Észak-Magyarország, 1997. április (53. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-21 / 92. szám

4 ESZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1997. Április 21., Hétfő ®sfA Az ESZAK-Magvarokszág levelezési rovata Szerkeszti: Bodnár Ildikó Visszaadták a hitemet Nagy fájdalom szerettünk el­vesztése. Ilyenkor alig van erő, energia az intéznivalók garma­dájára. így voltam ezzel én is. Ezernyi kétellyel, félelemmel, sok ismerőstől, ismeretlentől hallott, sajtóban olvasott nega­tív élménnyel kerestem fel és adtam megbízást egy temetés összes procedúrájának (anya­könyv, koporsó, koszorú, szállí­tás, újsághirdetés, testőr, stb) elvégzésére egy miskolci kfit.- nek (cím. a szerk. ben). Kéte­lyem, félelmem elmúlt, amikor a vállaltak utolsó betűig való teljesítésével látták el a szolgál­tatást. Kegyeletteljes, figyel­mes, tapintatos hangon, a te­metésen észrevehetetlen, de észrevehető részvéttel - mi jel­lemezte a temetési vállalkozó munkatársait - voltak jelen, melyet itt és most köszönök meg. Hihetetlen nagy fájdal­mamban visszaadták hitemet: a becsületes munka, a szolgál­tatás hitét. S. Katalin Miskolc Szerkesztői üzenetek Nyugdíjas olvasónknak: Ha sa­játjogú és özvegyi nyugellátást, baleseti nyugellátást együtt fo­lyósítanak, azok együttes összege január 1-től 20 400 fo­rint. (Ha bármelyik ellátás az egyébként ahhoz járó emeléssel a havi 20 400 forintot megha­ladja, ezt a magasabb ellátást kell folyósítani.) * R. Andor, Miskolc: Véleményét - kérésének megfelelően - to­vábbítottuk. * „Társasház’’ jeligére: A jövőt il­letően a lakás-takarékpénztá­rakról szóló jogszabály lehetővé teszi, hogy a közös képviselő la- kás-előtakarékossági szerző­dést köthet a pénztárral a tár­sasházközösség nevében; két­harmados közgyűlési határo­zattal, a közös tulajdonban álló épületrészek fejújításához, kor­szerűsítéséhez szükséges pénz­ügyi források biztosítása céljá­ból (1966. évi. CXIII. tv.). * L. J-né, Miskolc: A végrendelet érvénytelenségére, illetőleg ha­tálytalanságára csak az hivat­kozhat, aki az érvénytelenség, illetőleg a hatálytalanság meg­állapítása esetében maga örö­köl vagy tehertől mentesül. A bíróság a végrendeletet csak az érvényesített megtámadási ok alapján és csak a perben álló felek egymás közötti kapcsola­tában nyilváníthatja érvényte­lennek vagy hatálytalannak, a kereseti kérelemhez kötve egészben vagy részben. A döntés: a város kezében Rozsdatemető a város szívében címmel jelent meg egy írásom az Észak-Magyarország 1994. augusztus 29-i számában. Eb­ben szóvá tettem, hogy egy par­kolónak alkalmas helyen (amely városképi szempontból ilyen célra talán a legalkalma­sabb lenne)'rozsdatemető dísz­ük évek (!) óta. Az ügy - a vál­tozás - érdekében sokat fárado­zott a körzet önkormányzati képviselője, Nyíró Pál, sajnos eredménytelenül. Aztán megint hosszú szünet (1990-től) követ­kezett. A közelmúltban végre örömhírrel szolgált képvise­lőnk: a rozsdatemető (a Dózsa György út és Fazekas utca sar­kán) visszakerült a város tulaj­donába. Ennek apropóján újra szólnom - szólnunk, hiszen so­kak véleményét közvetítem - kell, mielőtt végleg hibás dön­tés születik. A telket nem szabad beépí­teni. Ha a polgármesteri hiva­tal ablakán hajlandó valaki ki­nézni láthatja, hogy a Dózsa György utca egy túlzsúfolt par­koló a városközpontban. Itt van a bíróság,, az ügyészség, az APEH, a TÁKISZ, a tűzoltóság, sőt a börtön is. Ilyen közhivata­lokhoz nappal rengeteg gépko­csi áll be. Az utca, a járda tele van velük. Ezt az állapotot hagyjuk meg a jövő századnak? A megoldás adott: a rozsdate­metőből alakítsanak ki a hiva­talok részére egy autóparkolót. Maradjunk meg a józan észnél, erre szeretné felhívni a figyel­met a környék lakossága. Csak reméljük, hogy ez sikerül. A képviselőnket pedig az ügy ér­dekében ezúton is biztatjuk. Csapó András Miskolc Parkolónak lenne a legalkalmasabb Fotó: Végh Csaba SZÓIÁSTÉR Értelmetlen, érdemtelen dicséretek Nem ellenszenvvel, inkább megdöbbenés­sel olvastam, hallgattam, néztem a médiá­kon keresztül azt a világraszóló dicséretet meg kitüntetés-sorozatot, amit a magyar sportvezetőség, plusz még kormányzati méltóságok is kifejtettek Puskás Ferenc, volt labdarúgó személyével kapcsolatban. Úgy gondolom - s valószínűleg nem vagyok egyedül a véleményemmel -, hogy a szer­vezők nagyon is túllőttek a célon. Mert olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak a személyének, mintha a magyar sportot leg­alábbis világszínvonalra emelte volna. Ta­gadhatatlan tény, hogy Puskás úr világhír­nevet szerzett magának, de nem magyar színekben, állampolgárságával ellentétben. Megcsillogtatta rendkívüli képességeit egy­két esetben itthon is, de erejének aranyko­rában hátat fordított hazájának, a sport­társainak, akik részesei voltak az ő teljesít­ményének. Ezzel nagy kárt okozott az ak­kori magyar sportéletnek. Pedig nem a sze­génység, sem pedig az éhenhalás késztette erre a csúfos cselekedetre. Nincs nekem semmiféle személyes el­lentétem vele kapcsolatban. Sőt, csodálom idegenbeli szerepléséért szerzett hírnevét, de mint magyar ember iránt, nem érzek tiszteletet. A helyében szégyellnék ebben az országban emelt fővel járni, inkább bűn­tudatot érezve lesütött fejjel tenném. Ezt az ünneplést ha megérdemelte, annak az országnak kellett volna rendeznie, ahol tel­jesítményét kamatoztatta. De azok inkább megfizették. (Név és cím a szerkesztőségben) Nem egyházellenes államosítás volt Örömmel olvastam a minap az újságban, hogy a miskolci Katolikus Gimnázium - ápolva a hagyományokat - felveszi Fráter György nevét. Arról is értesülhettem a cikkből, hogy az egykori „Fráter” ingatlant, ahol jelenleg a Földes Ferenc Gimnázium működik a katolikus egyház visszaigé­nyelte. Ha már ennyire ragaszkodnak a tradíci­ókhoz, engedjék meg, hogy felelevenítsek néhány fontos fordulópontot az egykori Fráter Gimnázium múltjából (Mádai Gyu­la: A Fráter György Királyi Katolikus Gim­názium története - Földes Ferenc Gimnázi­um Évkönyve), amelyek valószínűleg elke­rülték figyelmüket. Mindenekelőtt az ősi név: Fráter György Királyi Katolikus Gimnázium. „Királyi”, azaz állami. Az intézmény államosítása te­hát nem a szocializmus ideje alatt történt. 1883-ban rendelkezett így Trefort Ágoston miniszter, mert a rend a Tanulmányi Alap támogatása mellett sem tudta biztosítani a tanításhoz, a tanuláshoz szükséges alapfel­tételeket. Az iskola épületét, amely 6 tanteremből álló, meszelt falú, földszintes ház volt, 1910-ben végleg le kellett bontani, mert használhatatlanná vált. Az 1911-re elké­szült mai épületet a minisztérium, a megye és a város pénzéből építették. Az állami­ként működő intézmény 1922 és 1948 kö­zött viselte Fráter György nevét, a keresz­tény szellemiséget továbbra is őrizve. Nem egyházellenes államosításról volt tehát szó, nem is lehetett az egy olyan rendszerben, amelynek vezető ereje volt a katolikus egy­ház. Egy ilyen egyházbarát-rendszerben 64 év állt a rendelkezésükre, hogy az igazság­talanságnak vélt államosítás ellen tiltakoz­zanak. Nem tették. 114 évvel az államosítás után a katoli­kus egyház egykori düledező, földszintes viskójáért cserébe kétemeletes, jól felsze­relt épületet követel vissza... Apró Zoltán, a Földes volt diákja Miskolc Hasonló szelek híjnak a Kiliánban is Tele van a város... Sajnos nem akácfavirággal, hanem szemét­tel, kosszal. Ilyen piszkos, elha­nyagolt, a vandalizmus jegyeit viselő állapotban talán még so­ha nem volt Miskolc. Úgy tű­nik, nincs a városnak igazi gaz­dája. A képviselők is csak a vá­lasztások idején hallatják sza­vukat, ragasztgatják tele fény­képükkel, ígéreteikkel az amúgy is elcsúfított, összefir­kált hirdetőket, falakat. Elszomorító kép fogadja a Kihánba érkező idegent is, ha­sonlóan Tapolcához, Lillafüred­hez vagy a többi lakótelephez. Példaként említem, hogy hús­vét előtt, nagypéntekre lomta­lanítást hirdettek az újságok. A lakók által kirakott lomokat még a húsvét utáni kedden is hordta a szél, húzták szét a gu­berálók. Többszöri telefonhívás­ba került, amíg végre elvitték az Irinyi utca 19. és 15. elől. Egyébként az már megszokott - de szerintem nem bevált módszer a takarítás idején sem —, hogy összekaparják a szeme­tet, majd otthagyják. Rendsze­„A futballpálya szeles időben ontja a port" Fotó: Bujdos Tibor rint megjön a szél és újra szét­hordja. Régebben azonnal ko­csikra rakták, mert a távolság és a szállítási költség ugyan­annyi. A fákat kivágni még csak- csak megjelennek az illetékes hivatal dolgozói (ültetni, pótolni a régit azt már évek óta nem), füvet nyírni annál ritkábban. Az elmúlt évben is talán két­szer ha jártak a Dél-Kiliánban. Északon többször! Nem lehet tudni, hogy miért. Az Irinyi ut­cán lévő játszótér elhanyagolt, a futballpálya ontja a port a szemben lévő házak ablakaira, erkélyeire. A szakvélemény sze­rint a körülmény: megfelelő. Valószínűleg, ha a szakértők laknának itt, nem volna az. Sőt, már régen portalanították volna vagy odébb helyeztették volna, netán megszüntették volna a pályát. A közvilágítás sem nevezhe­tő közvilágításnak. Még az a szerencse, hogy az Émász Rt. III. kerületi szerelői bejelentés után szinte azonnal elhárítják a hibát. A 34-es számú iskola felé vezető út, amely az Irinyi és a Kempelen Farkas utcát kö­ti össze, a játszótér mellett ve­zet el. S mert itt nincs világítás, a randalírozók, az italozók törzshelyévé vált sötétedés után, de különösen a késő esti órákban. A közbiztonság a kör­nyéken lejjebb van attól a bizo­nyostól is. Sürgős intézkedésre lenne szükség itt is, miként Ta­polcán, ahol a képviselők és a lakosok elkezdtek együtt dol­gozni. Jobb későn, mint soha! Soós György Miskolc Tisztelgés neves és névtelen vitézeink előtt A Reformátusok Lapjából ismeretes, hogy 1996. szeptember 21-én megtörtént a deb­receni Nagytemplomban a hazai ötödik vi­tézzé avatás. Azóta a vitézi fogalom benne él köz- és egyházi életünk szótárában, leki­csinylő vagy elismerő értelemben. Most ezen írással kívánok tisztelegni azon vité­zeink előtt, akik nevesek vagy névtelenek, egyházközségekben dolgoznak, egyházi em­berek. Többen kárhoztatják az ifjúságot és a középnemzedéket, hogy nem tudnak mit kezdeni a történelem egyes eseményeivel és fogalmaival. Ennek az az oka, hogy nem nevelték - mert nem is nevelhették - őket a családi nevelés szerint. A jelenlegi ünne­peket és ünnepeltjeinket azok értjük, akik­nek szívében benne él a családjuk történe­te, hiszen ebből áll össze a történelem. A mi (szülők, nevelők) dolgunk tudatosítani a fiatalokban, hogy kik voltak a szüleik, hon­nan származnak, mit tettek a szülőföldjü­kért, neveltetésük folytán miért és kiknek tartoznak úgy élni, dolgozni, tenni, hogy ne legyenek kevesebbek, mint elődeik. Soha ne szégyelljék honnan jöttek. Történész nem vagyok, a Horthy-kor- szakot nem akarom elemezni. Csupán tényként említem meg, hogy Magyarország akkori kormányzója 1920. augusztus 20-án felszólítást intézett a földbirtokos osztály­hoz, hogy a haza védelmében hősiesen har- coltakat vitézi címmel és telekkel tüntesse ki. A vitézi intézmény Kiskátéja erről így ír: „Az összegyűjtött drágakövek a vitézi tettek végrehajtói: a vitézek, a foglalat a magyar földnek egy darabja: a vitézi telek; a palást pedig, mely édes hazánkra rábo­rul: a Vitézi Rend. “ (Budapest. 1921. 6. p.) Ha pedig elolvassuk az 1995. július 2-án bejegyzett Vitézi Rend Rendi Kódexét, ak­kor látjuk, hogy a rend célkitűzései mindig időszerűek lesznek, mint a helytállás, lova­giasság, megbízhatóság, tisztesség, a hazá­hoz, Istenhez, egyházhoz való hűség. Na­gyon megragadott a Kiskátéból az a gondo­lat is, hogy á vitézek ne csak a háborúk­ban, hanem a mindennapi, polgári életben is mutassák meg hősiességüket, minták le­gyenek. Akkor tehát, amikor a vitézekről, a rendről véleményt mondunk, bárhová is tartozzunk világszemléletünk szerint, ak­kor azt nézzük meg, a köz- és mindennapi életben milyenek a felavatottak. A fenti jel­lemzők megtestesítését látom ismeretségi körömből a következő testvéreinkben: v. Si­pos Zoltán tanár, v. Szigethy Lehel ny. ezre­des, akik a Hadak Útjára léptek, mindket­ten reformátusok; megemlítem a görög ka­tolikus v. Almássy Károly Kossuth- és Pod- maniczky-díjas professzort, akinek neve di­ákjai szívében és az iskolatörténetben foga­lom; folytatom a sort v. Nagy Lajos ny. vas­utassal; Sajtos László tűzoltó őrnagy a toka­ji református egyházközség gondnoka és egyházmegyei világi tanácsbíró; Csobaj - ahol megválasztott lelkész vagyok - szülött­je Tar Mihály, aki az elhurcoltak és eleset­tek emlékére parkot és emlékművet adomá­nyozott illetve készített; v. Hetei Péter ny. főkönyvelővel, mint rk. egyházközségi elöl­járóval a helybeli ünnepélyek szervezésekor dolgozunk együtt. A fiatalság történelemlá­tását munkáltuk akkor, amikor a Nemzeti Panteon Alapítvány segítségével Rácz Áb­rahám, az egykori csobaji lelkész és 48-as főhadnagy sírját tettük rendbe. Kívánom, a saját vagy édesapja jogán vitézzé avatottak találják meg a gyülekeze­tekben is az őket megillető helyüket, hogy jelenlétükkel is segítsenek a nemzetépítés és öntudat formálásában, még akkor is, ha többen idős korukban kapták meg a kitün­tetést. Papp Borbála, ref. lelkész Csobaj-Taktakenéz-Taktabáj Jogsegélyszolgálat Ma, április 21-én, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgála­tot tartunk a Sajtóház II. emeletén, lapunk levelezési rovatának irodájában. Tanácsokat és felvilágosítást ad Demeter Lajos ügy­véd. Sorszámot a portán kérhetnek az érdeklődők. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe vé­ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szemé­lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. D

Next

/
Oldalképek
Tartalom