Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-14 / 111. szám

Az Alsó Világban zengett a le­vegő. Mintha komor orgonasí­pok zúgtak volna fel, úgy szállt a sárkányok panaszos éneke. A fák ágai hajladoztak a vad szél­ben, nyikorogtak az ágak és tör­zsek. Hol késik a hős, hol a meg­testesült erő és tisztaság, a létra- járó szentség? Mi lesz ezután az elrabolt királyasszonyokkal, és mi lesz az erőskarú, magányos kedvű szörnyetegekkel? A király- asszonyok darázsdereka megvas­tagodik, mellük apad, arcukra vonásokat raknak a sürgő-forgó hónapok, ruhájuk is ronggyá foszlik. A sárkányok várnak, tü­relmük oda már rég, arcuk he­lyére emberarcot öltenek, s a maszk egyszerre sajátjukká lészen. A történelemkönyvek majd sötét világról beszélnek, a fény teljes hiányáról. Nyomorról és fájdalomról, dúló járványokról. Jobbágyok és földesurak, nem is­teni, hanem mélyen emberi, ese­tenként pedig erősen pokoli hi­erarchia. Az első éjszaka jogától egészen a kereszténység aszkézi- séig — a lista borzasztóan hosszú és véres. Fertőző királyságok szabdalják a kontinenseket, gre­gorián kórusok dalolják az Urat, aki büntet és jutalmaz, akinek gondja van a bűnösök pokolra taszítására. A kezdeti időkhöz ké­pest meglehetős regresszió, sem­mi különösebb csoda, mindenre várni kell, minden annyira eset­leges, és a legszebb zsoltárok el­lenére is dominál az anyagelvű- ség. Lesznek persze bátrak és sza­badlelkű diákok, fel-feldobott kőként igyekeznek a legmaga- sabbrendű szubsztanciák világá­ba jutni. De hogyan! Álságos, szenteskedő tudorok okítása ál­tal? Ki lesz itt szabad, ki ismeri fel a fizika költőiségét, ki érti meg, ha már így esett, akkor ezt kell dicsőíteni? A valóság azért nem volt ennyire egyszerű és egyértelmű­i 1 - lesz- kedtek be az új világrend­be, de aztán egyre inkább feledték a múltat, és már kevésbé kíván­koztak el. Újabban más álmokat kellett hajszolniuk, ezeket pedig a hatalmas és mér­hetetlenül magasra törő katedrá- lis mérnökei, a keresztény egy­ház papjai vetítették elébük. A nap néha gyönyörűen ra­gyogott. A sűrű erdőkben meg­búvó tisztásokra éteri fény hul­lott, a levegőben virágok illata terjengett. Csak a szél zörgött a levelek között, és valahol messze, de közelebb az angyaloknál ma­darak énekeltek. Egy poros fa­lucska feküdt a nagy síkság ke­leti felén. — Györke hé! — kiáltotta Karcsa, az idősebb fiú. A kiseb­bik gyorsan futott, mintha nyu- lat akarna fogni. Jó kedvük volt, pedig a világ­ban, nem is olyan messze tőlük, sötétedett. Felgyújtott városok füstje konnozta az eget, a sikol­tások, a harcba vonult férfiaktól elhagyott asszonyok, lányok és gyerekek jaja pedig mintha összesűrűsödött volna, fent vas­tag felhőtakaró zavarta meg a na­en elborzasztó. A sárkányok, a néhai hatalmasságok ugyan keményen megszenvedték bukásukat és kínlód­pot. A Grif hegyektől nyugatra, mint már annyiszor a nyomorú­ságos európai történetírás kezde­tei óta, megint vihar tombolt. Ezúttal sárga veszedelem képé­ben kísértett a halál. Mongolok jöttek a kacskaringós árnyat ve­tő fal tövéből, lófarkas zászlóik rúdján koponyák vigyorogtak. A és hirdette: hódolni vagy halni. Az ellenkezők, az esztelen tudat­lanok mind odavesztek. A böl­csek belátták, hogy az isteni gondviselés útjai kifürkészhetet- lenek, s talán mégis szebb koszos, utolsó szolgaként görnyedve imádni az Urat, mintsem hasított fejjel vettetni örök kárhozatra. Szénási Miklós BOSZORKÁNYOS ZÉPHISTÓRIA Mit tudtak, mit tudhattak ezek a játszadozó fiúk Helge ve­zérről? A szőke normann pár év­százada sárkányfejű hajóján az északi hideg tengerekről az egy­kori római birodalom által ölelt vizekre érkezett. Constantinopo- lison is túlra vitte jó sorsa, hogy vakmerő felfedezőként felhajóz­va egy széles folyamon ismét sze­lek uralta vidékre leljen. Szolga­lelkű népek túrták arra a föl­det, nem kellett sok a büszke vikingnek, fáradt embereinek megálljt parancsolt, és azt mond­ta: ez a föld tetsző az ő szemének, a szíve már nyugalomra vágyik, élni ezután itt fognak mind. Ki­rály lett, és katonái grófok. Atyuskák a földtúrók felett, akik örömmel vették a törvényt, mely napjaikba rendet és rendszert ho­zott. Birodalom magvát vetette el ezzel a nagyszerű Helge, mely ki- n e k rendet kell teremtenie az el­vadult és elzüllött föl­dön, fenyegetni a hagyo­mányokat felejtő csordákat, és visszaállítani az ősök tiszteletét. Ha vérrel, hát úgy. Attila útján jött a megállíthatatlan hadsereg, N agykán isteni kül­döttnek tudta Előszó wmmsmmam 1991- ben je­lent meg Debrecenben a: Alföld folyóirat körül gyülekező pálya­kezdő írók, kritikusok műhelyé­nek, a rangos Alföld Stúdiónak 1 Más vagy című antológiája, ; amely egy csaknem három évti- ! zedes folyamat újabb állomása- I ként illeszkedett egy rendszerint f ötévenként napvilágot látó, fia- | talokat bemutató antológiasoro­zatba, s amelynek beszédes címé- | ül az egyik meghatározó egyéni- | ség, Szénási Miklós egy enable- matikus versének két szava szol­gált: „más vagy”. A Debrecenben 1967-ben született költő, szer- | kesztő indulásának ez az ígéretes- 1 sége — újszerűséget és a tág ho- rizontú organikus műveltségi ha- I gyományokhoz való vonzódást | egyeztető törekvése — immár | harmadik verseskönyvében és el- 1 ső terjedelmesebb prózai munká- I jában igazolódik. A Boszorkányos széphistória című kisregény kü-1 lönös prózai kísérlet, nagyszabá­sú elbeszélőirodalmi vállalko- | zás. E sajátos mű epikai, esztétikai ? jellegét elsősorban egy olyan vi-1 lágmagyarázat-elvű, lét- és törté-1 nelembölcseleti távlatú esemény-: leírás, mondhatni mito-poétikai koncepció határozza meg. amely egy közösségi egy nemzet élettör­ténetének — származásának, lét- küzdelmeinek — egészéti égy-: szersmind e nép öneszmélésének, világképének úgyszólván teljes szemhatárát kívánja magába ölel-1 ni. A modem, sőt posztmodem hagyománytudat érzelmes, nősz-; talgikus viszonyulása a kollektív | tradíciók megtartó értelmezési? övezeteihez, a közösségi kulturá-1 lis örökség távolról is üzenő je­lentéstartalmaihoz: folytonos 1 késztetés és vállalás. Meg-meg- újuló igénye a titokfejtő metafi­zikai világlátás újjáteremtésének, Sárospatak — újkikötő? Múlt, hírnév, dicsőség. Sáros­patak — ejti ki a nevet a mű­velt polgár, és a magyar törté­nelmi nagy nevei, eseményei vonulnak el lelki szemei előtt. Okkal: a református kollégi­um valaha az ország minden részéből vonzotta a növendé­keket, kisugárzó ereje messze túlnőtt a város határain. Emelkedett útirajzírók elősze­retettel nevezik Bodrog-parti Athénnak a zempléni hegyek karéjában meghúzódó telepü­lést, s valóban, kevés magyar város büszkélkedhet ilyen megejtő földrajzi fekvéssel, szellemi arcéllel. Patak mítosza ma is eleven. Éven­te turisták tízezrei látogatnak ide, az ország északkeleti csücskébe, megilletődötten végigjárják az is­kolákért — református gimnázium — (újabban) művelődési ház — Bodrog-part — Rákóczi vár útvo­nalat, s aligha gondolnak arra, hogy csak az egyik Patakkal talál­koztak. Mert a történelmi emléke­ken, az épületeken, a vízen kívül van egy másik Patak, az Alma Ma­terhez gyermeki szeretettel ragasz­kodó egykori diákoknak az egész világot behálózó köre; és van egy harmadik Patak is, az ország szegény peremvidékén található, munka- nélküliséggel, tőkehiánnyal, inf­rastrukturális elmaradottsággal küszködő, az év túlnyomó részében egészen hétköznapi életet élő, ti­zenötezer lakosú kisváros. Nem illik kimondani, de elhall­gatni sem lehet: Sárospatak törté­nelmi jelentőségét századunkban előbb Trianon, majd a kommunis­ta rendszer alapvetően megingat­ta. Azzal, hogy a Felvidék, Kár­pátalja és Er­dély más or­szágok része lett, Patak hatóköre drámaian beszűkült. A kom­munista diktatú­ra az álla a négyosztályos gimnázium beveze­tésével újabb csapást mért a kol­légiumra. Megszakadt a több évszá­zados protestáns vonal, a tanárok nagy nemzedéke a hetvenes-nyolc­vanas évekre kihalt vagy nyugdíj­ba ment, s a négy évnyi pataki di­ákiét már nem eredményez olyan szoros kötődést az is­kolához és a diáktársakhoz, mint tette azt annak előtt a nyolc osztályos gimnázium. A rendszerválto­zás következté­ben a reformá­tus egyházhoz visszakerült in­tézmény ma is a helyét keresi, miközben — a kívülálló szá­mára érthetet­len okból — felépült a ver­senytárs, az ál­lami Árpád ve­zér gimnázium. A hetvenes évek végéig Sárospatak el­hanyagolt, je­lentéktelen kis vidéki településnek számított, s úgy tűnt, hogy már csak a múltjából él. Akkor azonban valami megmoz­dult. Talán az öregdiákok nem bír­ták már nézni a sorvadást és moz­gásba hozták a „pataki lobbit”, ta­lán dinamikus vezetők kerültek a város élére, mindenesetre elkezdő­dött a belváros rekonstrukciója: új a magyar organikus építészet lege­redetibb képviselőjét, s a felépült csodapalota a város építészeti ne­vezetessége lett (még akkor is, ha használói szerint funkcionálisan sok kívánnivalót hagy maga után). Makovecz később lakóházak, Pataki nyár 97 (Június 30-ig) most tás- s a 1 é Pódium Június 3: Ratkó József: Segítsd a királyt! - Kas sai Thália Színház; 7: Hangverseny - Á zeneis­kola tanárai; 13: Ez aztán kabaré! - Zenés nyári kabarészínház; 14: Hangverseny - Művelődés Háza Vegyeskara; 21: Pozsgai Zsolt: Fekete méz Színpadi játék budapesti színész.ekkel; 28: Schu­bert: G-dúr mise - Zempléni Kamarazenekar. Kiállítás Május 23: Zemplén régészeti leletei - Rákóczi Múzeum; május 17-iúnius 8: A Miskolci Galéria fotógyűjteményéből; június 17: A „pataki kerá­mia” története - Sárospataki Képtár; június: Rajz tanárok zempléni alkotóköre - A Művelődés Há za. A Sárospataki Képtár. Előtérben egy lovasszobor: cí­mét, alkotója nevét hiába keressük majd az ugyancsak nevezetessé vált Árpád vezér gimnázium tervezésé­vel jelentősen hozzájárult az egye­di, humán léptékű városkép formá­lásához. Ez azonban csak a külső. Ha a látogató a városban jár-kel, a pol­gárokkal beszélgetve borúlátó vé­leményekkel találja magát szembe. Azt mondják, hogy Pataknak van múltja — de jövőképe nincs. A vá­ros ugyan épül-szépül, ám irányítá­sából hiányoznak a távlatos, nagy léptékű elképzelések. A rendszer- változás óta még senki nem fogal­mazta meg a település hosszú távú fejlesztési terveit; azt a stratégiai célt, amely minden döntést meg­határoz. És többek szerint az egyet­len kitörési esélyt a történelmi és művelődési örökség adja, amelyre építve 10-15 éven belül kulturális és idegenforgalmi célponttá lehet­ne formálni Sárospatakot. Nem kétséges, ehhez a termé­szeti és környezeti feltételek adva vannak. A hegyek karéja pazar lát­ványként vonzza a szemet, a város bővelkedik történelmi aurájú kon­cert- és kiállítóhelyekben (Vár­templom, Református templom, Rákóczi-vár lovagterme, Várudvar, Vörös torony, Református Kollégi­ut- cák léte- sül­tek, átjárók nyíltak, nagyvo­nalú ren­dezői kéz nyoma lát­szott a fő ut­cán és kör­nyékén. Az új művelődési ház tervezésének si­került megnyerni Makovecz Imrét, um Repozitóriuma, Sárospataki Képtár, illetve a Művelődés Háza), erős a helyi képzőművészeti és ze­nei élet, vannak főiskolák, élénk az amatőr mozgalom. Ez azonban ma már önmagában kevés: ennek a célnak az eléréséhez új típusú kulturális-menedzseri és az idegen- forgalom igényeire érzékeny vállal­kozói szemléletre van szükség. Tény, hogy a kultúra ma Magyar- országon vákuumba került: az ál­lami támogatás csökkenését még nem ellensúlyozza a magánmece­natúra — szerepe például elhanya­golható a Művelődés Háza 45 mil­lió forintos költségvetésében —, de ha az ország talpra áll, akkor ismét megnő az igény olyan szolgáltatá­sok — utazás, kikapcsolódás, kul­turális javak fogyasztása, konferen­ciaturizmus — iránt, amelyek egyelőre kevesek kiváltságának szá­mítanak. Patakon jelenleg a hagyomá­nyos intézményi szemlélet jegyé­ben nagy költséggel működtetnek változó hatásfokú egységeket. A fejlett nyugat-európai országokban, ahol a kultúra képviseletére és vé­delmére egész iparág szerveződött, jó ideje a programszemlélet nyert létjogosultságot: az részesül támo­gatásban, aki érdekfeszítő és közön­ségcentrikus programok tervével képes előállni. A kulturális beru­házások munkahelyteremtő szere­pe felismert lehetőség, a kultúra és az idegenforgalom összekapcsolása egy város gazdálkodása szempont­jából természetes gyakorlat. Szám­talan példája van annak, amikor egy település leleményes ötletem­berei révén „kitalálja” magát, és valamilyen kulturális kínálattal rá­írja a nevét a térképre. Pataknak óriási előnye, hogy már nem kell kitalálni, „csupán” a döntést meg­hozni és a módszert kidolgozni ah­hoz, hogy mindaz az érték, ami itt az évszázadok során felhalmozó­dott, a város érdekében gazdasági haszonra legyen váltható. Hogy ehhez van-e Sárospatak­ban elegendő erő, nem tudni. De azt igen, hogy talán egyik magyar város sem rendelkezik ilyen szelle­mi háttérországgal — a volt diákok hálózatával —, mint Patak. Ha a város ezt a kapacitást képes volna saját jövőjének szolgálatába állí­tani, felkészülten, kínálati helyzet­ben várhatná azt a napot, amikor Magyarország európai integrációja teljessé válik. S akkor nemcsak a nosztalgiázó öregdiákok, hanem az ide látogató hazai és külföldi ven­dégek is énekelhetnék: Bodrog partján van egy város... Túri Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom