Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-24 / 119. szám
Műhely Az új számozás alapján Szabó Lőrinc szülőháza a Vörösmarty utca 49. számú házzal azonosítható. A házat 1978-ban bontották le, helyén paneltornyok állnak. II. oldal ÉM-riport Bizonytalan a megye legeredményesebb gimnáziumának jövője. Ez megalapozatlan feltételezésekre adhat okot, de kikényszerítheti a kompromisszumot is. III. oldal ÉM-gyermeknap En olyan felnőtt leszek, hogy’ meghódítom a világot. Mindent felfedezek. És segítek az állatokon. Segítek a vakokon, a szegényeken és a nyomorékokon. VII. oldal I Minden egész. Bujdos Attila A gyerekekről akartam írni: jobb-e nekik ma, mint a tegnapiaknak volt. Akiket megkérdeztem, azt mondták: csak a maguk nevében beszélhetnek. Nekik momentán jó, de hogy régen milyen volt gyereknek lenni, arról fogalmuk sincs. Mondhatnám: butaság volt a kérdés. Vagy mégsem - a felnőtteknek kész a válaszuk rá: a mai gyerekeknek rosszabb, mint nekik volt. Ez a kijelentés a következő logikai rendszerbe illeszthető. A mostanság felcseperedő korosztályok számára hihetetlenül kitágult a világ, az ő lehetőségeiket egy lapon sem lehet említeni a mi lehetőségeinkkel. Mi egy unalmas korszakban politikai és erkölcsi tiltások közepette nőttünk fel, amikor kérdezni ugyan szabad volt, de az ember nem lehetett biztos benne, hogy választ is kap majd. A mi gyerekkorunk szépsége az egyszerűségében rejlett, az átláthatóságában, az átélhetőségében. Ezzel szemben a ma: izgalmas kor, amikor senki sem szelektálhat a kérdések között, vagy szelektálhat, de semmi értelme: a válaszok bárhonnan beszerezhetőek, nincsenek - politikai értelemben legalábbis nincsenek - tiltások se már. A korlátlan lehetőségek azonban a végletekig fokozzák az elidegenedettség érzését. Ma már nincsenek hősök, nincsenek barátságok, nincsenek érzelmek, nincsenek a hangyák nyüzsgését, az erekben sodródó fűszálak mozgását: a különös formájú felhők vonulását figyelő gyerekek. Ma már csak követelmények vannak és teljesítmények, és kényszerek, hogy bizonyítani kell, hogy eredményt kell elérni, sikert, mert semmi és senki más nem érdekes. És ez annyira rossz, hogy senkit sem kárpótolhat ezért, ha sztereóban adják a Csillagok háborúját, vagy ha tele a kirakat Legóval. Megmondom, kivel van bajom. A felnőttekkel. Mert a világ nem olyan, amilyennek látják. Hanem olyan - is. Ez akkora különbség, amit amúgy valóban igen nehéz megemészteni. Mást ne mondjak: a kedvenc énekesemnek se sikerül. Az új lemezén arról énekel, hogy milyennek látja a mai időket egy mai polgár. Kék páviánokról énekel, meg zöld rinocéroszokról, amikor a politikusok nyomulását hozza szóba. Nekem meg erről az jut az eszembe, hogy ezt az énekest pont azért lehetett szeretni a körmönfont beszédű világban, mert ha virágnyelven énekelt is, mindenki pontosan tudhatta, hogy miről szól - a mi szívünkből is - az a dal. Most mivégre a képes beszedi Hiszen lehet szabadon szájal- ni. Igaz, az azzal a kockázattal jár, hogy nem mindenki azonosul az ember álláspontjával, lesz majd olyan is, aki azt mondja: nahát, szépen vagyunk, ez is odaadta magát ezeknek vagy azoknak, aprópénzre váltja az elveit. Vagy valami más ehhez hasonlót. Ehhez képest a kék páviánozás, meg a zöld rinocéro- szozás mellébeszélés. Olyan, mintha tudomást se vennénk a világ változásáról. Új idők, más idők. Nem biztos, hogy maradéktalanul jók a régi technikák, nem biztos, hogy jó irányt mutatnak a régi erkölcsök. Minden egész eltörött... Azt állítja egy fiatal művész, hogy ők már ebben a tudatban nőttek fel. Az ő generációja már nem lát egészeket, csak a szilánkokat formázgatja, hátha mutat valami értelmeset, értelmezhetőt a kaleidoszkóp. Voltaképpen mindenki ezt csinálja. Mert azt is hallani, igen régen volt, amikor minden egész eltörött. A darabok pedig - jóllehet szétszóródtak - nem vesztek el. Lehet rakosgatni bátran. Kinek mi jön ki belőle. És ha lehet felelőssége egy felnőttnek, az talán éppen az lehet, hogy miként segíti ebben a kirakós játékban a gyerekét. Aligha lehet jó stratégia, ha arra tanítgatja: a világ nyomorult, taposnia kell annak, aki ötről a hatra akar jutni. Mint ahogy az sem jó tanítás, ha ennek ellentétjeként azt rágja: csak a hagyományos értékek az irányt mutatóak, szeress, szenvedj, remélj. Az egyik olyan hideg, a másik annyira elveszi a kedvet az élet tevőleges birtokbavételétől. Mert az igazságok sokféleségét rejtheti a kettő közötti átmenet. A szép és igaz életet, magát. A hét embere Selmeczi Iván aki „örökölte” a volánt Nyár, víz, lendület Fotó: AP Szalóczi Katalin Az idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját a Miskolc Városi Közlekedési Rt. Hétfőn felavatják a cégzászlót, kiállítás nyílik, június 2-ára könyvalakban is megjelenik a múlt, a színházban rendezendő centenáriumi ünnepségen már a 100 év történetét megörökítő filmet is bemutatják. Közben pedig járnak a buszok, villamosok: viszik tovább a tradíciókat. A helyi autóbusz- és villamoshálózatot üzemeltető cégnél nem ritkaság, hogy egy család több tagja is innen kapja, kapta kenyerét. Ilyen a most harmincegy éves Selmeczi Iván famíliája is.- Most nyolcadik éve ülök a kék buszok volánjai mellett. Az édesanyám 1959-től dolgozik itt, az idén megy nyugdíjba, ’72-től ő az igazgatói titkárnő. De már az ő szülei is a közlekedési vállalatnál dolgoztak. Anyai nagyapám itteni tizenöt évét villamoskalauzként kezdte, majd villamosvezetőként folytatta, később - még születésem előtti korai haláláig - elszámoltató pénztáros volt. Anyai nagymamámat megözvegyülése után vették fel a céghez, ő tizenhat esztendőt húzott itt le, kezdetben raktári se- gédmunkásként, majd az áramátalakítóban segédelektri- kusként. Az ő bátyja pedig 1940-től 1960-ig volt villamosvezető. Ezek alapján, már szinte sejtem, hogy Selmeczi Iván gyerekkorától buszvezető szeretett volna lenni.- Úgy is van. Jóllehet az apai nagyapám elégszer próbált lebeszélni róla, mondván, mire én felnövök, addigra már nem buszon, hanem helikopteren közlekedenek majd az emberek. De én változatlan lelkesedéssel nyomakodtam előre az Ikarus 620-ason, hogy a sofőr bácsi mögötti deszkán térdepelve leshessem minden mozdulatát. Emlékei között kutatva egyszer csak felidézi: egy alkalommal, még kissrácként, egészen közelről is sikerült „tanulmányoznia” kedvenc járművét. A piacról jöttek a nagymamával, amikor a vezető olyat fékezett, hogy ő hasra esett, és elnyúlt az ülések között. Beszélgetésünk során kiderül, nem nyílegyenes pályán jutott a buszkormány mögé. Előbb „igazi” szakmát kellett szereznie. Autószerelőnek nem jutott be, így háztartásigép-szerelő lett. A GELKA-nál dolgozott, majd egy ipari hűtős céghez került, de oda már gépkocsivezetőnek, minthogy időközben a honvédségnél megszerezte a jogosítványt. Előbb kisteherautót, majd mikrobuszt vezetett. Innen az ÉPFU-hoz ment át, ahol már komoly teherautót bíztak rá. Három hónap után - mikor sikerült megszereznie a pályaalkalmasságit -jelentkezett az MVK Rt. elődjénél. Beiskolázták az ATI-hoz, s letette a csuklósbuszhoz szükséges vizsgát is.- Kedvenc járatom eddig a 101-es volt, de most, hogy lerövidült, és olyan sok helyen meg szeretnék feljutni a buszra. De van olyan utas is, aki élete minden keservet, ránk, vezetőkre zúdítja, indokolatlanul. Kérem, meséljen el egy esetet.- Pár napja történt, a 101/B-sen teljesítettem szolgálatot, s megvártam egy távolról a megálló felé futó asz- szonyt. Miután felszállt, nekem esett: sosem várják be a 101/B-s sofőrjei, hogy át tudjon szállni a 3-asról. Pedig őt otthon három gyerek várja, és a férje is munkanélküli... Érdekel, milyen különös cselekkel igyekeznek az utasok kijátszani a vezetők éberségét.- Most, májusban a márciusi szelvénnyel próbálkoztak már többen is, úgy, hogy csak a hónap két első betűje látszik ki az ujjuk alól. A közelmúltban egy 1991-ben érvényesített diákigazolvánnyal akart valaki utazni, de olyan is akadt már, hogy a diákigazolvány 1918-as tűzoltópecséttel volt „hitelesítve”. Egyszer Selmeczi Ivánt is elkapták az ellenőrök, igaz gyerekkorában. Azt hívén, hogy az édesanyja után járó ingyenbérlete minden járatra jó, felszállt a „ZS” jelű buszra. Az ellenőr világosította fel, hogy tévedett. Kellemetlen élményként maradt meg benne, hogy nem tekintettek el a büntetéstől. Különösen, hogy hiába telefonált az édesanyjának, „intézze el” a dolgot, ő nem vetett be semmiféle protekciót. Kifizette a 200 forintot, majd levonta a fia zsebpénzéből. „Nagy pénz volt az nekem akkor” - emlegeti még mindig bosszankodva. kell állni, már kevésbé vonz. Szeretem a változatosságot, így jobb is számomra, hogy mindig más vonalon vagyok. Ezért nem vonzott példáid soha a villamos, mert annak nagyon is kötött a pályája. No meg az zörög, csörög és hideg. Csak egy nappal korábban, délben tudja meg, hogy másnap hol teljesít szolgálatot, és milyen beosztásban. Beszélgetésünk napján hajnali 3 óra 40- től dolgozott háromnegyed 9-ig, aztán 12 óra 20-tól folytatta délután 4-ig. Elárulja: nem minden mostanában bevezetett változást talál jónak, de a szolgálati előírást akkor is be kell tartania. O például az első ajtón való felszállás és ellenőrzés helyett inkább a hagyományos jegyellenőrök számát növelte volna.- Ingerültebbek lettek az utasok, és gyakran meg is értem őket. Különösen, amikor saját bőrömön érzékelem a kényelmetlenséget, például amikor a két kisgyermekemmel
