ásszal (1:11). Ekkor Bonczos révén két hazai pont is besikeredett, de Puskás két sánccal visszaállította az eredeti rendet, majd a második játszmalabdát is ő értékesítette egy húzással. A második játszmában folytatódott a Puskás-parádé: ejtés, ütés, ejtés és egy ász. 0:6 után jött az első hazai pont, majd 3:11 után kezdték meg a szívós felzárkózást a hazaiak, amelyben elévülhetetlen érdemeket szerzett a Mester vezérelte hazai blokk. Hiába jöttek fel azonban 10:11-ig, a vendégek A miskolciak egyik legjobbja, Puskás (szemben) üt el Juhász G. (9) mellett. A hazai térfélen Mester (7) és juhász Zs. (4) figyel. Fotó: Vajda jános kihasználták azt, hogy a zömmel 5 méteren védekező angyalföldiek rendre üresen hagyták a közepet, így a blokk mögé ejtett és centerezett miskolci labdák ismét játszmalabdát értek. Ebben az időszakban az első szettben jól játszó balkezes Bonczos is egyre kedvetlenebbé vált, amihez nagymértékben hozzájárult, hogy a vasutas-blokkok legalább négyszer „betakarták” az ifiválogatott első ütőjének próbálkozásait. A játszmát végül Boldizsár fejezte be egy Kiss B.-re nyi- tott ásszal. A harmadik szett maratoni csatát hozott, hiszen a 15. percben 6:6- ot, a 22. percben 7:7-et mutatott az eredményjelző. 8:8-nál a bíró is úgy értékelte, szerepet kell játszania a játszma eldöntésében. Először három esetben is - ha vendégjátékos a háló közelében tartózkodott - bemutatta a hálóérintést, majd Ba- zannál fújt érthetetlenül tartott labdát (11:8). Ezután még Kiss A. nyitott kétszer ászt, majd egy rossz miskolci feladás zárta a 27 percig tartó szettet. A negyedik szettben 3:7 után a miskolci leányság hosszú hajrát nyitott. Bazan remek labdákat osztogatott, ha kellett, négy méterről is bevetődött (egy esetben majdnem fel is döntötte a bírói emelvényt), Puskás és Boldizsár meg szorgosan verte be a hazai térfélre a hihetetlenül gyengén védekező angyalföldiek mellett a labdát. Ebben a szettben szinte egy épkézláb támadást sem vezettek a hazaiak, hiszen a feladások zömmel a hármas vonal környékére sikeredtek. Ahhoz pedig nagyon jó fizikai adottságokkal és technikai képzettséggel megáldott játékosnak kell lenni a női mezőnyben, aki a hármason kívülről veszélyes ütést tud átzúdítani a másik térfélre. Mivel az angyalföldiek közül ilyen nem akadt, ezért a vendégek türelmesen adogathattak a potyalabdákkal. Az első mérkőzéslabdát Kiss B. értékesítette egy outtal. KISS András: - Nem értem, a lányok miért gondolják, hogy már befejeződött a bajnokság. Azt hittem, a múltkori miskolci vereségünk csak kisiklás volt, most már látom, a zöld-fehérek jó játéka nem a véletlen műve. KŐHALMI Richárd: - Nem tudtuk megismételni a Kaposvárott nyújtott játékot, de annyira nem is bánom. Schumacher diadala az esős versenyen Monaco (MTI) - A Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság idei ötödik futamát vasárnap délután rendezték meg , amelyet a Monacói Nagydíjért írtak ki. Az 55. Monacói Grand Prix-t Michael Schumacher, a Ferrari kétszeres világbajnok német pilótája nyerte. Az esős időben elkezdődött futamnak a német Heinz-Harald Frentzen vághatott neki az élről. A Williams-Renault pilótája azonban beragadt, ezért honfitársa, a kétszeres világbajnok Michael Schumacher azonnal az élre állt. A Ferrari kiválósága hamar elhúzott az őt követőktől. Mint később kiderült, ennek a ténynek nagjr jelentősége volt. A pilóták ugyanis az első körökben sorra csúsztak ki, csak azok maradtak versenyben, akik bordázott gumikkal álltak rajthoz. Hamar kiesett a McLaren-Mercedes, valamint a világbajnok brit Damon Hillt fölsorakoztató Arrows-Yama- ha két-két kocsija is. A legnagyobb gondot a pilótáknak az okozta, hogy a monacói pályán található alagútban száraz maradt az aszfalt. A fedett részen A Forma 1-es pilóta magányossága, avagy Schumacher, az esőmenő Monacóban nem talált olyan pilótára, aki meg tudta volna közelíteni a versenyen alaposan fölgyorsítottak a versenyzők, ám a kijáratnál ismét vizes pálya várta őket. Az alagút után azonban éles balkanyar következik, amely előtt nagy nehézséget okozott a lassítás. A két McLaren autó például itt „szállt el”. Ahogy telt az idő, úgj' fogytak a résztvevők. A világbajnok Willi- ams-Renault-k is kiestek. Michael Schumacher magabiztosan száguldott - már amennyire a zuhogó eső engedte - az élen. Csak az utolsó körök egyikében ijesztett rá szurkolóira, ugyanis a célegyenes utáni kanyarban elszámitotta magát, kis híján nekiment a korlátnak. Idejében eszmélt, lefékezett, majd visszatért a pályára. Innentől már semmi nem veszélyeztette diadalát. A versenyzők 62 kört tettek meg, a futamot a kétórás időhatár miatt intették le. A Monacói GP végeredménye: 1. Michael Schumacher (német, Ferrari) 2:00:05.654 óra (104.264 km/órás átlagsebesség), 2. Rubens Barrichello (brazil, Stewart-Ford) 53.306 mp hátrány, 3. Eddie Irvine (brit, Ferrari) 1:22.108 p hátrány, 4. Olivier Panis (francia, Prost-Mu- gen-Honda) 1:44.402 p h, 5. Mika Salo (finn, Tyrrell-Ford) 1 kör h, 6. Giancarlo Fisichella (olasz, Jordan- Peugeot) 1 kör h. A pontverseny állása: 1. M. Schumacher 24 pont, 2. Jacques Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 20,3. Irvine 14, 4. David Coulthard (brit), Frentzen (német), Häkkinen (finn) és Berger 10-10. Európai foci Hamburg (MTI) - A német labdarúgó Bundesliga I. osztályának 31. fordulójában: Karlsruher SC - Borussia Dortmund 1-1, FC St. Pauli - Borussia Mönchengladbach 1-3, VfL Bochum - VfB Stuttgart 2-1, Bayern München - SC Freiburg 0-0, Arminia Bielefeld - 1860 München 2-3, Schalke 04 - Fortuna Düsseldorf 0-1, MSV Duisburg - Hansa Rostock 0-1 Werder Bremen - Köln 3-2. Az élcsoport állása: 1. Bayern München 64 pont/31 mérkőzés, 2. Bayer Leverkusen 60/30, 3. VfB Stuttgart 58 A Bundesliga II. osztásának 29. fordulójában: VfB Oldenburg - 1. FC Kaiserslautern 0- 1, SV Waldhof Mannheim - VfB Leipzig 1- 1. Az élcsoport állása: 1. 1. FC Kaiserslautern 55 pont/28 mérkőzés, 2. Hertha BSC Berlin 52/28,3. VfL Wolfsburg 47/29. Sundermann (balra) és a müncheni Helmer csatája a Bayern München - Freiburg (0-0) találkozón Fotók: AP Párizs (MTI) - A Nice - 1952 és 1954 után - harmadik alkalommal nj'erte meg a francia labdarúgó-kupát, miután a párizsi Pare des Princes stadionban megrendezett döntőben 11-esekkel legyőzte a Guingampot. Nice - Guingamp 1-1 (1-0, 1-1), hosszabbítás után, 11-esekkel: 4-3. Gólszerzők: Salimi (21. p.), illetve Laspalles (77.) A Nice játékosát, Gomist (balra) próbálja meg elválasztani a labdától Horlaville a kupadöntőn Totozzon Ön is! 2000 forint felett: felezünk 20. hét Sor1 X 2 1. csapat 2. csapat i. Vác Csepel !. ZTE Videoton 3. Dortmund Bremen 4. Hamburg 1. FC Köln 5. Leverkusen St. Pauli t>. M.gladbach Bochum 7. Bologna Vicenza 8. Juventus Parma 9. Milan Lazio 10. Napoli Fiorentina II. Piacenza Cagliari 12. Roma Intemaz. 13. Sampdoria Udinese +1 mérkőzés Freiburg Bielefeld E Indexszám tipposzlop ára.. .......lÍL.db . 400..ft Miskolc (ÉM) — Az Észak-Magyarország szerkesztősége játékának e heti feladatát láthatják olvasóink. Játékosaink csak tippet adnak, azt mi fizetjük be, és amennyiben 2000 forint feletti a nyeremény, akkor felezünk. A kétezer forint alatti pénzek azokat az olvasókat illeti, akiknek beküldött tippjeit hétről hétre megjátsszuk. Minden héten öt olvasó tippsorát fizetjük be. Az indexszám 0 4 9. A fent látható szelvényen játékosainknak négj» kétesélyesből és kilenc fixből álló tippsort kell produkálniuk, azt címünkre (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.) legkésőbb péntekig eljuttatni. Szombati számunkban névvel és címmel közöljük a megjátszott tippeket.