Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-25 / 224. szám
8 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Kultúra 1996» Szeptember 25». Szerda Prímástalálkozó(k) Miskolc (ÉM) - Megyénkben több szervezet is rendez cigánybált. A megyei zenész szak- szervezet például majd 25 éve hív meg neves zenészeket - akik előadóművészi engedéllyel is rendelkeznek - hogy szórakoztassák egymást és a közönséget. Rendezvényük Prímás találkozó néven vált ismertté. Idén október 27- én, este fél 8-tól várják az érdeklődőket, a ma- gyamótát, a cigányzenét kedvelőket. Mint elmondták a szervezők, általában rengeteg magyar vendégük is van. Igyekszenek mindig elegáns helyen, szép környezetben megtartani a rendezvényt. Voltak már a Junóban, vagy a Palota Szállóban is. Mostani báljukon a cigányzenét id. Fátyol József és zenekara, a tánczenét a Gordon trió szolgáltatja. Hívtak még meg énekeseket: K R. Ilonát, Bagi Csabát, Suler Erikát, Havasi Györgyöt és Kékesi Erikát, valamint ifj. Vadász László cimbalomművészt. Jegyek hétfőn, szerdán délelőtt 9-12 óra között, pénteken délután 2 és 5 óra között válthatók a SZOT-székház alagsori pénztárában. A megyei Cigányszervezet Cigányzenekar vezetősége október 6-án, vasárnap este 7 órától a Régiposta étteremben tartja cigánybálját - a másik szervezettől átvett - Prímás találkozó elnevezéssel. Ők inkább a hagyományőrzésre helyezik a hangsúlyt. A rendezvényen többek között Miskolci Jónás Károly, Oláh Viktor és Horváth Béla játszik. A szervezők váiják a megye zenészeinek jelentkezését. Asztalt foglalni a (46) 324-766-os telefonszámon lehet. Fátyol József és zenekara játszik október 27- én a megyei zenészszakszervezet hagyományos zenész cigánybálján ÉM-reprók Cigány Világfesztivál Budapest (MTI) - Immár második alkalommal rendez Budapesten Rom Som Cigány Világfesztivált az Ariadne Kulturális Alapítvány. A csütörtökön kezdődő négynapos rendezvény eseményei három helyszínen - az Orczy kertben, a Szinbád Moziban és az Ügető területén - zajlanak majd. A belépés díjtalan. A programban többek között filmszemle, folklór- és jazzmaraton, főzőverseny, hagyományos cigány mesterségek bemutatója, valamint színjátszó csoportok előadása szerepel. Indiai ismeretek Budapest (MTI) - Indiai fesztivált rendeznek szeptember 28-án, szombaton Budapesten az Almássy téri Szabadidőközpontban. A szervezők a keleti kultúra magas színvonalú, reális bemutatására törekedve megismertetik a látogatókkal az indiai játékokat, ételeket, az öltözködést éppúgy, mint az indiai gyógyászatot, művészetet és filozófiát. Indiai és Indiában tanult magyar művészek zenélnek és táncolnak. Az érdeklődők számára diákat, vetítenek a távoli országról. Baktay Ervin orientalista archív képeiből és roma fotókból kiállítás nyílik. Lesz csoportos jóga bemutató, valamint előadás a magyar-indiai baráti társaságról. Lát- . ható lesz a Calcutta trió, Lantos Zoltán és együttese, valamint Madhumita Raut odisszi táncosnő és Somi Fanni táncprogramja. Magyaros örökség Budapest (MTI) - A Magyarországért Alapítvány negyedik alkalommal ítélte oda - állampolgári ajánlások alapján - a Magyar Örökség kitüntető címet. Az alapítvány kuratóriuma által felkért bíráló bizottság ezúttal öt személyt, egy alkotói kollektívát, illetőleg egy művet részesített az elismerésben. A kitüntető címet bizonyító okleveleket a Hadtörténeti Múzeumban tartott szombati ünnepségen adták át.A Magyar Örökség kitüntető címben részesült Jancsó Andrienne előadó- művész, az egyetemes' magyar költészetért végzett szolgálatáért. A címet posztumusz kapta meg Bay Zoltán fizikus, a mikrohullámú technika területén kifejtett kimagasló tevékenységéért, az 1956-os szabadságharcban fiatalon mártírhalált halt Mansfeld Péter, valamint Kondor Béla, a magyar grafikai művészet megújítöja. Az elismeréssel értékelték Szőts István filmrendező Emberek a havason című alkotását. A Duna Televízió a magyar nemzet érdekében végzett hiteles közszolgálatával érdemelte ki a Magyar Örökség kitüntető címet. Az ünnepségen átvette a tanúsító okiratot Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok, többszörös világ, Európa és országos bajnok is. Jutalmazott kéttenyérnyi alkotás Orosz Csaba nagydíjat kapott az újpesti kisgrafikai biennálén Tiszaújváros (ÉM - DK) - Az ide elküldött képek nem lehetnek nagyobbak kéttenyérnyinél. A grafikusok tudják, hogy ez húszszor huszas munkákat jelent... Nemrég nyűt meg az Újpest Galériában a kisgrafikai biennálé, ahol Orosz Csaba tiszaújvárosi képzőművész kapta a nagydijat.- Ha valaminek ereje van, az a kisméretű munkákon ugyanúgy átsüt- magyarázza az alkotó. - Nem kevesebb benne a részletlehetőség sem. Például az én munkám is nagyon aprólékosan kidolgozott színes rézkarc. Arról beszélgettünk a kollégákkal, hogy újra felértékelődnek a hagyományos technikák, amelyek komoly szakmai tudást igényelnek... A nemzetközi biennálén - amely szeptember 29-ig tart nyitva - idén nagyon sok külföldi kiállító vett részt Brazíliától Lengyelországig. A magyarok között hat díjazott volt. Orosz Csaba a Művelődési és Közoktatási Minisztérium díját - a nagydíjat - vehette át Horváth Györgytől, a Nemzeti Galéria igazgatóhelyettesétől. — Plakett nem, pénz volt a jutalom, 80 ezer forint. Persze nem kaptam kézhez mindet. Éppen most beszéltem Siró Lajossal, aki a fotóbiennálén kapott díjat, ő egy plakettet és húszezer forintot vehetett át. Az az igazság, hogy mindenki elég nehéz helyzetbe van, így az igazán fontos erkölcsi elismerés mellett az anyagi sem utolsó... A nagydíjas egyszerre több dologgal foglalkozik. Két évvel ezelőtt még a fényt és a teret tanulmányozta, beleakaszkodott a témába, megpróbálta végigjárni ennek egyetlen kis szeletét. Aztán ezzel felhagyott, nem megunta, csak éppen nem jelentett már izgalmat számára. Akkor kezdett el technikai tanulmányokat készíteni. A Miskolci Grafikai Biennálén kiállíAnalóg tanulmányok IV. (Orosz Csaba a Miskolci Grafikai Biennálén kiállított egyik képe) tott munkája ennek a sorozatnak a része. De tanulmányok a nagydíjas kisgrafikák is, csak ezek inkább teozófikus tanulmányok: az alkotó most vallásfilozófiai, vallástörténeti témákkal foglalkozik. A különböző kultúrák vallásának jelképeiből készít formai variációkat. A kiállított munkái nagyon színesek, jelekkel zsúfoltak, amelyek az arab ornamentikához hasonlíthatóak. És - mint mondja az alkotó - „megfejthetők” egy átlagember számára is. Mint amikor rácsodálkozunk egy szép szőttesre, a gyönyörű díszítésekre, amelyeknek kifejező erejük és jelentésük van. Nem véletlen a csigavonal, nem véletlenek az egymásba kapcsolódó formák, mind meghatározott jelentéssel bírnak egyfajta kultúrkörben. De azok a kultúrkörök többségükben a mi kultúránkra is hatottak, sok olyan jelkép van, amit mi is értünk. Aki érzékeny ezekre a dolgokra, sejti, miről szól a kép.- Nem vagyok elfogult egy vallással szemben sem, de csak a vallásos vizsgálatát fogadom el a dolgoknak. Próbálom objektiven keresni az azonosságokat, mert a teozófiának végül is az azonosságkeresés a lényege. Ez művészeti program is lehet. Az újpesti kiállítás anyagát nagyon erősnek, jónak tartja. Meséli, azzal egyidőben nyílt egy tárlat a Vigadó Galériában is, ahol szintén részt vesz két munkájával. Az sem rossz anyag, de a kisgrafikai biennálén még ennél is magasabb a minőség. És ezt nem azért gondolja, mert ott díjat nyert. Bár ez élete első igazi művészeti elismerése. Az eredményt pont a harmincadik születésnapján tudta meg.- Nagy öröm volt, hiszen díjra álmomban sem gondoltam. Bár mindig reménykedik az ember. De ettől én még ugyanaz vagyok, aki voltam, és tudom, hogy nap mint nap jó dolgokat kell csinálni... A lézerbalettől a táncdrámáig Új évadot kezd a kazincbarcikai Danceland Táncszínház Kazincbarcika (ÉM - Hl) - Évadnyitó bemutatót tart ma Kazincbarcikán a Danceland Táncszínház. A bemutató kapcsán Leskó János, az együttes művészeti vezetője beszámolt a táncszínház műltjáról, illetve tervezett előadásaikróL A Kazincbarcikán működő Danceland Táncszínház 1993-ban alakult. Leskó János táncművésztől és koreográfusától megtudtuk: eredetileg öt tehetséges fiatallal táncstúdióként kezdték meg működésüket. Később egyre komolyabb dolgokba vágtak bele, és munkájuk lassan a táncszínház jellegzetességeit mutatta. Amíg stúdióként működtek, zömmel vendégfellépőkkel dolgoztak, Csepregi Évával, vagy a rockszínházas Nagy Anikóval. Táncszínházként pedig már saját koreográfiával egészestés darabokat vittek színpadra. Az elmúlt év legnagyobb sikere volt Webber Az ope- raház fantomja, amelyet lézerba- lett formájában dolgoztak át, illetve az Anna Karenina, melynek rövidített változatát a Rockszínháztól kapták meg. Ezt önálló koreográfiával táncdrámaként adják elő. A tánc varázsa című műsorukban a klasszikus balettől egészen a napjaink techno-őrületéig a musicaleken át szinte minden műfaj képviselteti magát. Az októberben kezdődő új évadban továbbra is műsoron marad az Anna Karenina és á Az operaház fantomja, A tánc varázsa és a Musical, musical című összeállítás, de terveik között szerepel Webber-Eli- ot Macskák és Bizet-Schedrin Car- men-feldolgozása. Október 16-án Kováts Krisztával lépnek fel. Nagy Anikóval és Vikidál Gyulával pedig egy közös, egészestés műsort szeretnének színpadra állítani Volt egyszer egy Rockszínház címmel. Ezek az úgynevezett nagy neveket felvonultató kuriózumok természetesen a táncszínház előadásai mellett folynak majd. Minden hónapban 3-4 saját bemutatót tartanak, járják az országot, de vendégelőadók idecsábításával próbálnak olyan műsorokkal előállni, amelyek másutt esetleg nem láthatók. Előadásaikat, Kazincbarcikán, a Pollack Mihály Általános Iskola tornacsarnokában rendezik. A terem „torna” jellegét hatalmas függönyökkel tüntetik el, mobil székekkel 180 férőhelyes nézőteret alakítanak ki. Saját technikájuk felhasználásával látványban, hangzásban egyaránt próbálnak színvonalas, egyedi táncszínházát kialakítani. ír zene - nemcsak kerekezőknek Miskolc (ÉM) - Miskolcon koncertezik a M.É.Z. zenekar szeptember 28-án, szombaton este 7 órától az Ifjúsági és Szabadidő Házban. Ugyanezen a napon az Észak-Magyarország szervezte kerékpártúrán is muzsikálnak. Az 1988-ban alakult csapat az országban először játszott skót és ír népzenét. A kezdeti skót táncházműsor mellett koncertprogrammal is előállt. A zenekar sikerességét zenéje mellett annak is köszönheti, hogy nemcsak a fővárosban lépnek fel, hanem rengeteg vidéki koncertet is szerveznek. 1993-ban a Petőfi Csarnokban, 1994-ben pedig a Diákszigeten a Jethro Tull előzeneka- raként léptek színpadra. A nyolc év munkáját összegző első CD-jük 1995-ben látott napvilágot, melynek címe: Best of M.É.Z. Áz idei esztendő válsággal indult, ugyanis az alapító atya, Turáni Csongor megvált a csapattól. Az ő pótlása azonban zökkenőmentesen sikerült, így a mostani felállás a következő: Batta Gábor (tangóharmonika, buzuki), Kuklis Henrik (ének, ritmushangszerek), Pálvölgyi Ádám (Basszusgitár, mandolin), Péter János (fuvola, furulya) és Turzó Sándor (gitár, brácsa, banjo). A zenekar repertoáijában a kel- ta-ír-skót-breton népzenéből és ezek feldolgozásából minél többet szeretne bemutatni a tradicionális balladáktól kezdve a Jethro Tull idézetekig. A miskolci koncertre jegyek elővételben 250, a helyszínen 300 forintért vásárolhatók az Ifjúsági és Szabadidő Házbm (Miskolc, Győri kapu 27.). Őskutatás Edelény, Miskolc (ÉM) - Ede- lénybe látogattak tegnap a Miskolci Bölcsész Egyesület és Edelény szervezésében szeptember 23-án kezdődött ötnapos őskutatási konferencia résztvevői, ahol megtekintették a borsodi földvárat. Ezt követően a megye régészeti emlékeiről tartott előadást Wolf Mária régész, muzeológus. Ma többek között a magyar nyelv lélektudomá- nyos elemeiről beszél Büky Béla a francia nyelvszak tanszékvezetője. Este fél 8-tól pedig az egyesület hallgatói előadják Bárány Péter Talált gyermek című zenés vígjátékát a Rónai Művelődési Házban (Miskolc, Mindszent tér 3.). Csütörtökön a konferencia résztvevői autóbuszos körutazásra indulnak, hogy megtekintsék a megye Árpád kori régészeti emlékeit. A csoportot Végvári Lajos művészettörténész vezeti. Pénteken pedig a magyar őskutatás múltját, jelenét és jövőjét taglaló gondolatbörzét rendeznek. Varázsos kezek Miskolc (ÉM) - Varázserő van a kezekben címmel nyílik kiállítás az ózdi Óvodai Vizuális Munkaközösség alkotásaiból szeptember 26-án, csütörtökön délután 4 órától Ózdon az Általános Művelődési Központban (Ózd, Brassói út 1.). Az óvónők és a gyermekek munkáiból összeállított tárlatot Gazsikné Kovacsics Erzsébet, az ózdi polgármesteri hivatal művelődési és sport osztályának főtanácsosa ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás október 8-ig hétköznapokon reggel 8 és este 6 óra között látogatható. Hegedűs-hangverseny Sátoraljaújhely (ÉM) - Az Országos Filharmónia szervezésében hallgathatnak előadást az érdeklődők szeptember 27-én, pénteken délelőtt 11 órától a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ színháztermében. A műsorban fellép a Hegedűs Együttes. Táltos hagyomány Miskolc (ÉM) - Táltos hagyomány címmel Szántai Lajos tart előadást a Mandorla Közművelődési Egyesület évadnyitó összejövetelén szeptember 26-án, csütörtökön este fél 6-tól. Férfinap — nőkkel Miskolc (ÉM) - Férfinapot rendez 12. alkalommal a Furdi Zsóka Divatstúdió október 18-án, pénteken este 7 órától a Juno Hotelben. A műsorban lesz látványos show-mu- sor, ének, tánc, csinos hölgyek es egy kis meglepetés. Éjfélkor pedig megválasztják a teremtés koronáját. A vacsorát is magába foglaló belépőjegy ára 3200 forint, amely a (46) 431-378-as telefonszámon Furdi Zsókánál vagy Lukács Tibornál rendelhető meg. Alaptanterv miniben Karancsság (MTI) - Országosan is egyedülálló kezdeményezésként a Nemzeti Alaptanterv helyi adaptációja gyanánt Mini tankönyv sorozatot szerkesztett a Karancssági I. István Általános Iskola igazgatója. Mint az 5x10 centiméteres méretben megjelent mini könyveket csaknem hároméves munkával megszerkesztő Szabó Miklós elmondta, a hat nyelvtani, két irodalomelméleti és tizennyolc irodalmi kötet a Nemzeti alaptantervben foglaltak törzsanyagát tartalmazza - az iskola diákjai számára szemleletes módon. A sorozat külön kuriózuma, hogy a nyelvtani ismereteket olyan táblázatokban foglalja össze, melyek Magyarországon még egyetlen kézikönyvben sem jelentek meg. A farzsebben is hordható könyvek mellett természetesen az általában szokásos tankönyveket is forgatják a karancssági diákok, a szerkesztő azonban úgy v®' li, hogy pusztán a mini könyvekbe foglalt ismeretek alapos elsajátítása legalábbis egy megbízható négyes osztályzatra érdemesít. A könyvsorozat egyelőre a kiadónál, a későbbiekben a most szervezett teijesztő hálózat útján rendelhető meg. A' rv r i \ / tv