Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-28 / 227. szám

II ÉM-héftvége Szeptember 28., Szombat EM-interjú Dobos Klára A baseli ház mostanra - majdnem - üres. László Károly végre sikeresen „rátukmálta” a magyar államra milli­ókat érő magángyűjteményét. O fogok mázott így Kepes András Apropó című műsorában. Aki ismeri a svájci ma­gyart, tudja, régóta próbálkozik az ajándékozással, de valahol mindig el­akadt az ügy... A napokban végre a bu­dapesti Műcsarnokban megnyílt a ki­állítás gyűjteményéből. Beszélgetésünk még Svájcban, a tárgyakkal zsúfolt házban készült. Kétkedünk - mert nem ismerünk. Legtöbbünk számára a Kelet elvont, misztikus világ, melynek filozófiája ta­lán sokunkat megragad. Mi, magyarok sajnos, leginkább csak könyvekből is­merhetjük, hisz nem nagyon enged­hetjük meg magunknak, hogy felül­jünk a repülőre, s meg se álljunk Ne­pálig... László Károly azonban több­ször járt Nepálban. Érdeklődése a ’60- as évek elején fordult a távol-keleti kultúrák felé. Baseli házában e né­hány év tárgyi emlékei is bőven meg­találhatók... □ Hogyan kezdett ezzel a kultúrával foglalkozni? • Ha a motivációt keresem, akkor egyre inkább úgy érzem, hogy a hippi­mozgalommal függ össze. Akkoriban a hippik kezdtek kelet-ázsiai dolgokkal foglalkozni. Életem egyik nagyon fon­tos szakasza volt. Sőt - ha hivatkozha- tom Szabó Dezsőre -, az egyik életem. Mert nekem is életeim vannak. S^ az egyik a buddhista korszak. Ez az ’50- es évek végétől a ’70-es évek közepéig tartott. A korszak szellemének centrá­lis élménye az extázis volt. Kilépni a nyugati társadalomból, akár kábító­szerrel, akár a keleti kultúrákkal való ismerkedéssel. A racionális társada­lom helyett az irracionális élmény, a meditáció, a hallucináció, vagy a pop­zene extázisának keresése. Erre a kor­szakomra nem mondhatom, hogy el­múlt, mert soha többé nem múlik el, de hangsúlyozom, hogy én a mai éle­temben élek, nem a tegnapiban. Több barátom, például Ginsberg buddhista lett és maradt. Ám ezzel szemben én nagyon szkeptikus vagyok. □ On hátizsákos turistaként járta be ezt a világot? ... • No, ,nem. Soha nem voltam hajlandó arra a giccsre, hogy vándornak öltöz­zem be. Én a XX. századnak minden előnyét élvezni akartam. A repülőt, a luxushotelt - és nem vagyok hajlandó azért piszokban élni, mert valakik azt mondják, hogy csak úgy az igazi. Mintha csak akkor láthatnám a hindu érintetleneket, ha nem mosakszom. Ez hamis romantika. És szerencsére meg­volt az anyagi lehetőségem a nyugati életmódra. Sokan még máig sem értet­ték meg, vagy nem tudják elfogadni a XX. század adta előnyöket. □ Azokon a vidékeken mennyire érző­dik a XX. század? 9 Katmanduban például legalább ezer évet ugrottam visszafelé az idő­ben. Mikor először mentem, még csak néhány éve volt nyitott az ország a nyugati turisták számára. Az ember a középkorba érkezétt. Ceylonon pe­dig — egy apró faluban — kőkorszak van... Számomra nagyon szimpati­kus, hogy a legmodernebb élet és a 3-4 ezer éves hindu kultúra részben keveredik, részben egymás mellett él. A Mercedesek futnak, s azokban még ma is kasztrendszerben élő emberek ülnek, és elégetik halottaikat, etetik a szellemeket. Indiában rengeteg „szent” él, szájuk előtt van egy kis papír, nehogy lenyeljenek valami baktériumot, egy kisfiú állandóan söpri előttük az utat, nehogy rálépje­nek egy hangyára. Közben pedig néha kíméletlenül kizsákmányolják a népet. Szadiik és szentek □ Kik ezek o szentek ? 9 Ellentétben a mi kétkedéseinkkel, hogy tudniillik állandóan azt nézzük, ki valódi és ki nem, ott mindenki való­di, és mindenki hamis. A hindu vallás azt mondja, hogy minden csak látszat. Szent az, aki szent. Aki úgy néz ki, és úgy viselkedik. És ott senkit nem ér­dekel, hogy ez hazudik, vagy igazat mond, valódi vagy nem valódi. Ott ezek a fogalmak ismeretlenek. Hogy valaki hogyan lesz szentté, azt nem tudom. Én csak látom őket. Ott van­nak mindenütt, ülnek az utcán vagy a templomban. Van, aki azt mondja, hogy 6 millió professzionális szent el Indiában. Nem lehet őket megszámol­ni, és egyébként sem működik ott ez a fajta európai erkölcsi rendszer. Mert az egyik megállít az úton, elővesz vala­mi drágakövet, nekem adja, és eltűnik; a másik koldul; a harmadik be akar csapni... Persze a „szent” elnevezés tő­A műgyűjtő egyik élete lem jön, ők egyébként a szaduk, a szektavezetők pedig a swa- mik... □ Az európai ember hogy viszo­nyul ehhez? El tudja fogadni annak, ami, vagy pedig keres hozzá megfelelő ideológiákat? Keresi a racionalitást? • Én nem próbáltam ideológiát keresni, nem próbáltam katego­rizálni. Olyan volt minden, mint egy álom, vagy kábítószeres ví­zió. Hihetetlen összekeveredése a valóságnak és az irreálisnak. Egyszerűen csak ott voltam, néz­tem és láttam. Minden része az országnak más. Van, ahol Visnut tisztelik főként, van ahol Sivát, Dél egész más, mint Észak... En­gem a tibeti buddhizmus, s a ti­beti nép foglalkoztatott. Nepál­ban, Indiában élnek a menekült tibetiek, s érdekes, hogy a legjob­ban mindig közöttük éreztem magam. Egyszer egy híres látnok azt mondta nekem, hogy biztos tibeti re­inkarnáció vagyok, valaha tibeti voltam.' Ezzel persze nem foglalkozom. De tény, hogy sem Svájcban, sem Magyarorszá­gon nem tudom azt kijelenteni, amit ott igen: mindenkihez tartozom! □ Milyen módon ismerkedett a kultú­rával? Szakkönyveket olvasott, vagy más volt a módszere? • Először mindig az életből merítet­tem. Aztán amit láttam, annak termé­szetesen utánanéztem szakkönyvek­ben. Mindig utána, véletlenül sem előtte!... Mert van valami, amit az em­berek elfelejtenek figyelembe venni. Mégpedig azt, hogy az indiai Indiáról általában nem tud semmit. Az csak a mi könyveinkben áll!... □ De csak könnyebb úgy megtalálni valamit, hogy tudom, mit keresek... • Nem! Mert olyankor az ember azt találja meg, ami a könyvben áll... Az indiaiak például nem tudják, hogy ők kasztrendszerben élnek. Nem tudják, általában, mik azok a kasztok. Azt csak mi tudjuk, mi ismerjük. Ők egy­szerűen benne élnek. Véres áldozat □ Nyelvismeret nélkül meg lehet érteni egy kultúrát? • Abban sem vagyok biztos, hogy én Svájcot vagy Magyarországot megér­tem. Tudomásul veszem, amit látok. A tibetieknek vannak kolostoraik, azok­ban élnek szerzetesek, látom a csuhá­jukat, látom az életmódjukat. A jelen­ségek többé-kevésbé láthatók, megfi­gyelhetők. S az európai, amerikai el­képzelésben, hogy be lehet hatolni az emberek leikébe, nem hiszek. Egyálta­lán nem hiszek abban, hogy az embe­rek között érzéskicserélődés, kommu­nikáció lehetséges. Én elsősorban ab­ban hiszek, amit látok. Kelet-Ázsiában egyik rendkívül kellemes tapasztala­tom volt, hogy nincs az emberek között érzelmi kontaktus. Ott el akarnak adni valamit, vagy megmutafják az utat, ott nincs duma, nincsenek hangulatok és ilyen dolgok. Mindez nem érdekli őket. □ Gondolom, valahogy így lehetnek a halállal is... • Pontosan. Egyszer hallottam, hol égetik a hullákat. Odamentem taxival. Megjegyzem, rendkívül érdekes volt. Nincs semmifajta érzelgősség a halál­lal szemben, semmi meghatottság. tek, bent voltak vagy három percig, majd kijöttek. S aztán beszólítottak minket. A dalai láma kezet fogott velünk, ango­lul kérdezte, hogy honnan jöt­tünk, kik vagyunk, majd mi­után ezeken túljutottunk, mondta, hogy szívesen válaszol kérdéseinkre. Én egy darabig Szondi Lipót tanítványa vol­tam, s a sorsprobléma révén ke­rültem kapcsolatba a karma kérdésével, ezért a karmáról kérdeztem. Némi habozás után azt válaszolta: „Minden ember hordoz magában gondolatokat és érzéseket, és ha ezeket visszatartja, megtagadja, szán­dékosan elkendőzi, azaz ha ha­zudik, ha megkísérel másokat megtéveszteni, akkor megront­ja a karmáját. A karma az aka­rattal, vagy talán a szándékkal kapcsolatos valami. Az ember­nek arra kell törekednie, hogy a karmáját megjobbítsa. Erről később beszélgettünk Szondi Lipóttal is, ő azt mondta: „A karma az a halhatatlan valami, ami az ember lényegét megha­tározza. A karma-tan szerint az ember maga a sorsa, és maga határozza meg életét a halál után. A karma azonos je­lentésű a sorssal is. Egy másik indivi­dualitás bennem.” □ A dalai láma tehát bármikor fogad embereket? • Hogy bármikor-e, azt nem tudom, de fogad... Hallottam, hogy egy ideig kábítószeresekkel is foglalkozott. □ Vajon sikerrel? • Bizonyára olyan emberek mentek hozzá, akik maguk is akarták a sikert. A kábítószer egyébként nem igazi probléma, azt csak az újságok teszik azzá. A világon csak egy veszélyes ká­bítószer van, az pedig az alkohol... Mellesleg mi ezeket szimptómásan próbáljuk gyógyítani, pedig a problé­ma társadalmi okokra vezethető vissza. Betegség maga a világnézet­gyengeség, vagy annak a hiánya... Ha valaki nem találja meg a valóságban azt, amit a látszatban igen, akkor vá­lik a látszat rabjává. Évezredek óta be vannak építve egyes vallásokba a ká­bítószerek, melyek soha semmi ártal­mat nem okoznak. Mert leginkább csak ünnepeken veszik, egy sámán ve­zetésével. Egyéb napokon senkinek eszébe nem jut. □ Ön jól ismeri az európai vallásokat, hisz bennük él. Talán érdekes lehet az összehasonlítás... 9 Bizonyára. A Távol-Kelet azonosan a görög mitológiához az örökös vissza­térést vallja. A monoteista vallások­ban — keresztény, zsidó, mohamedán — a világot, s vele az időt Isten teremtet­te, s mikor majd az idő megszűnik, vé­ge lesz a világnak. Az egyik tehát egy örökös visszatérés, a másik pedig pon­tosan eleitől végéig futó valami. □ És az azonosságok? 9 Felületesen mondhatja valaki, hogy ami nálunk a mennyország, az náluk a nirvána... Ám a monoteista vallás az örökké élő Isten saját képmása után teremtett embere is az örök életet ke­resi. A kelet-ázsiai filozófia viszont a legnagyobb büntetésnek tartja a léte­zést, célja éppen a létezés megszűnése, a buddhává változás. Azaz a Nirvána, amiről azt mondják: sem semmi, sem valami. Előbb-utóbb persze a reinkar­A kábítószer egyébként nem igazi probléma, azt csak az újságok teszik azzá. A világon csak egy veszélyes kábítószer van, az pedig az alkohol... Mellesleg mi ezeket szimptómásan próbáljuk gyógyítani, pedig a probléma társadalmi okokra vezethető vissza. Betegség maga a világnézet- gyengeség, vagy annak a hiánya... Ha valaki nem találja meg a valóságban azt, amit a látszatban igen, akkor válik a látszat rabjává. Nincs gyász, nem sír senki, nyugodtak és megelégedettek - legalábbis látszat­ra. Persze, olyan emberek, akik nem hisznek a halálban, „tudják”, hogy úgyis mindenki újjászületik, miért is szomorkodnának. A halálnak ott nincs tragikuma. □ A vallásra jellemző az áldozatok be­mutatása... ­• Volt ilyen élményem is. Nepálban van egy hely, ahol hetente kétszer ölik az állatokat. Gyerekeket már nem ál­dozhatnak, azt betiltották. Az állat vé­rét ki kell engedni, a vért a Káli szob­rára kell spriccelni. A kis „szentélybe” pedig csak mezítláb lehet bemenni, s tocsogni a vérben. Aztán az következik, hogy egyik kezével az ember ráspricce­li a vért a Kálira, a másikkal pedig pénzt ad a papnak, majd virágot tesz a Káli szobrára, s kimegy... Káli Sivának a felesége, aki a megsemmisülés iste­ne. Visnu a megtartásé, Siva a meg­szűnésé... Mert a lényeg a keletkezés és a megszűnés. Egyik a másiknak im­pulzust ad, s végtelen a körforgás... Lámalátogatás □ Említette, hogy a dalai lámát is meg­látogatta.. Elmesélné, hogyan történt? 9 Telefonáltunk neki, megkérdeztük, mikor mehetnénk át. Azt válaszolta, hogy bármikor. Átmentünk, gazdag hinduk ültek a váróteremben, bemen­nációk folyamán minden ember budd­hává válik, s akkor már nem hal meg. Próba-buddhizmus □ Lehet, vajon európai emberből hívő buddhista? • Nem hiszem. Ahhoz egy teljesen más világkép kell. Mi az asztalra nem hisszük azt, hogy semmi, hogy csak egy jelenség, az nekünk tényleg asztal. Nem is tudom, hogy mi ezt meg tud­juk-e érteni, s egyáltalán cél-e, hogy megértsük?... ü Ön próbálta beleélni magát ebbe a vallásba? • Miért próbáljam, nem vagyok én buddhista! Q Hogy jobban megértse! • Nem! Én nem játszom ilyen dolgok­kal. Ezt nem lehet csak úgy gyakorol­hatni- S megvetem azt a turistát, ame­rikai, orosz zsidót vagy kanadai, olasz keresztényt, aki egyszerre csak, mert meditál, buddhistának képzeli ma­gát... De hogy pontos legyek, hozzá kell tennem: mikor az embert erős be­nyomások érik, biztos, hogy van egy­fajta beleélés is. Ám ez ritkán megy messze, és én nem is akartam, hogy messze menjen. □ De ezek a vallások az európai embert is hozzásegíthetik a belső békéhez. Azt hiszem, nem lehet gond, ha én mint ró­mai katolikus leülök meditálni, hogy így jussak lelki békéhez... • Csakhogy a keresztény embernek nem ez a belső béke az egyedüli célja- Az egy nagyon kellemes állapot, de ér­je el a tevékeny életével! Hogy csak bé­ke legyen - és nem törődni semmivel, az nem cél! Egy zsidónak, mohame­dánnak, kereszténynek törődnie kell a többi emberrel, a világgal. Mikor a vi­lágon emberek halnak éhen, nem lehet lelki békét keresni. O A szobát, ahol beszélgetünk, ón templomnak nevezi. Távol-Keleten gyűjtött tárgyakkal van tele - ígÜ buddhák, démonok és minden egyoht ami a hinduista, buddhista kultuszhoz tartozik. Ezeket az ott bizonyunk „nagyon szent” dolgokat hogyan tudta összegyűjteni? • A tárgy nem szent. Ott senki nem olyan elvakult, hogy azt hinné, az a fa­darab maga Buddha. A fadarab csak szimbolizálja Buddhát. Ezt támasztja alá az a történet is, hogy egy nagy ja" pán szent, amikor hideg volt, eltüzelte a fából készült Buddha-szobrocskákat, mert fázott. Az anyagot különben nem templomokból vásároltam. Vannak szétesett templomok, s vannak keres­kedők, akik a „maradékot” kihozzák és eladják. Ők egyébként sem antikvitá­sokat tisztelnek, hanem Buddhát. Az a buddha, amit a szerzetes ma csinál, éppen olyan jó, mint a régi... Tulajdon­képpen a rosszul festett Krisztus sem rosszabb, mint a jól festett, csak mi e' vagyunk rontva az esztétikától... Érdektelen érdekesség □ A tárgyak többségükben Báliról va­lók. Mit kell tudni a szigetről? • Báli szigetének az az érdekessége, hogy ma az egyetlen a régen hinduk lakta indonéziai szigeteken, ahol még él a hinduizmus. Ami összevegyül a buddhizmus maradványaival is, s ettől lesz igazán különleges a dolog. Egy kis sziget, tele turistákkal... és techniká­val. Jó bizonyíték arra, hogy egy kul­túrát nem a turizmus, vagy a technika tesz tönkre. Ezeknek csak azon kultú­rákra lehet hatásuk, melyek önma­goktól is meghalnának. Egy katolikus kolostor nem fog attól megszűnni, hogy jönnek a turisták és nézik. Rónia tele van turistákkal, s a Vatikán még­is áll... Ugyanazok a Bali-szigeti lako­sok, akik esténként etetik a szelleme- két teniszeznek, autón járnak és tele­víziójuk van. Tehát a technika nem öl meg élő kultúrát. Ami haldoklik, az meghal. De azt már nem kell megöl­ni... Többnyire a kultúrák már önma­gukban meg vannak valahol mételyei­vé. A magyar népi kultúra vajon mibe fáradt bele? Nem igaz, hogy a techni­ka, vagy a város tette tönkre. És erre a legjobb példa Báli.-1 Nagyon érdekes, amiket mondott— • Ennek nem nagyon örülök. Az érde­kesség szétrombolja a lényeget. A mo­dern társadalom hajlamos mindennek elhagyni a lényegét, s helyette kis marhaságokkal, anekdotákkal foglal­kozik. Én nem szeretnék arról mesél­ni, hogy mit hol találtam, közben mit éreztem, mit éltem meg. Én azt szeret­ném, ha mint ember eltűnhetnék, s csak az ajándékozott anyag maradna- Ezt talán a legjobb helyen mondom, mert -a Buddha is azért ül ott a medi­tációban, hogy eltűnjön. Ez az élet vég­ső célja. Es nem fogok buddhákat ízért fölállítani, hogy általa én is érde­kessé váljak, s ezzel őt nevetségessé tegyem. Ázért ül ott, mert ő nem szá­mít. S nem számítok én sem...

Next

/
Oldalképek
Tartalom