Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-03 / 181. szám

II iM-hétvége £M-inferjú Augusztus 3., Szembút Toót H. Zsolt háborgásai Horpácsi Sándor A szerző épp egy generációval fiatalabb, mint a recenzens. Tehát fiam-korú. Ez (ed­dig) magánügy, nincs különösebb informá­cióértéke. De annak talán már igen, hogy 30 évvel ezelőtt (amikor én voltam pálya­kezdő) a hasonló korú írók úgynevezett „csellengő hősökről” írtak az irodalompoliti­ka nagy megrökönyödésére. A fogalom (mint ahogyan az irodalompolitika is) azóta eltúnt, kiveszett a köztudatból. Pedig most lenne adekvát, ha például munkanélküli lányomra gondolok. Ne tessenek félreérte­ni, egyáltalán nincs nosztalgiám. Toót H. Zsolt regényhóse (mint ahogyan ő maga is) kollégám, tehát van összehasonlítási alap. Mi az, ami megnyugvással tölt el Toót H. Zsolt regényét olvasva? Az, hogy Toót hőse szabad ember, azaz nyoma sincs benne an­nak a nyálkás szorongásnak, ami megmér­gezte a mi tudatunkat, sorsunkat. Nos, ha lehet (s szabad) irigyelni valamit a mai fia­taloktól, akkor éppen ezt, hogy már nem is értik apáik fóbiáit, lelki defektjeit. A minap arról olvastam a lapokban, hogy a mai szegények azért viselik el ilyen fegyelmezetten még a megalázó nyomort is, mert nem kell elviselni hozzá az ideológiai nyomást. Nem értek egyet a szerzővel, aki az „ideológiát” - amnéziásan - az elózó kor­mánynál sokallta kicsit, de ha az elmúlt 40 évre (is) érti, akkor igaz. Mert nem akarom politológiai fejtegetésre kifuttatni a recenzi­ót, de korosztályomnak a legnagyobb élmé­nye éppen az volt, hogy „vissza lehetett po­fázni”. Majd a történészek megírják, hogy kevés kormányfőnk volt, akire életében és holtában is annyi mocskot szórtak politi­kustársai és a sqjtó, mint az első szabadon választott miniszterelnökre, pártjára és kormányára. Utódára még többet fognak szórni, éppen mert ez „szakértő”. Nos, Toót regényének „cselekménye”, ha szabad ezt a szabadasszociáció-sorozatot annak nevezni, az elmúlt években, tehát az első ciklusban .játszódik”. Főhőse egy intel­ligens, mozgékony szellemű fiatalember, bölcsész. A regény nyilvánvalóan önéletraj­zi fogantatású, de milyen is lehet(ne) egy első regény. Hősünk vidékről kerül az egye­temre, előbb egy vidékire (Debrecen? Pécs? Szeged?), majd a fővárosiba. Mindegy, a szerző nem sokat bíbelődik ezzel. Hőse könnyedén elintézi az első házasságát, vá­lását, sűrű munkahelyváltásait is. Az azon­ban kiderül, hogy a magyar világ nem sze­reti a bölcsészt, a bölcs észt, a gondolkodó embert, mert tele van zárvánnyal, rossz reflexekkel. Harminc évvel ezelőtt ezekkel tragikusan ütközni kellett, de nem lehetett nyíltan ütközni. Korunk bálványozott írói­nak (pl. Sarkadi) hősei az alkoholizmusba, önpusztításba menekültek. Toótnál szó sincs erről, ók is megisszák a magukét, fel­hajtanak minden felhajtható pendelyt (il­letve ma már erre sincs szükség, mert a lánykák önként, vidáman leveszik), de te­szik ezt lezseren, flegmán, a legnagyobb természeteséggel (hol van már a KISZ szemforgató prüdériája?!). A jelenben él­nek. Azt nem mondom, hogy jövőkép nélkül (ez most divatos téma), de mindenesetre nem fogadkoznak, nem terveznek. Ezzel szemben kihasználva, de nem minősítve a felszabadultabb légkört aktívak, teszik a dolgukat. Például titkos - tiltott rádiót csi­nálnak. Ami törvénytelen, izgalmas, de már nem életveszélyes (mint a szamizdat volt), hanem móka, fiatalos hecc, kaland. Intellektuálisan is. Pikánssá az teszi a tör­ténetet, hogy hősünk a Parlamentben dol­gozik. Sajtószemlét készít a honatyáknak. Ennek ellenére magáról a parlamentről, a pártokról, a kormányról nincs értékelhető véleménye a szerzőnek. Miért is lenne? Nem érinti meg. Ezt az értelmiségi generá­ciót, amely a nyolcvanas évek végén vég­zett, már nem tette tönkre sem az ideológi­ai maszlag, sem a vátesz-tudat. Laissez fai­re, laissez passer... Menjen minden a maga útján. Csak azzal érdemes foglalkozni, ami belátható, áttekinthető, megoldható. Iga­zuk van, noha apáik hajlamosak ezt ciniz­musként, felületességként értékelni. De ma már az irodalom sem az, amit a szeminári­umokon tanultunk róla. Szöveg - mondják -, amely sem „ábrázolni”, sem megváltoz­tatni nem akarja a világot, hiszen úgy sem tudja, úgy sem lehet. De Toót H. Zsolt szö­vege kellemes, szellemes, gondolatébresztő. A változás ígérete és produktuma. Egyetér­teni nem kell ezekkel a hősökkel, de szeret­ni lehet őket, izgulni lehet értük. Kell is, mert a bölcsészeknek, a bölcs eszeknek mintha nem akarnának kedvezni az új sze­lek. Szerzőnk jelenleg egyetemi oktató. S ki tudja hány pályamódosítás vár még rá... Toót H. Zsolt: Pályaháborgások (Semeca Kiadó Bp. 1995) Ezer évünk az alaptörvény tükrében Stipta István egyetemi docens a magyar alkotmányfejlődésről Arnóti Üveges István A társadalmi, érdekvédelmi szervezetek részéről felmerülő részvételi igény, módosító in­dítványok sorozata, éles parla­menti csatározások, s őszre ha­lasztott döntéshozatal jellemez­te az utóbbi hónapok alkotmá­nyozási folyamatát. Milyen tör­téneti alapokon nyugszik az új alaptörvényünk megalkotása - erről beszélgettünk Stipta Ist­vánnal, a Miskolci Egyetem Jogtörténeti és Jogelméleti In­tézete igazgatójával. □ Egy társadalom állam- és jog­rendjében miért meghatározó az al­kotmány? 0 Az alkotmány olyan alaptörvény - vagy törvények összessége -, amely az állam szervezetének és működésének alapvető kérdéseit, az állampolgárok közösséghez fűző­dő viszonyának legfontosabb nor­máit tartalmazza. A fenti meghatá­rozás az alkotmány modernkori ér­telmezése, a történelem korábbi szakaszaiban ettől eltérő számtalan felfogással találkozunk. A klasszi­kus görög időszakban ennél tágab- ban értelmezték, ide értették az életmód, az erkölcs, a nevelés érvé­nyesítendő követelményeit is. A kö­zépkor sokszínű világában sem csu­pán az állami életre vonatkozó sar­kalatos szabályokat értették alatta, a Jeruzsálemi Királyság alkotmá­nya például a fontosabb bibliai hit­tételeket is tartalmazta. A polgári kor kezdetén merült fel először az igény a polgárok és a közösséget megtestesítő állam viszonyának rendezésére. Ebben a vonatkozás­ban kétségtelenül máig meghatáro­zó az alkotmány szerepe. Az alap­törvényt azonban korunkban sem szabad abszolutizálni. A napjaink­ban tapasztalható túlzások egyike, hogy számos törvénnyel szabályoz­ható kérdést kívánnak alkotmány­ba foglalni. □ Mikor, hol és milyen társadalmi folyamatok hatására merült fel elő­ször az alkotmányozás igénye a vi­lágon? 0 Az alkotmánynak jogforrási szempontból két változata van. A történeti alkotmány lassú fejlődés nyomán jött lére. Európában Ang­lia, Mecklenburg és Magyarország rendelkezett ilyen alapnormával. Legkorábban Angliában kezdődött a modem értelemben vett alkotmá­Stipta István: Az alkotmány tiszteletére fiataljainkat nevelni kell Fotó: B. T. nyozás, első dokumentuma az 1628-as Petition of Right. Az egy törvénybe foglalt, úgynevezett kar- tális alkotmány őshazája az Egye­sült Államok, ahol 1787-ben megal­kották a világ első modem értelem­ben vett alaptörvényét, amely egy jogszabályba foglalta a törvényho­zás, végrehajtás, bíráskodás legfon­tosabb kérdéseit. Az alkotmányo­zást minden esetben a társadalom és a polgárok állammal szembeni önvédelmi igénye indította el. A francia forradalom idején született alkotmányokban jelentkezett elő­ször a társadalom-átalakítási el­képzelések alaptörvénybe foglalásá­nak igénye. □ Rákosi Mátyás 1949-ben büszkén hirdette, hogy történelmünk folya­mán a kommunista hatalom adott először alkotmányt az országnak, holott korábban évszázadokon át elevenen élt az ezeréves alkotmány mítosza. 1949-ig voltak-e olyan jogi normák hazánkban, amelyek betöl- tötték-betölthették az alkotmány sze­repét? 0 A magyar alkotmányos fejlődés sajátosan alakult. A rendi korszak­ban nálunk sem volt írott alkot­mány, constitutio. Első törvényünk, amely ezt a fogalmat mai értelmé­ben használja, az 1790: X. te. volt. Az 1741: VIII. te. az ország sarkala­tos jogait említi, ezeket azonban nem részletezi. Széchenyi István szerint ebbe a körbe tartozik a vér- szerződés, az 1222-es Aranybulla, a nemesek sarkalatos jogát szabályo­zó Primae Nonus, az 1405-ös városi dekrétum, a bécsi, linzi békeok­mány, a Pragmatica Sanctio, az 1790-91. évi törvények. 1848-ig az „alkotmány sáncaiba” csupán az előjogokkal rendelkezőket vették fel, a társadalom többsége nem ré­szesült alkotmányos védelemben. A polgári időszak a történeti alkot­mányhoz sorolta az áprilisi törvé­nyeket, a kiegyezést létrehozó 1867: I.-XII. te. alapszabályait és a sza­badságjogot biztosító normákat. Magyarországnak tehát volt alkot­mánya. Igaz, első kartális alkotmá­nyuk az 1919-es kommün alatt szü­letett, a korabeli szovjet-orosz dek­rétumok alapján. □ Történelmünk során - bár a de­mokratizmus is meg-megjelenhetett - eddig jórészt véres és kevésbé véres diktatúrák váltották egymást. Az 1989-90-es rendszerváltásig beszél- hetünk-e magyar alkotmányos­ságról? 0 Az újkori magyar történelem az állami függetlenségért vívott har­cok jegyében zajlott, a belső szabá­lyozásnak nem voltak adva a felté­telei. Az állami modernizáció 1848- ban kezdődött, de az átalakítási fo­lyamat ekkor is megszakadt. A ki­egyezés lehetőséget adott a korabeli értelemben vett jogállami fejlődés­re, de a példaadó európai államok alkotmányos intézményeinek átvé­telére csupán az 1890-es években került sor. Egy évtized után a világ- háborús előkészület nyomán hozott rendkívüli törvények felszámolták az alkotmányos gyakorlatot. A Horthy-korszak restaurációs felfo­gása, történetiséget hangsúlyozó ál­lamszemlélete szintén korlátozta a modern állameszmék elterjedését. A szovjet típusú rendszer szakított az alkotmányosság korábbi értel­mezésével. A közösségi érdekeket és értékeket az egyéni jogok rovása­ra érvényesítette. Felfogásában alapvetően az állami szerepvállalás dominált, a polgárokat csak mint a közösség tagjait részesítette tényle­ges jogvédelemben. Filozófiája el­lentétes volt azzal a felfogással, amely az újkorban az alkotmányok létrejöttét elősegítette. Az úgynev®' zett szocialista alkotmányosság má­sik alapvető problémája az érvénye* sülés kérdése. Montesquieu gyak* ran idézett megállapítása szerint nem az alkotmány szövege fontos, hanem az, amennyi abból ténylege* sen megvalósul. A rendszerváltás " álláspontom szerint - ebbe a kán* désben hozta a legfontosabb válto­zást. Az 1989-es fordulat óta ki­épült a megfelelő állami intézmény­rendszer az alkotmányos ígéretek végrehajtására, a társadalomban pedig kialakulóban van az igény ezek betartására. A közgondolkodás fejlesztése terén persze vannak fal* adataink. Az alkotmány tiszteletén® fiataljainkat nevelni kell. □ Új alkotmány kibocsátására álta­lában jelentősebb társadalmi fordu­lat, egy új politikai rendszer ^evezfrl tésekor kerül sor. Ön szerint rnied csak most, a rendszerváltás után fy évtizeddel került napirendre az al­kotmányozás kérdése? • A politikai erők 1989-ben megelj* gedtek a rendszerváltó alapkérdé­sek rögzítésével. A kompromisszum „eredményeként” nem került sor az új alkotmány megszövegezésére, formailag ma is a többször módosí­tott 1949-es norma van hatályban- Időközben elmúlt az alaptörvények alkotásához szükséges eufória, 8 köznapi gondolkodás és a pártpoM' tika helyet követel magának e tör­ténelmi vállalkozásban. Az alkot* mányozás a publicisztikai szóhasz­nálatban az alaptörvény újrakodin* kálását jelenti. Érthetjük azonban ezt a kifejezést másképpen is. A fo­galom a legfontosabb állami norma érvényesülését, a vele kapcsolatos társadalmi gondolkodás megválto­zását is magában foglalja. Ezen 8 téren történelmi léptékű változás történt, annak ellenére, hogy leg­újabb Jogi forradalmunk” nem járt az alkotmány tételes átfogal­mazásával. Gazdaságpolitikai dilemmák Barta Imre A modellváltás történelmi feladataival birkózó magyar gazdaságpolitika számos dilemmával terhelt. Ezek tel­jes körű bemutatására terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőség. A szerzői szabadsággal élve ezért mondani­valómat két területre korlátozom: 1. A dilemmák há­rom fő oka, 2. A legfontosabbnak tekintett dilemmák rövid bemutatása. Az okok A gazdaságpolitika politikai érzékenysége az átmeneti­ségből és a több dimenziós válsághelyzetből eredően is erőteljes. Komái János szerint: .Magyarországon most sajátos szerepcsere ment végbe. Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatnánk, a szocialista párt, amely szociális ér­zékenységet hangoztatva győzött a választásokon, that- cherista programot valósít meg. Eközben a magukat konzervatív jobbközép erőnek nevező politikusok szoci­áldemokrata érveléssel állna ki a túlméretezett jóléti ál­lam és a munkavállalói oldal bérkövetelései mellett.” A válsággal küszködő átmeneti gazdaság számára a közgazdaságtudomány sem kínál a mainál lényege­sen jobb eredményekkel kecsegtető fejlődési pályát. Számunkra külön pech, hogy a közgazdaságtudomány is éppen „most” érett meg a paradigmaváltásra. Ezért közgazdász körökben is elég nagy a bizonytalanság, hogy a piacgazdasági modellek közül melyiket köves­sük (amerikai, német, kis tigrisek). A piac önszabályo­zó szerepe mindemellett nálunk még nem teljesedett, nem teljesedhetett ki. A probléma azonban - megítélésem szerint - ennél sokkal mélyebb. Tudományos szempontból az lenne ta­lán a helyes válasz, hogy a vegyes tulajdonú, szociális piacgazdaság működési mechanizmusa három pilléren nyugszik: a piac önszabályozásán, az állami befolyáso­láson és az érdekek érvényesülését, egyeztetését bizto­sító szervezetek működésén. Túlelosztás A magyar gazdaságban 1974 óta a megtermelt GDP-hez viszonyítva túlelosztás érvényesül. A túlelosztás finan­szírozhatóságának ellehetetlenülése egy mindent maga alá temető államcsőd képét vetíti elénk. A túlelosztást mérséklő - tehát nem abszolúte megszüntető - fékezés ezért elkerülhetetlen. Ha a tálelosztáshoz vezető utat, okokat áttekintjük, szembetűnő, hogy a Békési-, Bokros­féle visszafogást jelentő lépések a megoldás irányába mutató csokornak csak az egyikét jelentik. Velük párhu­zamosan ugyanis a gazdaság megerősödése, modernizá­lása, a beruházások növelése jelentené a valós és végle­ges megoldást. Nélkülük ugyanis a visszafogás egy ördö­gi és lefelé mutató spirálba torkollik. Feketegazdaság A társadalom és a gazdaságpolitika ambivalenciája az úgynevezett feketegazdaság megítélésében és kezelé­sében érhető leginkább tetten. Becslések szerint a GDP körülbelül egyharmadát ez a szféra állítja elő. A feketegazdaság, ha eltérő arányokban is, de a világ minden országában létezik. Hazai megítélésének két véglete van: zavartalan működésének el- vagy megtö­rése, illetve a minden lehetséges eszközzel történő kiir­tása. A közelmúltban, mint ismeretes, offenzíva kezdő­dött a feketegazdaság felszámolására. Ez egyben vá­lasz a gazdaságpolitika, a pénzügyi rendszer lukait, te­hetetlenségét firtató kritikára. Ennél valamivel böl- csebb megközelítésben először is a feketegazdaság mé­reteit, továbbélésének okait és működési mechanizmu­sát, trükkjeit lenne célszerű górcső alá venni. A pozitív oldalra kívánkozik, hogy a társadalom életszínvonala nélküle alacsonyabb lenne, s a nagyobb feszültség ke­zelése több központi támogatást tenne szükségessé. A munkanélküliséget is enyhíti. A negatív oldal legjelen­tősebb tétele az a néhány százmilliárdos bevétel ki­esés, amit a költségvetés elszenved. Privatizáció A dilemmák közül a privatizációs folyamatot kísérő vi­ták hőfoka a legmagasabb. A tét ugyanis óriási. Egy hatékonyabb tulajdonosi szerkezethez viszonyítva a szóban forgó folyamatból három igen fontos mozzana­tot érdemes kiemelni. Az első, amiről senki sem tehet, hogy a piac hét szegmense közül a tőkepiac a leggyen­gébb. A privatizáciÓB folyamat ennélfogva a vagyon va­lóságos tőkepiaci értékének megmérettetése helyett íróasztal melletti, a tévedések és visszaélések meleg­ágyát kínáló művi értékelésére alapozódhatott. A fo­lyamat koordinációja pedig olyan szuperholding kezé­be került, amely az eladások lebonyolításán kívül a va­gyon további hasznosításának kérdését nem tudta be­folyásolni. Ez az oka annak, hogy valóságos tőkepiac csak a tulajdonszerkezet átalakításának befejezése után alakulhat ki. A második mozzanat, hogy mi le­gyen a tavalyi jelentős mértékű privatizációs bevétel sorsa. A harmadik pedig, amellyel kapcsolatban sze­mérmes hallgatás tapasztalható, hogy a külföldi tőke részesedésének növekedése - számos pozitív hatáson kívül - a gazdaságpolitika mozgásterét is befolyásolj8­Kettészakadás A dilemmák közül talán az ország kettészakadásává fenyegető területi fejlettségi különbségek növekedése legsajátosabb. Ugyanarról a gazdasági kérdésről p®* dául egy székesfehérvári és egy miskolci polgár vei ménye között szinte áthidalhatatlan szakadék tátong’ A Dunától keletre eső térség - különösen az észak-m8 gyarországi - leszakadásának sajnálatos módon fok zódó ütemével kell szembesülnünk. Borsod-Abauj Zemplén megyének nemcsak a mai helyzete, de a jov je is siralmas. A megyét az utóbbi tíz évben körülbel 70 ezer fiatal és az átlagosnál jobban képzett műnk8 erő hagyta el. A keleti piacok felé is nyitott, tranzit8 lásra való alkalmassá válás nélkül a külföldi tőke to vábbra is elkerüli a megyét. De térjünk vissza a kérde országos szintű problematikájához. Két negatív hazai vonás, ami kinőhető: az egye térségek fejlesztésének támogatása egyszerre eI!°se, centralizált és önkormányzat-centrikus; a másik® újabb problémák magvait elvető megoldás a s°k*® ■ alapok parciális kezelést biztosító jellege. Az eddigi pénzügyi preferenciák jellegükből eredően úgy801, többnyire csupán tüneti kezelésre, tűzoltásra voltak 8 kalmasak a problémák újratermelődésének megakad8 lyozása nélkül. Gazdasági növekedés A társadalom, de a politikusok és a közgazdászok >8 eléggé megosztottak a gazdasági növekedés megind lásának, beindíthatóságának célszerűsége és lehetős ge tekintetében. A vágyak és a lehetőségek közötti sza kadék hangoztatása vagy éppenséggel elhallgat88 sokszor a demagógia és pártpolitikai célok színtere, lényeg ebben a kérdésben, hogy felelősségteljesen elő szőr a növekedés feltételeinek megteremtése a fel8?3^ Súlyosbítja a helyzetet, hogy az ország kettészakadás kapcsán említett összefüggéseknek - eddig nem érin­tett - olyan mozzanata is van, hogy parlamenti demo rácia lévén: az ország nyugati térségében létrehozó felhalmozási források keleti átcsoportosítása akár • rekt, akár indirekt módon nemcsak hogy nehéz, ” nem az érintettekkel történő elfogadtatása kilátás18 lan is. A növekedést viszont nem lehet csupán az o szág egyik részére alapozni. , v (Szerzőnk a közgazdaság-tudomdJ dohtarm, tgyetemi tanár! X

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom