Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
Augusztus 3., Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége III Szabó Nóra ^ idén 75 éves, 60 év a porondon, 75 az életben: Eötvös Gábor Jászai- és SZOT-díjas, érdemes bűvész, a Magyar Köztársaság Csiílagrendjének kitüntetettje, a világhírű zenebohóc a borsodi szereplés záróállomásán, Tiszaújvárosban »muzsikálta” át a dupla ünnepet. Itt, a cirkuszban köszöntötte a legmélyebb szeretettel és tisztelettel az ez alkalomból összesereglett népes bötvös család, s köszöntötte a város polgármestere- Néhány nappal korábban, Kazincbarcikán beszélgettünk a művésszel. 4 princessz és a kézcsók Ez az arc furcsa módon azoknak is ismerős, akik ®ég nem látták az öt világrészen kedvelt produkciót. Gabi bácsi „sminkben”, fürdőköpenyben, Cigarettával ül a lakókocsi előtti asztalnál. A barkós, hullámos hófehér frizura hátul „művészes”, mjtetőn már elfogyott, száját egyetlen körberajzolt vonallal nagyítja, szeme kontúrján is kék csík, halántékán egy-egy rúzsfolt. Ennyi. A mú- Vesz maga az ember, a bohóc a smink. A bohóc ózonban most ember, élénk szeme mosolyog. ySak az ég tudja, hányszor válaszolt már újsággá kérdésére.- Hogy érzi magát 75 évesen? Rám mered, mintha meglepődne. ~ Ki mondta magának, hogy 75 éves vagyok? tudtommal még csak 21! - vidáman kacsint, velem devet, aztán sóhajt. - Eljön az idő, amikor szembe kell nézni a tényekkel, és az idő nagy hatalom. Én Jdeg jól érzem magam. Amíg a drága közönség ízléssel tud nevetni, az erőt ad nekem. És amíg erőm lesz, addig semmi baj nem lesz - cigarettaszünet, a csillogó szemek a távolba fürkésznek.- Univerzális artistaként kezdtem, de a várain a nevettetés volt. Már a szüleim is ismert cirkuszművészekként dolgoztak, de apám nem engedte, hogy bohócszámom legyen. Azt mondta, a nevettetés túl nehéz műfaj, nehezebb, mint bár- ®ü más. Akkoriban a klasszikus bohózatok, a drasztikus habos-vizes, fenékenbillentős, elterü- lös poénok mentek. A kócos haj, a krumpliorr, a sok festék. A mai közönség már egészen mást igével. De nem is lehet ezen csodálkozni, lépést kell tartani a mozival, a tévével. Én - hála Istennek - elmondhatom, hogy sikerült. Teljesen véletlenül Jött a Van mááásik!, hosszú-hosszú éveken át Ugyanolyan sikere volt az ötletnek, maga a produkció pedig folyamatosan fejlődött. Most már túl fagyok azon, hogy máson gondolkodjak, menet közben meg soha nem jutott eszembe változtatni, oe mindig finomodott, tökéletesedett, igazodott a közönséghez, a körülményekhez. Tudom és hitein, hogy ma is ugyanolyan sikere van, mint harminc évvel ezelőtt. Sokszor bejártuk Európa 'valamennyi országát, két évig voltunk Amerikában, Brazíliában, több hónapig Ausztráliában, Rél-Amerikában, ez a szám meghódította a nagyon „nehéz” és különleges japán közönséget is.- Tévedek, vagy valóban elégedettnek látom? ~ Nézze, messziről jött ember állítólag azt teond, amit akar, de az én emlékeim igazak. Nem könnyű ez az élet, az állandó csavargás. De j* vágyam, az álmom egészen biztosan teljesült. sem tudom, hogyan; talán az Úristen adott erőt. Boldog ember vagyok. Ha újra kezdeném, Ugyanezt csinálnám.- Hosszú volt ez a „csavargás” , és még eltart ®gy darabig. Tudok néhány nagy élményről, nagy találkozásról...- Rengeteg volt, melyikkel kezdjem? Legutóbb egy idősebb hölgy idejött hozzám a két kisunoká- Javal és azt mondta: látott engem gyerekkorában. Nem tudta volna megállni, hogy az unokáit is el Ue hozza. Ezek a mindennapok apró örömei...- Párizs? Monte Carlo? A többi? Eötvös Gábor mosolya sejtelmes, de természetesen kész a válasszal. .... - Egyszer éppen zártuk a műsort, amikor odajött hozzám néhány jólöltözött fickó, és egyszerű- en magukkal cipeltek. Nem értettem semmit, de uzt tudtam, hogy princessz Margaret is végignézte az előadást. Rettenetes zavarban voltam, amikor üdvözölt, jobb ötletem nem lévén kezet csókoltam. Tolmács útján beszélgettünk a hercegnővel, aztán elkezdett keresgélni a kabátom zsebeiben, hogy tényleg elfér-e ott az a rengeteg hangtér. Amikor elbúcsúzott, újabb kézcsók. Eszem- "e sem jutott, hogy valamit elrontottam, szerintem remekül sikerült a találkozás. Később a kanomban az amerikaiak szóvá tették: kézcsók arrafelé nem szokás, csak kezet kell fogni. Én persze Uem ismertem az etikettet, mindössze a belém Uevelt udvariasságot. Ahogyan visszaemlékszem, Uemigen volt, hogy ha bemutattak egy hölgynek, Ue csókoltam volna kezet és ezt princessz Marga- ret is elfogadta... Elmereng, újabb cigarettaszünet.- És Chaplin? ~ Életem legfelejthetetlenebb találkozása volt. 1964-ben történt. A cirkuszigazgatóság egy szalmacsokorral fogadta Charlie Chaplint. Aztán ő ült a páholyában, mi pedig végeztük a dolgunkat. Amikor vége lett a számomnak, Chaplin a csokrot átnyújtotta nekem. A szünetben megkeresett. Azt mondta, tetszik neki, hogy önmagamat adom, hogy én sem szavakkal, hanem az arcúmmal, a mozgásommal hatok a közönségre. Charlie, a nevettetés királya gratulált nekem. Ez a bók a királytól a világ legnagyobb ajándéka. Az egyik, ugyanis a másik a családom. 7 Apropó, család. Mindenki artista? Lesz majd, aki továbbviszi az Eötvös-produkciót? . - A feleségem nélkül semmire sem mennék. O ls univerzális artista volt. A két fiam, a menyeim artisták, együtt dolgozunk, és a lányom is az volt, amíg férjhez nem ment. A négy unokámból eSy, „Chily” foglalkozik a cirkusszal, ő imádja a szakmát és szíwel-lélekkel csinálja. A többiek is Eötvösökkel Eötvösökről: cirkusz> művészet, jövőféltés Van mááásik! ? „Életem legfelejthetetlenebb találkozása volt. 1964-ben történt. A cirkuszigazgatóság egy szalmacsokorral fogadta Charlie Chaplint. Aztán ő ült a páholyában, mi meg végeztük a dolgunkat. Amikor vége lett a számomnak, Chaplin a csokrot átnyújtotta nekem. A szünetben megkeresett. Azt mondta, tetszik neki, hogyt önmagamat adom, hogy én sem szavakkal, hanem az arcommal, nagyon okosak és ügyesek, egyikük számítástechnikus, másikuknak saját cége van, a harmadik Cipruson talált férjet, de azért mégis el vagyok keseredve, hogy az a generáció már nem ragaszkodik a cirkuszhoz. Amikor eljönnek, és mind együtt vagyunk, nagyon sokat segítenek, beállnak a pénztárba, bármit megtesznek, aztán megint szétszélednek. Annak idején, Amerikában én gondolni sem mertem arra, hogy a gyerekeim nem ezt a pályát választják. Az én szüleim számára is ez volt természetes. De ha nincs hozzá kedv, szeretet és a művészet, a közönség iránti alázat, akkor nem ér semmit az egész. Nekem mindenem a cirkusz, ám ma már néha az én szervezetem is megmakacsolja magát. Viszont, ha a függöny szétnyílik, mindent elfelejtek, csak a publikum számít. Majd ha eljön az idő, tudomásul fogom venni, hogy az egyik fiam átveszi a stafétabotot. Egyébként idejekorán gondoltam erre: mindkét fiam képzett zenész.- Akik mindketten egyetértenek azzal, hogy az édesapjuk a világ egyik legnagyobb művésze. Mások szerint viszont az utazó cirkuszokban nem a művészet dominál...- Sajnos, sok ilyen van, nem is szeretek erről beszélni - vonja össze dús, fehér szemöldökét a bohóc. - Mi bebizonyíjuk, hogy igenis, lehet utazó cirkuszban színvonalat csinálni, de kipróbáltunk éppen elég kőcirkuszt is szerte a világban. Én tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok a bóvli, azok a „kócerájok” rengeteg kárt okoznak. Nem nekünk, hanem a művészetnek. Elszabadult a pokol, nincs semmiféle ellenőrzés.- Visszatérve a külföldi turnékhoz: említette, hogy tolmács segítségével beszélgetett a fogadásokon, a nagy emberekkel való találkozások alkalmával. Hosszú hónapokat, éveket töltöttek kint. Soha nem érezte szükségét, hogy megtanulja a nyelveket?- Nem volt hozzá tehetségem, nem volt rá feltétlen szükségem. Elég, ha a legfontosabb mondatomat tudom öt nyelven. Amikor a németekhez visszamegyünk, és megismernek, már kiabálják: Hab andere! Japánul: Má dárió! Nem kell ahhoz ismernem idegen nyelveket, hogy megértsük egymást - a közönség és én. Lehet, hogy Charlie Chaplin is valami ilyesmiről beszélt? *** Az összetartás szentsége A nagy sátorban mindeközben elindul az előadás, felharsan a zene, Gabi bácsi lába máris ritmusra mozog. Nézi az óráját, nem találja a helyét. Közben a felesége is csatlakozik hozzánk. Ha Eötvös Gábor a produkció szíve, akkor ő és Tibor fiuk a vállalkozás „feje”. Eötvös Gábor hivatalosan nem is tagja a kft.-nek, „csak” művészeti igazgató. A nevét, a lelkét adta hozzá. S az a név igen jól cseng a cirkuszvilágban, az a lélek pedig csak ebben a közegben nyugszik meg, a zenebohóc itt érzi jól magát, számára minden más idegen. Az előadások élményéből él, a sikerek emlékével alszik el. Szárnyal. Mária néni ezzel szemben nagyon is a földön jár. Kiszolgálja a művészt, intézi az ügyeket, a 30 fős technikai személyzetnek és az igen színes, 27 fős nemzetközi artistacsapatnak is gondját viseli. 0 is 75 éves, ő is még nagyanyai ágon „örökölte” a cirkuszművészetet, s lett artista, most pedig ő sem pihenhet, hiszen rengeteg a dolga. Eötvös Gábor átadja a szót - kuncog: a feleségem úgyis „kibeszél” engem -, kézcsókkal búcsúzik, s eltűnik a lakókocsiban. A sátorban hamarosan az örökzöld egyszemélyes sztárzenekar következik, készülnie kell.- Nehéz ez az élet, de gyönyörű. Van ritmusa - kommentálja a sürgős távozást a vállalkozás „anyja”. - Az teljesen világos, hogy ma már nem tudnánk életre hívni az Eötvös Cirkusz Produkciót. Nyugodtan élhetnénk, és lógathatnánk a lábunkat a vízbe a balatoni nyaralónkból. Csak hát... - mutat körte - nü ebbe fektettünk tele. Hosszú évtizedeken át kaptunk ígéreteket, de állami támogatást sohasem. S nem csak mi csalatkoztunk...- Gabi bácsi például az unokáiban... - vetem közbe.- Ez nem egészen így van. Ok jó munkát, biztos életet választottak. Chily a hetedik generáció a cirkuszban, de egyáltalán nem törvényszerű, hogy a tizedik is artistaként járja a világot. Mi soha nem tudjuk, mi következik egy turné után, mit fogunk csinálni két hónap múlva. Mindenki abban legyen boldog, amit választott. En teljesen nyugodt vagyok. Nagyra becsülöm a mai fiatalságot, és nincs okunk szégyenkezni, csak azért, mert három unokánk nem lett artista. Ezt a hivatást csak fanatikusoknak szabad csinálni. Meg kell alázkod- ni, az ügyet kell szolgálni! Aki erre képes, az csinálja, aki nem, az kínlódik. Manapság annyi mindenből lehet választani.- Azért Tiszaújvárosban összegyűlik az egész család a nagy eseményre.- Ez csak természetes. Időnként ők is járnak velünk, besegítenek a munkába; a régi artistafamíliák nagyon családcentrikusak. A mi számunkra szentség az összetartás. Ez sok mindenen átsegít. Itt lehet bajba kerülni, de egyedül maradni nem. Másként nem érdemes élni.- És hogyan él az Eötvös család egyébként? Sokáig járták a világot, soha nem jutott eszükbe, hogy külföldön maradjanak?- Érdekes ez, de nem. Manapság már eszembe jut néhányszor, de korábban soha meg nem fordult a fejünkben ilyesmi. Soha nem zavart, hogy itt öregedtünk meg. Pedig kint hatalmas gázsikat kaptunk, rengeteg valutát hoztunk ennek az országnak. Emlékszem, Gabi számát háromszor is meghívta a BBC, és a 2800 fontos fellépti díjból pontosan 6,30-at kapott meg. Ennyi volt ugyanis az akkor érvényes napidíj, a többi az államot illette. De ugyanígy volt ez Németországban és a franciáknál is. A család értékesítette a szellemi termékét, de a bevételből gyakorlatilag semmit sem kapott. Mégis maradtunk. Bárhol turnéztunk, nem létezett karácsony, halottak napja, hogy ne itthon, Magyarországon ünnepeltük volna. Pedig micsoda megbecsülésben volt részünk külföldön!- Azért jól láthatóan megy az üzlet...- Nézze, hazudnék, ha azt állítanám: nem számítunk viszonylag jómódú embereknek. De óriási a felelősség, hiszen 60 embernek kell fizetni, a külföldről szerződtetett artistacsoportoknak hetente, valutában. Ez egy nagyüzem a kultúrában, ami ugyebár sohasem tartozott a túlságosan nyereséges üzletek közé. Mi nem a pénzért csináljuk, hisz akkor már régen abbahagytuk volna. Végülis mit visz el magával az ember, ha befej eza mozgásommal hatok a közönségre. Charlie, a nevettetés királya gratulált nekem. Ez a bók a királytól a világ legnagyobb ajándéka. ” te a földi életet? Csak szeretetet, tiszteletet, köz- megbecsülést. Annak pedig semmi köze a pénzhez. Volt már néhány ráfizetéses előadásunk, de itt mindig mindenki megkapta az esedékes fizetését. Nincs ebben semmi különös, nem erre vagyunk büszkék, hanem arra, hogy igényesek vagyunk a munkánkra, itt az első az előadás. A nyitónak ugyanolyan színvonalúnak kell lennie, mint a zárónak, s a sátorban a nézőnek nem szabad észrevennie, hogy az előadás közben a kocsik nagy része már a következő helyszín felé tart. Ha harmincezren ülnek egy arénában, vagy százan- kétszázan egy borsodi kisvárosi előadáson, akkor is ugyanazt kell nyújtani. Ez itt a lényeg! Majomgyerkőc, limbó és persze Gabi bácsi Mária néni szerint ez a cirkusz sem az az igazi klasszikus már, de nincs ebben semmi különös. Lépést kell tartani a korral, az igényekkel. A megvásárolt jegyekkel minden előadáson ajándékokat lehet nyerni. A szponzorokét, hiszen az utazó Eötvös Cirkusz a legjobb reklám. Az Eötvös Cirkusz mottója: Család a családokért! A beszélgetésünk előtt talán nem igazán értettem, most már tudom, mit jelent. Tudom azt is, hogy Edelényben közel 100 jegyet ajándékoztak az iskoláknak, azoknak a gyerekeknek, akik másként nem jutottak volna el a cirkuszba. Láttam, amint Eötvös Gáborné betessékel egy kezét tördelő mamát, aki kint várt a gyerekeire: nem volt annyi pénzük, hogy ó is bemehessen. S tudom, az előadás közben a sátor közelében settenkedő gyerekekkel is ezt teszi. Az is különleges, hogy itt nincsenek nagytestű állatok egy szerződéses medve-számon kívül. Eötvösék komoly állatbarátok, s szerintük ez az életmód az elefántnak, a nagymacskáknak, de még a lovaknak is kínzás. Itt vannak viszont Chily házimacskái, és valamennyien együtt ünnepelték meg, amikor a majomnak kicsinye született. A majomcsemete pedig azóta a porondon is együtt kutyagol, légtomászik, zsonglőrködik a mamával, mert fő a család. O bizonyosan nem fog „elfordulni a cirkusztól”. Aztán vannak remekül megtervezett fény és hanghatások és beöltözött - képzeljük el mondjuk a gansemdorfi szafaripark, vagy a Disneyland sétálgató óriásfiguráit - állatok. Nyolcéves lányom másodszámú kedvencei a kenyai „rúdmászós-lim- bósok”; az ezercopfos fekete srácok alaposan megmozgatják a nézőket, fantasztikus hangulatot varázsolnak. Mégis - minden elfogultság nélkül - az volt az érzésem, hogy egy apró termetű, hófehér hajú, éles hangú egyszemélyes zenekar viszi el a pálmát. A bohóc él, mit él: sugárzik a porondon. A gyerekek ujjongva kurjongatnak vele, figyelmeztetik, amikor Chily orvul a hangszereire tör. De hát mindig van mááásik! A lányom szeme csillog, szája tátva, fogalma sincs arról, hogy a bohóc egy 75 éves „ifjú”, aki létrehozta az Eötvös Alapítványt a magyar cirkuszművészetért, aki nem sütkérezik a sikerben, hanem a harmadik visszatapsolás után megkérdezi: Jó volt? A gyerekek egy emberként: Jóóóó! Mire Eötvös Gábor: Akkor elég volt.
