Észak-Magyarország, 1996. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-12 / 239. szám
ÉJVl-ri|»or* ____________________ Va lamivel több mint két év telt el a híres lakodalom óta. Kerekes Ferenc igazgató jó hírekkel szolgál: Békési Tamás és felesége szépen él a közeli faluban. III. oldal A magamfajta irodalmár, akinek állandó jelzője, hogy’ „határon túli magyar”, nehéz helyzetbe kerül, mert „határon belül” egymást érik a szakmai összejövetelek. VII. oldal-Balajthy Ágnes vagyok, 9 éves múltam. —Adhatnál valamilyen útmutatást, olyan kezelésit... —Az a gond velem, hogy túl sokat beszélek és olvasok. II. oldal ÉM-iwterjú Madárdal Fotó: AP A hét embere Sélei István a kohászmúlt kutatója Halmos Ildikó ^ kohászegyenruhát nem az újságíró tiszteletére öl* Hitte magára Sélei István, 32 Országos Műszaki Múzeum Központi Kohászati Mú- Zeumának igazgatója. Ám nem is ez a mindennapi viseleté. Látogatásunk után uéhány órával nyitották meg a felsőhámori múzeum- kan rendezett új kohászattörténeti kiállítást. A kohászat múltjának kutatója 1969-től maga is a kohászatban dolgozott, 1972-ben került a múzeumhoz. Öt éve vezeti a intézményt.- Nagyon sok barátom van a gyárban, és amikor az utóbbi időben bementem hozzájuk, mindenki csak panaszkodott. Tudtam, hogy előbb-utóbb le- epül a gyár, és lassan már csak nálunk, a múzeumban lehet majd mindazt megtalálni, ami nekik a megélhetést jelentette. Ezért is tartom fontosnak ezt a mostani kiállítást, ahol az egyszerű patakpartba vájt imolai plyasztótól kezdve egészen napjainkig, a legmodernebb eljárásokig végigkísérhető az északmagyarországi kohászat történte. Persze, a történelmi Eszak-Magyarországé. Próbáltunk olyan tárgyakat, dokumentumokat összeválogatni, amelyek unikumnak számítanak. Vannak itt X-XII. századi szivacsos szerkezetű vasbucák, középkori vasolvasztók, a hámorok építéséhez használt szegek, pecsétnyomók. Fotók láthatók a három diósgyőri nagyolvasztóról, amelyből kettő már bezárt, de a harmadiknak sincs sok ideje hátra... Talán ha az energiaárak lemennek, és áttérnek az új, modem acélötvözetekre, lehet még ennek az iparágnak jövője - mondja bizakodva.- A múzeum iránt szerencsére megvan az érdeklődés. Elég sok csoport jár hozzánk. Az éves látogatottság 30 ezer fő körül mozog. De sokan kijárnak az újmassai részlegünkbe is. Az egyetemről is minden évben érkeznek csoportok. Nagyon jó segédanyaggal tudunk nekik szolgálni. Sélei István nem elégszik meg azzal, hogy vezeti a múzeumot. Bár már közelít az ötödik ikszhez, egy éve elkezdte Budapesten a restaurátor szakot.- Mivel saját restaurátorra nem telik a múzeumnak, úgy gondolom, hasznosíthatom a tanultakat. Ha vannak szakmai konferenciák, azokra is elmegyek, mint ahogy korábban is elmentem. Érdekelt mindig, mivel foglalkoznak a restaurátorok, milyen konzerváló anyagokat használnak. Meg van egy kis gyakorlatom, ugyanis néha festegetek ezt-azt. Már gyermekkoromban kezdtem rajzol- gatni, majd valahogy abbamaradt, de újra elővettem. A múzeumnak is sokat rajzoltam, vázlatokat készítettem. Nem túl nagy dolgokat, de farigcsálok is. Massán, amikor 1979- ben a martin-acélgyártás jubileuma volt, elkészült az a vasverő műhely, melyet XIX. századi tárgyakkal rendeztünk be. Azt terveztük, hogy a komor gépek közé egy kis életet viszünk: készítettünk három gipszszobrot. Mivel azonban a szobrászművészünktől éppen abban az évben kellett végső búcsút vennünk, gyorsan más megoldást kerestünk. Szépen kifaragtam hát a három kohász szobrát, és azokat állítottuk ki. A művész gipszből tervezte, én fából faragtam...- Sok mindennel foglalkozom egyszerre - folytatja. Aztán mintha elkomorodna. Néhány perc hallgatás után kiderül, miért.- Amikor azt mondtam, hogy sok mindennel foglalkozom, az otthoni dolgokra is gondoltam. Édesapám hosszú ideig beteg volt, nyolc évig ápoltam. Most januárban halt meg. Ó is a kohászatban dolgozott, de mindig azt mondta, soha ne fogjak bele ebbe a szakmába, mert veszélyes dolog vassal dolgozni, meg ahol tűz van, ott nincs biztonság. Mindig történhet valami. De mégis a kohászat mellett döntöttem. Aztán büszkén mutat a kiállítás-megnyitó előkészítésében segédkező, körülöttünk sürgő- forgó fiatal lányra.- Ó a lányom, közgazdászként végzett Miskolcon, most a jogi karon szeretné folytatni tanulmányait. Nincs még családja, unokákra egyelőre nem számíthatok, neki is fontos az iskola... Ketten élünk azóta, hogy édesapám meghalt, és most tavasszal hirtelen a feleségem is. Ha a lányomat felveszik a jogra, mind a ketten diákok leszünk. Hogy milyen újra az iskolapadban?!- Először furcsa volt a sok fiatal. Kérdeztem is magamtól, mit keresek én már közöttük- ilyen idős fejjel, de mindig szerettem a fiatalokat, jól kijövünk egymással. Voltunk ásatáson Visegrádon, ahol remekül összejött a csapat. Még két év, és végzek. Szavaiból kitűnik, minden tehetségét, tudását a múzeum javára igyekszik fordítani.- Mivel kevesen vagyunk, itt mindig úgy volt, hogy én is részt vettem az összes munkában. Ha kell, kiállítást rendezek, levéltárban kutatok. Persze, a kollégáim segítségével. A lényeg az, hogy szeretem, amit csinálok. Csendes zsinat Filip Gabriella Zsinat volt - alig hallható. Persze, miért lenne hangos a zsinati1 Az értelmező szótár is csak harmadikként hozza a zsinatnál a 'lárma', 'fecsegés', 'zsibongás' jelentéseket. A zsinat először is egyházi kérdésekkel foglalkozó gyűlést jelent, és másodszor is egyházi kérdésekkel foglalkozó gyűlést jelent. A római katolikus egyház zsinatai - legyenek azok egyetemesek vagy egyházmegyeiek - elősorban hitbeli, ha tetszik: elméleti kérdésekkel foglalkoznak. A református és az evangélikus egyházakban a zsinat a legfőbb törvényhozó, intézkedő testület. Ezen a héten egyházmegyei zsinat volt Egerben. Az Új Ember című katolikus hetilap csütörtökön utcára került - bár október 13-i dátummal megjelent - száma is csak egy hírt közöl az eseményről. „Ünnepélyes vesperással kezdődött meg október 6-án az Egyházmegyei Zsinat Egerben. A zsinatra hosszú előkészítő munka után kerülhetett sor. Az október 11 -ig tartó megbeszéléseken tizennyolc munkadokumentumot vitatnak meg a résztvevők. A plenáris üléseket az egri székesegyházban, a szekcióüléseket a szemináriumban tartják. A zsinat zárásakor ünnepi szentmise keretében adják át a zsinati dokumentumot, és ez alkalo/nmal kerül sor a felújított Könnyező Szűz Mária-kápolna megáldására is." A zsinat tegnap bezárt. Befejeződött az egyhetes tanácskozás. Elkészültek, elfogadtattak az egyes bizottságok által készített, már az előzsinaton is megtárgyalt dokumentumok. Mert előzsinat is volt. Sőt, a mostani rendezvényt közel kétéves előkészítő munka előzte meg. És több mint fél évszázados várakozás. Utoljára 1942-ben volt hasonló összejövetel Egerben. Pedig az értelmező szótár szerint is tízévenként tartanak zsinatot az egyházmegyékben, valahogy mégis elmaradták... Bizonyára a mostani zsinaton is voltak viták. Egyáltalán nem biztos, hogy a több mint száz résztvevő, a fele részben világiakból, fele részben egyházi személyiségekből álló zsinati testület mindenben egyetértett. Csak egyetlen példát kiragadva a sok közül: már a katolikus iskolák működése, anyagi helyzete, kapcsolatuk a többi oktatási intézménnyel is megérne egy-egy misét. A megváltozott társadalmi körülmények között megváltozott az egyház szerepe. Egyre nagyobb szükség van a karitatív tevékenységre, egyre többen várakoznak a szeretetszolgálatok előtt. Meg kell szólítani azokat, akik reményvesztetten, hitehagyottan, üres tekintettel utasítanak el mindent és mindenkit. Az önsorsrontás, az erőszak, a bűnözés, a különböző világmegváltó üdvtanok terjedése, mind-mind olyan jelenség, melyre figyelnie kell az egyháznak. Akik részt vettek a zsinat munkájában, akik elkészítették, megfogalmazták a különböző bizottságok tervezeteit, mindenképpen átgondolták: mit tehet az egyház, mit tehet az egyes ember, miként kell megújulni azért, hogy eleget tehessen hitbeli kötelezettségének. No, most lehetne cinikus megjegyzéseket tenni! Persze, persze: a zsolozsmák, a szentmisék, megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteljed, gyónás, áldozás, ne lopj, ne paráználkodj és így tovább az összes parancsolat - és kész, magunk részéről elintéztük a dolgot. Tiszták vagyunk, bűntelenek, jogot szereztünk az örök boldogságra. Csak hát nem ilyen egyszerű ez! „Nem elég bezárkóznunk szűk családi körünkbe, esetleg jóbarátainkéba, és ott imádkozni, dicsérni az Istent. Isten nem csak ezt kívánja tőlünk. Ö, aki olyan nagy szeretet mutatott irántunk, mikor Szent Fiát leküldte a Földre, hogy itt végigszenvedje az emberi megaláztatás legkülönbözőbb fokozatait, hogy végül életét adja értünk, emberekért. Nem egy emberért, nem az emberek kiváltságos csoportjáért, hanem minden emberért..." - fogalmazták meg a zsinati dokumentumtervezetben. Mondhatni, ez a „szent szöveg". De ha jobban belegondolunk, ha figyelmesen elolvassuk a következő gondolatokat, már nem csak a katolikus hívek számára lehet fontos a zsinati üzenet. „A mi Istenünk azt kívánja tőlünk, hogy azt a szeretetet, amivel ő eláraszt bennünket, viszonozzuk, mégpedig úgy, hogy továbbadjuk, rásugározzuk az emberekre, a legszegényebbekre, a legrászo- rultabbakra, vigaszt, segítséget nyújtva nekik..." Ezek a sorok már mindannyiunkról szólnak, azokról, akik segíthetnek a másikon, azokról, akik csak egy mosolyt adhatnak tovább, azokról, akik hitük tanítása vagy „csak" természetük szerint teljesítik hivatásbeli kötelességüket, azokról, akiket szeretnek, és akik szeretni tudnak... Elcsendesedett a zsinat. Befejezte munkáját. De hogy eredményes is legyen, ez már nehezebb feladat, és nem oldható meg egyetlen hét alatt. a
