Észak-Magyarország, 1997. május (53. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-14 / 111. szám

A budapesti Műcsarnok köz­ponti épületében három terem­ben 28 osztrák festőművész 1945 és 1995 között készült 48 munkáját láthatta március 27. és május 4. között a közön­ség. Az anyag egy-egy jelentő­sebb alkotótól — mint például Siegfried Anzinger, Friedensre­ich Hundertwasser vagy Amulf Rainer — két-három kompozí­cióit is tartalmaz, elősegítve ez­zel, hogy a látogató egy adott művész stílusát, törekvéseit ér­zékelhesse. A Budapesten bemutatott képek a bécsi Künstlerhausban 1996. már­cius 1. és július 7. között azonos címmel megrendezett — 48 mű­vész 250 alkotását felvonultató — tárlat anyagából kerültek kiválasz­tásra. Vaskos katalógus tájékoztat német és angol nyelven az Essl Gyűjtemény történetéről és műkö­déséről. A modern osztrák festészet leg­jelentősebb magánmúzeumát, az Essl Gyűjteményt 1996-ban alapí­tották, de kialakulása több évtized­re nyúlik vissza. 1992-ben a Szép­művészeti Múzeum márványcsar­nokában az akkor még Schömer Gyűjtemény elnevezésű kollekci­óból az osztrák festészet 1980 és 1990 közötti alkotásait láthattuk. Fontos körülmény, hogy Karl­heinz Essl a Schömer Vállalatcso­port tulajdonos-igazgatója fiatalon festészeti tanulmányokat folyta­tott, sőt 1978-ig maga is festett. Felesége, Agnes Essl Amerikában különböző művészeti galériákban szerzett gyakorlatot. Mindketten műértők. A Schömer Vállalatcsoport Ausztria egyik legjobban virágzó nemzetközi részvénytársasága, melynek kiépülése csupán néhány évtizedes múltra tekinthet vissza. A cégalapító Fritz Schömer 1923- ban a Bécs melletti Klosterneuburg városkában szénnagykereskedést indított, melynek profilja 1938-tól ásványolaj-forgalmazással bővült. A cég 1949-től építőanyag-keres­kedelemmel is kezdett foglalkozni. Karlheinz Essl 1959-ben lépett be apósa üzletébe, amely dinamiku­san fejlődött. 1976-ban nyitották meg Ausztriában az első Baumax- áruházat, majd hamarosan ezek egész láncolatát hozták létre. 1992- től Magyarországon és a Cseh Köz­társaságban nyílnak meg Baumax- áruházak. A Schömer Vállalkozáscsoport három fő tevékenységéből — a barkács- és hobbifelszerelés, az épí­tőanyagok és az autóalkatrészek forgalmazása - származó profitból hozta létre a 3500 modern oszt­rák művet számláló Essl Gyűjte­ményt. Klosterneuburgban 1987- ben épült fel Heinz Tesar tervei szerint a vállalkozás központja, mely egy­ben a mű­vészeti kol­lekció rak­tár- és kiál- lítóhelye is. A gran- d i ó z u s Kortárs galéria a Schömer cég ausztriai központjában posztmo­dem épület tehát iro­dai és mú- z e u m i funkciók­nak egy­idejűleg fe­lel meg. Az átriumos belső tér­ben négy szinten körfolyosó­kon 200 mű kiállí­tására nyí­lik lehető­ség. Az állandóan változó kiállí­tás megtekintése a hivatali órák alatt biztosított a nagyközönség számára. Egyedi kérésre az irodák­ban lévő műalkotások megszemlé­lését is lehetővé teszik. A munka­szobák dekorációjának kiválasztá­sáról egyébként a helységekben dolgozók maguk döntenek. Agnes és Karlheinz Essl budapesti és klos- temeuburgi találkozásaink alkal­mával meggyőztek arról, hogy ko­molyan gondolják a művésztehet­ségek támogatását, melyek szelle­mi értékeit üzleti tevékenységük során kamatoztatják. Példaértékű tehát a művészi kreativitás hasz­nosításának e módja, melynek mintegy melléktermékeként az utolsó ötven év osztrák festészeté­nek legrangosabb magángyűjtemé­nye létrejöhetett. Matits Ferenc Gondolatok a képtárban A napilapokban megjelenő, színvona­las művészeti írásokat ritkán olvas­hatjuk kötetbe szerkesztve. Örven­detes, hogy egyik legfelkészültebb műkritiku­sunknak, Tasnádi Attilának a Kortársban és a Népszavában megjelent vázlatait, port­réit, kritikáit — több mint hetven festő, szobrász, grafikus, keramikus és fotós mun­kásságáról — megjelentette a miskolci Fel- sőmagyarország Kiadó. Azok az alkotók kerültek ebbe a váloga­tásba, akik művészetüket az élet részének te­kintették, s az élet kérdéseire keresték a vá­laszokat. Tasnádi Attila a hagyományban gyökerező, teremtő művészetet helyezte kri­tikusi munkásságának mérlegére. Olyan kép­zőművészekre irányította a figyelmet, akik az esztétikai élmény mellett gondolkodásra kényszerítik a nézőt, s sajátos világuk az egye­temes művészet eredményeihez kapcsolódik. Sokan nem élnek már, de az életükben meg­jelent írások állják az idő kegyetlen rostáját. A századforduló környékén születettek mun­kássága már nem tartogatott ugyan meglepe­téseket Tasnádinak, de olyan új momentu­mokkal gazdagította róluk írt cikkeit, hogy szívesen ajánlom azokat a szakmának is elol­vasásra. ilyenek például Czóbelről, a megmaradás festőjéről, a piktúrában és grafikában egya­ránt maradandót alkotó Martyn Ferencről, vagy a szimbólumokat szobraiba sűrítő Szer- vátiusz Jenő életművéről írt sorai. Az érté­kek keresése közben olyan pályájuk elején ál­lóknak is bizalmat szavazott, akik igazolták Tasnádi értékítéletének helyességét. A Mis­kolcon élt, fiatalon elhunyt Lenkey Zoltán­ról már ’72-ben leírja, hogy kivételes tehet­ség, akinek rézkarcait „a nagyvonalú anyag­ismeret cizellált szépségű gyöngyszemeiként" jellemzett halála után egyik jeles pályatársa. A Gondolatok a képtárban című kötet­ben az északkeleti, keleti régióhoz kötődők közül — Lenkey mellett — olvashatunk Bor- menissza László, Holló László, Kmetty János, Szalay Lajos, Feledy Gyula, Mazsarofif Mik­lós, Nagy Sándor, Pál Gyula és Vati József munkásságáról is. Különböző generációk, kü­lönböző utak. Tasnáditól távol áll a kizáró­lagosság, nem preferál egyetlen irányzatot sem. Legfontosabb számára a különbözőség­ben rejlő gazdagság minél árnyaltabb bemu­tatása. Tarczy Péter ■..''•'WA-'ü azonban Györke és Karcsa ka­maszkorában már a teljes össze­omlás peremére sodródott. A környező kisfejedelemségeket el­seperte a sárga vihar, s most ez a föld, a vikingek öröksége ke­rült veszélybe. Mit tudhatott arról a két pa­rasztfiú, hogy Rómától északke­letre összeült a vízre épített ék­kő, Velence tanácsadás titkos döntés született, mely semmikép­pen nem méltóságukat volt hi­vatott fényesíteni, mint inkább pénzes zsákjaikkal állott erős összefüggésben! Üzleti útjaik ér­A KERT dekében azt határozták a nemes férfiak, szolgálataikat és hajóikat fel fogják ajánlani a Nagykán­nak. Lehet ugyan nagy a vihar, de a jó hajós nem fordul vissza, ha szíve vakmerőségtől buzog, hanem igyekszik mindenáron ép­ségben maradni a hullámok lo­vasaként. Ha veszni kell, vesszen tehát más. A lovasnép keleten például, az idegenek, az Árpád fattyak, a hatujjú szörnyek birto­ka, így okoskodott a tiszteletre­méltó velencei tanács. Legyen bár keresztény uralkodó Béla, a konok, de itt többről van szó: ke- reskedőutakról, fűszerekről és selymekről, aranyt csengető szál­lítmányokról. Európa és a mesé­sen gazdag Távolkelet között egy híd ívelhet, melynek hídfője e tálján város kell iegyen. Mit tudhatott arról Karcsa és Györke, miféle sötét gondok ár- kolták Béla király homlokát? Született hercegnek, uralta Er­délynek hegyes országát, apjával vívott éles szócsatákat, megszeg­ve őseik törvényeit nem fogadta kinyilatkoztatásképpen a királyi szent döntéseket, lett gyűlölt és megvetett, várt szabadító, lett könnyen osztott birtokok szagga­tója, haragos uralkodó, országá­nak konok apja. A német, csak azoknak ne hitt volna, járt-kelt palotájában éjjelente. Es a vad, zömök menekülők, a kunok, ré­gi testvéreik. Bár ne adott volna föl­det asszonyaik keze alá, legelőt lovaik­nak, hogyan is hi­hette, éles kardot kap ezért cse­rébe, melyet minden alattvaló szeretettel fogad majd egy százfe­lé szakadni készülő országban. A király korai elődjeire és kései ma­radékaira gondolt. Mikoron a Verecke híres útján érkezett magyarság ha­zájára talált és választotta útját a keresztségnek, nem sejthette még, mennyi vér és könny tapad majdan e rögökhöz. Géza avagy inkább Vajk, az István, ná lett király cselekedett hely- telenebbül? Utóbb kár feszeget­ni. Legalább a pápai koronát, azt nem fogadta el: ősei szent ékével fején kapcsolódott az egekhez, mint elődei Atilla halálát köve­tően. A nagy pestis István ki­rállyá koronázásának évében a bizonyosságkereső elme szándé­kaiból fakadó létmegértésnek. Szénási Miklós kisregénye (vagy hosszú elbeszélése) üde ér- | zékenységgel vegyíti az elfogu- I lattanul tájékozódó lélek ereden- I dóén — szinte gyermekien — I naiv kíváncsiságát az élettapasz- | talások fanyarságával, a mesei le­li tisztultság iránti vágyat az őstu- | dásra fogékony szemlélet bölcses- | séghangulatával. Voltaképpen | egyfajta mítosz-átköltés ez, ős­monda- vagy hitrege-parafrázis, a magyarság eredetmítoszainak, népmesekincsének, csaknem egész történelmi emlékezetének — a hun-magyar folytonosság — I és küldetési udattói a honfoglalá- | son, az ÖTSzágaiapftásori; h tatár- | járáson, az újabb itiegptóhálta-- | fásokon keresztül äz újkörí for- | radalmakig, a nemzethistória le- | gendáriumának — illetve muni- ezek egyes leglényegesebbként | idézett elemeinek — bizonyos megkísérelt rekonstrukciója, j kompilációja. A különféle mon- i dai, mitikus, mesei mozzanatok; — a világegyetem genezisétől a! „Fehérlófia”-történeten át a ke- j resztény-bibliai mitológia alap- i motívumaiig ívelve — sokrétű; vonatkoztatás —, utalásrend- j szerrel teremtenek meg egy olyan i összefüggés-hálózatot, amelynek hátterében a „jó” és a „rossz" örökérvényű kettősségének, me- j tafizikai küzdelmének sorsdöntő i képlete húzódik meg. S ez a bi- i polaritás, kétközpontúság képle- tezi a magyar sors hányattatása-; inak oksági viszonyait is, sejteti j a nemzetiét szándékos veszélyez- i tetésének, tönkretevésének fő in­dítékait, a sajátos nemzeti minő­ség, hivatás és identitás elsorvasz-1 írásnak tényezőit, s a pusztítás, a létrontás általános civilizációs, j erkölcsi hanyatláshoz vezető erő-; it 'Msssss. vs. lif ts' /// mindenesetre erre űzte a napnyu­gati egyházi népség, a tanultak színe-javát, e hegyektől karéjban ölelt szegeletre, hol egyedül nem aratott a fekete angyal. Akkor megszületett a döntés, a múltnak vesznie kell, és épülnie a nyuga­ti módi szerint kitervelt útnak. A régi rend hívei párszor még kardot ragadtak, áldoztak nyíltan is kancát, nem csupán erdők sű­rűjébe rejtezve, de egy folyamat már elindult, s en­nek határt emberi kéz nem szab­hatott. Az bizo­gyakran ször­nyű következmé­nyei lehetnek. Béla, a sötét tekintetű magyar ki­rály a szívével érezte, hogy nem hazudik a Nagykán, mikor test­vérének mondja levelében, és az ősök nevében szólítja, lépjen szö­vetségre véle a bűnös és elfaj­zott Napnyugat ellen. Mégis aszerint cselekedett, miképpen a szokások tüzében edződött esze parancsolta: a két ferdesze­mű, pergamenbőrű káni követet elevenen megnyúzatta. Ezzel vég­érvényesen tanúságot tett hité­ről, s most, amikor talán csak hó­napok választják el a korai és erőszakos végtől, országa égésé­től, ki lesz, ki homlokát kendő­vel törli és azt mondja majd, en­gem az ég küldött, én majd meg­oldom gondjaid? Karcsa és Györke még játsza­doztak. A következő évben azon­ban hirtelen férfiakká lettek, mert véres kard hordoztatott kö­rül az országban. Szánalmas, szo­morú időszak kezdődött. Ha a főurak, e vezérlésre szü­letett méltatlanok önnön porhü­velyük felé emehetnék szellemü­ket, s belátnák, mi az Isten útja, mi a király útja, az ország útja, talán még lehetne menedék, szo­rított hűsítő kendőt homlokára Árpád-nembeli Béla. Bár uralko­dójuk, Kötöny váratlan meggyil­kolását követően a kunok gyúj­togatva hagyták el a magyar föl­det, a magyarok serege erős volt, és talán az egyetlen egész Euró­pában, mely méltósággal fordul­hatott szembe a mongolokkal. A király azonban már régen elfeled­te, honnan indultak az ősök, s hogyan. Muhi mezejénél a léte­ző legelőnytelenebb pozíciót vette fel a páncélos had: a tehetségtelen vezetés­nek, az egymásra is acsarkodó vezérek- n e k k ö - szön- hetően folyó­parton tá­boroztak üe éjszakára. így a ködös hajnal könnyű prédát kínált a vén róká­nak, Batu Nagykán fővezérének, Szubutáj Bogaturnak. Mind ott veszett a fegyverforgatók színe-java. Béla is alig me- nekedett ki e szörnyű vér­ontásból. Jó szerencséje azon­ban egy pelyhedző bajuszú si- hedert vetett útjába, kinek ko­ponyájába hosszú, vashegy ű vessző fúródott, mikor rongyos ruhába bújtatott testével eltakar­ta királyát a nyílzápor elől. Utol­só gondolata az volt, lova nyer­ge és a föld között, hogy a sár­kányok alakja változhat ugyan, lényegük azonban semmiképp. Anya, anya, lehelbe a fűből a to- porzékoló paták felé. Béla soha­sem tudta meg, hogy Györkének hívták a fiút. Györke meghalt, és Györke lelke felemelkedett és alászállott. Kutat látott a könnyű lélek, ke­rengve élet és halál között. A kút aknája kétfelé hasadt, szakállas, vén alak topogott a kút tövénél. Itt vagy tehát, suttogta fáradtan Györkének, s nem nyugszol, ugye? A történelem, ez izzó kerék lesz poklod, s miért? ne tőlem kérdezd, fiam. Választhatok-e, vagy majdan kedvére vet ki magából e fene­ketlen mélység a históriás szín­padokra? Ezt kérdezte ekkor Györke, de mire mondata végé­re ért, akkora már évtizedek tel­tek el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom