Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-08 / 106. szám

1997. Mátus 8., Csütörtök r~ ............zz: A Megyéből Jelentjük É SZAK-Magyarország 3 Együtt az EU felé Miskolc, Kassa (MTI) - Több évti­zedes előzmények és két éves ke­mény tárgyalások után Kobold Ta­más miskolci és Rudolf Schuster kassai főpolgármester szerdán Kassán aláírták a két város együtt­működési szerződését. Kobold Ta­más elmondta: a megállapodás leg­fontosabb eleme, hogy a két város az adott európai térségben nem versenytársként, hanem együttmű­ködő barátként próbálja a jövőjét megalapozni. Ez a gyakorlatban azt is jelenti majd, hogy az Európai Unió különböző pályázatain, együttműködési, fejlesztési prog­ramjaiban közösen kívánnak részt venni. Miskolc és Kassa közt erre már most is van példa, de szerződé­ses együttműködésben csak most deklarálják a közös szándékot. Az két város hagyományosan jó kap­csolatait széles körben tovább fej­lesztő szerződés egyebek közt azt is rögzíti, hogy a miskolci és a kassai cégek, vállalatok közti gazdasági együttműködést az önkormányza­tok erőteljesen segíteni kívánják, - azzal is, hogy a két ország jogsza­bályait, a két város rendeletéit köl­csönösen megismertetik a polgá­rokkal, hogy ezzel is teret nyissa­nak a kölcsönös befektetések előtt. Támogatják az önkormányzati és civil szervezetek, intézmények köz­ti együttműködést, ide sorolva a Miskolcon élő szlovákok és a kassai magyarok kulturális rendezvényei­nek támogatását. Népes születésnap Miskolc (ÉM) - Horváth Tibor pro­fesszor 70. születésnapja alkalmá­ból - aki 1984 és 1990 között töltöt­te be a Miskolci Egyetem Allam-és Jogtudományi Karának dékáni tisztét - tegnap számos kollégája, jelenlegi és volt diákja részvételével ünnepséget tartott az egyetem. A professzor életútját és munkásságát Györgyi Kálmán legfőbb ügyész is­mertette és méltatta. A jeles évfor­duló alkalmából Horváth pro­fesszornak a művelődési és közok­tatási miniszter a Magyar Felsőok­tatásért Emlékplakettet adomá­nyozta, amelyet az egyetem rekto­ra, Farkas Ottó adott át. A Bünte­tésvégrehajtás Ezüst Emlékplakett­jét Csóti András, a Büntetés-végre­hajtás országos parancsnokának helyettese nyújtotta át. Pálháza-Hajós döntő Budapest (ÉM) - Az 1996-97-es labdarúgó Samsung Magyar Kupa döntőjének visszavágóját június 11- én 19 órától játssza a Szőnyi úton a BVSC és az MTK együttese. A ta­lálkozó előtt megrendezik 34. Sza­bad Föld Kupa döntőjét is, amely­nek két finalistája két megyei I. osztályú csapat lesz. Az egyik me­gyénk reprezentánsa: a Pálháza, a másik a Bács-Kiskun megyei Hajós lesz. A meccs 16.30-kor kezdődik. Tenisz Miskolc (ÉM) - A miskolci Sárga Csikó Hotel mellett található te­nisztelep újra megnyitotta kapuit a nagyközönség számára, ahol két, jó minőségű salakos pálya várja a sportág kedvelőit. Diákoknak ked­vezményes teniszezés! lehetőség. Érdeklődni, illetve pályát foglalni a 46/303-522-es telefonszámon lehet. Háttal állt a halálnak Miskolc (ÉM) - Műszaki hiba mi­att nem tudta kikerülni - állítja a pótkocsis Liaz vezetője -, és így lökte az útszélén várakozó IFA-t teherautójával egy útépítőmunkás­ra tegnap a 27-es főúton. A Megyei Közútkezelő Kht. útépítői a 27-es főúton Szendrő Szalonna felé eső határában javították az útpadkát tegnap délben. IFA-juk az útszélén várakozott szemben a forgalommal. A munkások éppen mögötte dolgoz­tak, mikor a pótkocsis Liaz vezetője ki akarta kerülni az álló járművet. De a manőver közben nem tartott megfelelő oldaltávolságot, és első kereke beleakadt az IFA futómúvé- be. A veszélyt látva a munkások félre ugrottak, egyikük azonban háttal állt a közeledő teherautó­nak, így ő az IFA alatt lelte halálát. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Fogoly bajtársaíkra emlékeztek A szövetség határozata szerint: május 9, a hadifoglyok napja Közel 1 millió katona került hadifogságba. A túlélők közül számosán teg­nap a miskolci MAB-székházban emlékeztek bajtársaikra. Miskolc (ÉM - ND) - Emlékező ünnepséget rendezett tegnap a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szö­vetségének megyei szervezete a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában. Az ünnepség be- harangozója volt annak a szo­boravatásnak, amelyet a fővá­rosban tartanak holnap. Az országos szinten több mint tíz­ezer tagot számláló szövetség leg­utóbbi közgyűlésén kelt határozat szerint ezentúl május 9-e a hadi­foglyok napja. Május 7-én, a borso­di szervezet ezentúl évente megem­lékezik az elhunyt bajtársakról - jelentette ki üdvözlő beszédében Nyizsnyánszky Tibor, a Volt Hadi­foglyok Bajtársi Szövetségének me­gyei elnöke a miskolci ünnepségen. Káli Sándor, Miskolc alpolgár­mestere és egyben az ünnepség védnöke beszédében a hadifogság­gal kapcsolatos - nagyszüleitől, szüleitől hallott - közvetett emlé­keit mondta el, majd hozzátette: reméli, hogy minél nagyobb tiszte­let övezi majd azokat, akik vissza­tértek a táborokból. Az alpolgár­mester kitért arra is: a miskolci fi­atalok példásan felkészültek a nemrégiben rendezett várostörté­nelmi versenyre, ezzel is megmu­tatva, hogy nem feledkeznek el a gyökerekről. Az Avasi Gimnázium tanulói­nak műsora után, melyet magyar költők remekeiből állítottak össze, Ravasz István őrnagy, a Hadtörté­neti Intézet munkatársa tartott előadást ,A háború, és ami azután következett” címmel. A történész elmondta: a mintegy 1 núllió hadi­fogoly közül 300 ezret angolszász területen tartottak fogva, a többi 700 ezer fogoly pedig a volt Szovjet­unióban raboskodott. Az országos ünnepséget május 9-én tartják, melynek keretében a Budai Vár falai közt, a Hadtörténe­ti Intézet és Múzeum díszudvarán felavatják a Hadifogoly-emlékmű­vet. Ekkor lehetőség nyílik a múze­um „Hadifogoly-kiállításának” megtekintésére is. Vád alá kerülnek a környezetszennyezők Akár öt évet Is kiszabhatnak a friss jogszabály ellen vétőkre Miskolc (ÉM - GSL) - Nyolc na­pon belül ügyészség elé kerül az aggteleki környezetszeny- nyezők ügye. A Kazincbarcikai Vízmű Kft. és az aggteleki ön- kormányzat egy-egy vezetője ellen mintegy 250 tonna veszé­lyeshulladék jogellenes elhelye­zése címén folytatott eljárást a megyei rendőr-főkapitányság. Veszélyeshulladék jogellenes elhe­lyezése miatt a Kazincbarcikai Víz­mű Kft. ellen tavaly szeptember­ben tett feljelentést az Észak-ma­gyarországi Környezetvédelmi Fel­ügyelőség a megyei rendőr-főkapi­tányságon - ismertette az előzmé­nyeket a tegnapi tájékoztatón Er­délyi László alezredes, a gazdaság- védelmi osztály vezetője. Mint az­óta kiderült, nem csak a kft. egy vezetője ludas az Aggteleki Nemze­ti Park területén történt mintegy 250 tonnányi földdel kevert aszfalt lerakásában, hanem a település ön- kormányzatának azon vezetője is, aki a helyet kijelölte. A Büntető törvénykönyv 1996 augusztusától hatályos módosítása nyomán bűncselekménynek minő­sül, és egytől öt évig tcijedó szabad­ságvesztéssel sújtható a környezet ilyen mértékű veszélyeztetése. A megyei rendőr-fő-kapitányság nyolc napon belül ügyészségre adja az ügyet. A gyanúsítottak a jogszabály frissességére hivatkozva azzal vé­dekeznek, hogy nem tudták: tör­vénybe ütköző cselekményt követ­nek el a környezetszennyezéssel, valamint hogy a környezetkárosí­tás nem következett be, mivel a fel­ügyelőség felszólítására a Kazinc­barcikai Vízmű Kft. elszállította a veszélyes hulladék nagy részét. A környezetvédelmi felügyelő­ség az eredeti állapot helyreállítá­sát akarja elérni. Ézzel szemben a kft. arra hivatkozik, hogy a törme­lék-szállítást még a törvénymódo­sítás előtt elkezdték, így a tavaly augusztus közepe előtt az Aggtele­ki Nemzeti Park területére került anyag elszállítására nem kötelez­hetik őket, mivel odahordása nem ütközött még törvénybe. Mint Erdélyi alezredes elmond­ta, a törvény életbe lépése előtti cselekmény valóban nem értékel­hető büntetőjogilag. A helyzetet az is bonyolítja, hogy a törvénymódo­sítás viszonylagos frissessége miatt nincs még az esetre vonatkozó bíró­sági joggyakorlat. így az eljárás példaértékű lesz. Az FKGP egyedül készül a győzelemre Torgyán József: Mindent aiá kell vetni a gazdasági kérdéseknek Miskolc (ÉM - BAL) - „Elképzel­hetetlen, hogy ne nyerjünk” - jelentette ki a kisgazdapárt el­nöke tegnapi előadásán a Mis­kolci Egyetemen. Torgyán József, a Független Kis­gazdapárt vezetője a Citromfa elne­vezésű politikai műhely vitaestjé­nek vendégeként lépett fel, népes hallgatóság előtt. Negyedórás ké­séssel kezdődött előadásában meg­jelölte pártja aktuális feladatát: Fel kell készülnünk a választások meg­nyerésére, minthogy el sem tudom képzelni, hogy ne nyernénk. A kisgazda-elnök szerint gyöke­res változtatásra van szükség a po­litikában, tekintettel az iparban és a mezőgazdaságban fennálló álta­Torgyán József Fotó: Bujdos Tibor lános válsághelyzetre; erre irányu­ló elképzeléssel pedig csak ők áll­tak elő. Minden területet alá kell vetni a gazdasági kérdéseknek - folytatta, majd utalt arra: úgy ér­zik, a jelenlegi választási rendszer nem teszi lehetővé a szövetségben való gondolkodást. Bár mindjárt hozzátette: a jelenlegi kormánye­rőkkel egyébként sem terveznek semmiféle együttműködést. A miniszterelnök néhány héttel ezelőtti közel-keleti látogatását sem hagyta szó nélkül. „Nem irigyeljük Horn Gyulától, hogy Szingapúrban róla neveztek el egy orchideafajtát - mondta Torgyán József -, de sze­rintünk a valósághoz közelebb állt volna, ha mákvirágot neveznek el róla...” Szavait nevetés fogadta. Tanácsadói támasz az Ózdi Ipari Parknak Ózd (ÉM - BTGY) - A jövőben várhatóan felgyorsulnak az Óz­di Ipari Park (ÓIP) létrehozá­sával kapcsolatos munkálatok. Tegnap délelőtt ugyanis meg­alakult az a tanácsadó testület, amelynek az érdekegyeztetés, a befektetői szándékok koordi­nálása, a projekt megvalósítása előtt álló akadályok elhárítása, valamint a finanszírozás felté­teleinek közös előteremtése lesz az elsődleges feladata. A tanácsadó testület alakuló ülését követően az ózdi iparfejlesztés fel­gyorsításában érdekelt szervek, szervezetek ás intézmények vezetői sajtótájékoztatót tartottak. Kormos Imre, az ÓIP Kft. ügyvezető igazga­tója elmondta: a testület 14 alapító­tagja elfogadta az együttműködés alapelveit rögzítő megállapodást, és egyúttal megválasztotta a négy­tagú elnökséget, melyben a projek­tet finanszírozó cég, a Covent Rt. vezérigazgatója Bolyki János elnök mellett helyet kapott Strohmayer László, a város polgármestere, va­lamint az Ózd Térsége Munkaadói Érdekvédelmi és Szakmai Szolgál­tató Egyesülés elnöke Barta E. Gyula is. A koordinatív jelleggel működő testület előzetesen egyeztetett el­vek, es közösen kimunkált straté­gia alapján kíván fellépni azért, hogy mielőbb megszűnjön a va­gyonkezelési jog átadása körüli kö­télhúzás, a kormányzat a régiót mielőbb vállalkozói övezetté nyil­vánítsa. így ugyanis lehetőség lesz azon preferenciák elérésére, ame­lyek a projekt finanszírozásának, a befektetői kedv felkeltésének el­sődleges feltételét jelentik. Mind­ebben a Covent Rt. és az Ózdi Ipari Park meghatározó szerepet szán a város önkormányzatának. Ennek bizonyítéka az is, hogy az Rt. vezérigazgatója 1 millió forint értékű üzletrészt 1 forintos jelké­pes áron átadott a város polgár- mesterének. Vámos fegyelmi a kövesdi ügy miatt Miskolc (MTI) - Rozsnyai Géza alezredes to­vábbra is parancsnoka a Vám- és Pénzügyőr­ség Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves Megyei Parancsnokságának, mint ahogy helyettese, Kristó Ferenc őrnagy is helyén marad - kö­zölte szerdán Arnold Mihály altábornagy, a testület országos parancsnoka. Annyi igaz az ügyből - mondta -, hogy fegyelmi eljárás in­dult mind a parancsnok, mind pedig helyette­se ellen, sorsuk emiek végkimenetelétől függ. A két főtiszt szerdán reggel jelent meg az or­szágos parancsnok előtt, ott és akkor értesül­tek arról, hogy fegyelmit indítanak ellenük. A tábornok elmondta: munkatársai ellen jöve­déki ügyben érkezett közérdekű bejelentés, ezért indította meg szerdán a fegyelmi eljá­rást. Azt az információt - miszerint a bejelen­tés összefüggésben áll-e egy mezőkövesdi olaj­ügylettel melynek során 25 vagonnyi olaj vá­molása körül támadtak bonyodalmak (lásd: Észak-Magyarország, május 2., 3. oldal) - az országos parancsnok megerősítette, ám hoz­zátette: meg kell várni a fegyelmi vizsgálat le­zártát. Az ügyről a fegyelmit követően az or­szágos parancsnokság sajtótájékoztatót tart. Stadion-meccs: pályán a város Miskolc (ÉM - BAL) - Kiderült: az önkor­mányzat valóban tárgyalásokat kezde­ményezett a kohászattal, hogy biztosítsa az eladásra felkínált diósgyőri stadion és más közcélú intézmények jövőjét. Néhány héttel ezelőtt a képviselő-testület szo­cialista csoportja kezdeményezte, hogy a vá­ros ne hagyja „ebek harmincadjára”, azaz va­lamely központilag ellenőrizhetetlen, számon- kérhetetlen gazdasági vállalkozás kezére jut­ni a közérdekű célokat szolgáló létesítménye­ket - amint arról lapunk már többször beszá­molt. Kobold Tamás a közgyűlés előtt tett ígé­retet, hogy a városháza szerepvállalásáról az ingatlanok további fenntartásában tárgyalá­sokat kezdeményez a tulajdonos Diósgyőri Acélművekkel. Az elmúlt hetekben sem a pol­gármestertől, sem a kohászati cég vezetésétől nem sikerült megerősítést nyerni, hogy ezek az egyeztetések valóban megindultak volna. Az önkormányzat MSZP-frakciójának ve- zetóhelyettese, Szűcs Erika ugyanakkor kije­lentette: bíznak a polgármester ígéretében, nem „nyugtalankodnak” amiatt sem, hogy a múlt héten lejárt az ingatlanok eladására ki­írt pályázat beadási határideje. Mint mondta, legkésőbb a jövő hétig azonban mindenkép­pen beszámolót kérnek a városházától az ügy állásáról, a megtett intézkedésekről. Tárgyalások pedig valóban folynak a pol­gármester és a DAM képviselői között - is­merte el utóbb Kobold Tamás polgármester, aki úgy fogalmazott: „ki kell javítaniuk a hi­bát, amit az állam követett el”. Hogy az ön- kormányzat ebben a kérdésben pontosan mi­lyen álláspontot foglal el - azaz milyen konst­rukcióban képzeli a létesítmények további fenntartásának finanszírozását -, arról a vá­rosháza vezetője nem kívánt részleteket el­árulni, miként a néhány hete megkezdett egyeztetések jelenlegi állásáról sem. Az ügy megnyugtató lezárásának lehetséges határ­idejére utalva is csak annyit mondott: „hetek, hónapok, vagy esetleg évek kérdése, az elen­gedhetetlen állami szerepvállalástól fiiggően”. 21 százalékos szabálytalanság Miskolc (ÉM - ND) - Több mint 1200 jár­művet - főleg tehergépkocsikat - ellen­őriztek az elmúlt két napban a Megyei Közlekedési Felügyelet, a rendőrség és több érdekvédelmi szervezet tagjai azon április közepétől tartó országos akció ke­retében, amelyet a Közlekedési, Hírköz­lési és Vízügyi Minisztérium szervezett. A térségünket érintő kétnapos akcióban He­ves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Budapest is segítette a borsodiakat — mondta Görömbölyi Zsolt, a Megyei Közleke­dési Felügyelet igazgatója, aki sikeresnek mi­nősítette az akciót. Elmondta: az ellenőrzés célja az engedély nélküli fuvarozás, és az úgy­nevezett „cabotage” forgalom (a külföldi illető­ségű fuvarosok kizárólag Magyarországon be­lüli áruszállításának) kiszűrése, a bel- és kül­földi árufuvarozók tevékenységének kivizsgá­lása volt. Az akciót 7 rendőr is segítette, így el­lenőrizték a íuvarrakományokat, a forgalmi- és az árufuvarozási engedélyeket, és műszaki szempontból is megvizsgálták a járműveket. Mint megtudtuk, az 1216 ellenőrzött jármű közül 259 esetben valamilyen szabálytalan­sággal találkoztak az ellenőrök. Ez a megvizs­gált fuvarozok 21 százalékát jelentette. Enge­dély nélküli fuvarozás miatt 6 esetben, egy esetben pedig szabálytalan nemzetközi fuva­rozás miatt kellett rendőri feljelentéssel élni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom