Észak-Magyarország, 1997. február (53. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-15 / 39. szám
ÉM-iwterfú Nüánsznyi az eltérés, hogy azt tudja: 33 évesen megfeszítik a fiát, vagy pedig megszüli a gyermekét egy olyan világra, ahol teljes a létbizonytalanság. II. oldal ÉM-riport _______________ P ár nap alatt sikerült meglátniuk olyan összefüggéseket, amelyeken az itt élők. többsége — éppen, mert itt élnek — nem igazán ér rá elgondolkodni. III. oldal Oterator__________________ M ondjuk, hogy a központozás kísérlete. Mondjuk, hogy a hiányé. Mert vannak mondjuk, és vannak bizonyos dolgok. Ettől mondjuk félni is lehet VII. oldal Üdvözlet Amerikából Fotó: Dobos Klára A hét embere Szokira István, a borok bírálója Buzafalvi Gyözó Azt tartja a mondás: négyfajta bor létezik, a jó, a jobb, az aranyérmes és a saját borunk. E meggyőződés sokáig nem is késztette a hegyal- jai gazdákat arra, hogy megmérettessék nedűjei- ket. Az utóbbi években azonban nagyot változott a világ: egyre népszerűbbek lettek a borversenyek. Ezen a héten a Bodrogkeresztúri Szőlészeti-Borászati Napokon „szálltak ringbe” a termelők. Az 1996-os évjáratú furmint-hárslevelű kategóriájú borok döntnöke Szokira István volt. A borkóstoló bizottsági elnök a Tokaj Kereskedőház Rt. főborásza.- A bodrogkeresztúri borverseny kellemes meglepetést hozott - kezdi értékelését Szokira István.- Az itt felvonultatott borok ugyanis alaposan rácáfoltak minőségi kétkedéseinkre. Hegyalján a legtöbb helyen közepes szüretről számolhattak be az elmúlt év őszén. Ezért az vártuk: élesen savas ízekkel találkozunk. Ezzel szemben gyümölcs- ízűek, frissek, üdék voltak a benevezett borok. Érzékelhetően kiváló alapanyag lesz belőlük. A bodrogkeresztúri seregszemlén a történelmi borvidék 28 településéről 72 bort mutattak be a gazdák. A ’96-os furmint-hárslevelű és a különleges minőségű kategóriákban versengtek. Szokira István már negyedszer bíráskodott Bodrogkeresztúron. Ügy látja: egyre jobban felkészítik a viadalra termékeiket a résztvevők. A főborász nemcsak regionális összejöveteleken döntnököskö- dik, hanem például tavaly az a nagy megtiszteltetés érte, hogy beválasztották az országos borverseny bírái közé.- Hivatásom, szakmám a borászat, így aztán saját munkánk gyümölcsét is kritika alá vesszük - vezet be a profi borászat rejtelmeibe Szokira István. - Hetente, naponta, az évek során több száz mintát bírálunk. Nehéz meghatározni pontosan mitől is kitűnő az elénk tett bor. Nyilván a saját kategóriáján belül az ízt, az illatot, a színhatást figyelembe véve, az apró pluszok jelentik a különbséget. A borbírálóban a rutin alapján is összeáll a „kép”, melyet természetesen egyeztet a piaci igényekkel és a saját szakmai elvárásaival.- Mennyi bort kell elfogyasztania egy zsűritagnak ?- Ezt is embere válogatja. Van, aki azt vallja: megöblítve kell ízlelni. Nekem azonban az a véleményem: a kortyolgatás is hozzátartozik ahhoz, hogy minden érzékszervünkkel meggyőződjünk a bor értékeiről. Szokira Istvánt három éve választották a kereskedőház főborászává. Ahhoz azonban, hogy ezt a rangos tisztséget kiérdemelje, meg kellett járnia a szakma minden lépcsőfokát. Gyerekként egyáltalán nem vonzotta a borászkodás. Nagycsaládban nőtt fel. Mikóházán, a szlovák határ menti hegyközi településen, a Bózsva-patak partján a kemény és kitartó munkára nevelték. A szülők és a nagyszülők igen sokat dolgoztak. A mezőgazdaságból, a borból éltek. Több helyen, például a sátoraljaújhelyi hegyen is volt szőlőjük. A metszéshez ugyan nem engedték a kisfiút, mert a szülők ezt ritkán adták ki a kezükből. De a nagyapát demizsonhordozóként mindig elkísérhette a pincéhez. Fiatalemberként aztán már a véleményét is meghallgatták. A kapálás gyötrelmei miatt azonban nem találta túl vonzónak a gazdálkodást. De a mag mégis elültetődött... Hivatásává és hobbijává is vált a szőlő. Ki- kapcsolódásként ma is műveli másfél hektáros ültetvényét a tolcsvai Serédy-dűlőben. A főborász kezdettől fogva nyomon követte a borkombinát sorsát. 1974-ben került ide pin- cevezető-helyettesnek, akkora már a kertész üzemmérnöki végzettsége mellé megszerezte a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mérnöktanári diplomáját is. Úgy emlékszik vissza: jó iskola volt számára ez a beosztás. Majd osztályvezető lett, és szakmai elismerésként választották főborásznak. Családjában - nem kis bánatára - nincs követője. A felesége gyermekgyógyász, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház osztályvezető főorvosa. Lánya tanítóképzőbe jár, a jövendőbelijével együtt rajong a természetért. Elóbb-utóbb azért majdcsak besegít a két fiatal a szőlőben az édesapának. A Tokaj Kereskedöház Rt. az utóbbi években sorra nyeri a hazai és a külföldi borversenyeket. E kitüntetés elsősorban a borász szakmának szól, amely bár csapatmunka, de jórészt a főborász tevékenységét dicséri. Mi a sikereik titka ? - kérdeztük Szokira Istvánt.- A szakma iránti alázat, a következetes, kitartó munka, amelyet a kollégáimtól is megkövetelek. Igyekszem nagy felelősséggel dolgozni, s a döntéseimmel határozott irányvonalat képviselni. Az a feladatunk valamennyiünknek, hogy ne elégedjünk meg a tegnapi babérokkal, mert a,világ borpiaca könyörtelen. És mi nem akarunk elbukni a versenyben. Dobos Klára Az első pofon a szabadságnak már a nagykövetségen elcsattan: sehol egy plakát, amely a napsütéses Floridába, a legendás Grand Canyonba, a játékbarlangos Las Vegasba, a dübörgő Niagarához, vagy - mert még ez is elég közhelyes - Maci Laci lakóhelyére, a Yellowstone- ba hívogatna. Persze, láthat az Amerikába készülő vízumért sorakozva kétféle plakátot is. Az egyiken börtönrács mögött egy férfi, a felirat pedig: így jár, aki illegálisan próbál Amerikába jutni. A másikon bilincsbe vert kéz, s alatta a szöveg - mert a változatosság gyönyörködtet- így jár, aki illegálisan próbál Amerikába jutni... O.J . Simpsonnak persze nincs bilincs a kezén. És ez lehet a második pofon a szabadságnak. A történet ismert, nemcsak Amerikában, de nálunk is volt idő, amikor úgymond a vízcsapból is ő folyt. Az Államokban a per nemcsak azért kavart nagy vihart, mert ismert személyiségről, futballsztárról, színészről van szó, hanem mert a sztár fekete bőrű. Amerika az az ország, amelyik régóta prédikál a szabadságról, de még a hatvanas évek végén is polgárjogi harcok folytak ott; a feketék számára elkülönítettek iskolákat, éttermeket, az autóbuszon - mikor már „közös" buszon járhattak - át kellett adniuk az ülőhelyet a fehéreknek, a faji egyenlőség törvényes érvényesítésének biztosításáért harcoló Martin Luther Kinget pedig '68-ban ugye meggyilkolták... Most pedig folyamatban az átesés a ló túloldalára. Talán szégyellvén a múltat, a vizet prédikálva bort ivás gyakorlatát, elkezdtek nagyon ügyelni a - bármiféle - diszkrimináció elkerülésére. Példának itt van rögtön Simpson, aki nagyon úgy tűnik, fekete bőrűségének köszönheti felmentését. A büntetőügy esküdtjei nem tudták eldönteni, bűnös-e vagy sem. Feltételezhetően tartottak döntésük következményeitől - félve az esetleges zavargásoktól, a közvéleménytől, a fekete lakosságtól -, nem mondták ki, hogy nem gyilkolt, azt sem, hogy gyilkolt, „csak" felmentették. A valószínűség alapján is ítélkezhető polgári bíróság azonban kártérítést ítélt. Másodfokon is! Szinte félelmetes, ahogy az Államokban odafigyelnek a bőrszínekre, ahogy kicentizik az arányokat. Ha csinálnak egy olyan plakátot, amelyen emberek jelennek meg (a követségen fehér ember volt bilincsbe verve, de ez más kérdés), azon szerepel egy fehér, egy fekete és egy sárga személy. Ha gyermekműsor van a tévében, abban egymás kezét fogja a fehér kisfiú, a sárga kislány meg a néger kisgyerek. (Hogy a harmadik kölyök fiú vagy lány, abban egyelőre nem látok rendszert, de lehet, hogy van, hiszen a feministák is képesek belekötni bármibe. Egyébként a feminizmus elfogadása - térnyerése - megint csak bizonyítéka óvatosságuknak. Hallottunk az esetről, mikor a hatéves kisfiú megpuszilta kis barátnőjét, ezért szexuális zaklatás címén kizárták az óvodából...) A sokszínűségben figyelmük mindenre kiterjed. Minden városnak külön prospektusa van például az afro-amerikai (nem néger!) hagyományokról. Ami érthető, hiszen egész más jellegű, és különleges a kultúrájuk. De normális esetben meg kellene férniük egy füzetben a többiekkel... Aztán még egy. Felmerült kint a kérdés, jó-e, hogy Simpson ilyen sokat szerepel a tévében. Egyes csatornákon a per idején szinte csak ő volt látható. Ä vélemények megoszlottak. De a motívum mindenképpen jellemző az országra, a kispolgári társadalomra. Aki dolgozik, annak van szép, nagy kenyere. Viszont a cirkuszt is igénylik. És értenek is hozzá. Van például egy pszichológus vezette tévéműsoruk. Gyerek viszi el az adásba alkoholista szüleit, szülő a terhes lányát, feleség a szeretőt tartó férjét. Potyognak a könnyek, mélyről jönnek a megbánó szavak, az adás végére természetesen megszűnnek a problémák, a könnyek örömkönnyekké válnak, egymásra borul műsorvezető, alany, közönség és ennyi... Simpson is hasonló „műsor" főszereplője. Egyszerűen kell nekik... A túlszabályozottság (sok - néha érthetetlen és nevetséges - szabály gondolkodás nélküli betartása) tudat alatt csak nyomasztó számukra, ezért járnak állandóan pszichológushoz, és ezért igénylik az ilyen műsorokat. A Simpson-ügyről hitt adó tudósítások egyébként erőteljesen hangsúlyozták, hogy a felmentő ítéletet zömmel fekete bőrűekből álló esküdtszék hozta, míg a polgári peres eljárás döntőbizottságában nagyrészt fehérek ültek. Végül is egyetlen kérdésem van: a nagy odafigyelésben miért nem lehetett fele-fele alapon beválasztani a fekete és fehér esküdteket? Ha már ilyen fontos a látszat - mert különben semmi jelentősége. Hiszen ha csak egyetlen esküdtnek is kétségei vannak, a vádlott ártatlan... .0 Szabadság bilincsben
