Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-08 / 106. szám

2 ÉSZAKtMagyarország Országban - Világban 1997- MÁius 8., Csütörtök A 45-60 milliárdos hiány valós lehet Budapest (MTI) - Az év első három hónapjá­ban 15,6 milliárd forintra nőtt az Egészség- biztosítási Alap hiánya - jelentette be szer­dán újságírók előtt az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat alelnöke. Simsa Péter bírálta az egészségbiztosítási törvény tervezetét, mert az - az önkormányzat meglátása szerint — a jelenlegi ellátási szintet egy alacsonyabb ní­vón kívánja befagyasztani. Az utóbbi időben kormányzati tisztségviselők sora cáfolta az egészségbiztosító napokban közzétett számí­tását, amely szerint az év végére a 45-60 mil­liárd forintot is elérheti az Egészségbiztosítá­si Alap deficitje. Szerint is reális az a feltéte­lezés, hogy a hiány eléri ezt az összeget. Privatizációs vég Budapest (MTI) - A privatizációs célok nagyjából teljesültek, a folyamat a végéhez közeledik - hangoztatta Csiha Judit privati­zációs miniszter szerdán az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén. Az utóbbi hét-nyolc évben 16 milliárd dollár működötö­ké érkezett az országba, ebből öt-hatmilliárd a közvetlen privatizációból, a többi fejleszté­sek, tőkeemelések eredményeként. A kárpót- lásijegy-részvénycserék és az MRP révén mintegy 100 milliárd forint vagyon került bel­földi magánszemélyek tulajdonába. • GLATZ FERENCET, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnökét Magyarország egyik legkiemelkedőbb történészeként jellemezte Friedrich Scholz münsteri professzor szerdán, amikor a hamburgi Alfred Toepfer alapítvány nevében méltatta az idei év hét Herder-díja- sát. A Herder-díjat a közép- és kelet-európai kulturális, vagy tudományos élet hét kiemel­kedő képviselőjének ítélik oda. ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Csőmök Mariann, Filip Gabriella, Méhes László Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczln Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Bánhegyi Gábor (sport) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pl.: 351. Teletonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341 -611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501-Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411-425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162,411-276,341-611* Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés- ellenőrzés Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesftőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalvá­nyon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési dij egy hónapra 549 forint, negyedévre 1647 forint, fél évre 3294 forint, egy évre 6588 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 26 forint, a pénteki lapszám 29 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Infoim Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52)413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/305-305 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! A szegénységnek asszonyarca van A kormány a közeljövőben kidolgozza a nőpolitika alapelveit Budapest (ISB - TCS) - A nem­zet érdeke, hogy a nők megta­lálják helyüket a családban és a társadalomban - mondta Horn Gyula miniszterelnök a magyar nők helyzetéről az Or­szággyűlés Emberi jogi, Kisebb­ségi és Vallásügyi Bizottságá­nak nők jogaival foglalkozó al­bizottsága által tartott szerdai, parlamenti nyílt napon. A tanácskozást megnyitó Horn Gyula emlékeztetett rá, hogy Ma­gyarországon 300 000 édesanya ne­veli egyedül gyermekét. Rámuta­tott, hogy az államháztartási re­formmal együttjáró, megnövekedett terhek elsősorban a nőket sújtják. Főként nekik kell tudni elviselni a szociális problémák által keltett idegi feszültséget, s a csökkenő élet- színvonal miatti teher nagy része is rájuk hárul, ahogyan a miniszterel­nök fogalmazott: „a szegénységnek asszonyarca van”. A nőket érintő problémák a gazdaságban és a fog­lalkoztatásban gyökereznek, éppen ezért a nők társadalmi helyzetének alapvető megváltoztatására lenne szükség. Kijelentette: a kormány a közeljövőben kidolgozza a nőpoliti­ka legfontosabb alapelveit. A további előadók közül a nők jogaival foglalkozó albizottság veze­tője, Kristyánné Aknai Erzsébet azt tartotta fontosnak leszögezni, hogy a nők jogainak maradéktalan érvényesítése nélkül nincs demok­rácia, míg Kiss Péter munkaügyi miniszter a kormányzat épp ezen jogok érvényesítése érdekében ter­vezett lépéseiről számolt be. A mi­niszter elmondta, hogy az ügyek kezelésére várhatóan már május­ban tárcaközi bizottságot hívnak életre, pályázatot szándékoznak ki­írni civil szervezetek támogatásá­ra, konferenciasorozatot rendeznek a nőpolitikáról, emellett azt terve­zik, hogy ezentúl minden évben je­lentést adnak ki arról, hogyan ala­kult Magyarországon a nők helyze­te. Kiss Péter szerint hangsúlyt kell helyezni a foglalkoztatásban a speciális megoldásokra (pl. táv­munka), s képzési és átképzési programokat kell biztosítani a nők számára. A demokráciához hozzátartozik a nők jogainak érvényesítése - hangzott el a nőkről, de nem csak nőkkel rendezett fórumon Fotó: Nagy Gábor Új szabályokkal a balesetek ellen Budapest (MTI) - Tavaly 112 gá­zolás és ütközés történt közúti-vas­úti kereszteződésekben, amelyek következtében 46 ember vesztette életét. Ez a 1995-ös adatokhoz ké­pest növekvő tendenciát mutat. E folyamat megállítsa és visszafordí­tása érdekében hirdetett akciót az Országos Balesetmegelózési Bizott­ság (ÓBB) és a MÁV Rt. - hangzott el a szerdai kampánynyitó sajtótá­jékoztatón, a Nyugati pályaudva­ron. Gyurkovics Sándor, a közleke­dési minisztérium közigazgatási ál­lamtitkára, az ÓBB társelnöke a KRESZ tervezett szabálymódosítá­sairól beszélt. Elmondta: a változá­sok ebben a hónapban a kormány elé kerülnek, de csak a nyári fő­idény után, szeptember 15-től veze­tik be. A legfontosabb változások­kal a kerékpárosok biztonságát óv­ják. Az autóvezetőknek vezetés közben január elsejétől tilos lesz a mobiltelefonok kihangosító nélküli használata. Tervezik a bukósisak általános kötelezővé tételét a se­gédmotor-kerékpárosoknak. El­hangzott: a rendőrség a jövőben rendszeresen ellenőrzi a vasúti ke­reszteződéseket. A piros fényen át­haladó autóst akár 30 ezer forintra is megbüntethetik. Hágai bíróság: Tadic bűnös Az emberiesség elleni bűncselekményekben és kínzásokban bűnösnek ta­lálta a boszniai szerb Dusán Tadicot (képünkön őre mögött) a Boszniában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrehozott hágai Nemzetközi Törvényszék. A gyilkosság vádját ugyanakkor elvetette a háromtagú bírói tanács. A 41 éves Tadicot azzal vádolták, hogy 1992 májusa és decembe­re között fogolytáborokban, illetve etnikai tisztogatások során megölt 13 muzulmán vallású személyt és 18-at megkínzott. 1996. május 6-án indí­tották meg ellene a bírósági eljárást, amely egyben a hágai Nemzetközi Törvényszék első pere, s a II. világháborút követő nürnbergi és tokiói pe­rek óta az első, emberiség elleni bűnért kezdett per. ítélethirdetés július 1 -jén várható. Védője már bejelentette: fellebbezni fog. Fotó: AP Hiányzó közösségek Budapest (MTI) - A cél a külföldi adósságállomány ledolgozása, a fenntartható fejlődés feltételeinek a megteremtése, az infláció megállí­tása, valamint az egyensúly megőr­zése úgy hogy közben a modernizá­ciós deficitet is csökkentjük - mond­ta Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán Budapesten, a „Rendszer- változás és konszolidáció: változó értékek, érdekek és intézmények a századvégi magyar társadalomban” című tudományos ülésszak megnyi­tóján. Az államfő meglátása szerint Magyarországon a civil kezdemé­nyezések ereje nagyságrendekkel nagyobb, mint a többi posztszocia­lista országban, ám hiányoznak azok a kisemberi közösségek, ame­lyek kiépítéséhez az egyházak is hozzá tudnának járulni. Pluszpénz bér miatt Budapest (MTI) - 493 millió fo­rinttal kell megtoldani az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat idei költségvetését ahhoz, hogy a szolgálatnál dolgozók is megkaphassák a 17 százalékos fi­zetésemelést. A kormány úgy ter­vezte, hogy az összeget a rendsze­res gyermekvédelmi támogatás tar­talékaként előirányzott 4 milliárd forintból veszik el, s az ehhez szük­séges törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlés Szociális és Egész­ségügyi Bizottsága önálló indít­ványként terjeszti a Ház elé. A bi­zottság szerdai ülésén azonban töb­ben kifogásolták ezt az eljárást, ezért a testület a jövő hétre halasz­totta a döntést. _Egy Mondatban ___ • PORTUGÁLIA fenntartás nél­kül támogatja Magyarország csat­lakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz - hangzott el Kovács László külügyminiszter és portugál kollégája, Jaime Gama találkozó­ján. • AZ ÁPV RT. SIKERDÍJ- BOTRÁNYÁT vizsgáló parlamenti bizottság jelentése komoly valószí­nűséggel még a nyári szünet előtt a Ház elé kerül. • A NYUGDÍJ­KORHATÁR FELÜLVIZSGÁ­LATÁRA a Magyar Demokrata Fórum kerekasztal-megbeszélésre hívja az érdekvédelmi szervezetek képviselőit. #AZ INTEGRÁCIÓS stratégiai Munkacsoport - a Kül­ügyminisztérium közreműködésé­vel - várhatóan két héten belül nyilvánosságra hozza az EU-csatla- kozási kérdőívekre adott válaszok rövidített magyar nyelvű változa­tát. • A MEGYEI TERÜLET- FEJLESZTÉSI tanácsok rendel­kezésére az idén 13,2 milliárd fo­rint áll közvetlenül, ez jóval több, mint amennyi az elmúlt évben volt. Minden igaz, és persze az ellenkezője is Három órán át álltak a szorítóban a politikai show résztvevői Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) - Kedd este tel­jesen nyilvánvaló volt: a két kormánypárttal szemben erős szövetség kötésére képesek a kisgazdák és az ifjú demokra­ták. Az MSZP által Budapes­ten szervezett,/élévzáró poli­tikai show az ÉLTE Jogi Ka­rán” ugyanis Bauer Tamás (SZDSZ) és Lamperth Mónika (MSZP) egymást erősítette, s nem kis meglepetésre leg­alább ekkora volt az összhang Deutsch Tamás (Fidesz-MPP) és Bánk Attila (FKGP) között. Ez utóbbiban talán része volt an­nak is, hogy a kisgazdák az utolsó pillanatban változtattak. Eredeti­leg Homoki Jánost nevezték a „Négyen a szorítóban” című politi­kai show-ra, később azonban a jo­gi kérdésekben a kisgazdák egyre meghatározóbb egyéniségévé váló debreceni Bánk Attila szerepelte­tése került előtérbe. (Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Jogi Karának aulájában egyébként nem volt túl nagy az érdeklődés. Mindössze 60-70 hallgató volt kí­váncsi a mai politika négy megha­tározó erejének az „össze­csapására”. A szabaddemokratá­kat kivéve a pártok jogászokat küldtek a ringbe, egyedül Bauer Tamás volt közöttük közgazdász.) A kormánypárti képviselők vi­lágítottak rá a kisgazda iránymó­dosulásra. Mint mondták, Homoki János a közelmúltban azt nyilat­kozta, hogy a Független Kisgazda- párt kormányalakítás esetén azonnal elküldene 3000 embert a meghatározó pozíciókból. Az est során, amikor Deutsch Tamás azt a kérdést kapta, hogy hatalomra jutás esetén mit kezdenek a fiatal demokraták a kádári elittel, Bánk Attila is bekapcsolódott a válasz­adásba. Azt hangsúlyozta: a kulcs­kérdés, hogy mindenki lehetőséget kapjon a helyzetbe kerüléshez. Ä Fidesz alelnöke egyébként úgy keveredett ebbe a témába, hogy előtte hosszan fejtegette: az elmúlt három esztendő MSZP-SZDSZ-es országiás idején nem megnyíltak a pályák a kö­zéprétegek számára, hanem ép­pen teljesen lezárultak. Nem a rá­termettség, hozzáértés, szakérte­lem, hanem a kapcsolati tőke, az elvtársi jó viszony, a technokrata felkészültség volt a meghatározó, amikor a pozíciók osztogatására került sor. A felsőoktatásban is a kasztosodás jelei mutatkoznak. Bauer Tamás, a szabaddemokra­ták gazdasági programalkotója le­szögezte, hogy amit a két kor­mánypárt a programjában elkép­zelt - nagyrészt megvalósult. Mint mondta: az előző ciklusban súlyo­san megingott a gazdaság stabili­tása. A leszakadás veszélye fenye­gette az országot. Szerinte az ó három esztendejük lezárta azt a korszakot, amikor az ország egyik fele „kirúgja a másikat”. Ma már a politika árakról és bérekről szól. Lamperth Mónika a jellemző ellenzéki kritikákra próbált összefoglaló választ adni. Az MSZP parlamenti frakcióvezető­helyettese emlékeztetett, a vá­lasztások előtt a szocialistákkal kapcsolatban lebegtették a visszarendeződés veszélyét, be­széltek a privatizáció leállításáról, az ország elszigetelődéséről. „S lám, mindennek az ellenkezője történt” - mondta. Felelős, épel­méjű kormány nem hoz olyan döntéseket, ami rossz az ország­nak - hangsúlyozta. Kitért arra is, milyen borzasztó nehéz döntés volt a szocialista frakció számára, amikor a választási programban alanyi jogon ígért családi pótlékot csak egy főre jutó átlagjövedelem­összeghatárhoz kötötték. Szemé­lyesen számára ugyanilyen nehéz döntés volt, amikor egykori szere­tett pécsi nemzetközi jog-pro­fesszorát, Bruhács Jánost az MSZP frakció nem támogatta az alkotmánybírói pozícióba. Erre azt mondták az ellenzéki honatyák, hogy őket, s az országot nemigen izgatja, milyen hosszas vívódás után hozzák a - szerintük - rossz döntéseket. Bánk Attila hosszasan fejtegette, Bruhács Já­nos kigolyózása az alkotmánybí­rói székből nagyon etikátlan fel­rúgása volt egy megkötött egyez­ségnek. Előtte ugyanis Holló And­rást, ,a kormánypártok jelöltjét az ellenzék megszavazta, s ezt köve­tően a kormánypártok már fü­tyültek a megkötött alkura. A kormánypárti kettős persze azon­nal tiltakozott, mert szerintük nem is volt semmiféle alku. Az ütésváltások - közte egy- egy mélyütéssel - pedig tovább záporoztak. A legkevesebb, hogy országgyűlési képviselőink egy­más igazmondását kérdőjelezték meg sorra, legyen szó az agrár­helyzetről, alkotmánybíró válasz­tásról, Bokros csomagról, elitvál­tásról. Tulajdonképpen mindent hallottunk, s mindennek az ellen­kezőjét. Egy dologban azonban az összes jelenlévő ugyanarra a kö­vetkeztetésre juthatott: a válasz­tási kampány - akárki akármit mond - megkezdődött. 1 □

Next

/
Oldalképek
Tartalom