Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-13 / 163. szám
* Vili ÉM-hétvége Színes világ Július 13., Szombat A budapesti, augusztus 20-ai millecentenáriumi látványosság összköltsége 40 millió forint lesz - ezért mintegy 30 perces látványosságot kap a Duna-part közönsége. A mintegy 30 perces tűzijáték során 143-féle anyagot használnak fel, összesen mintegy tízezer töltetet. A műsorhoz hozzátartozik az aláfestő zene, valamint a tűzijátékot bevezető és lezáró fény- és hangjáték. A szerelem arcai zenében elbeszélve Míg Európa nyugati és középső részein késő őszre emlékeztető, sőt néhol télies időjárás tette próbára az embereket, másutt, mint például Athénban, fullasztó hőség gyötörte őket. Három évszak egy időben Andrew-Lloyd Webber: Aspects of Love című darabjának magyarországi bemutatóját július végén tartják a Madách Kamara Színházban. A szerelem arcai immáron a harmadik Webber musical, amelyet Szirtes Tamás rendezésében ismerhet meg a hazai közönség. A darab London, New York, Toronto és Sidney után „érkezett” Budapestre. ,A szinte opera énékesi tudást követelő szereplők névsora meghallgatást követően alakult ki. A rendkívüli művészi igénybevétel tette indokolttá azt is, hogy a félszáz előadást párhuzamos szereposztásbán játsszák folyamatosan szeptember végéig. Rose szerepét Székelyhidi Hajnalka (képünkön) és Igó Éva, George-ot Harsányi Frigyes és Póka Balázs énekli- játssza. Alexet Buch Tibor főiskolai hallgató, illetőleg Homon- nay Zsolt (képünkön) alakítja. Giuliettaként Varga Klári, illetőleg Xantus Barbara lép színpadra. Jennyként Bíró Észter, valamint Tunyogi Bernadett mutatkozik be. Marcelt felváltva formálja meg Kautzky Armand és Bognár Zsolt. A szerelemben, és ennek következtében bonyodalmakban egyaránt bővelkedő - Franciaországban és Itáliában játszódó - történet színpadképeinek tervezője Vayer Tamás. A Szerelem arcai budapesti életre hívóinak reményei szerint Sir Andrew-Lloyd Webbert is személyesen köszönthetik a július 26-i magyarországi premieren a Madách Kamara Színházban. Európa déli részén legkevesebb hét ember halt meg az ítéletidő következtében: a Spanyolországhoz tartozó Ba- leár-szigeteken ketten, Franciaország déli részén hárman, Észak-Olaszországban, a Lago Maggiore környékén pedig szintén ketten vesztették életüket. Volt, aki fürdőzés vagy vitorlázás közben a viharos tengerbe fulladt, és még olyan is volt, akivel házomlás végzett. Hó borította el a francia Alpok és a Pireneusok egyes csúcsait, gerinceit és hágóit. A Tour de France kerékpárosverseny kilencedik szakaszának rajtját el kellett halasztani, mert egy hágót, mely a verseny kijelölt útvonalán van, sűrűn belepett a hó. Francia- ország más részein erős szél fújt, sűrű eső esett, és igen hűvös volt, csak 14 fokig ment fel a hőmérő higanyszála. Észak-Olaszországban, a Lago Maggiore térségében földcsuszamlások és áradások okoztak károkat. A medrükből kilépő folyók több helyütt parkoló autókat ragadtak magukkal. Svájcban a tartós esők sok pincét elöntöttek vízzel, és földcsuszamlásokat is előidéztek. Az ország egyes részeire négyzetméterenként átlagosan 125 liter csapadék hullott. Mindenfelé kicsavart fák torlaszolták el az utakat, több alpesi hágót hó borított. Németországban késő őszt idéző időjárás volt. Délen viharos szél fújt, hűvös volt és zuhogott az eső. Az esőktől mentes északi részeken sem ment 15 fok fölé a hőmérséklet, de még mindig melegebb volt, mint az esős Délen. Athén lakossága eközben fojtogató hőségtől szenvedett. Az idősebbek ki sem dugták az orrukat otthonról, hogy elkerüljék a hőgutát a 41 fokos hőségben, s az utcára merész- kedők közül is sokan menekültek a szökőkutak vizébe némi enyhületért. A város egyes kerületeiben áramkimaradások voltak, annyira megterhelték a hálózatot a légkondicionáló berendezések. Boróriás - óriás áron A bormatuzsálem nem koráról, hanem méretéről nevezetes. És az is bizonyos, hogy egy ilyen bormatuzsálemért 31 ezer dollárnak megfelelő összeget fizetett ki a Sotheby's árverési házban egy távol-keleti vevő. A hírügynökségi jelentések szerint leglábbis ilyen áron kelt el az a matuzsálem - avagy óriásüveg - amelybe a megszokott, 7,5 deciliteres borosüvegek tartalmának éppen nyolcszorosa (mintegy 1,5 gallon) bor fér. Az üveg egyébként a híres burgundiai Romanée-Conti bortermelő birtokon 1990- ben szüretelt bort tartalmazott. A vevő nevét szemérmesen eltitkolták. így azt sem lehet tudni, hogy gazdagsága miatt rejtőzködj ik-e a vastag bukszájú úriember, vagy mert képes volt egy tagadhatatlanul nagy adag, de csak hatéves borért ilyen sok pénzt adni... t* %■ tii fénskanav« ***** oyoni*. mintáid döHtotswv, n Wékenysqgi török és tekh«l»'ÜK, ,T Kenneth Thomson, miete, taj**ferwít, M*teff*i**trjOTWYU. filliphO,t «»Au. 1», inteni i-»» 'á Clinton és az akvarell Előre nem tervezett vásárlás lett a vége annak, hogy Bili Clinton elnöknek a múlt hónapban Lyonban rendezett gazdasági csúcsértekezleten egy percre fel kellett keresnie a toilettet, mielőtt leült volna ebédelni Csernomirgyin orosz kormányfővel. Ama bizonyos félreeső hely felé lépkedve az elnök a folyosón megpillantotta Jeanine Journeau-Morel francia festőnő 64 akvarellből álló kiállítását és nyomban úgy döntött, hogy vásárol egy képet. Clinton választása a Perouges középkori francia várost ábrázoló festményre esett, amelyet ő feleségével, Hil- laryval a konferencia megnyitása előtt meglátogatott. A gondolatot tett követte. „Tetszik nekem a kép. Megveszem és Hillarynak ajándékozom” - mondta az elnök és máris felmutatta hitelkártyáját. A művésznő, aki éppen távol volt, legnagyobb sajnálatára csak később értesült híres vásárlójáról. Mint mondotta, senki nem gondolt arra, hogy a kiállítást az Egyesült Államok elnöke vagy más híresség megtekintené. Bill Gates, az első Fotók: ISB Negyvenkét vetélytárs legyőzésével fényes győzelmet ünnepelhet egy tajvani ifjú pár. Az esemény még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül. A győztes pár ugyanis több mint két percen át megülte a kétlábút. Ez rajtuk kívül az összesen 43 párból csak még kettőnek sikerült. A tajvani struccviadal győztesei azért utasíthatták maguk mögé a mezőnyt, mert mint egy illetékes elmondta: jobb stílusban lovagolták a struccokat, megértették a feladat lényegét és a madarak „lelkivilágát". A pár július 1 l-én esküdött - természetesen struccháton. 225 kilós karcsúság Gyalog tért vissza kedden New York-i otthonába a 225 kilóra „lesoványodott" Michael Heb- ranko, akit két hónappal ezelőtt csak úgy tudtak kórházba szállítani, hogy daruval emelték be a kitört ablakon át a mentőautóba (képünkön). A 360 kilós férfi akkor mozgásképtelen volt. A 43 éves Hebranko 57 nap alatt 135 kilót adott le, mivel az orvosok napi mindössze 1600 kalóriás diétát írtak elő számára. Hogy azonban ezúttal sikerül-e „karcsúnak" megmaradnia, az még nem egészen biztos. Hét évvel ezelőtt ugyanis egyszer már leadott 300 kilót és ezzel nem hivatalos világrekordot állított fel. Aztán megint elkezdett enni... Fotók: AP