Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-14 / 111. szám

A huszadik századi előadóművészei az utóbbi har­minc-negyven évben egyre nagyobb lendülettel ve­ti bele magát a régi és még régebbi zenék birodal­mába, s ez az időnként túlzott múltba fordulás zenei életünk szinté minden területére rányomja nem min­dig üdvös bélyegét. Új és újabb kuriózumok jelennek meg a lemezpiacon, s bátran állíthatjuk: nem volt még kor, amely ilyen behatóan ismerte volna a ze­nei múltat, s ennyire mellőzte volna a zenei jelent. Ennek a torzulásnak azonban ha zenei épülésünket szolgálja, mint Joseph Haydn esetében, csak örülhe­tünk neki. Az ő művészetének megismerése nemcsak azért. fontos számunkra, mert korának elismerten legna­gyobb zeneszefzöje, hanem, mert harmincéves esz- térházai tartózkodása ezer szállal köti Magyarország­hoz. Ennek ellenére a Haydn-művek szinte teljesen kiszorulnak zenei gyakorlatunkból, s a klasszikus ze­néhez való tiszteletteljes viszonyunkat Mozart ne­vének gyakori ismételgetésével éljük ki. Ő mint el­ső számú operakomponista egyedül uralja a klasszi­kus zene és az opera fenséges birodalmát, s az ő ta­karásában azok sokkal szegényesebb képet mutatnak, mint amilyenek valójában. Christopher Hogwood régizene-együttese és a DECCA lemezkiadó jóvoltából kiváló alkalmuk van a zenekedvelőknek ezen a hamis képen egy kicsit mó­dosítani, ugyanis új CD-jük nemcsak a klasszikus zenéről s Haydnról kialakított képünket formálja át jelentősen, de újjátéremti az opera seriához és Haydn operaszerzői kvalitásához fűződő viszonyunkat is. A mű pedig, amelynek hallgatása közben mindezt át­élhetjük, Haydn L’anima del filosofo ossia Orfeo ed Euridice (A filozófus lelke avagy Orfeusz és Euridi- ke) című opera seriája. Témája —Orfeusz lészállása az alvilágba elvesz­tett kedveséért, Tündikéért —, az egyik legkedve­sebb operatéma, zenei feidolgozásmódja a korabeli operák hagyományos formáira épít: nyitány, recita­tivók, áriák és kórustételek. A mű bő két óra idő­tartama azonban egy percig nem engedi lankadni a hallgató figyelmét. A művészete és népszerűsége csú­csán álló Havdn minden apró részletben felfedezi a zenei kifejezés tehetőségeit, s ezer és ezer, oldalról világítja meg a librettóban rejlő (vagy nem rejlő) fi­nomságokat. Fülkápráztató koloratúr bravúráriák, drá­mai erejű kórustételek, elsöprő erejű bosszúária, el­bájoló szerelmi kettős, gyász, öröm és fájdalom olyan természetességgel és eszményi tökéletességgel sorako­zik itt fel, hogy nincs az a Mozart-operákon „meg­edződött” zenerajongó, akit ne ragadna mindez ma­gával. Euridike halála minimális eszközeivel is kife­jező és megkapó, a lakodalmi zene egyszerre egysze­rű és nagyszerű, amelyben a nép zenéje a iegroaga- sabbrendű szépséggel fonódik össze, s a szerelmi ket­tős a legnagyobb zenék közé tartozik, amit valaha írták. Christopher Hogwood nem ismeretlen a régize- ne-kedvelők táborában. Neve a kifogástalan zenei megvalósítás biztosítéka, s ez most sincs másként. Énekesei a legnehezebb technikai feladatokat is olyan természetességgel oldják meg, hogy a muzikalitás nem szenved csorbát. Mindenekelőtt ki kell emelnünk Cecilia Bartolit (Euridike, Géniusz), akinek hangi adottságai, zenei intelligenciája és technikai felké­szültsége önmagában is páratlan kinccsé tenné a fel­vételt. A legőszintébben ajánljuk e GD-t minden ér­deklődőnek, s hisszük: ha a huszadik századnak a ré­gi zene felé való szinte mértéktelen fordulása ilyen gyöngyszemek felfedezéséveljár, akkor nem kár ér­te. Sőt. (Decca) Kocsis Gábor GÍ! J”F.V-T­Hot, azaz forró. Az amerikai dzsesszben a huszas évektől kez­dődően olyan zenei előadásmódot jelöl, amely az uralkodó édeskés tánczenével szemben természetes, belevaló. A negyvenes években újabb jelentéssel gazdagodik a szó: az igazira, az eredetire utal a ha­mis, a másodlagos ellenében. Ilyen igazi és eredeti volt a swíng- korszak formalizálódó és elüzleti- esedő nagyzenekari játékára vá­laszképp a hagyományos New Or- leans-i és chicagói jazz újjáéle­dése. Európában ezt dixie-rene- szánsznak nevezték, de Ameriká­ban azok nevéhez fűződik ez az irányzat, akik annak idején mű­velték vagy jól ismerték, csak ép­pen túlszaladt rajtuk az idő. Az ötvenes- hatvanas évek hard bop stílusát meghatározó Blue Note lemezcég is hot dzsessz-felvételek- kel kezdte pályafutását. Az Ame­rika dzsessz örökségét számbave- vő sorozat részeként, Hot fázz On Blue Note címmel most olyan, négy CD-t tartalmazó album ke­rült a magyar hanglemezboltok­ba, amely több mint négy órányi, forrásértékű válogatást kínál az egykori, legendássá vált felvéte­lekből. Az 1940-1955 között rög­zített számok többsége fekete szer­zőktől eredő blues, menetzene- vagy ragtime-származék, amelyek veretes, swinges ritmusban és friss szellemű, közös rögtönzésekben szólalnak meg. Az előadók között olyan ne­vek találhatók, mint az éppen ma, május 14-én száz éve szüle­tett Sidney Bechet klarinétos, Edmond Hall és George Lewis klarinétosok, Wild Bill Davison kornétos, Sidney de Paris trom­bitás, Vic Dickerson harsonás, Ja­mes P. Johnson és Art Hodes zongoristák. Nekik és társaiknak köszönhető az életteli, vérbő ze­ne, amelynek megismeréséhez Dan Morgenstern, a neves kuta­tó csaknem száz oldalnyi, törté­neti és esztétikai kalauza nyújt se­gítséget. (Blue Note-EMI) (túri) lehet. A jelbeszéd persze mindig rejtelmesebb és izgalmasabb a szókimondásnál, de mit csináljon Tamás és Géza, ha ez a világ(unk) már csak így alakul, hogy jönnek a pénzügyesek meg a kék páviánok, és nem tudni, hogy a marha magyar szavazó mivel megy be a fülkébe (idézet nélkül, tőlük). A telihold dalaiban ott van a régi, kádári és az új, „rendszerváltó” időket élő Géza és Tamás, ott a nemzedéki mi­tológia és ott van mindaz, amit ők ketten, immár keményen és direktben, a csillagok mai ál­lásáról gondolnak. Szép új (ma­gyar) világ(kép). (Royal Records) (-i -r) Tl-llllülii Teliholdkor ezüstös fény ön­ti el Földet, szikráznak a csillagok, vonyítanak a ku­tyák, s az ember megbolon­dul a feszítő, megmagya­rázhatatlan vágyódástól. Teliholdkor anygyalok száll­nak át a szobán, és ismét dalokat ír Cseh Tamás és Bereményi Géza. Ezek a dalok éppen olyanok, mint húsz, tizenöt vagy tíz évvel ezelőtt, mert a világ megvál­tozott, de Tamás és Géza nem. A képlet is ugyanaz: Géza kiötli a szándékoltan prózai, a formális logikára fittyet hányó, mégis önvilágot megfogalmazó szövege­ket, Tamás megírja hozzájuk és elgitározza, elénekli a néha két- három akkordból álló, három- és négynegyedes ütemű, nosztal­gikus vagy ironikus dalocskákat, s ebből kikerekedik valami, ami olyan mint az élet, a Magyar Élet, éppen mindig. Valaha, amikor a sorok között kellett írni meg olvasni, nagy dolog volt Cseh Tamásnak lenni, és most, amikor már se írni, se olvasni nem kell tudni ahhoz, hogy vala­ki Mercedessel járjon, ismét az A hogy a magyar irodalomnak, a filmnek is megvannak a ködlovagjai. Az sem vélet­len talán, hogy emezek személyesen és szakmailag kapcsolódnak egymáshoz. Huszárik Zoltán többrendbeli ködlovagot Bódy Gáborhoz ' elsősorban az Elégia iránti feltétlen tisztelete meg az ismétlődő sörs fűzi, Erdély Miklós pedig per- formerként, valamint a végtelen és áz ismétlő­dés mozgóképi megjelenésének kutatójaként szá­mít Bódy rokonának. Mindhárman úgy távoztak, hogy ezt az utolsó kalandot jó előre kipróbálták: lásd Huszárik Zoltán A piacere című rövidfilmjé- nek főcímét, az Elégiát meg az egész életet és élet­művet, Erdély Miklós Verzióját és Tavaszi kivég­zését. Bódy Gábortól e tárgyban saját halálának videoinstallációt idéző jelenetét említhetjük. Bódy írásai — nem csupán az elméletiek, ha­nem forgatókönyvei és ezek vázlatai — jelen van­nak, ha nem is a könyvpiacon, de a gyűjtők pol­cain. A legteljesebb, igaz, kis példányszámú kö­tet magyarul Bódy Gábor 1946-1985 címmel a Műcsarnok életmű-bemutatójára készült, továb­bi anyagokat tartalmaz az ismertebb kiadványok közül a JAK-füzetek 30. darabja, a Tüzes angyal- Pszichotechnikum, azaz Gulliver mindenekelőtti uta­zása Digitáliában. Bódy Gábor hátrahagyott írása­inak gondozójaként Peternák Miklós, a jelen kö­tet szerkesztője, sokat tett a rendező életművé­nek megismertetéséért. Meg kell azonban emlí­tenünk, a Végtelen kép jegyzeteiben nem szerepel, hogy a Kortársunk a film című gyűjteményes ki­adványban már megjelent Bódynak az Elégiáról szóló cikke. További írásokat olvashatunk a F. í. L. M. című szöveggyűjteményben is. Számos anyagot tartalmaz továbbá Bódy Gábor tollából egy 1983-as német nyelvű kiadvány. Jóllehet a Végtelen kép nem tekintette feladatának ezek közzétételét magyarul, legalább a Mi a videó? cí­mű írást fel lehetett volna venni, mivel ez meg­van magyarul, és egy kis példányszámú kiadvány­ban 1988 novemberében meg is jelent. A kötet a szó eszközeivel emlékezik meg Bódy Gábor mindazon tevékenységi területeiről, ame­lyek noha jelentősek az életműben, mégis kiegé­szítő elemeinek tekinthetők. Innen értesülhetünk például arról, hogy az az oktatófilm, amelyet 1976-ban az iskolatelevízió számára készített, egy­szerűen eltűnt a televízió archívumából. A film videoátirata mindenesetre megőrződött. Bódy je­lentős művészetszervezői munkásságát tanúsítja az Infermental nemzetközi video-folyóirat néhány elkészült száma. Bódyt foglalkoztatta a hazai fil­mes szakemberképzés megújítása is — ezzel kap­csolatos szövegeit olvashatjuk a kötetben. Bódy Gáborban Peternák Miklós és mások mellett a videó mint technika és kifejezőeszköz elméletének legjelentősebb kidolgozóját tisztel­hetjük. A kötet ebből a témakörből is tartalmaz szövegeket. Bódy a videónak azt a kettős tulaj­donságát szerette volna kiaknázni, amit ő kötet­lenségnek és intimitásnak nevezett. Az előbbi az eszköz egyszerű kezelhetőségéből származik, ami szinte végtelen lehetőséget ad az alkotók kezé­be. Bódyt a videónak az a tulajdonsága érdekel­te a legjobban, hogy a felvétel során a kép köz­vetlenül ellenőrizhető. Ismertek kísérletei és ins­tallációnak nevezett munkái a videónak arról a funkciójáról, amely lehetővé teszi végtelenített kép előállítását. Az intimitás Bódy számára a vi­deó szűk körben való alkalmazását jelenti úgy, ahogy azt Nam June Paik videoperformer meg­fogalmazta: „miért nem lehet minden művésznek saját tévécsatornája?” Érdekes módon a video há­lózati, nagy terekben való alkalmazásával Bódy keveset foglalkozott. Kötetlenség és intimitás, em­beri, valamint művészi függetlenség és játékos szellem, baloldaliság és újromantikus hevület, eu­rópai látókör és magyarság — ezek a határpon­tok Bódy személyiségének és pályájának egészét meghatározzák. Meg kell emlékeznünk a Bódy Gábor által mű­velt mozgóképes műfajok közül arról a kettőről, amely a magyar független film, illetve annak vi­lágviszonylatban is jelentős fóruma, a Balázs Bé­la Stúdió tevékenységét meghatározta. Ez egyfe­lől az úgynevezett kísérleti film, másfelől a doku- mentarista irányzat. Az előbbi kialakulásának és fejlődésének szempontjából jelentős a Pszichokoz- moszok és a Mozgástanulmányok. Bódy ezekben és más munkáiban a mozgókép törekvéseinek leg- fontosabbjával, a mozgás megörökítésével és megörökíthetőségével foglalkozik. A kísérleti filmnek azt az ágát művelte tehát, amelyet a szá­zad húszas éveitől, tehát a történeti avantgarde időszakától kezdve absztrakt filmnek, tárgyias film­nek neveztek, és amelynek már az elnevezések­ből könnyen kideríthető módon megvannak a képzőművészeti párhuzamai. Dokumentumfilmjei közül figyelmet érdemel a Privát történelem, ame­lyet Tímár Péterrel együtt készítettek. A Végtelen kép valódi izgalmát azonban ter­mészetesen az elméleti írások szolgáltatják. Kö­zülük a Jelentéstulajdomtások a kinematográfiában képviseli a legnagyobb értéket. A tanulmány­ban a szerző Zsilka János általános nyelvészeti elő­adásainak hatására felvázolja a mozgóképi kom­munikáció során létrejövő jelentések kialakulá­sának folyamatát. A mozgókép olyan jelenségei­nek megfejtésére tesz itt kísérletet, mint az ismét­lődés (szerialitás), a montázs mondattani szere­pe és hatáskeltő mechanizmusa vagy a Lev Ku-' lesov által kidolgozott „alkotó földrajz” miben­léte. B ódy Gábor elkötelezett ember és művész 1986-ban, azaz negyvenéves korában meg­jelent önéletrajzában írja: „Elhatároztam, hogy életemet a továbbiakban is a szabadság­nak, a szerelemnek, a művészeteknek és a tudo­mánynak szentelem.” Ma sem lenne több, mint ötvenkét éves. Tizenkét éve halott. (Pesti Szalon, Budapest, 1600 forint.) Szíjártó Imre fJ A romániai magyar könyvki - :|i ZA adás egészét átfogó tájékoz- L 1 tató és eligazító kiadvány; látott napvilágot ez év januárjában a Csíkszeredái Corvina Könyvposta Kájoni Kiadója gondozásában. A kéthavonta megjelenő kiadvány be­mutatja az új könyveket, kiadói hí­reket, íróportrékat közöl, s helyet ad a könyvkiadással kapcsolatos felhí- vásoknak, hirdetéseknek is. A lap felelős szerkesztője Simon Attila, budapesti főmunkarársa Martos Gá­bor. A Magyarországon is megren­delhető Könyvjelzőt a Kájoni Bt. Elterjeszti (1143 Budapest, Hungária krt. 110., tel-fax: 252 1251). . Az erdélyi Corvina Könyvposta 1996. november-decemberi kata­lógusára beérkezett szépirodalmi rendelések alapján. 1. Szilágyi Domokos: Játszhatnám 2. Erdélyi Dekameron 3. Bálint Tibor: Zokogó majom 4- Bálint Tibor: Bábel toronyháza 5. Fagyöngy 1995 6. Fodor Sándor: A megálmodott ház 7. Kuszálik Péter: Mörfi 8. Szabó Gyula: Kegyetlen kegyelet 9. Vári Attila: Kettőskereszt lO.Tompa-Visky; Romániai magyar négykezesek V _________________________^ V égtelen kép — Bódy Gábor írásai Gyöngyszem a tengerben Haydn: Orfeusz és Euridike

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom