Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-13 / 163. szám
ÉM-interjú __________________ M int Kelet-Európáért felelős ember, a bankban igyekszem a magyar ügyieket mindig a régió összefüggéseiben elhelyezni. Meglepett, hogy> nem más, mint a szomszédai. II. oldal ÉM-riport Sebességet akarsz váltani? Mi sem egyszerűbb ennék Kinyomod a kuplungot, nem olyan nehéz, tizenöt-húsz kilónál nem kell nagyobb erővel... III. oldal Műhely Az Egressy család a múlt századi magyar kultúrhistória legismertebb famíliái közé sorolható, bár tagjai különböző műfajban értek el sikereket. VII. oldal I Színpadi varázsló Fotó: Dobos Klára A hét embere Gryllus Dániel „diósgyőri” zenész Dobos Klára ~ Meddig bírja víz alatt levegő nélkül?- Nem is tudom, elég soká. Na, mérje! Egy perc 15 másodpercig jutunk, de menne még tovább is, csak megunjuk.- A gyöngyhalászok öt percig is bírják - mondja Gryllus Dániel. — De minimum kettőig én is. Gyermekkoromban sokszor ijesztgettem a szüléimét, a kádban lebújtam a víz alá, és ottmaradtam, amíg tudtam... A zenész „nagy mutatványa”, mikor hosszú dallamsoro- kat egy levegővétellel fúj el furulyáján. A tavalyi „Kalákán” is bemutatta ezt. De azt mondja, nem kunszt, bármelyik fúvós meg tudja csinálni. Csak spórolni kell a levegővel... * Ambivalens érzéseket vált ki belőle, hogy a Kaláka-fesztivál belépőjegyárát szeretnék megspórolni a fiatalok. Bár meséli, é gyakorta a zeneakadémiai koncertekre lógott be, volt egy ismerős néni, aki mindig beengedte... Egyrészről persze melengeti a lelkét a nagy érdeklődés, de mint vállalkozót - hiszen már nemcsak a fesztivál művészeti koncepcióját irányítja - kicsit zavarja is.- Muszáj volt saját kézbe venni a szervezést. Látjuk az egész országban, hogy - némi túlzással - amit nem privatizálnak, az szépen rohad el. Az embernek konkrét felelősséget kell vállalni gazdasági és minden szempontból azért, amiért dolgozik. Nem elég csak azt mondani, hogy hozok egy koncepciót, a többit oldjátok meg, hanem - nyugaton már régóta így van - egy aktív művésznek ki kell talpalni, meg kell teremteni a saját lehetőségeit, és nem szabad szégyellni, hogy el akarja juttatni az emberekhez azt, amit kitalált. A Karinthy- novella juthat az eszünkbe, amikor a zenész csak egy dalt szeretne elhegedülni, de hogy közönsége is legyen, feláll az asztalra, ráteszi a széket, a székre a zsámolyt stb... Ez persze nem azt jelenti, hogy ő futkos mindenhová, hanem azt, hogy keres olyan munkatársakat, akik ebben segítik. * Édesapja Diósgyőrben született. Személyi igazolványába is ez van beírva, hiszen akkor még külön falu volt. Aztán megszakadt a diósgyőri jelenlét, mert a front, elől menekülve a család felment Pestre, a zenész már ott született... De amikor a Kalákát ’69-ben elkezdték, szinte azonnal kaptak Miskolcra is meghívást. Az egyik szervező egyszer a miskolci nyárral kapcsolatban megkérdezte, nincs-e valami ötletük a vár jobb kihasználására. A családi kötődés és a gyönyörű helyszín nem hagyta gondolkodás nélkül Gryllus Dánielt, aki akkorra már elég sok folkfesztivált megjárt Németországtól Hollandiáig.- Most is emlékszem rá: valahol Mezőtúr és Törökszent- miklós között jutott eszembe, hogy hoppá, a várban folkfesztivált kellene csinálni. így kötődött aztán vissza a család Diósgyőrhöz. Ha Gyöngyösön túl vagyok, már „hazamenősnek” érzem magam. Nem is tudom, van-e még egy olyan város, ahol ennyit lettem volna... Diósgyőrhöz a család kötötte, a zenéhez a családi muzsikálás. Nagyapja öt évvel születése előtt meghalt, de volt egy idős családtag a házban, akit nagyapának mondott, és csellótanár volt a Zeneakadémián. — Minden nap hallottam játszani. A kvartett-irodalmat egész kisgyerekkorom óta élveztem. Volt, hogy csak a padlón keresztül, de sokszor koncerten is. És mi is énekeltünk nagyon sokat. Egészen kicsik voltunk, Vilmos öcsém volt a szoprán, én az alt, anyám a tenor és apu a basszus. Második osztálytól a budapesti Lo- rántffy utcai Kodály-módszerű zenei általános iskolába jártam, ahol természetes volt, hogy az egyik évben Pablo Casals, a másikban Sosztakovics vagy Menuhin jelent meg... Egyébként ebből az iskolából nőtt ki maga a Kaláka is. * Hogy van-e Kaláka-műfaj? Maga a verséneklés. Néha kicsit színpadiasabb, dramatizáltabb módon.- Igen, műfaj, nem stílus a Kaláka. A stílust a vers ránk gyakorolt hatása határozza meg. A versek pedig „megtalálnak” minket. Rengeteg verseskötetet vásárolok. Néhány éve azonban „műfajt” váltott, megcsinálta a Pál apostol című lemezt...- Az embernek negyven felé ismét fontossá válik az útkeresés. Sokan faképnél hagynak addigi életpályát, családot, elölről akarnak kezdeni mindent. Van, aki csak úgy vág bele az újba, hogy a hátteret megtartja. Én így voltam. Kísérleteztem, de annak tudatában, hogy itt az együttes. Pál apostol köntösét húzta magára. De nem akarja, hogy azonosítsák a szereppel. Persze, ez az egész több, mint szerepjátszás.- Néha, amikor valami konkrét dolgot akarok elérni, nagyon céltudatos vagyok. De az életem lényegét illetően: hagyom magam sodortatni. És innen már csak nüansznyi különbség, hogy Isten vezérel. A Szentiéleknek meg kell hagyni a sanszot, hogy néha lökdössön egy kicsit. Ezért van talán, hogy ülök, jön egy ötlet, azon nyomban szeretném „megcsípni”, de már nem tudom... Mondhatta volna szebben... Brackó István Ha a koccintó öröm édes borába az üröm keserű gorombasága vegyül, akkor lőttek az ünnepes alkalomnak. A szépbeszédű Cyrano büszkén viselte hatalmas orrát. Gúnyolta is magát, de a sértést nem tűrte el. Ismerős a szólás: mondhatta volna szebben kis lovag... Mint választó és választható állampolgár nem szívesen mondok ellent a népszerűségi pol-pop listát vezető köztársasági elnöknek. De mint gyakorló hírlapíró nehezen viselem, ha az orromra koppintanak. Mindenki „Árpi bácsija" az újságírók szövetségének centenáriumi ünnepségén kijelentette, hogy az írástudók feketébb képet festenek a valóságról... Másként fogalmazva ez azt jelenti, hogy nem mondanak igazat. A „helyzet nem ennyire sötét" - állította Göncz Árpád, s a pozitív eredmények felmutatását kérte számon, mert a „negatív előjelekből nem élünk meg". Mondhatta volna szebben, s máskor. Nem a MÚOSZ, illetve elődjének megalakulása századik ünnepén. S egyáltalán, igaz-e az állítási Az elnök országjáró tapasztalataira és olvasmányélményeire hivatkozott. A zsurnaliszta vajon az ujjából szopja az információs muníciót?! Vajon a toliforgatók előre megfontolt szándékkal keltik rossz hírét az országnak, s rontják a magyarság kedvét? Vajon a hat éve regnáló, s két különböző kabinetet is felvállaló legfőbb közjogi méltóság, aki megjárta a pokol bugyrait is, most valóban úgy véli, hogy az ördög nem olyan fekete? Két kormány váltotta egymást. A pozitív példákra való elnöki hivatkozás óhatatlanul is a diktatórikus államberendezkedés ukázára, cenzúrájára és öncenzúrájára emlékeztet. Sikerpropaganda kell, s aztán jönnek az eredmények. De ez az ország most a gödörben .van. Jó lenne egy kis sikerélmény. Sikerre éhes ez a nép. Feledjük, vagy cenzúrázzuk a mélabút? Elnöki kijelentésekkel szemben megpróbálok hasonló kaliberű személyiségek véleményével hadakozni. A március tizenötödiki ifjúság, s a gyakorlati megvalósítást az 1848: XVIII. törvénycikk szentesíti első paragrafusában: „Gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti." Deák Ferenc ezt így egészítette ki: „A sajtótörvénynek egyetlen szakaszból kellene állnia: Nem szabad hazudni!" De ki legyen az ítész? Egy hivatal? A sok vajúdással meghozott médiatörvény? Vagy a lelkiismeret? Ki tesz igazságot a sok igazság és igazságtalanság között? A hatalom diktáljon? Vagy a pénz? A demagóg, vagy a demagógiától mentes plebejusi érdek? A kérdések a világreformáló gondolkodókat is foglalkoztatták. íme egy szép, klasszikus szentencia. „A szabad sajtó a népszellem éber szeme, egy nép megtestesült bizalma önmagához... A szabad sajtó egy nép kíméletlen gyónása önmaga előtt, és tudvalévőén a vallomás ereje megváltó. A szabad sajtó az a szellemi tükör, amelyben egy nép megpillantja önmagát, és az önszemlélet a bölcsesség első feltétele... A szabad sajtó az az eszményi világ, amely állandóan a valóságból buzog és - egyre gazdagabb szellemként - új életet hozva magával visszaáramlik belé..." Az idézet a sokat idézett Marx Károlytól való. Pajzsként, páncélként, pallosként használták, kortól és politikai kurzustól függően. Hol bűn, hol érdem volt a citátum. Hol tartunk most? A demokratikus fejlődés rögös útját járó Magyarországon utat, gyárat, új városokat avattak. A makroegyensúly javult, az euro-at- lanti csatlakozás esélyei növekedtek. Erről hírt adott a sajtó. Olvashattunk arról is, hogy a kivitel meghaladta a behozatalt, javult a külkereskedelmi mérleg. Az idegenforgalom is többet hoz a konyhára a vártnál. Hogy a jó hírek közé rosszak is keverednek? Nem lehet letagadni, hogy a szakértői kormány prognózisánál nagyobb lesz az infláció, s a nyugdíjasok is rosz- szul járnak. Megszűnik tízezer kórházi ágy, az elbocsátott egészségügyiek és pedagógusok elhelyezkedhetnek biztosítási ügynökként, brókerként, rendőrként. Őszre nemcsak a hideg fenyeget, hanem az energiaárak újbóli emelése is. Kevesebb gyermek születik, sokan halnak meg idő előtt, az ország lélek- száma évente harmincezerrel fogy. /\ Magyar Köztársaság elnöke optimista cikkek publikálására ösztönzi a sokszínű palettájú sajtó munkatársait. Ám legyen! De valamit föl kellene mutatni! Nincs kézzelfogható eredmény, csak a többséget sújtó megszorítás. Az ígérvény kevés. Rossz tapasztalatok apasztják a reményt. Az író-bölcselő Nagy Lajosra hivatkozom: „Állítom, hogy nem is tud olyan szabadon gondolkodni - tehát olyan sikeresen sem - aki már hosszú évek óta nem szabad... Nem mer és nem is tud, még ha merne is."
