Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-13 / 163. szám

Július 13., Szombat, Műhely, ÉM-hétvége VII A két Egressy (Irodalmi emlékhelyek Abaújban, Borsodban, Gömörben és Zemplénben 14.) Porkoláb Tibor Az Egressy család minden bizonnyal a múlt szá­zadi magyar kultúrhistória legismertebb famíli­ái közé sorolható. Bár Egressy Gábor színész­ként (például az 1833. évi kassai Bánk bán-ós- bemutató Ottójaként) aratott sikereket, öccse, Egressy Béni pedig dalszerzőként (elsősorban a Szózat és a Petőfi-versek megzenésítőjeként, népszínmű dalbetétek szerzőjeként) vált nép­szerűvé, írói életművük is méltó a figyelemre. Gábor például Shakespeare- és Goethe-fordítá- sokat készít, verseket és prózai műveket alkot (legjelentősebb, ám legvitatottabb műve az 1851-ben megjelent Törökországi napló), Béni pedig a fordítások mellett librettókat (például a Báthory Mária, a Hunyadi László és a Bánk bán című Erkel-operák szövegkönyve) és nép­színművet (A két sobri) ír. Egressy Gábor 1808. november 3-án a Bor­sod megyei Lászlófalván (ma Sajólászlófalva) született: „én az egykor oly harczias szellemű, mint hatalmas Borsod fia vagyok - írja Borsodi levelek című művében -; amaz örökké gyönyörű Borsodé, mely mint középpont az al- és felföld között, egyesíti a róna bájait a sziklabérczek és rengetegek vad szépségeivel, s ezeket ismét a bortermő hegyek és völgyek szelíd kellemeivel. - Borsod földe az én hazám; azon Isten áldotta fáj, hol minden földi szép és jó feltalálható”. Szülőfalujában 1908. november 8-án emléktáb­lát avatott az Országos Színész Egyesület és a Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeum Egyesület. A református templomban elhelye­zett fekete gránittábla szövege: EBBEN A KÖZSÉGBEN SZÜLETETT / EGRESSY GABOR / A NAGY MAGYAR SZÍNMŰVÉSZ / HALHATATLAN EMLÉKÉ­NEK HÓDOLVA / SZÜLETÉSÉNEK SZÁZA­DIK ÉVFORDULÓJÁN / EMELTÉK EZ EMLÉKTÁBLÁT / AZ ORSZÁGOS SZÍNÉSZ EGYESÜLET / ÉS A / BORSOD-MISKOLCZI közművelődési / És müzeum • EGYESÜLET /1808-1908 / NOVEMBER 8. A táblaavatás az Egressy-centenárium alkal­mából rendezett emlékünnep kiemelkedő ese- •ménye volt. A miskolci matinéról Sajószentpéte- rig különvonat, onnan félszáz kocsi vitte az ün­neplő közönséget Lászlófalvára. Az Akadémia megbízásából koszorúzó Lévay •József úja naplójában: „Tegnap délután lefolyt ez ünnepély Lászlófalván Egressy Gábor szüle­tésének századik évfordulója emlékére. Vasár­nap lévén igen népes volt az ünneplő közönség. Sokan jöttek Miskolczról is, részint az ünnepély hivatalos érdekeltjei, részint más érdeklődők. Ott volt Lászlófalva egész lakossága és igen so­kan a közeli községekből.. Nagy márvány lap [?] van elhelyezve belül a templom falába s arany­betűkkel fóljegyezve azon Egressy Gábor neve és emlékezete s a tervezők neve”. (Lévay egyéb­ként a táblán olvasható dátum pontatlanságára A. sie: Egressy Béni emléktáblája Mezőcsáton is felhívja a figyel­met: „ez a November 8., ha Egressy szüle­tése évét akarja je­lenteni, hibás; mert mint most a parochi- án megnéztem, 1808. november 5-én szüle­tett s 11-én keresztel- tetett.” Később önma­gát is korrigálva köz­li: „Született László­falván 1908. novem­ber 3-án”) A centenáriumi ünnepségsorozatot a miskolci színházban rendezett Bánk bán­díszelőadás zárta, amelyben (Gertrudis- ként) Jászai Mari is fellépett. Miskolcon két szobor is őrzi Egressy Gábor emlékét. Várady Sándor alkotását 1958. novem­ber 2-án, Egressy születésének 150. évforduló­ján leplezték le a Herczeg Ferenc utcában. A na­pisajtó meglehetősen szűkszavúan tudósít az eseményről: ,A szemerkélő esős idő ellenére for­ró hangulatú ünnepség zajlott le vasárnap déle­lőtt Diósgyőr-vasgyárban a Lenin Kohászati művek Művelődési Háza előtti, utca felőli térsé­gen. Itt állították fel Egressy Gábor, a nagysze­rű színész és szabadságharcos szobrát. Az avató ünnepséget a Hazafias Népfront Miskolc városi bizottsága rendezte.” (A miskolciak egyébként „törpefejű Egressynek” nevezték el a vitatható arányokkal rendelkező alkotást.) A másik Egressy-szobor, Hajdú Sándor alko­tása a Miskolci’Nemzeti Színház emeleti társal­gójában látható. A vándorszínész Egressy sok­szor fellépett Miskolcon, sőt néhány színháztör­téneti jelentőségű eseménynek is részese volt: 1828. február 17-én például a (végre tejesen el­készült) első miskolci színházépület ünnepélyes megnyitásán vett részt, 1857. szeptember 3-án pedig az új (második) színházépület felavatása alkalmából előadott Vörösmarty-darabban, a Marót bánban szerepelt: (Az 1860-as évók végén fia, Egressy Ákos lett a miskolci színiigazgató.) A színészettel egyébként miskolci diákként is­merkedett meg. (Szigligeti Ede emlékbeszédé­nek romantikus rekonstrukciója szerint: „Tanuló éveit Miskolczon töltötte 1818-tól-26-ig. Itt élte le legboldogabb ifjúsága nyolcz évét. Ta­nuló évei alatt épült és nyílt meg Miskolczon a legelső magyar színház. A kíváncsiság Egressyt is bevitte. Világosság lön lelkében, s a hivatás, mint ama festőben, így szólalt meg benne: ’Én is színész vagyok!’”) É nagy hagyományokkal ren­delkező református iskolának volt a diákja pél­dául Vályi Nagy Ferenc, Ungvárnémeti Tóth László, Palóczy László, Ormódy Bertalan, Lévay József, Vadnay Károly, Ferenczy Károly, Fe­EGRESSY BEM L4fHAUUttTL.\\ IÁM lS,0-lv-\S iK'a 1 Fotó: Bujdos Tibor renczy Sándor és Simándy Pál. És itt diákosko- dott - Sárospatakra kerüléséig - Egressy Béni is. Egressy Béni az észak-borsodi Sajókazincon (ma Kazincbarcika) született 1814. április 21- én. Sajókazincra Lászlófalváról érkezett az Eg­ressy család, Sajókazincot 1816 végén hagyták el: Sajókápolnára költöztek, majd Disznóshorvá- ton (ma Izsófalva) laktak. Szülővárosában em­léktábla és szobor őrzi Egressy Béni emlékét. A táblát 1964-ben, születésének 150. évfordulóján helyezték el a városi filmszínház homlokzatán. (A szülőházat, a sajókazinci parókiát lebontot­ták.) A tábla felirata: KAZINCBARCIKA SAJÓ- KAZINC SZÜLÖTTE / EGRESSY BÉNI /1814- 1851 / EMLÉKÉNEK / SZÜLETÉSE 150. ÉV- FORDULÓJÁRA/ÉS A VÁROS 10. ÉVES FENNÁLLÁSA / ALKALMÁBÓL / A VÁROS . LAKOSSÁGA. A Nagy István János által alko­tott mellszobor az Egressy Béni Művelődési Ház mellett áll, leleplezésére 1971-ben került sor. A családfő, a ref. lelkész Egressy Pál halálá­val Béni pataki taníttatása is reménytelenné vált: Mezőcsáton, majd Szepsiben kellett segéd­tanítói állást vállalnia. „Preceptorságának” cen­tenáriumán emléktáblával jelölték meg egykori mezőcsáti iskolájának épületét (Református Ál­talános Iskola, Szent István U..1-.2.1; EBBEN AZ ISKOLÁBAN TANÍTOTT / EGRESSY BÉNI / A „SZÓZAT” HALHATATLAN / SZERZŐJE 1833- BAN / 1933. A tanítást a színház iránti vonzó­dása miatt hagyta abba. Kezdetben prózai szí­nészként lépett fel, majd énekes szerepekkel próbálkozott. „A színészet nem sok babért ter­mett - úja Csorba Zoltán -, és szűkös kenyeret adott. Csak kardalosnak, segédszínésznek szá­mított.” Sikertelen színészként az 1840-es évek elején kezdett zenei kérdésekkel foglalkozni. Életének utolsó évtizedében vált népszerű zene­szerzővé, sikeres szövegkönyvíróvá és termé­keny fordítóvá. (Részlet a Bíbor Kiadó gondozásában megjelenő könyvből) Lakoma - Platon után Nyikes Zita M ár az elején tudtam - mert a tartalomjegyzékkel kezdtem - hogy nem kisebb emberekkel kell inajd együtt csemegéznem., mint a filozófia nagyjaival: Platon is ott lesz, a híres lakomázó, és még Arisztotelész, Francis Bacon, Spinoza, Voltaire, Kant, Schopenhauer, Herbert Spencer, Nietzsche, valamint a jelenkori európai és amerikai filozófusok. A menü: logika, esztétika, etika, politika és metafizika. Hát jó, elfogadom Will Durant lilafedeles, ötszáznegyven­hat lapos, névmutatóval ellátott meghívását, mely kísér­let arra, hogy emberibbé tegye a tudást, „egyes kiemelkedő személyiségek köré csoportosítván a spekulatív gondolko­zás történetét”. Ülünk az asztalnál, először csak én meg Will, elmagya­rázza nekem, hogy miért is csinálta az egészet, majd be­szél a filozófia hasznáról, de megérkezik Platon és azt mondja: „az az édes gyönyörűség”. Jön Browning és kije­lenti: váz életnek van értelme, s ételem-italom nem más, mint ennek az értelemnek a megtalálása,” Már kezdem sejteni, hogy itt ez a szó szeretete, mélyértelmű bölcsesség, világnézet, életfelfogás, keresés. De, hogy biztos legyek a dolgomban, Will meghatározza: „A filozófia: hipotetikus magyarázata az ismeretlennek (mint a metafizikában) vagy a kevésbé ismertnek (mint az etikában vagy a politi­kában); előretolt árok az igazság ostromában.” Megjelenik az első díszvendég Platon személyében, de vele együtt mások is: Szókratész, Arisztophanész, Nietzsche, Bacon, a neoplatonisták, és szinte mindenki, ha még nem is név szerint. Jön Arisztotelész és a görög tudomány, de Occam, Bacon, Aquinói Szent Tamás, Kant és száz más is, mert ahogy Will mondja: Arisztotelész logikájának diszciplínája még ma is az emberi elme maradandó telje­sítményei közé tartozik.” Tehát nem csoda, ha mindenki ismeri és mindenki merít belőle valamennyit. Bacon, D’Alembert szerint a „legnagyobb, leguniverzálisabb, leg- ékesszólóbb filozófus”! Mögötte Hobbes, Locke! Aztán Spi­noza, akinek filozófiájával minden utána következő gon­dolkodó átitatódott vagy igenelve, vagy tagadva a pánté- izmus tételeit. Aztán Lessing visszaszerezte a becsületet: JVincs más filozófia, csak Spinozáé.” O tt vagyunk mindannyian a közös asztalnál. Ők ta­lán rutinosabban esznek-isznak a felkínált étkek bői, és vitatkoznak. Egymás szavába vágnak, kiöl lózva a lényeget, továbblépnek, újat adnak, vagy egysze rűen csak az ősit keresik. Iskolákat alapítanak, egymás nak adogatják a stafétabotot, vagy kiábrándulva az em berekből, bezárkóznak magányukba, hogy találjanak vég­re valami értelmet. Voltaire kap szót, és vele az egész francia felvilágosodás, „...mindig arra szorítkoztam, hogy csekély tehetségem sze­rint kevésbé bolonddá és tisztességessé tegyem az embert.” Kant kategorizál és megszületik az élet két csodája: A csillagos ég fölöttem, az erkölcsi törvény bennem.” És ez nagy hatással van Fichtére, Schellingre, Hegelre, Rich- térré, Bergsonra, Spencerre. Schopenhauer mosolyog és azt mondja: Jía minden kívánságunk kielégül, az való­sággal tűrhetetlen. Nehézségeket leküzdeni annyi, mint a lét teljes gyönyörűségét érezni.”Nietzsche így szólt: „Ó, én is írtam egy-kétjó könyvet!” Egyre jobb és nagyobb a kavalkád. Színek, szagok, ízek, sőt korok, terek, hangulatok jelennek meg önmagukon be­lül és kívül is. Ha nem értek valamit, Will még egyszer ugyanúgy elmagyarázza, mint már korábban is megtette, azért, hogy azonosulni tudjak Szókrátész tanácsával: „Legyen hát eszed, s ne törődj azzal, hogy jók-e vagy rosszak a filozófia tanítói, csak magára a filozófiára gon­dolj. Ezt próbáld jól és becsületesen megvizsgálni; ha rossz, igyekezzél minden embert elfordítani tőle; de ha az, aminek én hiszem, akkor kövesd és szolgáld és ne búsulj.” (Will Durant: A gondolat hősei, Göncöl Kiadó, Budapest.) A gyerek (tizenegy éves kis­lány) a szükséges felszerelés­sel, s a szükségesnél valami­vel több zsebpénzzel indult a nyá- ri táborba. Kikísérték az autóhá­zig, de a nagymama aggodalma nég tovább kísérte. - Aztán azon­nal telefonálj, ha megérkeztél! A gyerek, ha nem. is azonnal, de másnap már telefonált: elfogyott o zsebpénze... A felnőtt nevet is, bosszankodik is ~ mit csináljon. Végül - mi vének ~ megállapítjuk, hogy nincs min­den rendben az unokákkal. Hogy már a gyerekekkel sem volt min­den rendben? Hát persze, hogy nem: A- nagymamák fiatal anyaságuk három hónapos szülési szabadsá­gáról beszélnek, meg a szoptatási időről, amit - annak idején - a Párt és a kormány biztosított a dolgozó nőnek. Ha netán valaki nem tudná, ez azt jelentette, hogy oz anya rohant munkahelyéről a bölcsődébe csecsemőjét megszop­tatni - majd sietett vissza. Soha nem hagyta ott a gyereket jóked­vűen, de gyakran kétségek között távozott, mert a csöppség nem akart enni az adott időben, (nem akart élni a piszkos kölyök a párt és a kormány által nyújtott lehe­tőséggel), az anya pedig nem ma­radhatott tovább a megadott ter­minusnál. Vagyis, amit minden jószágnevelő Parasztember tud - nevezetesen, hogy az állatnak nyugalomra van szüksége utóda táplálásához - azt a korabeli egészségügyi admi­nisztráció nem vette figyelembe, noha akkor még az ember volt a legfőbb érték. Ez a szoptatási kedvezmény kü­lönben is sok macerával járt. A szellemes férfi kollégák például soha nem mulasztották el megje­gyezni, mikor szoptatni indultak a fiatal asszonyok, hogy mennyire irigylik az apróságokat - a „tízórai” csomagolása miatt hehe- he... Szóval így élt a mostani nagyma­mák nemzedéke, de nem. ez volt a legsanyarúbb időszak - megelőzte a Ratkó korszak. Igaz, hogy akkor (lényegében minden megfogant gyereknek meg kellett születnie) nem csökkent évente harmincezer­rel országunk lélek száma. De mi­csoda árat fizettünk a Ratkó-gye- rekekért! S mi mindent hordoz génjeiben az a generáció... Mert a szociális, oktatási s egyéb követ­kezmények felmérhetők, de hogy genetikailag miként lehet elronta­ni egy nemzedéket, vagy egy nem­zetet, azt csak az Isten tudja...Ak­koriban egyébként hét évben álla­pították meg az iskolaköteles kort, amit Rákosi Mátyás felháborodva fogadott, mondván: ez is az impe­rializmus aknamunkája - késlel­tetik az újabb nemzedékek mun­kába állását. A nagymamák el­mondják egymásnak emlékeiket, kicsit siránkoznak, kicsit sajnál­ják fiatalságukat, végül oda lyu­kadnak ki, hogy az üdülő (táboro­zó) unokának mégiscsak el kell küldeni a pénz-utánpótlást. Dór- gatórium majd csak akkor, ha megtér a gyerek... C sak mosolygok, mert előre tudom, micsodás dorgálást kaphat a család kedvence, ha - egy egész hét távoliét után - mosolygós pofija megjelenik majd az ajtónyílásban... A mezőkövesdi summás emlék­művön egy ilyen korú kislány fi­gurája is látható: a mi költekező kölykünk dédanyja - ha úgy tet­szik. Őt még füstös mozdony vitte távoli vidékekre, hogy vizet hord­jon az aratóknak. A mi kislá­nyunk márkás bringával szágul­dozik, már külföldön is járt (talán repülőgéppel) kólát iszik, angolul tanul, ügyesen kezeli a kéziköny­veket, s kisbakfisként is olyan szép, hogy nem egy nagyfiú utána fordul az Utcán, Hát nem ilyen gyerekkort képzel­tünk el utódainknak legszebb ál­mainkban? Dehogynem! Mi hát akkor a baj? Elsősorban talán az, hogy egyre kevesebb a gyerek. Az a 30 ezer lé­lek, amit az előbb említettem, az Gyarmati Béla zülük egy váraljai. Ezek az ada­tok azonban nem adnak arra vá­laszt, hogy mennyire életképes az új nemzedék, mely most nevelődik a szülők, nagyszülők áldozatkész­ségéből. Jól neveljük-e, jól szeret- jük-e a gyerekeket? Nem kétséges (falun mindenesetre ezt tapaszta­lom), hogy a nagyszülők a jobb nevelők. A gyerekekkel való termé­szetes együttlét. (mesék, erkölcsök, szokások, munkafogások átörökí­tése) mindenképpen hasznos és Szószólóban harminc kicsiny magyar falu összlakosságának felel meg. Em­líthettem volna egy kisebb várost is, de leginkább a községekben érezni, hogy miként fogy a nem­zet. A születések száma csaknem mindenütt kevesebb, mint a halá­lozásoké. És gyakrabban kell sírt ásni, mint lakodalmi sátrat ver­ni... Egy fiatal tanítónő elmondja, hogy csak a legnagyobb nehézsé­gek árán sikerült - a következő ta­névre - együtt tartani az össze­szokott - szakmailag erős - tan testületet. Alig-alig van meg a kö­telező óraszám. Csinálok egy kis statisztikát. Noha itt Dél-Borsod­ban az elsősök általában eljutnak a nyolcadik osztályig (vagyis nincs lemorzsolódás) két község sem tud 13-14-nél több nyolcadi­kost útjára bocsátani egy-egy tan­év végén. Az idén nyolcán végez­tek a cserépfalui iskolában - kö­maradandó hatású. A nagyszü­lőknek még van türelmük a gyere­kekhez. Legföljebb az a baj, hogy a kelleténél jobban kímélik (hagy­ják lustálkodni) a kívántnál keve­sebb erőfeszítésre ösztönzik a uno­kákat. A fiatal, s persze elfoglalt szü­lők nem nagyon tudnak mit kezdeni a gyerekekkel. S ez nyári vakáció idején különösen szembetűnő. Miskolcon azt látom, hogy a gyerek unatkozik, mert nem kap értelmes feladatot: örö­met, élményt jelentő munkát a családban. A negatív következmé­nyeket aligha kell taglalni. A mi felnőtt társadalmunk túlsá­gosan is megszokta, hogy az intéz­ményekre háríthatja a nevelés gondjait. Most, hogy „hivatásos szülőként” funkcionálhat a károm gyermekes anya, azt hinné az em­ber, hogy 5 éves korig (mert az egy esztendős iskolai előkészítés feltét­lenül szükséges) az édesanya szárnyai alatt nőnek a testvérek. Hát nem! A hivatásos szülő is be­dugja 3 éves gyermekét az óvodá­ba. (Mit csinál egész nap gyerekek nélkül? - kérdezi egy óvónő.) To­vábbá igencsak bevált a bölcsődék gyermekmegőrző szolgálata, és so­kan érdeklődnek a hétvégi gyer­mekelhelyezés iránt. Talán csak nem nyűg a gyerek? Nem, ez nem így van. Csak éppen elég sokan vannak olyanok, akik nincsenek felkészülve a gyermek- nevelésre. Pedig soha ennyi szak­könyv, szakcikk. S mennyi tanács- számos fórumon. Igaz, szakács- könyv és ételrecept is fölös szám­ban lát napvilágot, s mégis sokan vannak, akik nem tudnak főzni - a sütésről nem is szólva. Talán az alapvető fogékonyság - vagy nevezzük hivatástudatnak?- hiányzik. Az a tudat, hogy a fő­zés, gyereknevelés, s minden más ilyen családi teendő - az élet szer­ves része. Nem mellőzhető, nem lehet kihagyni, átugrani. Vagy csak speciális esetekben. A gyerek tehát nem nyűg, de élő lelkiismeret. S mint tudjuk, a lel- kiismeret megszólalása kellemet­len. Igyekszünk megnyugtatni Leginkább pénzzel, anyagi áldo­zatokkal kompenzálunk. Mert ki mondhatja, hogy nem gondosko­dik gyermekéről az a szülő, aki dqjkaságba, hétvégi óvodába, mo­dern gyermekintézetbe adja. Vagy egész nyárra elküldi világot látni. (Természetesen nem a hasznos nyári táborokról, túrákról, utazá­sokról beszélek.) Mindez természetesen pénzbe ke­rül, s lehet indokolni is szükséges­ségét. De nem térhetünk ki (még nörszök, házitanítók, nyelvmeste­rek, trénerek és zeneoktatók alkal­mazásával sem) szülői feladata­ink teljesítése elől. Arról nem is beszélve, hogy a mi körülménye­ink között ritkán, zavarásszák nörszök a gyereket az asztal kö­rül. De ha mégoly jó körülmények kö­zött élnénk is - van, amit csak a szülő adhat. Ilyen az anyai, apai szeretet, meg az életvitel családi gyakorlata, mely példa, minta lesz a felnőtté válás folyamatá­ban. Tudom: régen - nagyanyáink ide­jében - a sok nehézség mellett is minden egyszerűbb volt. A nagy család szerves együttléte közben kialakult kinek-kinek a célszerű tevékenységi köre, mint ahogyan a spontán érzelmi kötődések is. Ke­vesebb volt a csonka család - ami ugyancsak nem mellékes. Na és az árvácskák, a lelencek, a libapásztomak, kiscselédnek, boj­tárnak adott szegénysorsú gyere­kek? Persze... persze! Manapság kevés az állami árvácska, de sok az állami gondozott. Magyarán: a szülők által elrúgott gyerek. (Amit persze ki lehet fejezni eufemiszti­kuson is, de az a lényegen semmit sem változtat.) Egyszóval: nemcsak fogy a nem­zet, de emberi minőségében is csökken az értéke. És már szó sincs - igazából soha nem is volt - esélyegyenlőségről. Tk ye kérdezzük, ki a bűnös. I\l Mindannyian bűnösek va- A. Y gyünk, Azaz mindenkinek van tennivalója. Senki nem lehet közömbös! De ne legyünk pesszimisták sem, mert a faluban szól a nóta; a la­kodalmi sátor zsúfolásig megtelt. A százados templomban az ifjú pár már kimondta a boldogító igent - s esztendőre reméljük, fel­sír a gyerek is. Az első, de tán nem az egyetlen,..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom