Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-22 / 273. szám

BORSOD -ABAÚJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Idegenforgalmi szemléletváltás LII. évfolyam, 273. szám 1996. november 22., péntek Ára: 24,50 Ft Hamarosan kész az a stra­tégia-tervezet, aminek kon­cepciója szerint megyénk idegenforgalmi programját a kistérségi fejlesztésekre kell felépíteni. (7. oldal) A hagyományok (is) köteleznek A Kilián Gimnáziumban - a megye egyetlen testnevelés tagozatos középfokú okta­tási intézményében - csak félosztályokat működ­tetnek. (11. oldal) □ 20 százalék körüli energiaár-emelés Budapest (MTI) - A kormány csü­törtöki ülésén úgy döntött, hogy 1997. január elsejétől a lakosság­nak a földgázért 18,8 százalékkal, a villamosenergiáért 24,9 százalék­kal, míg a távhőért 21,9 százalék­kal kell többet fizetnie. Ezt Kiss Elemér közölte a kabinet ülését kö­vetően. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta azt is, hogy az augusztusban elrendelt energia­költség-felülvizsgálat jelentős ered­ménnyel zárult. A villamosenergiá- nál az akkori javaslathoz képest 10 százalékkal alacsonyabb áremelés is eleget tesz a szerződéses és tör­vényi kötelezettségeknek. Csök­kenti az árat a hatékonyság növe­lése és az is, hogy az állami tulajdo­nú körben 8 százalék helyett 4 szá­zalékos nyereséggel kalkulálnak. Nyugdíj: egyszer 19,5 százalék Budapest (MTI) - A kormány ja­nuár elsejével 19,5 százalékkal emeli a nyugdíjakat. Az emelés leg­kisebb mértéke a sajátjogú nyugdí­jaknál 2 ezer forint, az özvegyi és szülői nyugdíjaknál 1800 forint lesz. Amennyiben a saját jogú és az özvegyi nyugdíjat együtt folyósít­ják, akkor ezek együttes összegét legalább 20 400 forintra kell növel­ni. Ha a 19,5 százalékos emeléssel bármelyik ellátás meghaladja ezt a mértéket, akkor a magasabb ellá­tást folyósítják. A törvények értel­mében a nyugdíjakat az előző évi átlagkereset mértékével kell a kö­vetkező évben emelni. A nyugdíja­sok 1997-ben már januárban hoz­zájutnak ahhoz a teljes összeghez, amelyet egyébként kétszeri emelés­sel kapnának meg az év során. Jö­vő nyáron tehát a nyugdíjakat nem növelik tovább, mert kizárt, hogy az idei átlagkereset-növekedés meghaladja a 19,5 százalékot. Hazahozzák Kabos Gyula hamvait Budapest (MTI) - A New Jersey állambeli Emerson temetőjében 'csütörtökön kihantolták Kabos Gyula földi maradványait, hogy a Lufthansa légitársaság közreműkö­désével hazaszállítsák őket Ma­gyarországra. A neves színművész koporsója pénteken érkezik Ma­gyarországra. Újratemetése no­vember 30-án szombaton, 12 óra­kor lesz a budapesti Farkasréti te­metőben. A tisztelők 10 órától fél 12-ig róhatják le kegyeletüket a ra­vatalnál - tudatta a Kabos Gyula Társaság és a Színházi Dolgozók Szakszervezete csütörtökön. Oxigénhiányos a Kraszna vize Ágerdőmajor, Nagyecséd (MTI) - A román területről érkező szennyeződés mértéke csökkent a Krasznán, de a folyó vize továbbra is oxigénhiányos, s emiatt nagy ra­jokban pipálnak a halak. A III. fo­kú vízvédelmi készültséget válto­zatlanul fenntartja a Felső-Tisza- vidéki Környezetvédelmi Felügye­lőség. Az illetékés romániai ható­ság vizsgálata,,szerint a szennye­ződés a hatíj'r túloldalán fekvő Nagykároly Szennyvízhálózatából került a Krasznába. Sztrájk és tüntetés a kórházért A sztrájkoló kórházi dolgozók a tüntető lakossággal együtt tiltakoztak az intézménybezárás ellen Fotó: Farkas M. Edelény (ÉM - PTA) - Kétezer­nél is többen tüntettek tegnap délelőtt az edelényi Koch Ró­bert Kórház bejáratánál. Ok is, akárcsak az intézmény dolgo­zói a kórház bezárása ellen til­takoztak. Mint ismeretes: a Megyei Egész­ségbiztosítási Pénztár jövő év elejé­től nem finanszírozná az intézmény Miskolc (ÉM - BCS) - Terem- problémákkal küszködik a DKSK-BorsodChém női kosár­labdacsapata. A Ronchetti Ku­pában a 16 közé jutásért de­cember 1 í-én hazai környezet­ben kellene pályára lépniük a belga BC Saint Semmis Namur ellen. Ám álbban az időpontban a Karácsonyi Vásár pavilonjait építik majd az egyetlen megfe­lelő színhelyen, a miskolci vá­rosi sportcsarnokban. Szeráán este a DKSK-BC a koráb­ban kiharcolt továbbjutást a cso­portelsőséggel „fejelte meg”. A Ron­chetti Kupa 32-es mezőnye innentől kezdve egyenes kieséses rendszer­ben harcolhat a továbbjutásért, s a kupakiírás szerint a csoportgyózte­sztrájkoló egészségügyiekhez csat­lakozó sokadalom előtt felszólalt a város polgármestere is. A demonst­ráción képviseltették magukat a kórház dolgozói, betegei, valamint számos politikai szervezet. A kór­ház bezárását ellenezve szolidaritá­si sztrájkot vállalt több helyi okta­tási intézmény. (Az eseményről szó­ló riportunkat lapunk 5. oldalán ol­vashatják.) „Kommentár Az erősebb Bujdos Attila Vajon megindítja-e az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár döntnökeinek szí­vét az az elszánt akarás, amellyel az edelényi emberek a kórházuk megmara­dásáért küzdenek? A válasz decemberig várat magára. Azt viszont már tudjuk, hogy az intézmény fenntartója, a megyei közgyűlés kész az „áldozatra": felaján­lották az OEP-nek, hogy ne a Kochtól vonják meg a támogatást, inkább a me­gye egy másik intézményét, az izsófalvai kórházat ne finanszírozzák a jövőben. Jó kis döntés: ami valakinek az életet je­lentheti, az másnak a halált. Eddig mindenki azt hangsúlyozta, hogy az ágyszámcsökkentésseI kapcsolatos döntéseit nem politikai, hanem szakmai alapon hozta meg. Hogy is van ez? Mos­tanáig az edelényi tüdőgyógyászati ágy­ból volt sok. Most kiderült, hogy ellen­kezőleg: az izsófalvai alkohológiai és pszichiátriai ágyak a feleslegesek. Akkor ezután hol gyógyuljanak az alkoholista és a lelkibeteg emberek? Vagy ne is gyó­gyuljanak, társadalmilag kevésbé fontos a gyógyulásuk? Mondhatjuk: eleve rossz az ágyszám- csökkentésre hivatott szisztéma, hiszen arra kényszeríti a fenntartókat, hogy - jobb meggyőződésük ellenére is - min­denképpen fájdalmas döntést hozzanak. (Ha nem Edelény, akkor Izsófalva...) A megyei közgyűlés döntésének módja a demokratikus döntési szisztémák további gyengeségére világított rá. Az izsófalvai szakkórház bezárását a szabaddemokrata frakció egyik tagja javasolta. Az illető or­vos. Egy olyan kórház igazgatója, ame­lyet kifejezetten hátrányosan érintene az edelényi Koch Róbert bezárása. Mármost semmilyen jogszabály nem tilt­ja, hogy a közgyűlés egy tagja adott esetben az optimális megoldást keresve javaslatokkal rukkoljon elő. De hát itt nem annyira arról van szó, hogy lehet-e, hanem, hogy szabad-e ilyet tenni... ÉI- het-e a többséghez tartozó, s az ügyben érintett ember azzal, hogy saját sorsát alakíthatja? Nem visszaélés-e ez a hata­lommal? Aki ilyen helyzetbe kerül, nyil­ván mérlegelnie illenék: mi a legelegán­sabb, a legkevésbé visszatetszést szülő megoldás. Az illetőt ezúttal semmi és senki sem kényszerítette az önmérséklete. Van erre a helyzetre egy szemléletes mondás, va­lahogy így: az erősebb kutya vitte táncba a szépkisasszonykákat... Harapás határozattal Utoljára november 11-én haraptak a tállyai iskola udvarán található szolgálati lakások őrzésére tartott kutyák. A legutóbbi áldozat egy nyolcadikos diáklány volt. (Részletek az 5. oldalon.) Fotó: Puskár Tibor működését. A kórházat fenntartó megyei önkormányzat ugyan fel­lebbez a MEP döntése ellen, de a tegnapra meghirdetett figyelmezte- tó sztrájkot, illetve a demonstrációt mégsem fújták le a szervezők. 1 - Munkahelyünk megtartása ér­dekében kénytelenek voltunk a sztrájk eszközével élni - jelentette ki Kuzder Gyuláné, a Koch Róbert Kórház szakszervezeti titkára. A Ronchetti Kupa helyett vásár Teremgondokkai küszködik a DKSK-BorsodChem kosárcsapata sek részesülnek abban az előnyben, hogy a visszavágó mérkőzést hazai környezetben rendezhetik. A DKSK-BC azonban hiába harcolta ki a csoportelsőséget, nem biztos, hogy ezáltal előnyhöz jutott, hiszen a december 11-re kiírt DKSK-BC - BC Saint Servais Namin’ mérkő­zésnek még nincs helyszíne. Ugyanis a mérkőzés egyetlen lehet­séges színtere, a miskolci városi sportcsarnok ebben az időpontban foglalt, mert ekkor a Karácsonyi Vásár előkészületei folynak majd. Ondecs Ferencet, a Városi Sportközpont igazgatóját a kiala­kult helyzetről kérdeztük:- A Karácsonyi Vásárral kapcso­latos munkálatok megkezdését egy­két nappal már így is el kellett ha­lasztani, hiszen december 5-8. kö­zött a Konzum Bank Karate Világ Kupának adunk otthont. Ha meg­várnánk a Ronchetti-meccset, két nap alatt nem tudnánk a tervezett nyitási időpontra berendezni a csar­nokot, és akkor ez a vásár komoly­talanná válna. Szerintem megoldás lehetne, hogy a DKSK-BC felcserél­né a pályaválasztói jogot, mert de­cember 4-én, az első mérkőzés idő­pontjában szabad a terem. Király Sándor, a DKSK-BC ve­zető edzője:- Csütörtökön délelőtt bejelent­keztem Kobold Tamáshoz polgár- mesteréhez, de csak a titkárnőjéig jutottam, aki azt mondta, hétfőn vagy kedden tudja megmondani, tud-e fogadni a polgármester. Ne­kem ettől egy „picit” gyorsabban kellene bejutnom hozzá. A FIBA ki­írása alapján a Ronchetti-sorozat mérkőzéseit ugyanabban a csarnok­ban kell lejátszanunk, ám ha vala­mi miatt ettől eltérünk súlyos pénz- büntetést kell fizetnünk. Jelenleg nem tudom, hogy hol fogunk játsza­ni, hiszen a megyében csak egy olyan csarnok van, amelyik erre al­kalmas, de ott Karácsonyi Vásárt rendeznek. Ezzel az áldatlan hely­zettel oda jutottunk, hogy Miskolc vezetésének el kell döntenie, szük­sége van-e egy jól szereplő kosárlab­dacsapatra. A pályaválasztói jogot, ha akarnánk se tudnánk felcserél­ni: már megkaptuk a játékvezetői küldést, amelyet a földrajzi fekvés alapján (is) készítenek. Egyébként sem lennék hajlandó a cserére, hi­szen nem azért küzdöttünk, hogy a nehezen megszerzett előnyről könnyedén lemondjunk. Labda helyett pavilon a sportcsarnokban... Fotó: Bujdos Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom