Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-09 / 262. szám
II ÉM-hétvége EM-infergú November 9., Szombat I i A2 énekmondó, aki kuruc dalokat énekel a labancoknak Pendítsd csak kobzod, cite rád, gitárod, lantodat, Valahol tört szemeket látsz, meggyötört arcokat" Részlet Kiss Tamás költő Fiamnak hangszereihez című verséből Dombrovszky Adám- Van egy álmom. Arról, hogy legalábbis Európában fölfedezik a hiteles zene fontosságát. Főként a peremvidékeken van erre esély, ahol még élnek a nyomok. Sok anyagot összegyűjtöttek a németek és a franciák is. Bécsben is kiadják az ötvenes-hatvanas évek gyűjtéseit. Nagyon sok minden volna, amin el lehetne indulni. Abban nem hiszek, hogy abból lesz valami, ha nem átélt, nem hitelesen megszólaltatott zenéket összekeverünk. Kobzos Kiss Tamás énekmondó szavai ezek, aki nemrégiben Bari Károly költő és néprajzos társaságában átvehette a Bezerédj Alapítvány díját.- Nem halmoztak el az életemben kitüntetésekkel — mondja a most 46 esztendős Kiss Tamás. - A Népművészet Ifjú Mestere voltam 1975-ben. Azóta ez az első díjam. Külön örülök, hogy ezt egy olyan ember felajánlása nyomán kapom, aki kora miatt hazajönni már nem tudott, de úgy döntött, hogy minden megtakarított pénzét a magyar kultúrára áldozza.- Bari Károly lett a másik díjazott.- Ennek ugyancsak nagyon örülök, mert ö édesapámmal is kapcsolatban volt, s Debrecenből is emlékezhetünk egymásra. S hát Debrecen ugye a világ közepe. A díjátadás után ki is tárgyaltuk, hogy mindketten milyen körülmények között távoztunk, s hogy milyen város is ez a Debrecen.- Tényleg, milyen város?- Közhelyeket tudok mondani. Debrecen ma is a maradandóság városa. Persze, reménységet mindig hordoz. Az nagy dolog számomra, hogy most március 15-én a Nagytemplomban lehettem a Jánosi együttessel. Ez hatalmas élmény volt. Sokat jelent számomra az egyetem. El sem tudnám képzelni, hogy egyetemi életet lehetne bárhol máshol is élni, mint Debrecenben.” Olyan tágasság volt ott, annyiféle ember annyiféle dolgot akart, s meg is valósított, hogy ez tényleg maradandó. S így visszagondolva sokat jelentett nekem a család. Apám még verset is írt hozzám. S nekem is jelent meg olyan kazettám, amelyen az ő megzenésített verseit adtam elő. Kobzos Kiss Tamás Budapestre kerülve a népzene iránti érdeklődése egyre erősebbé vált, táncházi zenekarokban zenélt, énekelt, és megkezdődtek erdélyi gyűjtései.- Csak így lehetett a népzenét megtanulni, hogy elmentünk az eredeti helyszínekre és a mestereket hallgattuk. Például Székre, ahová ma az iskolával is visszavisszajárunk. A zenében olyan ez, mintha valaki az idegen nyelv tanulása érdekében anyanyelvi környezetbe utazik. Hiszen fonetikus jelekből nem lehet angolul tanulni, és kottából sem lehet népzenét tanulni. Mert akkor éppen a dolog lényege vész el.- Képzetlenül, romlatlanul fogékonyabb lehet az ember. De most már öt éve az Óbudai Zenei Iskola igazgatója?!.- A korábbi hiányosságokat azután igyekeztünk bepótolni. Nyíregyházán a főiskolán elvégeztem Joób Árpád tanszékén az ének- zene-népzene szakot. 1986 óta dolgozom itt az iskolában. Csak népzenét tanítunk. 1974-ben egy tanszakként jött létre. Ugyanúgy működik, mint bármelyik zeneiskola, csak itt kizárólag népzenét tanítunk. Ehhez hasonló talán Európában sincs. Népi hangszereket tanítunk: hegedűt, brácsát, bőgőt, furulyát, dudát, ci- terát, cimbalmot, kobozt, népi éneket, népi játékot, tekerőt... Kollégám például Csoóri Sanyi, Ökrös Csaba, Jánosi András, Budai Ilona, vagy a Téka együttes tagai. Kiváló emberek, akik nekem mind barátaim és harcostársaim.- Miért harcolnak?- Elég sok pofont kaptunk már, ha nem is nyíltan. Nagyon nehezen vették be már annak idején a táncházmozgalmat is. Nehezen hódíKobzos Kiss Tamás Fotók: Nagy Gábor (ISB) tott tért az autentikus zene, vagy pontosabban a hiteles előadásmód. A népzene a kortárs zene teljes megújítására lenne hivatott. Talán a Szabadossal való együtt dolgozásom is ebbe az irányba mutat. De mindig az az érzésem, hogy valamivel szemben haladunk. Pedig illene' már minden szinten megérteni, hogy az a nép, amelyik saját kultúráját nem akarja megismerni, az egy álomvilágban él. S legfeljebb egy célja lehet, hogy a másikat kiszorítsa. Én például járok Bécsbe kuruc dalokat énekelni.- A labancoknak?- Nekik. Azért Európa nem az, amit velünk el akarnak hitetni. Borzasztó szűk perspektívát állítanak fel. Hogy szégyelljük magunkat, mert ez egy bőgatyás, mucsai világ... Engem jól megfizetnek, s a bécsi rádió is közvetíti, s egész Ausztria hallgatja azokat a dalokat, amelyek az ellenük való harcban születtek. Mint ahogy én énekelem a török dalokat. Nohát ez a multikulturális együttélésnek a titka. így lehet feloldani a görcsöket. A kultúrával egy egész más világot lehetne létrehozni. \ Születésnapi köszöntő Fodor András A személyiség jellemrendszere folyton „pulzáló” fizikális, biokémiai, biológiai, illetve pszichikai, szociológiai, egzisztenciális-társadalmi tényezők kettős spirálisával modellezhető tulajdonsághalmaz, amelyet belső-örökölt késztetések és külső-környezeti hatások „evolúciós” változásban, fejlődésben tartanak. Ez még markánsabban megjelenik olyan alkotó személyiségekben, akik ezen tulajdonságrendszereket munkájukban elemzik, a valóság konfliktusain keresztül ütköztetik, szintetizáltan bemutatják, felvázolják, megjelenítik azt. Ők azok, akik az egyre bonyolultabb, túlinformált hétköznapjainkban iránytűként - az élet rezgéseit kutatva, felerősítve azt - jelzéseket adnak az arra fogékony embereknek. Gergely Mihály író is ilyen örökké küzdő alkotó, a különféle tulajdonsághalmazokat az élet több területén sokszínűén bemutató, ábrázoló, kutató, felfedező egyén. írásai, kritikái bizonyítják személyiségének harmonikusságát, környezetébe beágyazódó folytonosságát, azt a törvényszerűséget és nagyszerűséget: hogyan lesz egykori jellemrajzoló „munkásíróból”, a legkorszerűbb, legbonyolultabb képzőművészetet teremtő-alkotó jellemeket is visszatükröző, azokkal barátkozók és értékelők csapatának elnöke, ugyanakkor társadalmunk szociológusa. Horpácsi Sándor kritikus szerint is kétszeres mozgató erő indította el és tartja mozgásban az író pályafutását: a származásából adódó belső késztetése, és a műveiben oly’ hitelesen ábrázolt Varbó-Diósgyőr-Budapest mindenkori társadalmi-családi környezete. Induló írói munkásságának az „ereje és gyengéje” volt az átélt környezet közelsége, ugyanakkor a legnagyobb ihletet, kimeríthetetlen forrást jelentett számára egy életre. Az író elbeszélő világának centrumában az ember áll, ezért munkáiban a belső műfajokhoz vonzódik jobban. Számára a napló (pl. Varbói napló, Diósgyőri-Miskolci napló, Észak-Magyar- orszag című napilap Napló-cikksorozat) a belső monológok legadekvátabb formája, gyakran választja ezt a műfajt ma is (Egy tárlatlátogató tűnődései) - tépelődő, töprengő, problémaérzékeny tulajdonságait vetítve elénk. A riportjait, novelláit, elbeszéléseit tanulmányozva jól érzékelhetően a kiélezett veszélyhelyzetek teremtik meg a jellemek szerveződését, a cselekmények varázsát, a megdöbbenést, a hát- borzongatást, félelmet. Az életrajzi novellák a modell legbelsőbb titkait tárják fel előttünk, ahol a cselekményt pszichikai, szociológiai környezete aktualizálja (Atlasz, Kegyetlenek, Bolond bárónő, Rácsok stb.). Elbeszélő írásaiban jellemmodelleket állít elénk, kísérleteket tesz bonyolult rendszerek tulajdonságspirálisának lefejtésére, kibogozására, bemutatására (például Szülőföld, Örvény, Pokolhegyiek). „Néma dialógusok” kötik össze Gergely Mihály kisprózái munkáit a regényeivel, amelyben ott van a múlt, a jelen és a jövő egyaránt. Regényeinek Hetvenöt éves Gergely Mihály író legsikeresebb darabja, amikor jellemrendszerének modelljeit történelmi környezetben szerepelteti. Költő és király című regényében modern lovagi párbajt, találkozásokat szervez, vitákat indít, amelyekre a szereplőknek a valóságban soha nem volt lehetőségük. Az író fölényes tárgyi tudásának birtokában fantasztikus szerepeket, tulajdonságokat oszt ki hőseinek. Mátyás Napóleon képében küzd, vitázik, hadakozik, veszteget és büntet. A színházszerű dialógusok jól ábrázolják a dráma nagy történelmi-szellemi alakjait. Egy másik nagyobb lélegzetű munkája már a jelenben játszódik. Társadalmunkat, annak egy kiragadott „sejtjében”, a Józsáék .családregény ciklusaiban mutatja be száGergely Mihály 1921. november 9-én a Borsod megyei Varbón született. A bányászcsalád gyermeke tizennégy éves korában elkerült hazulról, szakmát tanult. Előbb vasmunkás volt Diósgyőrben, majd a háború után az Új Utakon és a Diósgyőri Munkás újságíró-szerkesztője Miskolcon. 1950-ben a fővárosba költözött, 1952-ig a Magyar Rádió irodalmi lektora. 1952-től '53-ig és 1956- ban a Magyar írók Szövetségének titkára. Szülőföld című novellas kötetéért 1953-ban József Attila- díjjal tüntették ki. 1968-tól 1977- ig szerkesztette a Hungaro-Vivo, 1973-tól 1977-ig a Világ és Nyelv című folyóiratot. Több évtizedes irodalmi és közéleti munkásságért 1972-ben Miskolc, 1981-ben Borsod megye irodalmi díjával jutalmazták. 1977-ben a szülőföldjének adományozott 90 grafikával (rajzok, metszetek, vízfestmények) megalapította a Falu Kisgalériát. 1988- ban újabb 110 képzőművészeti alkotást ajándékozott a miskolci Herman Ottó Múzeumnak. Jelenleg a Művészet és Barátai című folyóirat felelős szerkesztője. 1988 tavaszától a Művészetbarátok Egyesületének, valamint a Józan Élet-Egészség- és Családvédő Országos Szövetségnek az alelnöke. munkra - reálisan megvilágítva - a társadalom és egyén konfliktusainak olykor tragikus ellentmondásait. Életszerűen ábrázolja társadalmi környezetünk hétköznapi mozgásait, amelyek szenvedélyekhez, önfeláldozó tettekhez, vagy tévelygésekhez, árulásokhoz, érdekkapcsolatokhoz vezetnek. Sokoldalúan, alaposan kielemzi korunk történelmi igazságait, beazonosítható életünkről mond bírálatot az író. Új szellemű jövőképet elevenítve meg, várható törvényszerűségeket felfedve születik meg a Kozmosz 15. törvénye című regénye. Élőször 1969-ben nyilvánul meg írásában egyértelműen a világjelenségeit szomjasan befogadó szociológiai érzékenysége. A legtöbb kiadást megélt Röpirat az öngyilkosságról című munkájával előrevetítette az 1990-es években bekövetkező létbizonytalanságot, a romló munkahelyi viszonyokat, a lakáshelyzetet, a családi és egyben társadalmi körülmények erősen változó, elembertelenedő világát. A ’70-es években megjelent válogatott novellái, 1981-ben riportok, röpiratok, jegyzetek, újságcikkek, tanulmányok sora bizonyítja fogékonyságát a pszichikai betegségek okainak feltárása iránt. Társadalmi és egyéni drámákat felvonultató sorozataiban szociológiai és pszichológiai érdeklődése - és képzettsége - a „modern” kór: a neurózisra, annak forrásai felé tereli figyelmünket. Erről szólnak többek között a Beteg ország - Deviáns kor című szociológiai tanulmányai, Mi, gyalogren- dűek című jegyzetei. Az irodalom, a szociológia, a pszichológia mellett ifjúkorától vonzódott a képzőművészet iránt is. Nemcsak gyűjtötte az alkotásokat, hanem megbecsülte és megőrizte a jelen és az utókor számára. A maga módján a képző- művészetet is szolgálja, így lett 1988- ban a Művészetbarátok Égyesületé- nek elnöke. Ezzel olyan napi kapcsolatba került az alkotók világával, hogy írói munkásságának szerves részévé vált a képzőművészet is. Ezt bizonyítják például az Egy tárlatlátogató tűnődései című tanulmányai, a Metszetek mestere: Varsányi Pál című írása, az egyesületi újságban megjelent cikkei: Gross Arnold világegyeteme, Szépség és igazság, Óvjuk nemzeti kultúránkat, A létezés tanúi, avagy a képzőművészet csődje... Az elkövetkező évekre kívánok - kívánunk - az írónak további belső energiát, tartós erőt, egészséget, aktív alkotó munkát, - szellemi, lelki, erkölcsi nevelő hatást, méltó elismerést remélve az olvasók táborából.
