Észak-Magyarország, 1997. március (53. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-12 / 60. szám

Évfordulókhoz kötődik az emlékezés, így szoktuk meg. Naptári évtől függetlenül is értelmezésre és újraértelmezésre csábítják azonban vagy noszogatják a nagy alkotások a tájékozódó és régiek előtt tisztelgő elmét. A Kölcsey Ferenc nevéhez fűződő ünnepi események sorába illő beiktatnunk Himnuszunk egészének értését — Bendegúz jelképszerű nevével együtt.

Kölcsey és a Himnusz értelmezésében némelyik (mai) vélekedés nélkülözi a református gyülekezeti énekeskönyveket s énekirodalomat mint közvetlen gyökeret és hátteret. Elsik- kad így a ip

m költemény nyilvánvaló kötődése a magyar reformáció korának szemléletéhez. Segíti ezt a tévesztést, hogy Himnuszunknak mindig csupán első versszakát éneklik. Nehezen talál így utat a megfeledkező köztudatba mindjárt a második vers eredet-megjelölése, azaz

Őseinket felhozod Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendeguznak vére,

S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai Felvirágozának.

Miként és miért kerül Bendegúz a történelmi visszapillantásba, a hazát jelző folyók s tokaji szöllő- vesszők, meg kunsági mezőkön rengő kalásztenger rajzolatába? Nincs válaszunk, ha ógörög eszmények, s a megnemesített népköltészet felől közelítjük meg Himnuszunkat. Eme történeti tabló más értelme tárul fel, ha Kölcsey nevelkedése felől pillantunk a Parainesis irányába. Ä protestáns örökség és a klasszikus antikvitás eszményei a koraérett gyermeki lélekbe ültették történeti gyökereinket. Serkentette a görög hazafiság is, Szenei Molnár (zsoltárait minden istentiszteleten énekelte) meg a prédikátorok istenes helytállásra biztató énekei is segítették elkötelezettsége megfogamzását.

Bennsőképpen ismerte a protestáns énekköltészetet, a Szenei Molnár előttit is, és a maga korának énekeskönyveit is. E háttérre utal például egy évfordulós kiadvány: HIMNUSZ. Kölcsey Ferenc költeménye, Erkel Ferenc zenéje. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kéziratok hasonmása Bónis Ferenc tanulmányával. Püski Kiadó, Bp. 1994.).

Az ünnepi kiadvány soraiban nem olvassuk Farkas András nevét. Sugallja pedig a párhuzamokat a reformáció századainak számos éneke: jeremiádok sorai, vagy a Batthyány kódex kora óta mindmáig használatos ének: Ez esztendőt megáldjad / Kegyelmedből, Ur Isten / Bő zsírral ékesítsed.... Himnuszunk kezdő sorai ide horgonyozódnak; megkülönböztető jellemzője, hogy imádság-idomú. Ebben is párját ritkítja. A környező népeké s a legtöbb ország hivatalos himnusza nemzeti dal, függetlenségi és/vagy

Mátyás királ tetteivel büszkélkedik Farkas András éneke, és a dicsőség felidézése után a bűn és bűnhődés lesújtottságában kesereg, mint majdan Kölcsey — közeli és távoli országok himnuszában nincs hasonló. Van ellenben Károlyi Gáspár Két könyvé ben (Debrecenben nyomtatták 1563-ban), Magyari István (Az országokban való sok romlásoknak okairól. Sárvár 1602.) és kortársai úgynevezett wittenbergi történelemszemléletében a felelősség és beismerés nagytávlatú vallomása, ítélet és megmenekülés, így sorakoznak Farkas Andrásnál hasonló sorok, például: köztünk meg hasonlónk, irigység, gyűlölség mi közöttünk támada, kezdők egymás ülQ J J

uralmi igény, nacionalista törekvések, felsőbbrendűség és kiválóság kifejeződése (figyelmeztető Kiss Gy. Csaba néhány éve megjelent áttekintése). A mi Himnuszunk ellenben stilizált szentegyházi dicséret. Számos filozófiai és elméleti összetevő kap hangot visszatekintésében, beleértve a vérbefulladt függetlenségi törekvéseket, a birodalmi erőszakszervezet jogtiprását, a kínzó rabi hontalanságot.

Választ kapunk, ha felidézzük 1536-ból a prédikátor Farkas András énekét. Erre az áttekintésre ösztönöz Himnuszunk idézett második strófája. A 16. századi énekszerző felváltva a bibliai történetről, majd pedig az magyar népekről tanít hosszasan. A széphistóriákat, bibliai históriákat az akkori emberek még óraszámra énekelték és hallgatták. Lássuk s halljuk meg itt a kettős honfoglalást is tartalmazó néhány sort, Himnuszunk előképét.

Az kegyelmes Isten rajtok könyő- rüle, ő szívökbe ada olly gondolatot // hogy ők keresnének az napnyugat felé országot magoknak hol letelepednének... II Hét kapitányokat / köz- tük emelőnek, béjövének az jó magyar országba // Kit neveznek vala bő Pannóniának.. .[amely] II...bővölkö- dik arannyal, ezüsttel, ónnal, vassal, érccel, lóval, öreg barmokkal, // a Szerem borával, az Mátra borával a Somogy borával, az felföldi jó borral. II A Duna vizével, a Tisza vizével, Száva, Dráva, Szamos, Maros vizével, II erdővel, mezőkkel, szép zsíros füvekkel, juhokkal, lovakkal, tikkal, luddal, disznóval // őket az nagy Isten itt mind meg szállító mint a zsidó népeket Kánaánnak földében.

A királyok sorában az hatalmas

dözni, II nagy sok környül való szép tartományinkat jeles országokat tőlünk Isten el veszte... II a sok pártolással I Felföldet el veszték, / és annál is inkább / ez ország nyomorodék. II Mind ezek száliának / Istentől mi reánk / bűnünk szerént és gonoszságunk miatt, H egy felől verete pogány törököktől, másfelől némettel im az sok pártolókkal, // ezzel meg mutató az hatalmas Isten, hogy ő az bűnöknek erős bosszú állója.

A megmaradáshoz a 16-17. századi történelem mindennapjaiban is nélkülözhetetlen volt a bizoda- lom, ez mindenkor felülkerekedik a történelem prédikátori szemléletében: esmérjük magunkat bűnessek- nek lenni, kövessük az Istent, nekünk ő megbocsátja, // és annak felette jó Magyarországot nékünk meg építti, és esmét hatalmat ád.

Szerkezetileg így építkezik Himnuszunk, a Farkas András nyomdokán múltnak és jövendőnek eredt sűrítő költemény:

1. vers: Fohász (invocatio)

2-3. vers: Isten jótéteménye a honfoglalás

4-7. vers: Vétkezés, bűnhődés, dicsőség után vigasztalan jelen 8. vers: Visszatérő fohász (reca- pitulatio).

Természetesen számos idézet kínálkoznék még ide a máig közismert, vagy időközben megfakult énekek soraiból. Ezek emlegetésére szükség is van, mert mindjárt a Himnusz első sorát félreértjük. Protestáns bibliás anyanyelvi örökség számára ösztönösen föl sem vetődhetne más, mint az, hogy Isten áldása bőséges és jókedvű (kedvező- leg megadott), tehát nem a búsmagyarok kedvének vigalomra fordításáról van szó az első és második sorban. Az első sorok egybetartozását, értelmi áthajlását azonban többnyire nem veszik észre, és a bibliai célzást sem értik. Vaskos feledé- kenység miatt egy esztendővel ezelőtt rá kellett erre a hagyományos tévedésre irányítania a nyelvészek és a közvélemény figyelmét A. Molnár Ferenc Himusz: kegyes, bőséges áldás a magyarra című írásának (megjelent a Hajdú-bihari Napló, 1996. január 20.). Időközben több előadása bőséges bibliai és énekeskönyvi idézetekkel szemléltette az értelmezés nyelvi hátterét. (Jól értjük-e a Himnusz első sorait? Előadás a Magyar Nyelvtudományi Társaságban, Budapesten, 1996. április 16-án; Finnországban

r

P e - dig A W Him - s' nusz értelmezéséhez. Megjelent . a Finnor- fk s z á g i M a - t-ußk gya,

rok Értesítője 1996. december havi körlevelében.)

Egy évtizeddel Mohács tragédiája után tehát így tagolta bele látásába Farkas András (és a magyarság vérzivataros századai után Kölcsey) a szkita-hún-magyar rokonságot és örökséget, Bendegúz jelképszerű nevével együtt: Első kijö- vésben / nagy pogánságokban adá az hatalmas Attila királyt, // ki az nagy Némrótnak / unokája vala, Bendeguznak fia, ez világnak félelme.

Áldáskérő kezdet megkoronázásaként, irgalomért fohászkodás zárja a felséges áttekintést, mindebben nem a filozófusok istene (ahogyan Pascal mondja), nem is csak az ítészség (irodalmi és társadalmi kritika) kap hangot, hanem a bibliás protestantizmus hitvalló látása és elkötelezettsége. Ez évben, a kultúra napján megjelent riportban (Hajdú-bihari Napló 1997. január 22.) az elméleti konstrukciók felől való megközelítéssel együtt szintén ismétlődik a hagyományos félreértés, azaz, hogy a költő kérése szerint jókedvvel kellene Istennek megáldania a magyarságot.

Természetesen inkább megmunkálandó nyersanyag, mintsem merő minta a 16. századi protestáns énekköltő hosszú históriás verse és szemléletvilága a reformkori irodalmár számára, amelyet kiegészítve és nyolc strófába sűrítve transzformáit. De ennek a háttérnek a teljes mellőzése, és elméleti meggondolásokkal pótlása anakronizmus. Olyan (Bendegúz seregében képtelenség lett volna), mint féllábú hős háromlábú lovát patkokat- nunk!

Fekete Csaba

■»!■■

.......... .......... - mmmm*

T

érey János:

Tisztábatétel

A maradék szabadság első reggele, szanatórium egyetlen kiváltságos beutalttal: hely, ahol föltápászkodik, szöszökkel babrál, pormacskákat űz- Szobája űrtartalma: egyetlen férfi számára elégséges térfogat.

A koszt, mint nagymama lekvárja, laktató; csupa megbízható íz, otthoni aroma; könnyedén belakható terek, s mennyi cikázó sétaút a mélyben!

Vénséges agglegény a bentlakó. Gátlástalanul él minden szolgáltatással, beköltözött a készbe, itt ejtőzik, míg a csigaházból bottal ki nem verik.

Lerí ábrázatáról: szénája rosszul áll. Egyedül sem azért van, mert szalmaözvegy. (Bár lenne: s hozná a délutáni busz a fővárosban rekedt kedvest. Lehetne hancúrozni és fecsegni. Mindhiába, ide nem jut föí semmiféle járat.)

Kishitű agglegény. Számára egyetlen hangalakhoz csupán egy jelentés tartozik.

A szabadság kegyelemidő, s nem munkaév követi, hanem tétlen vénkor, morgolódás.

A vérkeringés kóbor, vézna áram, nem hoz mozgásba meszes tagokat.

S a vidék: atlaszokból kitörölt, lakatlan üdülőfalu, hely leszerelni, azonnali hatállyal, és begubózni, vinnyogva a gyönyörűségtől.

Patakzó fény.

Útjában bordakosár.

Mélyén mohazöld pénz, rajta mohazöld király.

Fű porlott, fém, korok, ő meg bolyongta itt egy paraszti tüdő s egy szív árnyékos tájait.

Ki fönn robotba fúlt miatta, lám, idelenn befogadta.

Országul testét kínálta neki.

S‘karolja most is: meddőt a telér. Fölöttük a szél meg nem írt krónikák lapjait pergett.

Cseh Károlyt

Téli zsoltár

Ujjadat sejtem a kampóban, mely tartja a húslila napot, a hócsempészett mezők felett.

A világnagy hentesbolt ragyog.

Nyírseprű a jeges betonon a gerincen futó borzalom.

Kívül lenni biztos éhhalál, belül: a tömeg tapos agyon.

Poharadként emelj fel innen ajkadhoz — így szépül meg hulltom, míg álmaim habja, a holdfény, roskad az égi kocsmapulton.

I

I

!

I

I

I

I

I

I

I

Bessenyei György:

A Bihari remete I

fVáltozás — újulás)

A változás a nagy természetnek munkája és tulajdonsá- f ga, mely szüléseivel, forgásaival szüntelen való váltó- | zás, újulás és különb-különfeleség. A tavasz nem olyan, 1 mint a nyár, a nyár, mint az ősz és tél. Mindenik vál- § tozás újulást okoz. Hányféle színbe öltöznek a mezők, erdők, vi- | rágoskertek? Azért kívánja az ember öltözetit mindenféle szín- § nel tarkázni, hogy a természetet látja vélek diszeskedni.

Azonban e változhatatlan és szüntelen tartó egyformaság | ugyanazon eset, mód, idő, kömyülállás és örökké tartó egyenlő- 1 ség annak, ki alája vettetett, halálos unalmat okoz. Sokáig az 1 ember kedve minden dolgon elalszik és újulást kíván, mely tu- § lajdonságát nem akarattal adja magának, hanem a természet ültette belé. Örökké egy helyben lenni, mindég egy dolgot esi- | nálni büntetés vagy elkerülhetetlen szükség, mely rabul tart. | Ha valamely köntösöd régi, melyhez új korában kedved volt, | megunod, másnak adod, kinek új kedvet ád, mivel néki újság | azért, hogy nálad régiséggé lett. j

A legkedvesebb barátok, ha sokáig egy házra szorulnak, ma- f gokra unnak. |

Elérkezvén hozzájok az olyan óra, melyben mindent elbe- f szélvén, magoknak már semmit mondani nem tudnak, széjjel- | oszlásra vágyakoznak egymástul, hogy új dolgokkal kerülvén ősz- | ve, társalkodásokat újulásra hozhassák. A kenyeren kívül min- j dennap ugyanazon egy tál ételt enni csömör, döghalál. Oly | kedvesét veszi valaki feleségül, kit a dühösségig szeret. Addig űzi | véle kedvét, hogy végre elalszik nála s másutt keresi.

Az emberi kívánságnak változásaitul menekedni lehetetlen | dolog. Maga az idő forgása mindég újítja és változtatja magát. | Minket, embereket is a természet a maga változó kedvére új mód- | nak vészén, mint mi öltöző ruhánkat. Mindég eltörli az örege- f két és új módú embereket hoz világosságra, kik amazoktul kü- | lönbözzenek. Mikor megavulunk, mint régi rongyokat, széjjel- | hány bennünket, és újak állnak helyünkbe.

Igaz az, hogy öltözeteinkben lévő változásaink bolondságok, f és nékünk, régi módúaknak, nevetség. De mivel töltse hát ked- f vét az ifiu élet, ha minden bolondságátul és hivalkodásátul meg- I fosztják? Aki örökké okos, örökké szomorú. A szomorúság nem § öröm. Aki mindég erőt mutat, szüntelen tartó küszködésben van, | mely dolog kedvet sohase szül. Mit kívánsz az embertül? hogy | viszontagságaitul mindég vezettetve vigasztalás fejében magát 1 minden kedvétül, hivalkodásátul megfossza? Nem akkor gyö- I nyörködik az ember, mikor terhe alatt erőlködik, hanem mikor | gyermekeskedik. (...) A szüntelen tartó bölcselkedés, méltósá- | goskodás, félelmes maga-mérséklés az életet komor fellegekkel f borítja bé. A gyönyörűség gyengeségek közt terem. Az ember | életét okoskodva oltalmazza, táplálja és bolondoskodva, gyen- | gélkedve gyönyörködteti. Az ember akkor gyönyörködik, mikor f gyengélkedik; akkor vigad, mikor eszetlenkedik. És az öregeknek | az szolgál utolsó keservekre, hogy kéntelen is mindég okosok és | többé gyermekekké nem lehetnek. Eszerint az újulás természet, | és az emberek is azokkal együtt, mert a világ így megyen.

Változtatni kell az embernek eszközeit, öltözetinek színét, f módját, formáját, mert ugyanazon egyképpen kedve holtig való | örökös állandóságában és elevenségében meg nem maradhat. | És ha az ember ezekben eszetlenkedik, szinte úgy természete f szerint cselekszik, mint mikor okoskodik, mivel okosság, bolond- f ság, mindketten egyenlőül reá tartoznak és minden állatok fe- | lett csak néki szolgálnak tulajdonságul. Kénszeríti az embert éle- j tének terhe és unalma, hogy ha gyengeség is tette, újulást és vál- | tozást keressen. Miben van az életnek mindég tartó teljes meg- | elégedése? Mitül nem kedvetlenedik el most vagy majd? Magát I megunja, más nem kell; hová tegye napjait? (...)

(250 éve, 1747-ben született Bessenyei György, f a magyar felvilágosodás nagy alakja.) j

Antal Attila:

Jobbágysír