Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-15 / 164. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1996, Július 15., Hétfő „Szólástér Halló! Itt Szikszó! Halló Európa??? Az ÉSZÁK-Magyarország levelezési rovata Szerkeszti: Bodnár Ildikó Tisztelt Kormány és Nyugdíj- biztosítási Önkormányzat! Elképzelhető, hogy mi nyugdíjasok milyen „nagy örömmel” fogadtuk a kormány azon intézkedését, hogy július 1-től fél százalékkal megemeli a nyugdíjakat. Reméljük, hogy e önkorlátozó intézkedést Önök is követni fogják és a legközelebbi képviselői, államtitkári és miniszteri fizetéseket hasonlóan 1/2 százalékkal fogják emelni. Habár Önöknek még ez is sok, hiszen Önök még ebben az esetben is nem annyit fognak kapni mint egy 10 000 Ft-os nyugdíjas 50, azaz ötven forintot. Tisztelt Kormány, ha egy nyugdíjas nem akar szégyenkezni, akkor még egy koldusnak is többet ad mint 50 Ft. Egyébként is figyelmébe szeretném ajánlani az Alkotmánybíróságnak és a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatnak a nyugdíjemelés mértékének a vizsgálatát. Az 1995. évi infláció mértéke K.S.H. közlés szerint 28 százalék volt, a reálbércsökkenés 12 százalék. Mindezeket figyelembe véve hogyan jött ki a 12 százalékos bérnövekedés 1995 évre. Véleményem szerint az is alkotmányellenes, hogy a bérnövekedés vizsgálata a 10 főn aluli vállalkozókra nem terjedt ki, ami azt jelenti, hogy nem teljes körű a K.S.H. adatszolgáltatása. Az eddigi megállapítás is azt mutatja, hogy a nyugdíjasok reálbércsökkenése 4,5 azaz négy és fél százalék. A nyugdíjas képviseletek figyelmét ezekre is szeretném felhívni és hathatósabb érdekképviseletet kérni tőlük, mert megállapításunk szerint a 3 millió nyugdíjas érdekképviselete sajnos a leggyengébb. A T. Kormány figyelmét pedig szeretném felhívni arra, hogy az 1994. évi parlamenti választások alkalmával a nyugdíjasok 80-90 százaléka a jelenlegi kormánypártokra adta szavazatát és erre 1998-ban is szeretnének számítani, de lehet, hogy hiába. Dr.Kováts Imre Miskolc Ki a becsületes? Önnön magunk megítélésében - „minden szentnek maga felé hajlik a keze alapon” - nem vagyunk-e túlságosan részrehajlóak?! Erre nézve a kutatók hatvankilenc egyetemi hallgató bevonásával kísérletet szerveztek. Egy hatvan tételből (kérdésből) álló listát állítottak össze, s ezen húsz-húsz erkölcsös, erkölcstelen, illetőleg semleges magatartásforma szerepelt. Teszteléskor az eredmény meglepő volt. A diákok az első két magatartási formában önmagukat erkölcsösebbnek, becsületesebbnek, különbnek érezték, mint a többieket általában. Ha hinni lehet a kísérletben, akkor mindebből az derül ki, hogy önmagunk erkölcsi normáinak megítélésében elfogultak, egoisták vagyunk. Láthatjuk, hallhatjuk, hogy a képviselők (ugyan a házszabályokban megengedett módon) mindent elkövetnek, hogy a számukra nemkívánatos javaslatokat, határozatokat agyonbeszéléssel, csúsztatásokkal késleltessék. Azokról a pengeváltásokról, vádaskodásokról már nem is beszélve, amelyek a napirend előtti felszólalásokban hangzanak el. Még a kákán is csomót, keresnek, s az embernek az az érzése, mintha nem is ugyanazon nemzet sorsáért, boldogulásáért tevékenykednének. Sokszor túlbuijánzik bennük a vélt becsületesség, tisztesség. Aligha hiszem, hogy a saját választó- polgáraik ezt várnák el tőlük. Pásztor György Sétálni veszélyes! Megdöbbentő hírt olvastam az egyik, városunkban megjelenő napilapban: „Miskolcon, a sétáló utcában, egy motor elgázolta az ott haladó gyalogost, akit súlyos sérülésekkel, zúzódásokkal, agyrázkódással szállítottak kórházba.” Alig néhány nap múlva ugyanez a lap egy újabb tragikus balesetről tudósít: „Miskolc sétáló utcájában, a villamossínen egy kerékpáros elgázolt egy idős férfit, majd megállás nélkül továbbkerekezett. A bácsit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.” Egy-egy ilyen súlyos baleset egész életükre nyomorékká, ágyhoz kötöttekké tehetik az embereket. És mindez a sétáló utcában történt, ahol a járókelők nyugodt, balesetmenetes közlekedését a rendőrségnek kellene biztosítani. Állítólag van egy rendelet (de úgy látszik senki sem tud róla), mely szerint: „A sétáló utcában sem kerékpárral, sem motorral, sem segédmotorral nem lehet közlekedni.” (Ezt az utolsó részt én úgy változtatnám meg, hogy nem szabad közlekedni. Nagy különbség!) Ha már nem szabad, akkor az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök miért tűrik el, hogy ebben az utcában kerékpárosok, motorosok randalírozzanak? Ott cikáznak, száguldoznak a szemük előtt, sokszor őket is kerülgetve. Még nem láttam egy rendőrt sem, hogy leállított volna egy ilyen renitens kerékpárost, aki direkt passziózik, állandó balesetveszélyt teremtve a gyalogosok között. A gyalogosoknak ne kelljen jobbra-balra tekingetni, attól tartva, hogy mikor ütik el. Van már vagy három éve, hogy a rádióban hallottam: „Debrecenben kitiltották a kerékpárosokat a sétáló utcából.” Akkor azt gondoltam, hogy Miskolcon is követik a debreceni példát. De itt ez nem történt meg! Nem elég rendeletet hozni, azt végre is kell hajtani, ellenőrizni kell annak betartását. Vagy meg kell várni, amíg újabb balesetek történnek? P.I. Nagyjából egy évvel ezelőtt írtam a szikszói telefonhelyzetről. Az akkori információ szerint 1996 első felében ígérték a bekötéseket. A napokban tettem látogatást a MATÁV-nál, ahol Kiss László a Miskolci Centrum vezetője a következőkről tájékoztatott. Az új, ezer férőhelyes konténerközpont áll, a földalatti kábeleket lefektették, az oszlopok állítása befejeződött és ha semmi nem jön közbe, akkor augusztusban megtörténik a várva várt bekötés. Persze, gondolom ezeket a munkálatokat a szikszóiak látták, tapasztalják. Közben még februárban kapott minden igénylő egy csekket, amin az előleget lehetett befizetni. Nos, az 585 igénylőből csupán 356-an éltek a lehetőséggel, vagyis több mint kétszázan nem fizették be az előleget. Pedig telefon csak annak lesz... A fennmaradó összeget a bekötés után, a szerződéskötéskor kell fizetni. Jó hír még, hogy miután ezer férőhelyes központról van szó, (egy ugyanilyen már működik) ha minden előzetes igénylőnek bekötik a készüléket, akkor is marad 400 (!) üres hely! Tehát gyakorlatilag bármikor, bárki kaphat telefont! Csupán fizetni kell... A MATÁV kérése, hogy az előzetes igénylők, és akik még szeretnének készüléket, éljenek a lehetőséggel, ha lehet még most, a munkálatok idején. (Egyébként a teljes összeg 37.500,- Ft, melyből az előleg 12.500,- Ft) Ha Szikszón minden igénylő kap telefont, akkor a lakások felében lesz készülék! Ezer lakosra levetítve ez a szám 176, ami jobb mint a magyar átlag, hisz az csak 142. S ha már itt tartunk, nézzünk néhány európai országot (ahová mi is igyekszünk) vajon ott mit mutat a statisztika? Hány telefon jut ezer lakosra? Svédország 681, Svájc 616, Dánia 593, Franciaország 537, Hollandia 501, Nagy-Britan- nia 477, Ausztria 453, Olaszország 419, Spanyolország 356, Csehország 190, Törökország 182, Oroszország 158, Magyarország 142, Lengyelország 114, stb. Á listát látván, tényleg az jut az ember eszébe: Irány Európa! Mező István országgyűlési képviselő Szikszó Hitszegés szakértelemmel, értelmetlenül... A végeredmény káosz, a pedagógusok becsapása A történet előzménye ismert. A pedagógusok Szakszervezete nem mással, mint az ország miniszterelnökével egyezett meg a tanárok kötelező óraszámának emeléséről, jövő év februárjától. De az SZDSZ oktatási „szakértői” és más képviselői „szakmai érvekkel alátámasztva” „nyafogni” kezdtek azért, hogy a bevezetés (az elbocsátásokkal) már most szeptembertől lebonyolódjon. Az egységes időponttól függetlenül ennek beígért pénzügyi vonzatai is lettek volna, amelyek a kormányt terhelnék. De „remek összjátékkal” íme feltűnt egy MSZP-s képviselő, aki megszavaztatta a parlamenttel, hogy bízzuk az időpontot - az önkormányzatokra. így aztán kormányzati felelősség, pénzügyi garancia - valódi szakértelemmel (de ez nem dicséret!) - áthárítva. Egy évig kinek mennyit kell dolgozni? Döntsön az önkormányzat! Ad-e valami kompenzációt, ha már megemelte az óraszámot, a tanított osztályok számát (és burkoltan a törvényes munkaidőt)? Döntés joga, mint fent. Ez aztán megfelel az egységes közalkalmazotti jogállásnak! Vajon mit szólna hozzá az Alkotmánybíróság? Persze, ha lenne, aki megkérdezné. Például az(ok) a szakszervezettek), amelynek) másfél év alatt 37 százalékos, példátlan mértékű pedagógus reálbércsökkenést vol- t(ak) kénytelen(ek) „eltűrni”. A végeredmény káosz, a pedagógusok becsapása, és a sokadik lépés a bizonyára haladó rabszolgatartó társadalom bevezetéséhez, ahol ilyen elavult fogalmak, mint törvényes munkaidő, bizonyára nem zavarják majd a magán- illetve közösségi munkáltatókat. D.Zs. Miskolc Aggtelek; avagy turizmus, másképpen... Az Aggteleki Nemzeti Park igazgató-helyettesével, Lerner János úrral 1996. május 23-án készített tudósításhoz szeretnék hozzászólni. A cikkben leírtakkal nem mindenben tudok egyetérteni. Az idegenforgalom és a természetvédelem iker-testvérek: a turizmus csak óvott, szép természetben létezhet, s ahol ilyen nincs, ott a természetet nem a turizmustól kell félteni, védeni. A turizmusnak létérdeke a környezet megóvása. Nem szerencsés dolog „sáp”-nak nevezni más hazai nemzeti parkok turisztikai haszonszerzését, mert a jogtalan, tisztességtelen haszon, az élet minden területén tilos. Az idegenforgalom „húzó ágazat” és a szerzett haszonból, bizonyára a természetvédelemre (is) biztosítják a költségeket. Csak fájlalni lehet, ha Aggtelek esetében, ahol ugyanaz a turisztikai haszonszerző, mint a természetvédő, még saját fenntartását sem tudja fedezni az idegenforgalom szervezéséből. (Évi 50 millió forint támogatás és 40 millió forint bevétel.) Jelentős az ellentmondás a tömeg-turizmus, egyáltalán az idegenforgalom és a természetvédelem alárendelésében, mindkét feladat egymásra serkentőleg ható megoldás hiányában. Ezt „többek között” a Járulékos” barlangon kívüli idegenforgalmi fejlesztésekkel, a több bejáratos, változatos túratípusok növelésével lehetne megoldani. Elvándorló lakosokkal, kiüresedő, megszűnő falvakkal, oda beköltöző „tájidegen” hétvégi-házas időszakos nyaralókkal elromlik az egyébként varázslatos vidék... Sokkal szélesebb választékkal, a barlanghoz kapcsolódó, de külső magas színvonalú létesítmények: Őskori ember telepe, látványos Mme Tussaud-szintű művészi megformázású szobrokkal, tárgyakkal, barlangvasút, asztma-szanatórium, nemzetközi területű idegenforgalmi körzet Szlovákia hasonló vonzásaival... Ezek lennének méltóak a világörökség címhez. Forrás oldalról pedig az eddig megjelent „fékező” közlések ellenére, hogy t.i. nincs rá pénz! mégis nemzetközi pályázatot, kölcsönt is megérne az Aggteleki Nemzeti Park és a Dél-Szlovák szilicei karszt. A vendégmarasztalást tehát nem a barlangok még nagyobb tömegű látogatásával, hanem a valóban érdekes, gyógyító, ismeretszerző, gasztronómiai és szórakozási lehetőségekkel lehetne megoldani. Unatkozni ugyanis sehová nem utaznak el és költekeznek a turisták. Tózsa István Miskolc Mit ér a barlang, ha nem tárják föl? Fotó: Méhes László W&gáláid ■ . ———-- i*v Kfecjv'és olvasóink tájékoztatására közöljük,‘hogya $xőjástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. “ > a-----a;. ^ i-z-i kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömörítői. ; ’ ’ ‘ & ■ ■■■■■■MM A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi léhetőségeinket figyelembe véve esetenként I A személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg.
