Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-15 / 39. szám
II ÉM-hétvége EM-inferjjú Február 15., Szombat Nüánsznyi az eltérés, hogy azt tudja: 33 évesen megfeszítik a fiát, vagy pedig megszüli a gyerekét egy olyan világra, ahol teljes a létbizonytalanság, kivédhetetlen betegségek özönlik el a földet. Reményvesztett, rossz lelkű emberek közé születünk. Filip Gabriella Minden anya istengyermeket szül. Az emberi létnek akkor van értelme a földön, ha az az istenség leképezése - állítja Müller Péter Sziámi, aki a Mária evangéliuma című rockoperát rendezi a Miskolci Nemzeti Színházban. □ „Testből testbe vándorol a lélek...” - énekelte nem is olyan régen. Lélekvándorlásról, sürgős reinkarnációról szóltak a Sziámi-dalok. Most pedig itt van ez a bibliai gyökerű, keresztény ihletésű történet. Mi köti össze ezt a két vHágott • A lélek... □ Amelyről nagyon is különbözően vélekedik a kereszténység és a buddhizmus... • Nem vallási vagy világnézeti különbségekről van itt szó. A „Testből testbe” tömény líra, zenébe oltott költészet, a Mária evangéliuma pedig a szó legkeményebb értelmében dráma. Ha azt mondom, az egyik buddhista, a másik keresztény szellemű, akkor ez olyan mértékű leszűkítés lenne, melyet egyik mű sem tűr meg. A „Testből testbe” sem buddhista, az sem a reinkarnációról szólt. Az egyszerűen egy címszlogen volt. A maga idejében annak a helyzetképe: hogy érzik magukat a fiatalok Magyarországon. Lélekhiány volt. És ezeknek a daloknak az volt a feladatuk, hogy tudatosítsák a nagyon durva anyagiság felé forduló világban: az embernek lelke is van. A Mária evangéliuma a címe dacára, és a keresztény-zsidó történeti háttér dacára sem vallásos mű. A világtörténelem, vagy legalábbis az európai történelem legnagyobb mítoszához nyúltunk. □ Tehát itt is misztikus indíttatásról van szó? • A mű megírásakor az apám alapgondolata az volt - és én ezt mint a dalszövegek írója maximálisan elfogadtam -, hogy két kérdést vet fel a történet. Az egyik az, hogy a Szentírásban miért szerepel olyan keveset Mária, és egyáltalán miért maradnak háttérben a nők. Ennek nyilván vannak társadalmi okai, de ha tekintetbe veszem a magyarországi Má- ria-kultuszt, akkor itt feltűnik valami ellentmondás. A másik dolog, hogy János evangélista, aki JéEgy az isten, vagy egy se Müller Péter Sziámi Fotó: Végh Csaba zus legkedvesebb tanítványa volt, fóljegyzi az evangéliumban, amikor Jézus a keresztfán haldokolt, utolsó üzenetként így szólt: asszony, íme a fiad; János, íme az anyád. És ezt fel lehet fogni köznapi módon úgy, hogy egy haldokló a barátjára bízza az édesanyját: viselje gondját, amikor magányos és öreg lesz. Illetve fordítva, hogy az édesanyjára bízza a barátját. Ez szerintem ráismétlés, ráerősítés arra a parancsolatra, hogy szeresd felebarátodat, mert az te magad vagy. Tehát Jézus egy egyetemes szere- tetparancsot fogalmazott újra úgy, hogy a saját példáján mutatta meg annak az érvényességét. A darab kiinduló pontja és témája az a kötelező mozzanat, amely minden anyának és gyermekének a kapcsolatában benne van: az anyának irdatlan kínok között világra kell szülnie a gyermekét, és aztán van egy pont, amikor el kell engednie - ha Jézusnak hívják, ha nem. Azt hiszem, ez az, ami megfogja az embereket. Tehát ez az anyamisztérium játéka, és nem egy keresztény történet. □ Minden anyának el kell engednie a gyermekét. Ez így van rendjén. De az már nem, ha az anya temeti el a gyermekét. • A halál itt metaforikus. Az elválásban ott van a halál. Mária fájdalmát minden anya ismeri. Kezdve attól, hogy retteg a gyermek első betegsége miatt, vagy amikor hiába várja haza. Müíler Péter Sziámi és Mária drámája □ De Mária úgy szüli meg gyermekét, hogy tudja, el fogja veszíteni! • Nüánsznyi az eltérés, hogy azt tudja: 33 évesen megfeszítik a fiát, vagy pedig megszüli a gyerekét egy olyan világra, ahol teljes a létbizonytalanság, kivédhetetlen betegségek özönlik el a földet. Reményvesztett, rossz lelkű emberek közé születünk. Ilyen formán reményt adhat ez a történet. Hiszen minden anya istengyermeket szül. Az emberi történet arról szól, akkor van értelme az emberi létnek, ha az az istenség leképezése. Akkor ér valamit az egész, ha úgy tud élni az ember a földön, hogy megérzi: isteni eredetű. Különben nincs értelme, különben gyűjtögetés, vegetálás... A földre születő istengyerek a legnagyobb kapaszkodó az emberi lelkek- nek. A földön manifesztálódó isten az a kapocs, amely segít abban, hogy az ember ne veszítse el teljesen azt a tudást - nem hitről beszélek -, hogy nincs egyedül. □ Az egyik közönségtalálkozón azt mondta, megváltoztatta az életét a Mária evangéliuma. Mit jelent ez a változás? • Nagy kóborlás és kergetőzés után a hazakerülés pillanatában talált el a Mária-történet. Bebolyongtam a világot, félig önszántamból, félig muszájból, és amikor hazajöttem, akkor kérdezte meg az apám, hogy megímám-e a drámához, illetve Tolcsvay László zenéjéhez a dalszövegeket. Éppen egy kis faluban laktunk, távol a világtól, vártuk a gyermekünk születését, szépen, nyugodtan éltünk. Lelkileg is nagyon közel volt hozzám a Mária-történet. Ez nem jelentett megtérést, mert én sose voltam se hitetlen, se istentelen, de a szónak a hagyományos értelmében egyik vallást se követtem. Ez év tavaszán itt Miskolcon a Csarnokban is bemutattam szerzői estemet, amely erről is szólt. „Hogy van-e isten vagy nincsen, hogy te hiszel, vagy nem hiszel benne, az mindegy. De ez életed arra van, hogy úgy éld le, mintha lenne... Egy az isten, vagy egy se, de azért mindenki szeresse, lépj be úgy, mintha bent volna, ha netán belépsz egy templomba...” Talán ez az idézet válaszolja meg leginkább azt a kérdést, hogy egy teljesen más stiláris közegből, és egy teljesen más, sokkal aktívabb vagy radikálisabb attitűdből miként keveredek át ebbe a keresztény világba. Én nem tartom lehetetlennek ezt a kettősséget, nem idegen egymástól a két világ. Ugyanaz az ember kergette ki a kufárokat is a templomból, mint aki azt kérte: engedjék hozzám a kisdedeket. □ Annyi sikeres előadás után lehet-e újra rendezni, újat mondani ezzel a rockoperával? • Amikor felvetődött a miskolci rendezés lehetősége, akkor én azt ajánlottam Hegyi Árpád Jutocsá- nak, kérdezzük meg először Nagy Viktort, aki a Ma- dáchban először megrendezte a Máriát. De neki ez már nem jelentett volna különösebb kihívást, én pedig úgy éreztem, vannak ebben még olyan lehetőségek, amelyeket kár lenne kihagyni. Én is fontosnak tartom a zenét, a látványt, de nem azt akarom, hogy egy pompás, magával ragadó, gyönyörűen „megzenélt” képeskönyv legyen, inkább arra törekszem, hogy eleven dráma kerekedjék ki belőle. □ A Mária evangéliuma az első kőszínházi rendezése. Az asztalán Gorkij-drámák. A költő-zenész-film- rendező megkezdi színházi pályafutását? • Nagyon sok mindenre nyitott vagyok, és amire éppen inspirációm van, azt szoktam csinálni. Leginkább költőnek érzem magam, olyannak, aki a gondolati költészetet műveli. Nem azért, mert ezt választottam, hanem mert errefelé visz a lelkem, a kérdéseim. Ebből születnek a dalok, és az összes társművészetekben való kalandozás is. Most a Mária evangéliuma után valóban rendezni fogok, de nem Gorkijt, hanem Csehov Sirályát a Madách Kamarában. □ És a Gorkij-kötet?! • Annyira tetszik az Éjjeli menedékhely, hogy azt gondolom, be kéne mutatni. Ezek a sorsok örökérvényűek, és most különösen jó témának tűnhet. Viszont éppen most nehéz jól hozzányúlni. Azt hiszem, valami olyasmit kellene írni, amihez alapos terepismeretre van szükség. Ezt nem lehet úgy megcsinálni, hogy most rendezek egy rockoperát, utána egy Csehovot, aztán jön Gorkij. Az Éjjeli menedékhelyhez legalább két-három évet azok között az emberek között kellene élnem, akikről Gorkij is ír. □ Az lenne csak a nagy kaland! • Éltem én mór nagyon nehéz sorsú emberek között... □ De most itt kellene hagynia a számítógépet, a mobiltelefont... • Ezek nem azok a dolgok, amelyekhez ragaszkodom. A mobiltelefont utálom, most is csak kölcsönben van nálam, amíg itt rendezek, hogy el tudjon érni a családom. d De a családot is el kellene hagynia! • Én mindig Szinbád voltam. Aki velem él, az tudja... Egy következetes magyar patrióta Pozsgay nem tartja magát köpönyegforgatónak: a történelemre bízza a saját megítélését Bujdos Attila Aki sokallja, hogy Pozsgay Imre is benne van a nemzeti egységben, az nem is akar nemzeti egységet. Ezt maga az egykori reformkommunista politikus nyilatkozta lapunknak. Pozsgay Imre - aki magát következetes patriótaként jellemzi - nem kíván hadakozni az olyan rossz látszatok ellen, amelyek szerint köpönyegforgató lenne, amiért a Magyar Demokrata Fórum szakértőjeként vállalt ismét szerepet a közéletben. O Az ön által vezetett Nemzeti Demokrata Szövetség megszűnése után távol tartotta magát a politikától. A közelmúltban viszont a Magyar Demokrata Fórum szakértőjeként vállalt ismét szerepet a közéletben. Mi késztette a visszatérésre? • Én nagyon jól érzem magam a családom, a diákjaim körében, de nyugtalanítanak bizonyos dolgok. Valamennyien rendszerváltozást akartunk. Reméltük: ez megszabadít bennünket a diktatúra koloncaitól. A szabadság és jólét nevű állomásra igyekvőkkel azonban a demokrácia és parlament feliratú pályaudvarra futott be a szerelvény. Az itteni forgalmi rendet figyelve kiábrándító teljesítményeket látunk. Hogy csak egyetlen, gyötrelmes adatot említsek: amíg 1988-ban félmillióan éltek a létminimum alatt Magyarországon, addig mára 4 és félmillió ember jutott idáig. Azt mindenki sejthette, hogy az itt lezajlott nagy horderejű változások áldozatokat követelnek majd. De hogy ekkora árat kell fizetni a rendszerváltozásért, azt senki sem gondolta. Ez a helyzet az olyanok kezébe ad politikai érveket, akik a tekintélyuralmat előbbre valónak tartják a demokráciával szemben. Ha én ezt látom, belevetem magam a már-már reménytelennek tetsző küzdelembe. Azért harcolok, hogy az emberek biztonságban, a kiszámítható holnap távlatában citoyenként élhessenek a bennük rejlő képességekkel. □ Amit ön akar, az miféle társadalmi berendezkedési formának felelne meg? • A rendszerváltásra készülődést én 1985-től számítom. Addig inkább reformer voltam, aki szerette volna a fennállót megjavítani és - ahogy a ’68-as prágaiak mondták - emberarcú szocializmust csinálni. ’85-re derült ki, hogy ez reménytelen. Akkor nem azt mondtuk, hogy kapitalizmust építünk, hanem hogy szabadságot és jólétet teremtünk: az emberek választhassák meg azokat a létformákat, amelyek között élnek. Eszembe jut II. János Pál pápa, aki szociális enciklikájában kimondja: a kommunizmus bukása nem igazolás a kapitalizmusra. Elfogadom persze, hogy a piacgazdaság még mindig a leghatékonyabb forma az emberi teljesítmények realizálására. Ezt elismerve hadd idézzek egy kereszténydemokrata közgazdászt, Németország újjáépítőjét, Ludwig Erhardtot, aki azt mondta: csak akkor állhatunk meg a lábunkon, ha a tőkét és a piacot megzabolázzuk. Ez ma is időszerű gondolat: a huszadik századi rendszerváltás után, a nyolcvanas években a tőke megszabadulva a fenyegetéstől zabolátlanná vált. Márpedig ha teljesen elszabadul a járszalagról a tőke, amelyet azért a huszadik század a jóléti államban valahogy mégis csak befogott a szociális felelősség jármába, akkor itt katasztrófa lesz. Tessék elképzelni: Németországban ’90 óta szakadatlan a gazdasági növekedés. Ennek dacára nőtt a munkanélküliség. E tekintetben nincs különbség a konzervatív és a szocialista politika között: az 1982-ben első elnöki évét töltő Mitterrand azt felelte arra kérdésre, hogy miért vállalta: mint francia hazafi nem tűrhettem, hogy hazámban egymillió munkanélküli legyen. Most ötmillió van. E folyamatok ennyire kicsúsztak az állam és a politika ellenőrzése alól. Szerintem van kiút... □ Mi lenne az? Hiszen ön is elismerte: a szocializmus nem vált be, kapitalizmust viszont az MSZMP-s rendszerváltó elit sem akart építeni. • Az állam elhagyta a szolgálati helyét, vissza kell oda térítenie. A negyven év diktatúra megfosztotta az állampolgárt az önrendelkezési lehetőségeitől, egyáltalán: az előbb említett citoyen-Iétformától. Azt kívánom, hogy most az állam szolgáljon, tehát az átépítés és az újjáépítés közben az állam ne mondhassa a polgárainak: most már szabadok vagytok, de a negyven év alatt a tőletek elvett motyót megtartom. Az önrendelkezéshez szükséges alapokat meg kell teremtenie. □ Mindez hogyan illeszthető az egységesülő Európa törekvéseibe? • Nem hiszek abban a politikai ábrándban - amit már-már porhintésnek tartok -, hogy minket Európa kigyógyít a nyavalyáinkból. Akkor vesz fel minket, ha el tudjuk vele fogadtatni, hogy ez neki is érdeke. Ne feledjük: ez nagyon is erősen érdekszemléletű térsége a világnak - így tudott boldogulni másfél ezer éven keresztül. Szerintem érdekében áll a mi felvételünk, tehát nekünk úgy kellene politizálnunk, hogy erre az érdekére ráébresszük. Magunkat pedig arra, hogy meg kell oldanunk a saját dolgainkat. Az uniós tapasztalatokkal foglalkozva állíthatom: csak azt az országot veszik fel, amelyik meg tudja oldani a problémáit. Nem szanatórium ez az Európa, hanem nagyon erős érdekcsoport, és nem a nyavalyás országok kezelésére találták ki. □ Miért állhat érdekükben a mi felvételünk? Nem lesz-e számukra például probléma, ha valamilyen új fejlődési modellel próbálkoznánk, mondván: kapitalizmust nem akarunk, a szocializmus útja pedig járhatatlan. Ha Európa nem szanatórium, nyilván kísérleti laboratóriumnak is aligha nevezhető... • Befektetési és piaci terület lehet az országunk - ez európai érdek. Strass- bourgi élményem jut eszembe: a kelet-kö- zép-európai országok képviselői sorban álltak fel, az európai urak pedig elkezdték számolgatni, hogy hány ECU-be kerülne a mi felvételünk, s mekkora költséggel járna ez a közösség számára. A mi társaságunk pedig elkezdte sorolni a panaszait. Csakhogy az ilyesmivel nem megyünk semmire. Az egyéni lélektanból is tudjuk: még a küszöbén sem engedi át az ember azt, aki panaszokkal jön. Tehát ajánlatokkal, tervekkel kell mennünk. Attól a pillanattól kezdve a ránk számolt sokmilliárd ECU nem költség, hanem befektetés. Meg kell győzni őket arról, hogy az amerikai-csendes-óceáni összefogás úgy elsöpri Európát, hogy csak az emléke marad - feltéve, ha nem tér észhez és nem terjeszkedik. Terjeszkedni pedig csak európai színtéren tud. □ Amikor újra ringbe lépett, nem. tartotta kizártnak, hogy be is lép az MDF-be. Megtörtént már ez? • Még nem léptem be. De nem is tudom, mi ennek az oka... Hiszen az MDF-fel vállalt együttműködésem nyilvánvalóvá teszi, hogy rokonszenvezem azzal a programmal és politikával, amelyet a most megújuló MDF képvisel, képviselhet. E döntésem miatt egyébként az elmúlt hetekben ilyenolyan megjegyzésekkel illettek: egyebek között köpönyegforgatónak is neveztek. Nem hadakozom e rossz látszat ellen, a történelem majd úgyis megítéli ennek az igazságát. Csupán annyit jegyeznék meg: a ’70-es évek óta nagyon is stabil helyen állok. A marxizmussal és a kommunizmussal való szakításom alapjai oda nyúlnak vissza, amikor én - egy hazafias szellemben nevelt, falusi paraszt gyerek - magas posztokat bejárva, kedvezményeit élvezve annak a rendszernek rájöttem: a világszocializ- mus-internacionalizmus, és a hozzá kapcsolódó ideológia konkrét moszkvai, birodalmi érdeket szolgál. Attól a pillanattól kezdve már észnél voltam, s tudtam: nekem mint patriótának erről nemcsak vélekednem kell valamilyen módon, hanem a nemzeti oldalra kell állnom. A nemzeti oldalról és a patriotizmus alapjáról soha le nem tértem. Ugyanakkor politikai tapasztalataim alapján tudtam: a célomat nem ágálás- sal, zászlólengetéssel, ilyen-olyan szélsőségek ordibálásával lehet elérni, hanem csak kemény munkával, teljesítménnyel. Még akkor is, ha néha megforgatják, megalázzák az embert. Nem érdekes, ezen túl lehet lépni. „Aki sokallja, hogy Pozsgay Imre benne van a nemzeti egységben, az nem is akar nemzeti egységet...." Fotó: Iklódy János □ Nem. azért kapott-e örömmel az MDF az önnel való együttműködés lehetőségén, mert. ön a nemzeti elkötelezettségű baloldaliak táborából hozhat nekik szavazatokat, miközben a fórum szavazóbázisát a jobboldalon már nem tudják növelni? • Ha így gondolkodna az MDF, persze nem rosszul gondolkodna. Ilyen tárgyalásaink azonban nem voltak. Szeretném idézni itt azt a beszélgetést, amelyet egy szocialista barátommal folytattam. Azt kérdezte tőlem: „meddig tudsz még elmenni jobbra”? Mondom: „te nem vagy észnél - ezek a kategóriák pillanatnyilag alkalmatlanok a közélet leírására. Szeretném tőled megkérdezni: te miért vagy a szocialista pártban”? Azt mondja: „a baloldali értékek védelme miatt”. „Hát mondj egyet is, amit az elmúlt két évben a kormány megvédett. Maga a szocialista párt is meghasonlott, a saját kormánya fogja megbuktatni azokat az értékeket, amelyek védelmére szerveződött.” Magyarországon sosem volt alapjuk az ilyen fajta hívószavaknak, itt jobb híján használjuk az olyan kifejezéseket, mint a baloldal-jobboldal. Viszont a szavazótábor dolgában kétségtelen változások előtt állunk. Gondoljon bele: mennyire nevezhető kialakultnak a magyar pártrendszer, amikor az elmúlt ciklus végén az 1994-es választáson a polgárok 52 százaléka változtatta meg a politikai álláspontját. Ez most is bekövetkezhet. □ Nem. érzi-e paradoxnak a saját sorsát: ellenzéki oldalon vállal szerepet, ugyanakkor éppen az ön személye lehet az ellenzék egységesülésének egyik akadálya. Hiszen ismerünk olyan nyilatkozatokat, amelyek azért támadják ellenzéki oldalról az MDF-et, mert Pozsgay Imrével kokettál... • Az egység azon múlik, hogy mekkora a baj, s mennyire ismerik fel a szükségét. Aki sokallja, hogy Pozsgay Imre benne van a nemzeti egységben, az nem is akar nemzeti egységet... / uw-k
