Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-09 / 262. szám

ÉM-iwferjó Az irodalom, a szociológia, a pszichológia mellett vonzódott a képzőművészet iránt is. Nemcsak gyűjtötte az alkotásokat, hanem meg is őrizte az utókor számára. II. oldal ÉM-riport ________________ T eljesen természetes, hogy a diszkrimináció tilalma értelmében minden alapvető jog a gyermekeket éppúgy megilleti, mint a felnőtteket. III. oldal Kilátó_________________ B ármennyire is hihetetlennek tűnik: Sztálin és Gheorghiu-Dej temetésére jobban „emlékszem”, mint az ötvenhatos magyar forradalomra. VII. oldal Élmény Bujdos Attila Olvasom a hirdetést: rendkívüli politikai élményt ígérnek. Ez azokat érheti, akik elmennek egy nemzeti alapon politizáló párt tüntetésére. Kétségtelen, a rek­lám új színt visz a közéletbe, vagy hogy még ponto­sabb legyek: új minőség születésének lehetünk tanúi. Eddig legfeljebb annyira jutott az ember eszébe a po­litikáról az „élmény" kifejezés, mint mondjuk a pohár­evésről, a szöges ágyon való fekvésről, vagy a mosat- lan zokniról. Semennyire. Tegyük a szívünkre a ke­zünket: a politikát sokan tartják eleve életidegen do­lognak. A demokrácia ádáz hívei is gyakorlatias, vagy morális alapról kritizálják a napi gyakorlatát, jóllehet tudják: a döntésekben való részvételre, érdekeik vé­delmére nincs jobb, mint ez. A4 őst azonban láthatjuk: nincs alapja a bírálatok­nak; igenis élményt jelenthet állni a tömegben, egy­nek lenni a százezerből, hallgatni, amint a szónokok szavakba öntik gondolatainkat, kimondják, ami a szí­vünkön: abcúg kormány, le vele, takarodjanak, ilyes­mi. Szem nem marad szárazon, velőtrázás, lúdbőr. Élmény. Átérezhetővé válik a politika. Vegyük például a népjóléti miniszter esetét. Még ugyan gondolkodik két hétig, de benne van a pakli­ban, hogy ő lesz a kormány tizedik távozó minisztere (hacsak valaki nem bizonyul még nála is fürgébbnek). A hírek szerint családi okokra hivatkozva nyújtotta be a lemondását. Nehezen viselik az övéi a minisztert ért támadásokat. Ha a fényekhez, ragaszkodunk, eszünkbe jut, hogy a politikus közgazdászként látott neki az egészségügy és a szociális szféra átalakításának. A reform ezekben az ágazatokban elkerülhetetlen volt, hiszen mind­annyian tudjuk: valóban korszerűtlen rendszerekről van szó. A miniszter azonban viharos időkben foglal­ta el hivatalát, a szakma ellenérzései közepette vállal­kozott rá, hogy - szemben lemondott orvos elődjével - ő majd átszabja a Bokros-csomag elvárásainak megfelelően a gondjaira bízott területet. (Ez nemcsak azért fontos momentum, mert alig volt védhető, hogy nem a pénzügyi kormányzat ítéletvégrehajtója lesz, hanem ráadásul a számára idegen terepen mozgott, nem ismerhette ki magát az orvostársadalmat össze­tartó kesze-kusza szövevényben sem.) A folytatást is­merjük: alanyi jog helyett jövedelemfüggő családi pót­lék, fizetős fogászati ellátás, fedezet nélküli bérmegál­lapodás és kórházkonszolidáció, végrehajthatatlan ágyszámleépítés, költségvetési szinten jelentéktelen­nek mondható, majd vérkészítményekre, gyógyszer­szállításra hitelként visszaadott megtakarítások. Természetesen egy romos ingatlanokkal teli területen csak úgy lehet építeni, ha előbb rombolunk. Rombol­ni pedig lehet úgy is, hogy itt kidöntünk egy ajtót, ott lebontunk egy erkélyt, amott pedig szétszerelünk egy lépcsőt. És rombolni lehet úgy is, hogy a földdel tesszük egyenlővé az egész kócerájt. Ez a miniszter a tények szerint nem épített. Munkássága végén(?) csak azt látjuk, hogy nem látunk semmit a szállongó portól. Hanem ez a családi motívum visz egy kis csavart az egészbe. Lapos igazság, de igazság, hogy a miniszter is emberből van, ő is lehet vidám és szomorú, tanács­talan és elesett, kuksolhat otthon reménytelenül, hall­gathatja a beszámolókat: ma éppen mit olvastak a hozzátartozói fejére őmiatta. (Ami mellesleg elég bunkóság, mármint ez a család fejére olvasás.) Át- érezhető helyzet. Már dől is az emberből: hát nem is tudom, én mit tettem volna az ő helyében, az első perctől támadták, nem kapott elég támogatást, betar­tottak neki, gáncsoskodtak, színleltek és alakoskod- tak, ha azt mondta, „á", a saját államtitkára richtig rá­vágta, hogy „bé", hát így nem lehet. Építeni meg plá­ne nem lehet. így csak belerokkanni lehet. Mit lehet erre mondani? A miniszternek jobb helye­ken nincs magánélete, vagy hát persze, hogy van, de miért tartozna ránk? Ránk csak az tartozik, hogy kon­cepciója az van-e neki, meg elszántsága, és tudása, hogy végrehajtsa, amit a fejébe vett, és amire a kor­mányától - áttételesen tőlünk, a választóktól - felha­talmazást kapott. Nincs értelme ezzel előhozakodni: hiszen látjuk, épp most telepszenek rá az elménkre az érzelmeink, mi szükség többé a hűvös távolságtar­tásra, a józan ítéletekre. A választás ideje Fotó: AP A hét embere Kozák Imre a MAB új elnöke Halmos Ildikó Mondhatnánk a véletlen, vagy inkább az akkori ügy­menet tette gépészmérnök­ké. De mivel elvei azt dik­tálták, nem az a fontos, mit tanul az ember, hanem az, hogy tanuljon, minél többet megismerjen a világból, így hát helytállt. De a gépészet mellett megmaradt az ér­deklődése más tudományte­rületek iránt is. Talán en­nek köszönhető, hogy Ko­zák Imre lett a Magyar Tu­dományos Akadémia Mis­kolci Területi Bizottságá­nak (MAB) új elnöke. De idáig hosszú út vezetett. A góri gyermekkor után Szom­bathelyre került, a premontrei Szent Norbert Gimnáziumba.- Az államosítás után Nagy Lajosról nevezték el a gimnázi­umot, de a közelmúltban visszakapta eredeti nevét. Na­gyon örülök ennek, hiszen ked­ves emlékek fűznek az intéz­ményhez. Akkoriban, amikor a diákjuk voltam, már a háború után létrehoztunk egy csillagá­szati kört, és minden szabad időnket ennek szenteltük. He- rényben élt egy Gotthárd Jenő nevezetű földbirtokos, aki jöve­delmének jelentős részét a csil­lagászatra fordította. Nem volt kire hagynia az eszközeit, könyvtárát és fotógyűjtemé­nyét, így egykori gimnáziumá­nak adományozta. Ennek a hagyatéknak kö­szönhetően lett a gimnázium­nak „csillagvizsgálója”. Egy mozgatható távcső és egy áll­vány segítségével minden ér­deklődőnek bemutatták az ég­bolt szépségeit.- Szenzációs élmény volt, amikor először megpillantot­tam a Szaturnusz gyűrűit, a Jupiter holdjait, a Magellán- ködöt, vagy a Hold hegyeinek árnyékát... Ez a pezsgő csilla­gászati élet az államosítás után is megmaradt. Később a tetőn kupola épült, ma már tudomá­nyos célokat szolgál. Én viszont elkerültem Szombathelyről. Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem Villamos- mérnöki Karára, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára jelentkeztem. Ebben az utóbbi­ban benne volt a lehetősége an­nak, hogy esetleg csillagász leszek. De megérkezett az értesítő, és kiderült, sem egyik, sem má­sik, hanem egy harmadik hely­re vették fel, a Miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetem Bánya­mérnöki Karára.- Az egyetem azon a nyáron indult, szükségük volt diákok­ra. Nekem viszont teljesen ide­gennek tűnt ez a terület. Ezt el is mondtam az ügyintézőnek, aki közölte, neki száz bányász­hallgatóra, és mondjuk kétszáz ötven gépészre van szüksége, a nevek nem számítanak. Tehát azt tanácsolta, cseréljek valaki­vel. Ahogy kiléptem a folyosó­ra, hallottam, valaki bányász­hallgatót keres. Kiderült, ót gé­pésznek vették fel, de inkább bányász lenne. Cseréltünk, a neveket átírták, és kész. Mivel, mint ahogy a gimná­ziumban is az volt számára a fontos, hogy tanuljon, néhány társával a legjobbak között tanszék vezetője volt, 12 évig pedig rektorhelyettes. Tagja a Magyar Tudományos Akadé­mia (MTA) Elméleti és Alkal­mazott Mechanikai Bizottságá­nak, és az MTA Doktori Taná­csa Gépészeti Szakbizottságá­nak, valamint az Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Nem­zetközi Unió Magyar Nemzeti Bizottságának. Alapító elnöke volt a Miskolci Városszépító Egyesületnek. 1995-ben az MTA levelező tagjává válasz­tották.- 1966-ban beindítottuk a miskolci egyetemen az alkal­mazott mechanikai képzést, amely nevével ellentétben azt a célt szolgálta, hogy a mechani­ka területén magasabb szintű elméleti képzésben részesült mérnököket bocsássunk ki. Né­hány évfolyam kifutott, de mégis megszűnt ez a fajta okta­tás, ugyanis egyre kevesebben vállalták a magasabb követel­ményeket. Sajnos, egyre többen csak az oklevélért tanulnak, nem a tudásért. Szerencsére nem mindenki gondolkodik így­Kozák Imre 1987-től tagja a MAB-nak, ’93-tól pedig mosta­ni elnökké választásáig az alel­nöki posztot töltötte be.- Mint elnök szeretném elő­deim munkamódszerét folytat­ni, azon dolgozom, hogy a MAB-hoz tartozó három me­gye, Nógrád, Heves és Borsod minden tudománnyal foglalko­zó személyét a MAB-hoz kössük.- És a csillagászat?- Hobbi maradt. Annak azért örülök, hogy az unokái­mat is érdekli... szerepelt. Az akkori vezetés pedig úgy döntött, ezt a szor­galmas, jól tanuló csoportot szétosztja más-más tankörbe, húzóerőnek.- Másodévesek voltunk, amikor meghallottuk, hogy bá­nyagépész szak indul. Éogal- munk sem volt, mi is ez valójá­ban, de jelentkeztünk, hogy ez a csoport újból összetartozhas­son. Bányagépészként végez­tem, de bányában a gyakorla­tok kivételével nem dolgoztam. Szívesen gondolok vissza pro­fesszoraimra, köztük Terplán Zénóra, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Magasra tették a mércét, de ezt nem bántam. Ők tanítani akartak, én pedig ta­nulni. Az egyetem elvégzése után aspiránsnak jelentkezett a me­chanika tanszékre, ma is ott tanít. 1968-ban professzorrá nevezték ki. 1971-től 1993-ig a u

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom