Észak-Magyarország, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-07 / 5. szám

1997. Tanuár 7., Kedd Megyei Körkép ÉSZAK^Magyarország 5 □ „Az orvosok nem patkányok...” A kamara úgy döntött: nem tűrik tovább a kizsákmányolást Két év: harmadára csökkent hitel Putnok (ÉM - SZN) - A város de­cemberi közmeghallgatásán el­hangzott adat félreérthető volt. He­lyesen: Putnok 1996 végi adós­ságállománya 31 millió 190 ezer fo­rint. A két évvel ezelőtt „örökölt” je­lentős - mintegy 101 millió forint­nyi - hitelét a város önkormányza­ta már az első évben, 1995-ben a megfontolt takarékossági intézke­dések következményeként 42 szá­zalékkal faragta le, ’96-ban pedig további számottevő csökkenést ért el a putnoki vezetés és a közigazga­tási apparátus. A közmeghallgatá­son a polgármester által említett 2,9-es adat nem a jelenlegi tarto­zásállomány összege, hanem ennyi százalékkal emelkedett az önkor­mányzatoknak nyújtott állami pénzforrás mértéke 1997-ben - az ígért 13 százalék helyett. Elszelelő leszerelő; illatos illanás Miskolc (ÉM - FJ) - Nem tudni miért, de szent meggyőződése lett valakinek a hétvégén, hogy tévé­nek, rádiónak semmi helye egy fű­szer-csemege üzletben. Elferdült igazságérzetét az ismeretlen gazfic­kó akként nyugtatta meg, hogy le­vágta a lakatot a Bornemissza ut­cában lévő fűszer-csemege bolt aj­tajáról, majd a hivatalos nyitvatar­tási rendet figyelmen kívül hagyva bement az üzletbe. Ha pedig már benn volt, alaposan fel is pakolt a már említett műszaki cikkekből, valamint némi kávéból és cigaret­tából. Utóbbiból talán azért lopott, hogy ne csak a tulajdonos, ő is hadd füstölögjön... A kár cirka 180 ezer forint. Erősen bűzlik bár, valamilyen szinten mégiscsak illatosnak ne­vezhető az a bűntény, amelyiket szombaton vitt véghez néhány miskolci lator. Egy Szemere úton lévő ABC-ből ugyanis nem csupán cigarettát, élelmiszert és kávét oroztak el, de tetemes mennyisé­gű illatszert is. Az „illatozó” csibé­szek ottjártát 380 ezer forintnyi kár fémjelzi. Miskolc (ÉM - SZK) - Bár a me­gyében eddig még nem került sor az elmaradt orvosi ügyeleti díjak visszaperelésére, az or­szágban azonban nem egy ilyen több százezres jogerős ítélet szü­letett már. A Magyar Orvosi Ka­mara ezekre alapozott számítá­saira támaszkodva most az orvo­sok egységesen kívánnak fellép­ni a munkáltatóikkal szemben. Jó ideje azzal él vissza a kormány­zat, hogy tudják: az orvosok nem patkányok, akkor sem hagyják el a hajót, ha süllyed - jelentette ki Szabó István főorvos, a B.-A.-Z. Megyei Orvosi Kamara elnöke, amikor az ügyeleti díjak körüli visszásságokról beszélt. Egy hét végi teljes (24 órás) ügyelet díja átlagosan bruttó 3-4 ezer forint, a 48 órás ügyeleté is alig több mint 4 ezer. De az aluldí- jazottság csak az egyik tényező, amit a kamara elnöke sérelmesnek tart. A másik: túl nagy az egy em­berre eső ügyeleti szám. Nem rit­ka, hogy egy hónapban 10 ügyelet jut egy orvosra, vagyis majd’ min­den második-harmadik nap, és nem is egy hétvége megy rá erre - nehezményezi Szabó főorvos. A megyei kamara jogásza, Bar­zó Tímea kiegészítésképp elmond­ta: a Magyar Orvosi Kamara orszá­gos felmérést végzett. Azt vizsgál­ták, ki milyen időközönként ügyel, milyen időtartamban, hányán vé­geznek egyhuzamban 24, illetve 16 órás aktív munkát. Azt is kiszá­molták, hogy megközelítőleg 20 milliárd forint elmaradt ügyeleti díjat lehetne 3 évre visszamenőleg érvényesíttetni bírósági úton. A ka­mara számítása szerint az egy évre jutó jövedelemkiesés hétközi ügye­letnél az alapellátásban dolgozók­nál 85 ezer 980 forint, a szakellá­tásban dolgozóknál 124 ezer 586 fo­rint; hétvégi ügyeletnél az alapellá­tásban dolgozóknál 71 ezer 448 fo­rint, a szakellátásban dolgozó orvo­soknál 116 ezer 832 forint. A kamara biztos abban, hogy ezt megítélné bármely bíróság, még ha hónapokba telne is az eljárás. Léteznek olyan - mind háziorvo­sok, mind pedig kórházi oivosok ál­tal kezdeményezett perben - ho­zott több százezres jogerős ítéletek, amelyekre támaszkodva ezt állít­hatják - tudtuk meg az elnöktől. Aki nyomban azt is hozzátette: per­sze a kamara tisztában van azzal is, hogy ha minden egyes orvos ér­vényre szeretné juttatni az igazsá­gát, az az egészségügy teljes összeomlásához vezetne. Ahhoz azonban ragaszkodik a Magyar Or­vosi Kamara, hogy a továbbiakban nem hagyják kizsákmányolni ma­gukat - jelentette ki Szabó főorvos. Barzó Tímea szerint a munkál­tatók kényszerítették vállalkozás­ba az orvosokat azzal, hogy így va­lamivel előnyösebben tudnak ma­nipulálni a pénzüket terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettséggel, de még így sem jutnak az őket a Munka Törvénykönyve szerint megillető ügyeleti díjhoz. Aki vi­szont vállalkozási szerződést köt az ügyeletek ellátására, azt a Munka Törvénykönyve se védi, hiszen arra a Polgári Törvénykönyvben foglal­tak érvényesek. Mindez azonban rájuk nézve méltatlan. De ez sem jelent meg­oldást, hiszen azzal hogy lecsök- kentik a fekvőbeteg-intézmények­ben az ágyszámokat, kevesebb or­vosra lesz szükség, ami az ügyel e- tek gyakoriságát csak tovább nö­veli. Ez ellentmond annak a mi­niszteri rendeletnek, amely előír­ja: 6-nál több ügyeletre senkit nem lehet kötelezni. Arra a kérdésre, milyen mérté­kű ügyeleti díjat tartanának elfo­gadhatónak, a jogász elmondta: semmiképp nem lehet egységes ügyeleti díjban gondolkodni, ugyanis az ügyeletnek sokféle for­mája van, megkülönböztetnek pél­dául csendes, rendes és minősített ügyeletet, további megosztást je­lent a hétköznap és az ünnepnap idején folytatott ügyelet. Ezen felül a Munka Törvénykönyve az ügye­leti díjról megállapítja, hogy annak egyik összetevője az orvos személyi alapbére - már csak ezért sem le­het egységes a meghatározás Barzó Tímea véleménye szerint. Szabó István megyei elnök irányadóként azért hozzátette: egy 24 órás hétvé­gi ügyeletért hozzávetőlegesen bruttó 10 ezer forint körüli össze­get tart elfogadhatónak. Szabó László, a GYEK II. számú gyermekosztályának megbízott osztályvezető főorvosa, a GYEK or­voskamarai csoportjának képvise­lője a megyei kórházban dolgozó or­vosok helyzetéről elmondta, hogy közalkalmazottként nincs 24 órás ügyelet, mert akkor másnap pihe­nőnapra kellene küldeni az orvost. Például ha vasárnap reggel fél 8- tól hétfő reggel fél 8-ig ügyelne, ak­kor az ügyelet letelte után haza kellen mennie, sőt, minthogy' a va­sárnapi ügyeletért még egy szabad­nap is jár, kedden is otthon kellene maradnia. Ezt a gyakorlatban úgy kerülik meg, hogy vasárnap az ügyeletes nyolcórás műszakot ad fél 8-tól fél 4-ig, ezért kap ezer fo­rintot és egy szabadnapot, majd utána 16 órás ügyeletet lát el ugyanolyan bérezésért, mint hét­köznap. (Az ügyeleti díjban nem tesznek különbséget aszerint, hogy hétköznapi vagy ünnepnapi ügye­letről van szó.) Hétfő reggel aztán tovább dolgozik 8 órát, s a szabad­napját valamikor majd kiveszi. Ha ezt hétfőn teszi, egy' szabadnapot megspórol a kórház, s a Munka Törvény'könyvét nem hágta át, bár az orvos ugyanannyit dolgozott, mint az elsőző variációban. A sza­badnapok kivétele esetén a másik kolléga látja el a munkát - minden helyettesítési díj nélkül. A megyei kórházban nincs helyettesítési díj a szabadságok idejére sem. Szabó László főorvos is úgy ítéli meg: itt az ideje, hogy az orvosok ügyeleti díját annak valós értékrendje sze­rint központilag rendezzék. Minden nap egy új remény Egy ember, akinek tizennyolc éves korától már a kórházban sincs helye Janika és édesanyja elválaszthatatlanok Fotó: Gál Péter Cs. Kelemen Andrea Tibolddaróc (ÉM) - Egy hu­szonhét éves fiatalember, Ja­nika, aki valójában gyermek­ként éli életét, születésekor háromórás klinikai halál után agyvérzéssel lépte túl azt a határt, amely a halált és az életet választja el egymástól. Most is él. Némán, sorvadó végtagokkal. így számára a családi otthonon kívül nincs hely még akkor sem, ha sú­lyos beteg. Mióta betöltötte a tizennyolcadik életévét, nincs kórház, amely fogadna egy ilyen felnőtt-gyermeket „hétköznapi” betegségekkel. Viszont vannak szülei, akik még ma is hálát adnak nap mint nap az égnek, hogy fiuk él, hiszen sok orvos már évek­kel ezelőtt kimondta rá a „halálos ítéletet”... Azóta a szülők számára minden nap egy új hit és egy új remény - az üvöltő éjszakák ellenére is. Egy hétvégi délelőttön, reggeli közben érkezünk meg a család­hoz, a szülőkhöz, akik már hu­szonhét éve nevelik gyermeküket. Egyévesként' pufók csecsemőként rugdalózott a kiságyban, mára el­sorvadt, kitekeredett végtagok­kal, félig némán, de mégis boldo­gan tölti napjait anyja, apja kar­jaiban. A történet évtizedekre nyúlik vissza, amikor is az anya farfekvéses gyermekét világra hozta. A gyermek háromórás kli­nikai halál után tért vissza újra az életbe. Agyvérzést kapott cse­csemőként. Eztán szépen fejlődött ugyan, de a szülők már akkor is tudták, hogy az a háromórányi idő - ami egy hétköznap minden jelentőség nélkül illan tova - ne­kik életük tragédiáját jelentette. Ennek ellenére érezni: az anya ­aki a farkastorkú, testileg sérült, de szellemileg ép gyermeket eteti - semmi kincsért sem adná oda beteg gyermekét. Mikor telefonon bejelentkez­tünk az anyához, elsírta magát. És sír ottlétünk alatt is. Már ami­kor Janika engedi. Ugyanis a sze- retetre éhes gyermek - mert más­képpen nem lehet nevezni a hu­szonhét éves fiút - láthatóan dü­hös, amiért megríkatjuk édesany­ját. Bár a gyermek nem beszél, mindent megért és kommunikál is a szüleivel. Az értelem fénylik a szemében. Mimikájával és han­gokkal jelzi esetleges nemtetszé­sét. Még a tréfákat is megérti az apja ölében nyugvó tizennyolc ki- lónyi kis ember. Az anya könnyeivel küszködve meséli el: hogyan jött fia a világ­ra, hogyan mondtak le róla az or­vosok - egy százalék esélyt adva a túlélésre -, s hogyan rtevelték ők huszonhét éven keresztül. Majd’ három évtized tragédiája, halál elleni harca és küzdelme elevenedik meg újból ezalatt a né­hány óra alatt. Az etetéstől kezdve a pelenká- záson át minden szóba kerül, mi­közben Janika krémtúrót maj­szol anyja ölében. Felteszem a kérdést: segíthetne-e rajtuk, Ja­nikán valaki. A válasz: nem. Ja­nikán már nincs orvos, aki segít­hetne, mondja édesanyja, hiszen a gyerekkel jártak már a Pető Intézetben is, és szinte minden­nel próbálkoztak. De tudomásul kellett venniük, hogy gyermekük soha nem lesz egészséges, soha nem élheti az egészséges embe­rek életét. Nem tud járni, nem tud beszélni, ülni - sokan csak annyit mondanak rá: épp hogy vegetál szegény. Miután Janika betöltötte ti­zennyolcadik életévét, már sem­milyen „hétköznapi” betegséggel, például gyomorgörcsével sem vet­ték fel kórházba, hiszen gyermek- részlegre kora miatt nem lehetett beutalni, a felnőtteknél pedig az ápolók nincsenek ilyen jellegű gondozásra felkészülve. Miközben beszélgetünk, Jani­ka minden kérdésre „felel”, vagyis szemével, arcával, testével jelzi a válaszokat, amit egy idő után már a kívülálló is ért. Annak el­lenére, hogy az orvosok - sokszor - idiótaként fogadják őt, állítja az édesanya. A szülők soha nem gondoltak arra, hogy valamilyen intézetbe adják gyermeküket. Saját ma­guk akarják nevelni. Pedig Jani­ka szinte sohasem alszik, mert iszonyatos fájdalommal jár, ahogy napról napra sorvadnak végtagjai. Emiatt éjszakákon ke­resztül üvölt. Ilyenkor az anya masszírozza, mozgatja, hogy leg­alább a fájdalomtól kímélje gyer­mekét. Sokat sétálnak együtt, kijárnak a mezőre. Az anyja virágokat rak a babakocsiba. „Hogy legalább ez a boldogsága meglegyen” - sírja édesszülötte fölött a nő, aki csak azért imádkozik, hogy bírja még tovább. Az álom nélküli éjszaká­kat, a nevelést. Hiszen ha vele tör­ténne valami, azt a gyermeke sem élné túl. Már azért sem, mert Ja­nikát csak ő tudja gondozni, csak tőle fogad el ételt. A szülei nélkül pedig nemcsak a teste sorvadna el, hanem a lelke is. Jegyzet Kisangyal, kisördög Fecske Csaba Mindannyiunkban él egy kisangyal és egy kisördög. Hol az egyik, hol a másik kereke­dik fölül. De többnyire talán - életünk ezt látszik igazolni - a kisördög. Az életreva­lóbb, biztosan anyatejen nevelkedett, nem Orizán, mint sápkóros kistestvére. s Am karácsonytájt, az ünnepek közeledtével mintha a kisangyal győzedelmeskedne rend­re ama kénkőszagú, lópatájú, nyelvet öltő sá- tánfajzat fölött. A garast fogához verő fös­vény Harpagonból is előbújik a jóságos, ada­kozó kedvű ember. Elszaporodnak az érzel­mes kis történetek, amelyektől lelkünk alján, szemünk sarkában összeszalad a könnynek nevezett sós víz. Helga néni a karácsonyi sütés-főzés közepet­te betért a közeli „ivóidéba", ő nevezi így a kocsma-féle kereskedelmi egységeket, hogy féldeci rumot vásároljon a készülő sütemény­be, a rumos félholdacskába, amit Pistike fia nagyon szeret, azt kért sütni karácsonyra. Pistike édesszájú, sajnos az utóbbi időben rá­kapott az italra, komisz emberek rákapatták. Pistike ugyan már ötven fele ballag, de a to­varohanó évek otthagyták, ahol volt öt-hat éves korában, izgatottan várja a jézuskát, és hogy anyuka megsüsse a rumos félhol- dacskát. Az „ivóidéban" két férfi beszélgetett a pult­nál, ahol Helga néni gyógyszeres üvegcséjé­be kimérték a rumot. Az ünnep lázában égő idős asszony meggondolatlanul beleártotta magát az ünnepi készülődés körül forgó dis­kurzusba. „Csokoládéi! Azt se tudnám meg­mondani, mikor ettem utoljára, rég elfelejtet­tem, milyen az ízei" Bizony, kár volt ezt mondania, mert a két fér­finak torkán akadt a szó, a fiatalabbik karon- (ogta szépen és ellenkezését leszerelve, szelíd erőszakkal átcipelte a szomszédos cukrászdá­ba, ahol mindenféle nyalánkságokat, ismeret­len nevű süteményeket vásárolt neki. „A fél­havi nyugdíjam ráment volna. Először szé­gyelltem magam, aztán úgy elérzékenyültem az idegen ember jóságától, hogy elbőgtem magam"- mesélte Helga néni. A férfi szabadkozott, hogy neki nem hiány­zik az a pénz, amit most elköltött, külföldön dolgozik, hál' istennek jól megfizetik, nem szenvednek hiányt semmiben, ahogy monda­ni szokták, van mit aprítani a tejbe. Mit mondjak? Hát ilyenek fis) tudunk lenni mi emberek. Ha a bennünk rejlő kisangyal kerekedik fölül. Szeretünk az angyalok pózában tetszelegni, incselkedik velem a kisördög. _EM-portré A hóhányó Miskolc (ÉM - ND) - Téli napjaink egyik fő­szereplője a hóhányó. Na persze, a szó jó értel­mében. Az ember, aki az utcákon felgyülem­lett havat eltakan'tja, történjék az reggel, dél­után vágj' éjjel. Ilyen ember Tímár József is.- Eredetileg segédmunkás vagyok - kezdi egy kicsit gyámoltalanul - de a téli időszak­ban nagyon kevés a munka, így lettem hóla­pátos. Szerencsen laktam, de jelenleg Miskol­con élek, és most itt próbálom meg összela­pátolni a pénzt, hogy a három gyermekemnek enni tudjak adni. A karácsonyi ajándékokon sem látszott meg, hogy hólapátolásból teremtették elő a rávalót. Az élettársa is vele együtt lapátolja a havat.- A múlt esztendőben a szilveszter volt a legjobb. Nem rendeztünk nagy bulit, de tény­leg jól éreztük magunkat. Újévi fogadalmat nem tettem: azt a felesemet meg sörömet úgy is megiszom, de többet egy korttyal se. A mostani lapátolós munkát nem nagyon szereti, de megcsinálja; az a legrosszabb ben­ne, hogy hideg van. Főleg éjjel, de hát azt. fize­tik meg a legjobban. Majd nyáron jobb mun­kát vállal, a múlt évben is egy áruházát, épí­tettek, az ottani főnök azt mondta, hogy lesz munka egész évben.- Az az egész év december 20-ig tartott, szeptembertől. Napi 700 forintért. Remélem, a gyermekeim nem ezt fogják csinálni, csak hát nem sok esély van arra, hogy jobban tud­nak majd élni. □

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom