Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-17 / 193. szám

Kilátó ÉiW-interjú ÉM-körkérdés Jernye igazán festői környezetben fekszik, az erdős hegyhátak, a füves dombok, a csörgedező patakok nyugalmat sugároz­nak, mint Szinyei képei. II. oldal Európának most se keltünk! Európának korábban is arra volt szüksége, hogykolóniái legyenek, hogy> olcsó munkaerőt kapjon. III. oldal Valóban azt tapasztaljuk, hitehagyottá vált az egyén és a társadalom egyaránt. Nem tudunk a kicsi sikereknek örülni. IV-V oldal Az ünnep fényei Fotó: Dobos Klára A hét embere k •. •• M . .. /. íV . a kitüntetett népművelő Halmos Ildikó A beszélgetést azzal kezdte, hogy nem tudja, milyen ki­tüntetést szán neki Magyar Bálint augusztus 20-a alkal­mából. Sokoldalú tevékeny­ségét ismerve valóban nem csoda, hogy a Rónai Műve­lődési Központ igazgatója nem tudja eldönteni, melyi­kért is jár a kitüntetés. Ta­lán mindegyikért...- Az elmúlt hét péntekjén kap­tam meg Magyar Bálint leve­lét, melyben közli, hogy kitün­tetésben részesít. De hogy mi­lyenben, arról fogalmam sincs. Bár, amikor a Rónai Szakszer­vezeti és Munkahelyi Művelő­dési Intézmények Egyesülete üléséről kiküldtek, gondoltam, hogy valami készül. Valószínű­leg akkor határozták el a fel- terjesztésemet. Utry Attila számos más te­vékenysége mellett ugyanis a Rónai Művelődési Központot működtető egyesület elnöke. A rendszerváltás után fellépő szakmai, pénzügyi válságon si­keresen átjuttatta az intéz­ményt és megtalálta annak új funkcióit.- A volt SZOT-intézmények Pártfunkciója a ’90-es évek ele­jére tarthatatlanná vált. Az át­szervezés alatt azért arra vi­gyáztunk, hogy a fürdővízzel ne öntsük ki a gyereket is. Te­hát ami jó volt, azt megőriztük. Megmaradt a nyugdíjas klub­tagság, feltámasztottuk az Avas táncegyüttest és a kórus­tevékenységet, folytattuk a nagyhírű Állami Balett Intézet tantervét megvalósító balettis­kolát. Ezen kívül a Rónai Mű­velődési Központban működik a Kelet Irodalmi Alkotócsoport is. Bár állami támogatást nem kapunk, pályázati összegekből és vállalkozási bevételekből tartjuk fenn magunkat. Kiállí­tások, konferenciák szervezése mellett bizony turkálók, tapé­ta- és PVC-vásárok szervezésé­re is rákényszerülünk, hogy fennmaradjunk. Mint később megtudtam, a művelődési ház­beli kollégáim néhány éve kér­ték az egyesületet, értékelje azt, hogy vezetésemmel az in­tézmény túlélte a viharokat. Valószínű hát, hogy ezért ka­pom a kitüntetést. De mint később kiderül, en­nek más oka is lehet. A nyír­egyházi főiskola és az ELTE népművelő szakjának elvégzé­se után Utry Attila a stockhol­mi A Teljes Emberi Kultúra Nemzetközi Akadémiáján szer­zett doktori címet. Később pe­dig felkérték, hogy ő lássa el az akadémia magyarországi kép­viseletét.- Vélhetőleg valaki javasla­tára az akadémia elnöke felhí­vott és kérte, küldjem el egyik tudományos munkámat. Akkor épp a művelődés ökológiájával foglalkozó íráson dolgoztam, így azt postáztam. Az elnök ja­vaslatára azután ezt bővítet­tem ki, és megkaptam a dokto­ri fokozatot. Akkor tagnak vá-' lasztott az akadémia, az idén pedig magyarországi képviselő­nek. És aminek nagyon örülök az az, hogy egy, a közelmúlt­ban született döntés értelmé­ben a hazai képviselet székhe­lye nem Budapest, hanem Mis­kolc lesz. Utry Attila 20 éve dolgozik a közművelődésben. Vezeti a Kelet Irodalmi Alkotócsoportot, a Miskolci Bölcsész Egyesület alapító tagja és elnöke az 1994- ben létrehozott Ortodox Múze­um Alapítványnak.- Az egyházi vagyonok visszaszolgáltatását követve a miskolci ortodox múzeum épü­lete is visszaszáll! az egyházra. Létrehoztak tehát egy szerve­zetet, amely kezeli a világhírű gyűjteményt. Ez lett az Orto­dox Múzeum Alapítvány, amelynek célja, hogy a magyar ortodox örökség mind a kuta­tás, mind a közönség számára hozzáférhető legyen. Elértük, hogy a Miskolcon működő Or­todox Múzeum városi intéz­mény lett, és ennek értelmében támogatást is kapunk az ön- kormányzattól. Most azon dol­gozunk, hogy a hatalmas anyaggal rendelkező nyíregy­házi ortodox könyvtárat is in­tegrálni tudjuk a magyar orto­dox gyűjtemények sorába. Az utóbbi időben a költé­szetre nem sok ideje marad. Eddig két kötete jelent meg, egyik kritikusa szerint a ma­gyar lírai hagyományokhoz kapcsolódó vallásos verseiből misztikus küldetéstudat árad...- Ha így látta, nem vitatko­zom vele. De az én küldetésem nem misztikus, hanem nagyon is hétköznapi. A küldetésem a szolgálat. Szolgálom a kultú­rát, az Ortodox Múzeumot, a stockholmi akadémiát és a kor­társ irodalmat. Az a küldeté­sem, hogy a kultúra a társadal­mi létszférák között az első helyre kerüljön, és hogy a szomszéd népekkel új típusú kapcsolatot sikerüljön kialakí­tanunk. Úgy gondolom, a naci­onalistáknak be kell látniuk, hogy a védelmező rendszeregy­séget nem a politika, hanem a kultúra adja. Azon dolgozom, hogy egy kulturális újjászüle­tést javasoljak magamnak, csa­ládomnak, városomnak és az országnak. Talán Magyar Bá­lint is így gondolkozik, és a ki­tüntetéssel ezt kívánja kifeje­zésre juttatni... Görömbölyi László A magyarság ezeregyszáz éves Kárpát-medencei je­lenlétére emlékezünk ezen a hétvégén-hételején, Szent István és az új kenyér idei ünnepén. Kijelölt év­forduló ez, hiszen nemcsak egyetlen naphoz, de egyetlen évhez sem köthető Árpád népének érkezése, letelepedése, meghonosodása. Mégis, mivel a közvé­lekedés 896-ot tartja számon a honfoglalás esztende­jeként - 1996 a millecentenárium éve. Ha voltak is, lesznek is évfordulós rendezvények országszerte - nem lehet ünnepnapként megélni 365 napot. Ha dön­teni kellett, hát jó döntés született: a Vajkból Szent Istvánná lett első király napja méltó az ezeregyszáz év folytonosságának ünneplésére. Ezeregyszáz év a Kárpát-medencében - túlélve a tör­ténelem megannyi megpróbáltatását, átvészelve min­den bajt, sorscsapást, a magyarság itt van most is a Duna-Tisza iáján. Túlélte ez a nép a törzsi viszályo­kat, túlélte a kereszténység felvételének testvéráldoza­tokkal terhes traumáját, túlélte háborúk viharait, az ország szétszabdalását, az idegen fennhatóságot és idegen befolyást. De hiába volt itt a török százötven évig, a Habsburgok háromszáz évig, hiába volt Tria­non, s hiába volt szovjet hatalom négy és fél évtize­den át - az ország, a nép, a nemzet megmaradt, léte­zett, újra és újra feltámadt, magához tért, erőt gyűjtött újabb megpróbáltatások átvészelésére. 5 közben be- pült Európába - befogadva Európa kultúráját; s a ma­ga kultúráját részévé téve Európa kultúrájának, törté­nelmét részévé téve Európa történelmének. Ha Má­tyás óta meghatározó szerep nem is jutott, ha olykor látványosan a Nyugat perifériájára sodródott is az or­szág - újra meg újra tudatta a kontinens fejlettebb ré­szével: itt vagyunk mi is, talán hiányozna, ha nem volnánk itt. Örülhetett Európa, amikor a magyarok el­vették a török kedvét a nyugati terjeszkedéstől; talán nem annyira örült, de figyelt a Kárpát-medencére, amikor szabadságát próbálta kivívni a nemzet; s fi­gyelnie kellett akkor is, amikor néhány évtizeddel a szabadságharc bukása után, a tizenkilencedik század utolsó harmadában a politikai bölcsesség nyitotta meg a gyors gazdasági fejlődés útját. Európa és Magyarország - ezeregyszáz év története szól erről, ezeregyszáz év ezerszer feltett kérdését ismétel­getjük mostanában is: kell-e nekünk Európa, kell-e Eu­rópának az ország? Ki tudja - talán helytelen a kérdés. Kiragadva egyetlen szeletet ezeregyszáz év történeté­ből, mondhatnánk például: megmentettük Európát a tö­röktől, Európa hálával tartozik nekünk. De vajon akar­tuk-e mi (eleink) megmenteni a fejlett világot a janicsá­rok seregeitől? Lehet, hogy e magasztos cél segített a végvárak vitézeinek, de az emberfeletti küzdelemhez csakis a haza megmentésének szándéka, a nemzet megtartásának akarata adott, adhatott erőt. S éppen ez az, ami - szerződések, megállapodások és deklarációk nélkül is - európaivá tette Magyarországot: az ország érdeke azonos volt a Nyugat érdekével, az ország telje­sítménye európai teljesítmény volt. Igaz, három darabra szakadtán, de mégis csak megmaradt az ország. Kellünk-e ma, az ezredforduló táján a modern Európá­nak? Régmúlt és közelmúlt történelmi érdemeire, vagy éppen sérelmekre hivatkozni nem érdemes - legfel­jebb együttérző, sajnálkozó, üres ígéretekben megfo­galmazódó nyilatkozatokat kaphatunk ellenszolgálta­tásként. Nincs más választásunk a huszadik század vé­gén, mint volt a tizenhatodik században: világossá kell tenni, hogy Európa nem teljes Európa nélkülünk, hogy Európának éppen úgy szüksége van ránk, mint nekünk Európára. Nem megtűrt, szegény rokonként, de egyen­rangú társként, teljes jogú országként. Tudjuk mindannyian: súlyos lemaradásokat kell pó­tolnunk. Fontos tudnunk, hogy miért, hogyan jutott az ország mai állapotába, fontos tudnunk, hogy kik okozták a bajt - hogy okuljunk belőle, hogy ne kö­vessük el többé azt a hibát, amit egyszer már elkövet­tünk. De mindez kevés - a cselekvés, az építkezés ve- rejtékes munkája nem hárítható másra. Ha fáradunk a megpróbáltatásoktól, ha erőt vesz rajtunk a kilátásta- lanság - akkor jusson eszünkbe az ezeregyszáz esz­tendő, s a rákövetkező századok, ezredek. Kötelez a múlt, felelősségünk van a jövővel szemben. Nem en­gedhetjük meg magunknak, hogy éppen az ezredfor­duló Magyarországa, a mi Magyarországunk csússzon a gazdag Európa gyengélkedő peremvidékére. S ha az ország végre újból méltó helyére kerül a kontinensen - a kiküzdött tiszteletből jut majd (mert kell, hogy jus­son) a Kárpát-medence minden magyarjának, az eu­rópai polgároknak. Ez lehet a mi honfoglalásunk - újabb, talán boldogabb ezerévekre.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom