Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-24 / 119. szám

II ÉM-ftétvége

Műhely

Május 24., Szombat

Szabó Lőrinc miskolci szobrai

(Irodalmi emlékhelyek Abaújban, Borsodban, Gömörben és Zemplénben 35.)

Porkoláb Tibor

Miskolc: Szabó Lőrinc szülővárosa is. „A szülőhely - írja a költő monográ- fusa, Kabdebó Lóránt - szinte mindenki számára egy életen át tájékozódási pont. Szabó Lőrinc azonban nem tud mit kezdeni szülővárosával.” Egy rádiós riportjában például így foglalja össze a városhoz való viszonyát a költő: „Miskolc városát én csak egészen korai gyerekszemmel tudom látni. Ott születtem, de minden fontos élményem másutt zajlott le. [...] A megszületés ténye azonban mégsem semmiség, a magyar városok közt mégiscsak Miskolc a szülőanyám. Í...J Miskolctól tulajdonképpen csak azért szakadtam el, mert apám mozdonyvezető volt, a MÁV igazgatósága pedig akkor is sűrűn átáthelyezte a vasutasait”. A szülőváros a költő Tücsökzene című „lírai életregényében” is csupán emléktöredékekben jelenik meg. A Miskolcra vonatkozó (szórványos) önreflexív írói megnyilatkozások mindenesetre néhány életrajzi ténnyel is alátámaszthatók. Idősebb G. Szabó Lőrinc 1894 júniusában érkezett Miskolcra, ahol mozdonyvezetőként dolgozott. Itt ismerte meg Panyiczky Ilonát, akit 1897. február 12-én el is jegyzett. Lőrinc fiuk 1900. március 31-én látta meg a napvilágot abban az Újvilág utcai házban, amelyet - ugyancsak a Tücsökzene versmagyarázataiban - így idéz fel a költő: „a ház [...] valami vasúti telep volt és úgy rémlik, hogy anyám az Újvilág utcát emlegette, mint szülőutcámat. [...] A mi lakásunk kis ház lehetett, kapujára, gangjára, kertjére emlékszem, továbbá két szobára és az udvaron a fáskamrára stb”. A ház azonosítására 1960-ban Maijalaki Kiss Lajos tett kísérletet, és kutatásainak eredményét közzé is tette a Borsodi Szemle című folyóiratban: „születésének 60. évfordulója alkalmából ismét fölmerült az a gondolat, hogy a jeles költőnek és kiváló műfordítónak szülőházát emléktáblával kellene megjelölni. A sikertelen keresés lázában döbbentünk rá, hogy alig fél évszázad távolából sem tudjuk megmondani, melyik is az az Újvilág utca 23’ számú ház, amelyet pedig az anyakönyvi bejegyzés ilyen pontosan megjelöl. [...] az utca fél évszázad alatt négyszer változtatott nevet. Előbb Alsó Gordon, azután Újvilág utca, majd Vadnay Károly utca, Vörösmarty utca lett belőle. Ráadásul a házszám szintén változott. [...] Pedig megvan a telek és rajta áll maga a kopott ház is. [...] a térképen, illetőleg a telekrajzon ábrázolt akkori Újvilág u. 23. sz. ház és a mai Vörösmarty utca 55. számú épület teljesen azonos. [...] Ebben az utcára 8 ablakkal

Szabó Lőrinc szobra az Avason

néző házban pillantotta meg Szabó Lőrinc a napvilágot”. A cikk megjelenésének idején az utcát átszámozták. Az új számozás alapján Szabó Lőrinc szülőháza a Vörösmarty utca 49. számú házzal azonosítható. A házat végül 1978-ban bontották le, helyén a Vörösmarty- (Belvárosi;) lakótelep paneltomyai állnak. Az Újvilág utcából hamarosan a Margit utca 6. számú házba, majd Balassagyarmatra költözött a sokat vándorló vasutascsalád. 1905-ben térhettek vissza Miskolcra (feltehetően a Bethlen Gábor utcában laktak, és Lőrinc 1907 végéig a Zöldfa utcai iskolába járt), aztán ismét Balassagyarmat, végül Debrecen következett.

Szülővárosába már ismert költőként látogatott el újra Szabó Lőrinc: 1933-ban a lillafüredi, 1936-ban a miskolci íróhét résztvevői között olvasható a neve. Első (és egyben utolsó) miskolci szerzői estjét pedig éppen 1956. október 23-án rendezték meg (Illyés Gyula és Csorba Zoltán közreműködésével) a Kossuth utcai szak- szervezeti székházban. A (meglehetősen ellentmondásos és változó intenzitású) miskolci Szabó Lőrinc-kultusz kezdetei éppen e nevezetes szerzői est előkészítésének idejére tehetőek. A Szabó Lőrinc-emlékjelek állítására irányuló erőfeszítések azonban még a költő születésének 70. évfordulójára sem hoztak eredményt. A Napjaink című miskolci irodalmi folyóirat szerkesztői és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság miskolci vándorgyűlésének résztvevői hiába javasolták a lebontásra ítélt szülőház megmentését és emléktáblával való megjelölését, a kezdeményezés kudarcba fulladt.

Mivel a szülőház a 80. évfordulót már nem érhette meg, „Miskolc nagy költőjét” köztéri szoborral kívánta

kompenzálni a város. Borsos Miklós Szabó Lőrinc-portréját 1980. augusztus 7-én leplezték le a Miskolci Galéria és a költő nevét viselő Városi Könyvtár „Szabó Lőrinc-kertnek” nevezett udvarában (Déryné u. 5.). Az utóbbi évek nagyszabású színházrekonstrukciós munkálatainak köszönhetően a „Szabó Lőrinc-kertet” felszámolták, és — a szoborral együtt - a Déryné utcai könyvtárnak és galériának is költöznie kellett. A bronzból készült Szabó Lórinc-fejet 1995-ben a Városi Könyvtár új épületének udvarán (Mindszenti tér 2.) helyezték el. A szobor talapzatának felirata: SZABÓ LŐRINC /1900-1957.

Szabó Lőrinc második miskolci szobrát 1988. március 28-án leplezték le az Avasi Gimnázium (Klapka u. 2) előtti téren. Varga Imre alkotása azért került a sokak által kárhoztatott lakótelepi környezetbe, mert a gimnázium - a tervek szerint - a költő nevét vette volna fel. A névadási ceremónia ugyan elmaradt, ám a szobrot látványos ünnepség keretében adták át a tanintézet diákjainak és az avasi lakótelep polgárainak. A szoboravató egyik szónoka, Kabdebó Lóránt szerint az Egy téli bodzabokorhoz című költemény jegyében fogant mű bronzból és acélból idézi meg „a természet megújuló rendjét” és „a lét és nemlét határán meditálva a megalkotottság gyönyörét és az elmúlás fájdalmát”. A gimnázium bejáratánál két emléktábla is őrzi a költő emlékét. Az egyiken az ihlető vers első és utolsó strófáját, valamint a szoborra vonatkozó alapinformációkat olvashatjuk: EGY TELI BODZABOKORHOZ / LEVETKEZTÉL, SZEGÉNY BOKOR! / EGY HOSSZÚHOSSZÚ EVEN AT / LÁTTÁM, HOGY SZÖVÖD, ALAKÍTOD / ZÖLDLEVELES SELYEMRUHÁD, / SOKSZOR LÁTTAM, HOGY PIPE- REZTED, / HOGY SZAGOSÍTOTTAD MAGAD / ÉS TÜNDÉR TITKOKAT SEJTETTEM / SZÁZRÉTÜ ROKOLYÁD ALATT. / NEM MAGADRÓL, RÓLAM. MESÉLTÉL, / ZÖRGŐ, FEKETE INTELEM! / VÁZ VAGYOK ÉN IS, VETKEZŐ VÁZ, / AZ ÉLETEMET VETKEZEM, / NYARAMAT, MELY A MÚLTAT NÉZI / ÉS NEM ISMERI MEG MAGÁT: / A MEGVÉNÜLT ÉV ERDEJÉBEN / A NAP KIHÚNYÓ PARAZSÁT. / AZ ISKOLA ELŐTT ÁLLÓ SZOBOR VARGA IMRE ALKOTÁSA. A MŰVÉSZT SZABÓ LŐRINC / EGY TÉLI BODZABOKORHOZ CÍMŰ VERSE (1938) IHLETTE. A másik tábla az Avasi Gimnázium tiszteletét demonstrálja: („HANGOM ESTI / TÜCSÖK DALÁBAN ŐRZI BÁNATOM / S ÖRÖK LELKEM...” / (SZÉLCSEND, 1922) / SZABÓ LŐRINC / (1900-1957) / MISKOLC VÁROS SZÜLÖTTE / KÖLTŐ, MŰFORDÍTÓ. / EME EMLÉKTÁBLÁT SZABÓ LŐRINC EMLÉKÉRE ÁLLÍTOTTA AZ / AVASI GIMNÁZIUM FENNÁLLÁSÁNAK NEGYEDIK ÉVÉBEN. Sajnos a tábla torzó maradt: máig hiányzik róla a költőt ábrázoló plakett vagy relief.

Ha gimnáziumot nem is, de általános iskolát mégiscsak elneveztek Miskolcon Szabó Lőrincről. A lebontott szülőház közelében álló 7. Számú Általános Iskola (Vörösmarty M. u. 76.) 1992. március 31-én vette fel a költő nevét. A névadó ünnepség keretében leplezték le Szanyi Péter Szabó Lőrinc-domborművét az iskola főbejáratánál.

Borsos Miklós Szabó Lőrinc-portréja

Fotók: Bujdos Tibor

Szabó Lőrinc

Ima

a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek, szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rútok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok., szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, Ügetek, szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út. vezesd okosan a lányt, a fiút

Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő. légy párna a fejük, alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd őket, csillagos éjszaka

Tanítsd, melengesd te is. drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind. élő és halott anyagok, tanítsátok, őket, felhők, sasok.

vad villámok., jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk., hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom. De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek!

Mindenütt

ott vagy

Mindenütt ott vagy, ahol valaha tudtalak, láttalak. szerettelek: út, orom, erdő veled integet, falu és város, nappal s éjszaka folyton idéz, őszi hegy s tél hava, vízpart s vonatfütty,

s mindben ott remeg az első vágy s a tartó őrület huszonöt kigyúlt tavasza, nyara. Mindenütt megvagy: mint virágözön borítod életemet, friss öröm. frissítő ifjúságom, gyönyöröm: mindén mindenütt veled ostromol de mindig feljajdul a halk sikoly: e sok Mindenütt mindenütt Sehol!

A gyanú megmérgezi az éle- /1 tünket. A későbbiekben JL JLKosztolányi publicisztikájának súlyos sorait idézem majd, de előbb a gyanútlanság- ról. Mert míg a játékos ösztön velünk született készség, a félelem-reflexek nem az öröklött, hanem a szerzett, a megtanult képességek közé tartoznak. Úgy tapasztaltam, hogy - kellő kondíciók közepette - tompulhatnak feltételes reflexeink. A hajdani hadifogoly ma már nem süllyeszti zsebébe az asztalon hagyott kenyérdarabot, mint ahogyan mi se halkítjuk le hangunkat, ha politikai viccet mesélünk. És ahogyan csökken a félelem, úgy jut egyre nagyobb szerephez a játék az ember életében. Vagy ha nem is igazi játék, legalább valamiféle játékhoz hasonló pótcselekvés. M. meg én (persze más-más időszakban és körülmények között) elég sokat féltünk; talán azért is szerettünk játszani.

Mindig, minden papírkereskedés, írószerbolt előtt megálltunk. A többiek nevettek rajtunk; elnéző, lesajnáló, megbocsátó, vagy cinikus nevetéssel. Hogyisne, két öreg szivar - már nemcsak nagyapakorban, de gyakorló nagyapaként - bámulja a tollakat, színes ceruzákat, fluoreszkáló festékkel töltött szövegkiemelőket, de főleg a jegyzettömböket, noteszeket, telefonregisztereket, határidő naplókat, mappákat, s mit tudom

én... Mindent megvettünk, amire futotta, s azonnal kipróbáltuk, használtuk, működtettük. Komolyan vettem hát mikor Miklós (miért ne oldanám fel most már ezt az M. betűt) szóval, mikor Miklós azt kérte, hogy hozzak neki a. kapcsos füzetébe néhány tömb betétet Csehszlovákiából. A méretet, cikkszámot nem kellett kérdezni- ezt már eleve felírta a barátom. Egy bizonyos Vlodska 125- ös szabványról volt szó - amit soha nem felejtek el. Nagyon olcsó, nagyon jó minőségű áru volt - a kértnél többet is vettem belőle, talán még Kassán. A lapot azonban Podolinban, vagy másutt adtam fel a következő szöveggel: „Jelentem, hogy a Vlodska-akciót sikerrel végrehajtottam. ”

Itthon M. örült a kapcsos tömbjébe pontosan illő betéteknek, de „szellemes” lapom egy szóval sem említette. Nem is említhette, mert az csak hónapok múltán érkezett meg; a „feltárás”, átvilágítás, kódolási kísérletek satöbbi jól látható nyomaival. Röhögtünk. Bár, eléggé erőltetettem A dolog nem tűnt veszélyesnek, de azért bántott, hogy gyanúba kevertem barátomat.- Te aztán jó sok munkát adtál az állambiztonságiaknak - így M. -, de akkor már nem nevetett. Eszébe jutott rendőrségi múltja, s mindaz, ami miatt nem maradhatott a testület kötelékében.

Barátomat egykoron - nem olyan sokkal a fordulat éve után - kellemetlenül érintette az elbocsátás. Főleg egzisztenciálisan, de szerette a bűnüldözés, nyomozás, bizonyítás izgalmas munkáját is. S meg kell adni:

Gyarmati Béla

regénybőLtudjuk, hogy miként megy ez... Ami azonban barátomat is meglepte egykoron: sok önkéntes anyagát találta a dossziéban. Ezek a hölgyek és urak (a nők többen voltak) szolgálatot akartak tenni a politiSzószólóban

volt hozzá fantáziája, intellektusa. De hát már felfüggesztették. Tétlenül lődörgött a rendőrségi labirintusban, mígnem egy tömött dossziét mégis a kezébe nyomtak: rendszerezze, katalogizálja - tárja fel - a benne lévő anyagokat. M. a kályha felé indult az iratcsomóval... Aztán mégis belenézett a mappába, s egy egész héten át ki sem bújt az iratok közül. A felületes főnök véletlenül a kapitányság ügynöki állományának iratanyagát adta a kezébe.

Harminc esztendővel később, így nyerhettem én betekintést egy diktatórikus rendszer mechanizmusába, mely a „forté- lyos félelemre” épült. M. természetesen egyetlen nevet sem említett, de a jelenséget, az ügynöki rendszer lélektanát jól érzékeltette.

Beszervezés? Számos filmből,

kai rendőrségnek. (Mert, majd elfelejtem: a bűnügyi informátorokról nem szól a fáma.)

Szóval A.Z. hölgy leírja, hogy ő - miután sok ember között forgolódik, hallgatja (kihallgathatja) beszélgetésüket. - rendkívül hasznos információkat tudna adni kinek-kinek a rendszerhez való viszonyáról. Javasolja C. Q. M. személyek külön megfigyelését is. Ilyen volt egy alaplevél - ennek különböző variációi szerepeltek az önkéntesek jelentkezései között.

Oly’ korban éltem, éltünk... Visszaemlékszem, hogy M. barátom hányszor óvott: - Nem kell annyira lelkesedni - mondta, mikor egy-egy közös ismerőst dicsértem. O többet tudott róluk, mint én. Mindenekelőtt tudta (már a koncentrációs táborokban megtanulta, s a fel- szabadulás után is tapasztalhatta), hogy az ember mennyire gyenge és esendő. És nemcsak életveszélyes helyzetekben... Én éppen azt tartom tragikus szituációnak, mikor fegyver és fenyegetés nélkül teszünk a hatalom kedvére. Mikor szinte elébe megyünk a kívánságoknak; mikor igyekszünk kitalálni, hogy mit várnak el tőlünk... Mert - bár mindenki gyanús, aki él - mi nem. akarunk gyanúba keveredni. De hát a rendszer célja az, hogy senki ne érezze magát túl. nagy biztonságban. Melyik rendszerről is van szó? Kosztolányi említett publicisztikája 1925-ben született. Mondatai félelmetesek. „... a. mi korunk réme a gyanú. Még mindig nem tűnt el, még mindig kísért közöttünk. Éjszaka, mikor nem is várod, megjelenik eszelős mosolyával emeleti, ablakodban, vigyorog, feléd bök hosszú ujjá- val, épp tefeléd, lelkedben váj- kád, föltárja ártatlan életedet és vádol, vádol.”

Eltűnik-e a demokráciában a félelem., s a félelem táplálta gyanú? Ki-ki válaszoljon erre önmagának. Na és a szolgaság? Formálisan eltűnik. De eltűnik- e a szolgalelkűség? Már a jelenben vagyunk. íme - ismét Kosztolányit idézem -: „az elállatia- sodott jelen, melyet tegnap még szent Jövőnek neveztünk.” Szavainkra kémek leskelődnek? Nem.. De valamiképpen az is ügynök, aki. - noha senki nem szervezte be, s önként sem jelentkezett - elárul, (félelemből, gyávaságból, egzisztenciális okokból, jobb pozíció reményében, vagy akár bizonyos megfelelési kényszernek engedve) embereket, barátokat, pályatársakat etc. Elárul, vagy csak elenged... Mert egy szövetséges kezét elengedni - gondoljunk csak a manézs repülő akrobatáira - talán nem kisebb árulás, mint felebarátaink feladása.

Nem volna haszontalan ezekről beszélni, de mi még az ügynök- törvénynél tartunk. Amit ugyebár - ahelyett, hogy végrehajtását szorgalmazná - nem tart jónak a miniszterelnök. Értem én, értem. Nem könnyű a múltat, bevallani. De muszáj! A tételes törvények értelmében? Igen, de méginkább valami, belső parancsnak engedelmeskedve.

A legnagyobb gyengeségünk, hogy nem érezzük bűnnek a bűnt, árulásnak az árulást, mulasztásnak a mulasztást, közönynek a. közönyt és így tovább. Mostanság aligha lenne gyanús egy Szlovákiából küldött képeslap. Kár, hogy nem tudom Miklós címét... Csak azt tudom., hogy ott, ahol ő most tartózkodik, nincs cenzúra. És az ottaniak nem árulnak el bennünket. De mi itt. - amíg csak élünk - árulók lehetünk. Ha nem valljuk be múltunkat, ha megtagadjuk halott barátainkat, s ha úgy szelektálunk az élők között, ahogyan azt pillanatnyi érdekeink kívánják.